aki sajnos pont én vagyok.
Ez önmagában is elég nagy baj,
de az még nagyobb baj,
hogy ez örökre így is marad.
Én most még csak tízéves vagyok,
ő meg tizenöt,
de mire én tizenöt leszek,
addigra ő már húsz.
Ezt magyarázta el nekem a múltkor,
mintha én teljesen hülye volnék,
és nélküle nem tudnám.
Úgy kezdte, hogy ő már felnőtt,
nagyobb apáéknál is, nem nő többet,
legföljebb egy kicsit.
De én meg hiába is növök,
mert ha figyelembe vesszük,
hogy a világegyetem gyorsabban tágul,
mint ahogy én növök,
akkor teljesen fölöslegesen növök,
mert a világegyetemhez képest
úgyis csak egyre kisebb leszek.
Ezt mondta, és nevetett.
Szóval mostanában elég rosszul állnak a dolgok.
És ez az állás akkor a legeslegrosszabb,
amikor apáék nincsenek itthon.
Az még rendben van, hogy a bátyám ilyenkor
kitekeri a kezemből az okostelóját,
mert ugye nekem még nem vettek,
meg talán még az is rendben van,
hogy lenyúlja a legómat,
mert ha nem adom oda, akkor leharcol,
de nemrég a barátnőjét is felhozta,
és nem lehetett bemenni a szobájába,
mert kitette a táblát, hogy BELÉPNI TILOS!
Aztán kijött, de csak annyi időre,
hogy piros filccel odaírja alá:
TESÓKNAK IS!
Persze azért bementem,
de éppen csak annyira,
hogy felhívjam a figyelmét az ellentmondásra:
ha egyszer tilos belépni,
akkor ő hogyan jutott be?
Erre kizártak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése