A nap gondolata

„ Ami Istenből látható, elég nekem ahhoz, hogy higgyem azt is,

 ami láthatatlan.” 

Aquinói Szent Tamás

Reményik Sándor: Így emlékszem

Így emlékszem most-mult szörnyű napokra: 

Ha tudtam volna imádkozni akkor, 

Így imádkoztam volna: 

Uram, kimondhatatlan rettegéssel 

Nézem, hogy indul teremtett világod 

Szakadni szerteszéjjel - 

Hogy indul válni vérré és üszökké, 

Amelyből nincsen feltámadás többé. 

Szívszorongva számlálom mindenütt 

Közel és távol szeretteimet, 

Jajdulva kérdem, hogy mi lesz velük 

S mivé lesz a kicsiny magyar sziget - 

De minden szörnyűségnél szörnyűbb kérdésem ez: 

Uram, a lelkemmel, a lelkemmel mi lesz? 

Így várjam a véget tompán, tunyán - 

És szívet vesztve és vesztve fejet? 

Segíteni ne tudjak senkinek? 

Ne tudjak egy tiszta tekintetet, 

Bátor, tudó pillantást vetni fel 

Az égre, amely füstben tűnik el 

S a földre, amely alattunk inog? 

Így találjanak, szégyenteljesen 

Kapkodva, az apokaliptikus 

Pillanatok?! 

Én Istenem, tartsd fel a végzetet, 

Takard be irgalmadnak fátyolával 

A nőket s a gyermekeket - 

Kegyelmezz a bűnös világnak, 

Mindennek, ami itt hamis És nekem is - 

Ám ha mégsem lehet: 

Velem tedd meg ezt a csodát: 

Érjem fel, bárha ágaskodva is 

Lélekkel a roppant tragédiát! 

Legyen számomra legalább nyitott könyv 

A Jelenések Könyve - 

A szívembe, mint gyüjtőmedencébe 

Zuhogjon mindeneknek vére, könnye. 

Lelkemet köszörüld ki, mint a kardot, 

Éles legyen, mint a beretva, 

Kiköszörült élén csillanva tükröződjék 

A világ bíbor-sötét alkonyatja - 

Bármi jön: tudjak vele szembenézni!  

1938

Reményik Sándor: Szószéken

             Prohászka püspök emlékezetére 

A halál aznap azt súgta neki: 

A szószéken ma nem állsz egyedül, 

A szószéken ma én állok veled, 

És amikor legjobban tündököl, 

Elmetszem szavad aranyfonalát.  

Ő visszanézett napsugár-szemével 

A néma szónok éjsötét szemébe: 

Jól van, halál, ma ketten prédikálunk - 

De harmadiknak Isten is beszél.  

Cseh Katalin: Évszakok

Amikor tavaszodik 

s öltözködni kezd  

a meztelen világ 

bennem ősz lappang 

lassított levélhullás 

benne zsonguló nyár 

virág-szerenád 

benned tél köd 

és farkasordítás

Reményik Sándor: Meghalni mégis egyedül kell

Lehet menyasszonyod, vagy feleséged,  

Apád, anyád, gyermeked, vagy testvéred -  

Lehet szeretőd és vad szenvedély  

Köthet hozzá, vagy könnyelmű szeszély -  

Vagy mint a forrás: fogyhatatlan vágy,  

Vagy vele-élés: mint a tenger, mély -  

Köthet hozzá egy forró, kéjes óra -  

Sok éjszaka vonagló lüktetése,  

Mely ködpárává foszlik virradóra -  

Kapaszkodhatsz egy hosszú lélek-láncba  

És szállhatsz, mint méh virágról-virágra -  

Ráborulhatsz egy élő-halott nemzet  

Égbe meredő szirt-ravatalára -  

Lehet szerelmed, mint ólom: nehéz,  

S lehet illanó, s tűnő, mint a fény  

És lehet, mint a koporsó: kemény.  

Befogadhat egy kis hálószoba -  

S egész országok fogadhatnak be -  

Az ágyad és az asztalod  

Minden nap rózsával lehet tele -  

Lehet, hogy egy babérerdőt aratsz -  

S mint játékközben a labdát a gyermek:  

Egyik kedves kéz a másikba perget -  

Álmodhatsz, szerethetsz és barátkozhatsz  

És végül mégis egyedül maradsz:  

Halálod egyedül kell elviselned.

Benke László: A vérző Bárányhoz

Önként állok eléd, 

nézd fejem virágát 

szíveddel szemközt, 

emberi méltóságom 

előtted omlik semmivé. 

Vágyott emberarcom 

rég jó erőt sugárzott,

de gyönge létemben már 

nem érem el jóságod. 

E teremtett világon 

mindig csak dolgoztam 

és mindig imádkoztam.

Forrásom vagy, bennem élsz. 

Életszolgálatomban 

szeretni tőled tanultam, 

sorsom elfogadva 

bírom keresztem még. 

Közelebb az éghez 

ott kell majd fölállnom, 

te vérző Bárány, 

hol örök példád ég.

Ágai Ágnes: Tér-idő

Az ember elfér egy anyaméhben 

és egy urnában. 

A kettő között él, 

és várja hogy véget érjen.

Mezey Katalin: Ballada múlt idők szerelmeseiről

A férfiak, akik szerettek - volna,
úgy néznek rám, mint hiábavalóra,
akitől merő pimaszság, hogy él még,
aki alól rég kifutott a térkép.
És úgy legyintenek, mindenttudóan,
mintha olyasmit tudhatnának rólam,
amit a többi ember elől rejtek:
titkos fekélyt, szégyenletes förtelmet.

És elsorolják számtalan hibámat:
rossz kurva vagyok, jártatom a számat,
a becsületről sohase hallottam,
ifjat megrontok, öreget becsaptam.
És örülnek, hogy bajjal élek (mással),
és megtetéznek csapást új csapással.

S e férfiakat - mert szerettek volna -
barátaimnak képzelem azóta.
Még mindig bennem sajog a kudarcuk,
még mindig szégyenkezve látom arcuk.
S míg jobb szeretnék, hogyha nem is lennék,
engem máig lefegyverez az emlék,
az adósság, oktalan bűntudatban:
hogy adni akartak és én nem adtam.

Ajánlás:
Herceg, ha mégis értenéd a lelket,
add meg lelkemnek azt a nagy kegyelmet,
hogy semmi kíntól komisszá ne váljak,
ne csak megértsek, de meg is bocsássak.
Hogy számolatlan szedjem a kudarcot,
mint győztes hadvezér a hadisarcot.

Kassák Lajos: Ki gondol rám

Mindent megteszek 

hogy békességem legyen. 

De a békesség nem jön felém 

hiába kiáltozok érte 

hiába integetek fehér kendővel 

az erkélyről.  

Nagyon hosszú éjszakát éltem át 

s lehet hogy eltévedtem. 

A fal mögött szűkölök 

a vörös téglafal mögött 

melybe a feledés parancsát írták 

vésővel 

kalapáccsal.  

Nincs is fehér kendőm 

és erkély sincs itt.  

Úgy zár be magányosságom 

ahogyan a fát körülzárja a kérge.  

Nem hallják hangomat 

nem látják hogy jeleket adok le a világnak.  

Egy fal mögött állok elfeledten.  

Nem létező kincseimet 

számlálom.

Benke László: Lugasban

Ahogy múlik az idő s csipkedem vadhajtásait, 

alakul szép lugasom; látom, híznak a fürtök.

Örül a lelkem: szeret lugasom, s én is szeretem 

összes vesszejét, árnyat adó nagy leveleit, 

meg magamat is. De legfőképpen az Istent, 

reggeli sugarait, este a csillagokét. 

Jó itt várni e csöndben Angyalomat.