a beszélgetéseink intimitását nem fenyegette
a lehallgató készülékek indiszkréciója
akkor még szép volt a szerelmünk
legalábbis így mondták az öregek
akik két emelettel lejjebb laknak emlékszem hogy
olyan szavakat használtak amilyeneket a legszebb
költeményekbe lehetne bevenni most pedig
a szobámban csendben kell maradni
ha élni akarok egyébként a szavak
így is elvesztik lassan az értelmüket és meztelenül
ülnek a konyha sarkaiban az akkori időkből
csak az egymás szemébe nézés maradt meg nekünk
és a halálos csendben lefolytatott szeretkezés
Dabi István ford.
2015. augusztus 16., vasárnap
2015. augusztus 13., csütörtök
Csorba Győző: Zöld és fény
Csordulásig a világ! -
Szinte már kicsap
szőlők, fák és újra fák
zöldjéből a hab.
Forr, tajtékzik, szédülök,
zöld alul, felül;
lépek, állok, eldülök,
zöld kivül, belül.
Zöld, zöld, lelkes újulás,
nagy, termékeny öl;
tarthatatlan bolydulás
föl, föl, egyre föl!
Fű, fa, gyom, szőlő emel,
körforgó dagály.
Zöld és fény: - e két elem
árján ring a táj.
Nézem, érzem, bámulok,
s engedem magam.
Zöld és fény! dagad, forog,
szólnék, s nincs szavam.
S míg ragyogva nő velem,
s hord e két elem,
pólyál az időtelen
és a végtelen.
Csorba Győző: Mi lesz?
A test nyelvét a testünk mindinkább megtanulja.
Köztünk a szó erőtlen s lassan fölösleges lesz. -
Fölér-e bármiféle fennkölt beszéd a kedves
kezével - főm lehajtva midőn hajamba túrja?
Szorongások, csapások - terelheted figyelmem -
csukott szád sarkain s a szemed színében élnek.
Ne szólj! - hiába volna; akkor se szólj, ha kérlek:
a nyelv dadogni tud csak e tiszta, ősi nyelven.
Ó, már előre borzaszt: mi lesz, ha majd a rémes
szót testünk mondja már, és a másik érti is már,
s közben fecsegve, csalva ködöt ver a hamis száj
méltatlan gyöngeséggel e szép őszinteséghez?
Csorba Győző: Neked
Ez már nem szerelem többé, nem két ember
kötése, keringő tánca egymás ellen,
kemény harc, ölbeli elnyugvás cseréje
s változó viszonylat: tőle vagy feléje.
Magány és párosság itt üres szavak csak,
itt már az érzékek csak befele hatnak,
egymást ha kívánjuk látni: elégséges
állítani tükröt a magunk szeméhez.
Aki rádnéz, rajtad engem is fölismer,
s érzékeljük egymást érzékszerveinkben.
Kettőnkkel lehet csak dolga a halálnak:
egyőnkre se támad, egyőnkre ha támad.
Ellened hibázom? Magam ellen vétek!
Így tekintsd, ha olykor félre-útra lépek.
S aki magát rontja, pusztul igazán csak,
s a fő-fő lázadó maga ellen lázad. -
Ez már nem szerelem: sors ez, születetté,
aki kettős vágyból válik maga-eggyé,
aki kettőt hordoz, s őket ha nem őrzi,
mindenképp a saját bajait tetézi.
Csorba Győző: Magános fa
Társaim az apró füvek, nem messze tőlem fut az út,
társaim az apró füvek, nincsenek méltóbb társaim,
állok magam, azt sem tudom, hány éve már, - az éveim
gyűrűkbe nőve védenek kérgem alatt.
Ha emlékeim kérdenék, nehezen tudnám kezdeni:
láttam, hallottam már sokat, s nem felejtettem semmit el.
Nem messze tőlem fut az út, és lombom alatt mély a hűs,
hallottam, láttam már sokat: bölcs agg vagyok.
A lombom alatt mély a hűs, a lombom között mély a csönd,
kis fészkeket dédelgetek, és lengetem a szeleket,
egyfelé nyílt a tág határ, másfelé domb keríti el,
s a domb mögül jönnek felém az emberek.
Jönnek felém az emberek, hogy honnan jönnek, nem tudom -
ó, mi lehet a domb mögött? - csak egyszer látnám legalább,
de megroppant már az erőm, fölébe nőni nem fogok,
s titok marad a volt-titok halálomig.
Csorba Győző: Aki sok szépet
Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma, -
tudom: fáj, hogy neked jutott
szavaim maradéka.
Én már a földnél is mélyebbre hulltam,
nyirok s penész ölelget;
nem csillagokat üldözök, -
kis emberi türelmet.
A gyengéimmel sétálok előtted,
már-már magam kinozva, -
ha rám gondolsz, a jó helyett
gondolj inkább a rosszra.
Hiszen becsaplak: önzésből szeretlek,
- embertől más se telhet, -
önnön-szívemre készítem
e gyógyító szerelmet. -
Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma,
de minden szépnél szebb lehet
szavai omladéka.
Úgy szeretlek, mint botjukat a vének,
ahogy a víz a gödröt,
a napnyugtát az aratók,
az istállót az ökrök.
Csorba Győző: In memoriam
Hulládat görgeti már a csobogó idő,
és nem tudlak siratni.
Bőröd alá visszahúzódott hajdani szép erőd,
s a terjengő halál
alattomos vadvizeibe fulladott.
Olyan vagy, mint egy idegen tárgy,
még csak nem is a magad mása vagy,
a magad szobra,
melynek meghitt vonásain szemem
kedvére bujdokolhat.
Olyan vagy, mint egy idegen tárgy: szürke
s konokul hallgatag,
csak nézlek, és mit bánom: vagy-e, nem vagy. -
Máskép akartad bizonyára,
szerettél volna bennem szívósan megmaradni,
mint a bőrön a tetoválás,
hogy mikor már magad előtt se vagy szép,
légy sérthetetlen
valakiben, kinek a nyelve beletanult dícséretedbe.
Nem sikerült: nyugodj meg!
Elfárad és megváltozik az ember, akarva-akaratlan
elfárad és megváltozik:
volt-nyomaidat széjjelhordták a szelek,
s mint egy idegen tárgyat,
hulládat görgeti már a csobogó idő.
2015. augusztus 9., vasárnap
Hervay Gizella: Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.
Francis Jammes: Ima a szamarakkal menni föl a mennyek országába
Ha egyszer ó, Uram, magadhoz szólít hangod,
add, hogy a föld ünnepi nyári fényben ragyogjon
s csak úgy, ahogy idelenn ballagtam völgyön, dombon,
választok egy utat s a nagy békeharangot
kongassad el fölöttem, hol fényes nappal égnek
a csillagok s botommal járnám útját az égnek.
Csak úgy magamnak járnék, sétálós kényre-kedvre
és jó barátaimnak, a szamaraknak szólva
mondanám: "Ez Francis Jammes. Megy a Paradicsomba,
Isten szép országába, ahol nincsen pokol,
jertek velem, barátim, lágy égi dombokon
vándorlunk majd és kék mezőn, amit ti úgy szerettek."
Szegény jó állatok, kik zöldfényű legyeknek
vérszomjas seregét s a mérges méheket
apró fülcsapásokkal űzitek egyre el...
Ez állatok közt, hogy eléd mehessek, kérem:
mert úgy szeretem őket, fejük oly lágyan hajtják
s kis lábaik reszketnek, ha áll velük a hajcsár,
Áldott alázattal, hogy sírhatnék, ha nézem.
Így lépdelnék eléd, ezerfülű seregben
lenne olyan is köztük, aki kosarat hordott
és olyan, ki igában komédiázó népnek
kocsiját húzta, vagy aranyfüstös szekérnek
fejdíszes rúdja mellett az országúton porzott
és olyan, kinek testén földuzzadt vödrök lógtak
és terhes szamárkancák, súlyosak, mint a tömlők
s lábaik gyöngén járnak, reszketnek és dülöngők
és kiknek térdein fehér nadrágot fontak,
így óvták a legyektől, kik vértől részegen
mászkálnak testükön a kék, nyílt sebeken.
Engedd, Uram, hogy e szamarak közt mehessek
eléd s angyalok jó csapata kísérjen
a lombos patakhoz, amely fölött a szélben
cseresznyék érett fürtje csügg lóbálón és reszket,
oly simák és üdék, mint a fiatal lányok
hamvas arcbőre, ha reája hull a reggel
és adj, ha országodban meghajtott térdeimmel
vizeid fölé hajlok, egy csöpp hasonlóságot
a szamarakkal, kik a földi utakon
jó, szegény alázattal járnak s füleikkel
az örök szeretethez, Hozzád, felmutatón.
Márai Sándor fordítása
add, hogy a föld ünnepi nyári fényben ragyogjon
s csak úgy, ahogy idelenn ballagtam völgyön, dombon,
választok egy utat s a nagy békeharangot
kongassad el fölöttem, hol fényes nappal égnek
a csillagok s botommal járnám útját az égnek.
Csak úgy magamnak járnék, sétálós kényre-kedvre
és jó barátaimnak, a szamaraknak szólva
mondanám: "Ez Francis Jammes. Megy a Paradicsomba,
Isten szép országába, ahol nincsen pokol,
jertek velem, barátim, lágy égi dombokon
vándorlunk majd és kék mezőn, amit ti úgy szerettek."
Szegény jó állatok, kik zöldfényű legyeknek
vérszomjas seregét s a mérges méheket
apró fülcsapásokkal űzitek egyre el...
Ez állatok közt, hogy eléd mehessek, kérem:
mert úgy szeretem őket, fejük oly lágyan hajtják
s kis lábaik reszketnek, ha áll velük a hajcsár,
Áldott alázattal, hogy sírhatnék, ha nézem.
Így lépdelnék eléd, ezerfülű seregben
lenne olyan is köztük, aki kosarat hordott
és olyan, ki igában komédiázó népnek
kocsiját húzta, vagy aranyfüstös szekérnek
fejdíszes rúdja mellett az országúton porzott
és olyan, kinek testén földuzzadt vödrök lógtak
és terhes szamárkancák, súlyosak, mint a tömlők
s lábaik gyöngén járnak, reszketnek és dülöngők
és kiknek térdein fehér nadrágot fontak,
így óvták a legyektől, kik vértől részegen
mászkálnak testükön a kék, nyílt sebeken.
Engedd, Uram, hogy e szamarak közt mehessek
eléd s angyalok jó csapata kísérjen
a lombos patakhoz, amely fölött a szélben
cseresznyék érett fürtje csügg lóbálón és reszket,
oly simák és üdék, mint a fiatal lányok
hamvas arcbőre, ha reája hull a reggel
és adj, ha országodban meghajtott térdeimmel
vizeid fölé hajlok, egy csöpp hasonlóságot
a szamarakkal, kik a földi utakon
jó, szegény alázattal járnak s füleikkel
az örök szeretethez, Hozzád, felmutatón.
Márai Sándor fordítása
2015. augusztus 8., szombat
Berbor István: Nyári nap sugára (Laurensnek)
Nyári nap, délidő, sehol egy rongy felhő.
Átható forróság ráül mellkasodra,
remegő levegő beül városodba.
Izzik a horizont, késik a hűs szellő.
Napsugár "dolgozik", tikkasztó, perzselő,
a hőség elbágyaszt, a kerted kiszárad.
Porfelhő, forróság lepi el a tájat,
sóvárog a vízért állat, erdő, mező.
Ugrana békahad, pocsolyát keresne,
gólya is téblábol, Afrikában jobb volt,
átrepült hiába, ott is hűvösebb volt.
Rémes a helyzete, nincsen eledele.
A klíma változik, nem, nem jön az eső.
Berbor István: Nyári nap sugára
Átható forróság ráül mellkasodra,
remegő levegő beül városodba.
Izzik a horizont, késik a hűs szellő.
Napsugár "dolgozik", tikkasztó, perzselő,
a hőség elbágyaszt, a kerted kiszárad.
Porfelhő, forróság lepi el a tájat,
sóvárog a vízért állat, erdő, mező.
Ugrana békahad, pocsolyát keresne,
gólya is téblábol, Afrikában jobb volt,
átrepült hiába, ott is hűvösebb volt.
Rémes a helyzete, nincsen eledele.
A klíma változik, nem, nem jön az eső.
Berbor István: Nyári nap sugára
2015. augusztus 7., péntek
Czesław Miłosz: Az Édenkert után
Ne loholj tovább. Csöndesedj. Mily lágyan hull az eső
A város háztetőire. Milyen hiánytalan
Itt minden. Most épp számunkra, kik egy fejedelmi
Ágyban ébredünk, egy padlásablak fényénél.
Egy férfi és egy nő. Egyetlen teremtményből, kit
Két nemre osztottak, s azok áhítoztak egymásra.
Igen, fogadd ezt tőlem ajándékul. E zord,
E mord világ hamvain túl. A lárma, az esküdözés
Földmélyi visszhangján is túl. Így hát most, hajnaltájt,
Nagyon kell figyelned: e hátrahajtott fej,
E fésűt tartó kéz, e két arc a tükörben csupán
Egyszeri tünemény, jóllehet emlékük mulandó.
Mindaz, mit látsz, tehát való, bár idővel ködbe vész,
S most léted minden pillanatáért hálás.
A kicsiny park, mohalepte márványszobraival
A gyöngyszürke fényben, szitáló nyári esőben
Hadd maradjon olyan, mint volt: mikor kitártad a kaput.
S a málladozó oszlopcsarnokok utcája is,
Mit szerelmed varázsütésre átlényegített.
Zsille Gábor fordítása
A város háztetőire. Milyen hiánytalan
Itt minden. Most épp számunkra, kik egy fejedelmi
Ágyban ébredünk, egy padlásablak fényénél.
Egy férfi és egy nő. Egyetlen teremtményből, kit
Két nemre osztottak, s azok áhítoztak egymásra.
Igen, fogadd ezt tőlem ajándékul. E zord,
E mord világ hamvain túl. A lárma, az esküdözés
Földmélyi visszhangján is túl. Így hát most, hajnaltájt,
Nagyon kell figyelned: e hátrahajtott fej,
E fésűt tartó kéz, e két arc a tükörben csupán
Egyszeri tünemény, jóllehet emlékük mulandó.
Mindaz, mit látsz, tehát való, bár idővel ködbe vész,
S most léted minden pillanatáért hálás.
A kicsiny park, mohalepte márványszobraival
A gyöngyszürke fényben, szitáló nyári esőben
Hadd maradjon olyan, mint volt: mikor kitártad a kaput.
S a málladozó oszlopcsarnokok utcája is,
Mit szerelmed varázsütésre átlényegített.
Zsille Gábor fordítása
Mario Ángel Marrodán: Hit
Becsukom a szemem, és látok.
Kinyitom a szemem, és hiszek.
Mit látok? Azt, amiben nem hiszek.
Miben hiszek? Abban, amit nem látok.
Dabi István ford.
Staszków Jan: Kérés
Ne jöjjön
senki velemés ne tapossa
az árnyékom
Egyedül vagyok
és egyedül
akarok lenni abban
ami a rendeltetésem
Egyedül
imádkozom
évszázados
rózsafüzéremen
és egyedül szólok
utolsó napomon
tüzes
hangokat
Akkor
senki
se kövessen
ösvényemen
Egyedül akarok
lenni
akár jó
akár rossz
angyal jön
futva értem.
Dabi István ford.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







