Bazsó Éva Andrea: Néma kiáltás!

Szeretet nélkül, 

hová jut a világ?  

Körülnézek -  

s állok döbbent 

némaságban  

a valóság peremén.  

Bazsó Éva Andrea: Elmélkedés

Ha létezik határa, akkor 

hol a szeretet vége? 

Bár úgy tanították, hogy 

"Végtelen" 

Mi szemmel nem látható, 

ott lakik a lélek. 

Minden érzésünk. 

Jó, és rossz is bennünk terem.  

Mégis... 

ha majd tudunk 

szeretettel nézni, 

akkor is ha nehéz kőként 

zuhannak szívünkben a szavak. 

Ha már tudunk, a szeretet 

szemével látni ott is. 

Hol csak bűn van, s már 

remény vesztett a hontalan.  

Ha így tudunk élni! 

Akkor bölcs ember, 

ez a lélek-lakó. 

Hatalmas, óriás Ő! 

Ha bármily kicsiny is, 

a szemmel látható való.

Bazsó Éva Andrea: Imádság

Minden ember szívében 

ott van az imádság, 

csak el kell csendesülni, 

hogy meghallhassuk.

Lesznai Anna: Találkozás

Alig mondott szavak nyomában 

Mosolyba olvad puha szánk, 

Áhitatos lágy a beszédünk. - 

Kemény holnap nem les reánk.  

Kéz-kéz mellett virágot tépünk, 

Egy ütembe símúl a léptünk. 

Induláskor szép csendben várunk, 

Rövid az út, mit együtt járunk.  

Nem bánt fájóbb gyönyör reménye, 

Múló súrlódást megbocsátunk. 

Békít a csók, mely sohsem érik, 

S búcsúmagvú találkozásunk.

Trausch Liza: Szeresd Istenedet!

"Szeresd az Urat, a te Istenedet!" 

Lukács 10,27  

            Szereted Istent? Akit az ember szeret, azzal sokat szeret együtt lenni. Egy napon mennyi időt töltesz Vele, mennyit beszélgetsz Vele? Mennyi időd van Számára? Talán vasárnap sincs Rá időd. Valaha akartál-e Neki örömet szerezni? Ha valakit szeret az ember, keresi, mit tehetnék, aminek igazán örül? Életedben tettél-e már valamit azért, hogy Isten örüljön? Lesed a parancsait, vagy lábbal tiprod, és semmibe veszed? Talán mondod, hogy mindig ott vagyok a templomban. Oda sem gondolsz, amikor énekelsz. A munkádnál jár az eszed. "Távoztasd el tőlem énekeid zaját" mondja Ámós 5,23a. "E nép szájjal közelget hozzám... szíve pedig távol van tőlem" (Ézs 29,13). És az imádságaid? Jó volna belenézni abba a szívbe, amelyik jéghideg Istennel szemben. Hányszor hallgattad végig nagypéntek történetét kőkeményen? Hányszor vettél úrvacsorát anélkül, hogy megrendült volna a szíved, hogy mibe került ez Istennek? Jézussal mindent lehet csinálni, mert az Ő szeretete hosszútűrő. Hosszan tűr érted is, értem is. Nézzük meg Jézus szeretetét, nem a legjobbal - Júdással. Tűrte, hogy lopja az erszényt. Nem szólt. Tűrte a tagadását, árulását. A tanítványok között senki nem tudta, hogy ki az áruló. Senki nem mutatott rá, hogy Júdás az. Ilyen tapintatos volt Jézus szeretete. Még az utolsó vacsorakor is neki adta a bemártott falatot, ami mindig a kedvencé. Annyit jelentett: Júdás, most is szeretlek! A falat után így mondja a Biblia: bement a Sátán Júdásba. A szeretetet lehet elfogadni, és lehet visszaélni vele. Választhatsz, hogy melyiket teszed. 

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Kürti László: Teaékszer

Most hallgatok, süvít a szél. 

Igen, az ablak korhadt. 

Tél van, s a hold ma nagykaréj. 

Napjaink összefolynak. 

Teát iszom, kilöttyen és 

az ablaküveg reccsen. 

Nincs bennem semmi törtetés. 

Átömlik rajtam estem. 

Míg elernyed az éjszaka, 

kint tél, huzatos ősz itt. 

Hős nem vagyok, csak kortalan, 

a gyávaság se bőszít. 

Viselni el, akármi jel 

múlásra sürget folyton. 

Sorsával játszik, aki mer: 

éj-jelem brossként hordom.

Oláh András: minden éjjel

minden éjjel új álomba vezetsz 

de az ébredések megsemmisítenek 

s a falhoz húzódva már csak 

egyenletes szuszogásomat birtokolhatod 

ám egyszer mindenkit kifosztanak 

mint az „adj király katonát”-játékban 

s egyszer minden katona halott lesz 

és eljön az idő amikor már nem firtatod az emlékeimet 

csak féltékeny csomagmegőrzőm maradsz

Oravecz Imre: Még

Még visz a lábam, 

még engedelmeskedik a kezem, 

még jólesik az étel, 

még észreveszem, ha el akar csöppenni az orrom, 

még elvégzem a munkám, 

még nem szorulok támaszra, 

még nem hanyagolom el a külsőm, 

még rendszeresen tisztálkodom, 

még nem vagyok koszos, büdös, 

még nem húzódnak el tőlem a buszon, 

még rendben tartom a lakásom, 

még tudok logikusan gondolkodni, 

még tiszta az elmém, 

még nem keverem össze a képzeletet a valósággal, 

még megkülönböztetem a jót a rossztól, 

még vigyázok magamra, 

még van veszélyérzetem, 

még nem vagyok szűklátókörű, kicsinyes, 

még érdekel a világ, 

még nem gubóztam be egészen, 

még kívánok nőt, még Rilkét, Kis Lajost olvasok, 

még megremegek a szépség láttán, 

még vágyom a magasabbrendűre, 

még naponta megküzdök magammal, 

még van bennem érzés, gyengédség, 

még szánom a szenvedőt, és segíteni akarok rajta, 

még megértő vagyok és könyörületes, 

még örülök, ha hull a hó, 

még felderülök, ha kisüt a nap, 

még figyelem a fény változását alkonyatkor, 

még elbűvöl, ahogy a magból növény lesz, 

még megrészegít a legelőn a trenkavirág illata, 

még visszavárom a kakukkot tavasszal, 

még esténként kiülök a teraszra, 

még van kutyám, kit megsimogathatok, 

még gyönyörködöm a nádi rigók együgyű énekében, 

még szeretnék pár jó verset írni –  

még érdemes élni.

Johan-Ludvig Runeberg: Paavo gazda

Fent a saarijärvi ősvadonban 

élt fagyos tanyáján Paavo gazda. 

Küszködött, égett kezén a munka, 

ám az Úrtól várt földjére áldást. 

Gyermekével s asszonyával élt ott, 

kínnal szerzett gyér sovány-kenyéren, 

árkot ásott, szántott és vetett s várt. 

Megjött a tavasz, a hó elolvadt 

s hólé elsodorta fél vetését; 

jött a nyár, jégzáporok zuhogtak 

s a ringó vetés felét lezúzták; 

ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még. 

Haját tépve jajgatott az asszony: 

„Paavo, Paavo, átokvert öreg te, 

koldusbot vár: elhagyott az Isten: 

rossz koldulni, - éhenhalni szörnyűbb”. 

Paavo, kézenfogva asszonyát, szólt: 

„Megpróbál, de el nem hágy az Isten. 

Felerész fakérget tégy a lisztbe, 

én ezentúl még több árkot ások, 

ám az Úrtól várom majd az áldást”. 

Felerész kéreg sült a kenyérbe, 

kétszer annyi árkot vájt a gazda, 

juha árán vett rozsot, vetett s várt. 

Megjött a tavasz, a hó elolvadt 

s megmaradt: vetés és porhanyó föld; 

jött a nyár, jégzáporok zuhogott 

s a ringó vetés felét lezúzták; 

ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még. 

Haját tépve jajgatott az asszony: 

„Paavo, Paavo, átokvert öreg te, 

haljunk meg, hisz elhagyott az Isten! 

Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb”. 

Paavo, kézenfogva asszonyát szólt: 

„Megpróbál, de el nem hágy az Isten. 

Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe, 

én meg duplaszéles árkot ások, 

ám az Úrtól várom majd az áldást”. 

Kétszeres kéreg sült a kenyérbe, 

duplaszéles árkot vájt a gazda, 

marha árán vett rozsot, vetett s várt. 

Megjött a tavasz, csordult a hólé 

s ár nem vitt el sem vetést, se földet; 

jött a nyár, jégzáporok zuhogtak 

s a ringó vetést le nem tiporták; 

ősz jött, ám a fagy távol maradt és 

sarlót várt a hullámzó arany-dísz. 

Paavo gazda térdre rogyva mondta: 

„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”. 

Térdrehullt az asszony is, míg így szólt: 

„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”. 

Agg társához szólt szelíd mosollyal: 

„Paavo, Paavo, kapj sarlóra vígan, 

felvirradtunk boldogabb napokra, 

sutba dobjuk most már a fakérget 

s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz”. 

Paavo, kézenfogva, asszonyát, szólt: 

„Asszony, asszony, elbuknánk a próbán, 

éhező testvért ha cserben hagynánk: 

Felerész kérget süss a kenyérbe: 

elfagyott a szomszédunk vetése!”  

Képes Géza fordítása