„Nehéz próba előtt állsz.”
(Török Sophie)
Bandzsitani kezd a szemed, mert itt az időd: küszöbödön már az öregség
S te két szempontból nézed majd a végtelent: szögben töröd.
Tombol majd a sötétség körüled, ám te meg se moccansz, mert nem
alkuszol…
Nem igen félsz te már az éji hidegektől, nem is búslakodol s ha olykor
álmaidban elédjárul egy-egy emberarc,
Te mozdulatlan várod őt, – nem biztatod, nem kergeted
S úgy űlsz előtte, mint a hegy.
Vérző fogakról álmodol s ha ki nyeríteni merne pitvarodban a nemi
gyönyöröktől: gonoszúl neveted…
S nem fogadsz el tőle semmi indoklást. Mert rétesek az eszményképeid, –
Azt képzeled, hogy kövér nőknek hízelegsz az ételért, – egy nagy leves,
Hatalmas sűlt-tökök és répák, hízott medvék veszik olykor űltödet körül
S te lassan ingatod a fejed erre s nem beszélsz.
Így, így. Ez lesz a sorsod, ha megéred. – Olyan meleg már az éj
S oly részegítő volt ma még az alkonyatnak sötét napkorongja. – Félned nem
szabad.
Légy buzgó s jószivű, amíg lehet. S akik majd ordítanak még az életért…
Légy papjuk, higgadt orvosuk talán. Ez most a dolgod itt.
És meg ne mondd nekik egész tudásod… Hallgasd el felét…
Légy hatalmas a hallgatásban. S ha majd olykor sírni kell,
Mert régi képek, ennen képed kezdett el a falon furcsán zengeni, –
Erről se szólj. – Isten segéljen útadon. – S ne hogy példázat légy nekik:
Hogy minden milyen rosszra fordul itt az ég alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése