2017. december 20., szerda

Gergely Ágnes: A kútba néztem

A kútba néztem és semmit se láttam:
én rég tudom, hogy semmi sincs a mélyben.
A vízbe ugrott egyszer egy bolond,
a kútban akkor levegő se volt.

És mégis milyen szédítő a káva
a vágyon túl és innen a veszélyen.
Lenn zöldszegélyű holdkaréj remeg,
hintálnak rajta pókok és legyek.

Az ember fél és ittmarad maga
és mintha csobbanást is hallana;
jól megfogózik fenn a meredélyen,
s lopva lehajlik mélyen, mélyen, mélyen.

Gergely Ágnes: Csigalépcsőn

Valaki pisszeg odalentről,
valaki pisszeg, mint a kutyának.
Vagy a nevemet mondja, néven
szólít, visszanézek,
ki lehet az, a szélrózsa minden
irányába forgok, honnan is
szólítanak, de hiszen valaki szólt!
Ki jár itt, hé, ki jár utánam itt a ködben,
míg én dühös
könyökkel vagdalózom, míg előttem és mögöttem
tekeredik a csigalépcső,
ki jár utánam itt? Hogy megtaposnám,
ó, a szemtelen bitangot, minek jön, mikor
nem hívta senki, szemembe kormot szór a szél,
már torkomig
lefolyt a sós szagú verejték,
mintha tölcsért formálna tenyeréből,
úgy ordít valaki, zihál a mellem,
a korláton túl lassú víz zuhog,
ó, iszonyú magasság, végtelen
parabolák!

Tessék, itt vagyok.

Tone Kuntner: És mégis barátok

És mégis barátok! Mégis csak a barátok,
ne felejtsük el,
hogy a barátság kegy, titok,
amit, mint a kegyet ápolni kell,
és őrizni mint valamilyen titkot.

És nem szabad ráhagyni, megengedni magunknak,
nem beszélni,
nem dalolni és inni,
nem örvendezni...

Mert a barátság egy utazás,
és a mocsarunk fölött ívelő híd.

Dabi István fordítása

Babits Mihály: Csillag után





Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok…
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton –
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
„Aranyad tilos kivinni!”
szólna ott a vámos rám.
„Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”
Százszor megállítanának, –
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.

Cseri Kálmán: Isten szeretetének ünnepe




A karácsony születésnap, mi pedig ahelyett, hogy a születésnaposra figyelnénk, magunkat és egymást ünnepeljük – mondja Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor adventi beszélgetéssorozatunk negyedik részében.

 – Megfordult a dolog, mert úgy alakult ki az ajándékozás is, hogy minden egymásnak adott kicsi ajándék az Isten nagy ajándékára emlékeztette az embereket. A korinthusi levélben írja Pál, hogy az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért, vagyis Jézusért. Amikor valami kis meglepetést készítek, és azt karácsonykor átadom, az arra kellene emlékeztessen, hogy mindnyájunkat megelőzően Isten adott egy nagy ajándékot nekünk, és most e feletti örömünkben egymást is megajándékozzuk - emlékeztet a pasaréti lelkipásztor.

Cseri Kálmán szerint az Isten-hiányt mutatja, hogy bármekkora az ajándék, mégsem elégíti ki az éhséget.

- Egy Isten-arcú üresség van bennünk, és oda töltehetek akármit, egészen nem tölti ki soha, csak amikor Istennel találkozik valaki. Ez ugyanolyan, mint a szülői szeretet, amit gyakran próbálnak pótolni ajándékkal. Oly sok gyerektől hallottam már, hogy inkább kevesebbet kaptam volna, csak néha lehetnék kettesben az apámmal, beszélgetnénk, vagy játszanánk a szüleimmel! A személyes kapcsolatot nem lehet tárgyakkal pótolni - sem az emberi sem az Istennel való kapcsolatunkban.

Napjainkban a karácsonyt a szeretet ünnepeként emlegetik, Cseri Kálmán viszont másként gondolkodik erről, mint a többség. A szeretetet viszonyfogalomnak tartja, ami két személy közötti kapcsolatot jellemez.

- A karácsony nem a szeretet ünnepe, hanem az Isten szeretetének az ünnepe, és ha bővítjük a mondatot, az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe, meg nem érdemelt szeretetének az ünnepe, az Isten irántunk való viszonzatlan szeretetének az ünnepe, életmentő szeretetének az ünnepe, és nem „a szeretet ünnepe”.

A lelkipásztor tovább folytatja a felsorolást.

– Nem a család ünnepe, még csak nem is az úgynevezett szent család ünnepe, hanem annak az ünnepe, hogy úgy szerette Isten az ellene fellázadt világot, hogy az egyszülött fiát adta érte. Itt van az Isten ajándéka, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Itt életmentésről van szó, életkérdés, hogy valaki hisz-e Jézusban vagy nem. Ez szinte teljesen elhomályosult a gyakorlatban, és hozzátapadt az, hogy ilyenkor együtt van a család, kicsit jobb falatokat eszünk, néhány napig nem dolgozunk, de eredetileg nem ez volt a karácsony.

Az ember kezén eltorzult minden, így az ünnep is – állítja Cseri Kálmán.

- Hol torzult el a házasság? Isten arra teremtette a házasságot, hogy két ember egy életen át boldoggá tegye egymást. Hol vagyunk ettől? Oda jutottunk, hogy fölbérelnek hamis tanúkat, hogy a válóperen kígyót-békát mondjanak a válni készülő házastársára. Minden eltorzul Isten nélkül. Tönkretesszük egészségünket, környezetünket. Nincs még egy élőlény az emberen kívül, amelyik elpusztítja azt a mikroklímát, ami a létfeltételeit biztosítja. A madár is kifelé piszkít a fészkéből, és nem teszi azt tönkre. Mi mérgezzük a vizet, a levegőt és mindent, amit Isten tökéletesnek teremtett. Egyebek között ez is mutatja a bűnnek, vagyis az Isten-nélküliségnek, az Isten elleni lázadásnak a vaskos valóságát.

Cseri Kálmán szerint adventkor sokakban ott van a csendes várakozás, de többségében maguk sem tudják, mit várnak, talán egy kis pihenést… – gondolkodik el a lelkipásztor.

– Múltkor valaki az mondta, hogy elege van a vallásos szövegből, ne jöjjek neki ezzel, mert békességre van szüksége, megvigasztalódna az édesanyja halála miatt, és nem bánná azt sem, ha megszűnne a bosszúvágya azokkal szemben, akik kirúgták a munkahelyéről - elsorolta mindazt, amit Jézus ígért nekünk. Mondtam neki, hogy neked Jézusra van szükséged, mert ő nem pirulákkal és nyugtatókkal ad békességet, hanem valódi vigasztalást nyújt. Pál apostol azt mondja, hogy tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. Ez nem egy agyalágyult embernek a lázálma, hanem valóság, amit átélt. A Jézussal való lelki közösségben mindezt megkapta. Tulajdonképpen erre vágyik mindenki, csak nem nevezzük nevén és sokszor el sem hiszik az emberek.
 
Mivel biztathatjuk magunkat 2011 év várakozás után?

- Azzal, hogy egész bizonyos, hogy visszajön Jézus – vágja a kérdésre a választ Cseri Kálmán. A lelkipásztor szerint az is a hitünket teszi próbára, hogy nem tudjuk, mikor.
– Általában három kérdést szoktak föltenni Jézus második eljövetelével kapcsolatban: mikor jön vissza, hogyan jön vissza (hogy lehet azt észrevenni?), és miért jön vissza (nem intézte el a szükséges dolgokat, mikor itt volt?). Mind a háromra nagyon világos válasza van a Bibliának, sőt, maga Jézus mondja el a választ. Máté evangéliuma 25. részében részletesen leírja az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Hogy mikor jön vissza, a válasza világos: nem mondja meg, senki nem tudja. Ez az Atya titka, egyszer majd megjelenik. Mond egy hasonlatot, hogy úgy jön el, mint a tolvaj szokott; a tolvaj sem üzeni meg előre, hogy érkezem nulla óra harminckor, hanem váratlanul jön. Az értelmes ember már most felkészül, és akkor jöhet bármikor, mert nem talál készületlenül. Roppant felelőtlen és szánalmas vélekedés az, hogy majd ha nyugdíjas leszek, majd ha ráérek, majd ekkor, akkor foglalkozom Isten dolgaival.
       
Jézus az érkezésével kapcsolatban fölsorol bizonyos előjeleket – mondja a lelkipásztor.

- Hogyha ezek a jelek megszaporodnak, az arra figyelmeztet, hogy nagyon közel van már. Ezeket a jelenségeket tapasztalhatjuk: a természeti katasztrófák, az erőszak elhatalmasodása, az evangélium terjedése és így tovább. Tehát sok figyelmeztető jel van. Nem úgy tér vissza, ahogy először eljött; gyalázatban, egy birkaistálló büdösében kellett Máriának világra hoznia. Akkor nem is tudta, csak az a néhány pásztor, akiknek az angyalok elmondták. Másodszor feltűnően, hatalommal és dicsőséggel jelenik majd meg. És hogy miért jön el? Azért, mert először a megváltás munkáját végezte el, most pedig ahogy a hitvallásban sokszor elmondjuk, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Lesz ítélet. A hitetlen ember szeretné ezt valahogy kitörölni Jézus ígéretei közül, és hamis ideológiát is gyártanak rá, hogy a szeretet Istenétől távol áll az ítélet, ő nem ítélőbíró, aki beül a székbe. Dehogynem! Előtte az ő kegyelmét kínálja, akinek nem kell a kegyelem, az saját maga miatt megy ítéletre, vagy marad az ítélet alatt. Nagyon igaz a mondás, hogy az elfogadott kegyelem az új élet, a visszautasított kegyelem az ítélet.

Cseri Kálmán azt mondja, hogy nem tudja, milyen lesz majd Jézus visszajövetele, de hozzáteszi: sok meglepetés érhet majd minket.

Beszélgetőpartner Fekete Zsuzsa

Jókai Anna: Az Advent



Az Adventben nincs hiba.
Sóvárogva várjuk a valódit.
De az Érkezőt nem ismerjük fel;
s helyette dícsérjük, aki lódít.

Az Antikrisztus cifra névjegyét
színes bakelit-tálcán kínálja –
az Égi Küldött a küszöbön ül,
hogy behívják, arra várva.

Jöjj el, jöjj el… ahogy már eljöttél,
megölettél, ki sosem öltél.
Mégse haltál: feltámadtál,
a vég ellen gyógyírt adtál.
A csalónak kívül tágasabb;
bennünk sütött föl már a Nap.

Csorba Győző: Téli ünnep

A sár éppúgy sár, mint akármikor. Éppúgy bemocskolja a kristály–
szél alját, mint például három hete. Éppoly szomorú a málló vakolat
porlása a falon s a leveletlen gallyak bádogcsörgése az akácfán.

De jön az ünnep, s nő, fényesedik. Megtölti a szíveket, s kidől
belőlük. A sár, a gally-csörgés, a málló vakolat: kellék lesz, épp
idevaló. Az ünnepé, mely hívja őket, s lábához szelidíti. Az ünnepé,
mely oly mérhetetlenül hatalmas, hogy még ellenségét is magához
engedheti kockázat, aggodalom nélkül.

Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága.

Nemes Nagy Ágnes: Fekete hattyú












Nyírfaágból volt a híd,
azon álltam egy kicsit.
Egyszerre a híd alatt
megláttam egy madarat.

Fehér hattyút vártam én –
ez sötét volt, mint a szén.
Piros a csőre, piros a lába,
mint a láng és mint a szén;
lába lángja, csőr-hegye:
fekete
tulipán
belseje.

Úszott, úszott egyre messzebb,
állj meg, állj meg, te vagy a legszebb,
fekete hattyú, szépnyakú –

És azóta szemlehúnyva
minden este látom újra:
fényes hattyú, fekete hattyú
úszik, úszik,
ú –

Lindenberg Éva: A lélek karácsonya




Régen, amikor még fehér karácsony volt,
amikor a család este együtt dalolt,
s a karácsonyfát nem úgy díszítették,
az ajándékot maguk készítették
s együtt mentek az éjféli misére,
és mindenki vágyott Isten szeretetére.
amikor gyertyák égtek a fákon;
akkor mindenki boldog volt a világon!

S most, amikor nincs fehér karácsony,
idegbeteg égők villognak a fákon,
nem éneklünk, hiszen van már magnó,
s drága ajándék nélkül az egész nem jó,
most, amikor mindenki csak kapni akar,
megláthatjuk, a test milyen lelket takar. . .

Pedig szeretném, ha fehér karácsony lenne,
a család boldogan együtt lenne,
a karácsonyfát nem így díszítenénk,
s az ajándékot magunk készítenénk,
együtt mennénk az éjféli misére,
s mindenki vágyna Isten szeretetére,
újra gyertyák égnének a fákon,
s mindenki boldog lenne a világon!

2017. december 18., hétfő

Leopold Staff: Visszatérés












Te, ki nevemet viselted,
És hasonlítasz rám, mint a tükörképem,
Talán nem néztél
Hosszú évekig.

Ma hajnalban az ajtómon kopogtatsz
A hit és az ész vereségétől lesújtva,
Hogy segítséget és tanácsot kérj.
Mit mondhatnék?

Nem süllyedsz a hullámokba,
Amiket illatos olajjal kent
Lábak érintettek.

És nem tévedsz el az úton,
Amin szögekkel átvert kéz
Vezet.

Dabi István fordítása

Egyed Emese: Posta

Mit is kereshetnék a közeledben?
Elvirágzott a hárs, a gesztenye.
A vízen félelmetes áradások
híre sodródik, napjaim vele,

álmodozások, illetlen konokság:
erről számolhatna be Istenem,
ha rólam szólna, ha kérdeznéd rólam.
De most a verssel megüzenhetem;

(írta ezt más is:) eszembe jutottál,
okot kerestem a találkozásra,
s összezavarodtam az első szónál;
hiába készültem fel, titkok társa;

hisz minden megváltozott hirtelen,
s az elgondolt elévült, és a tárgyak
szóba nem foglalható térbe zártak;

nem volt a könnyűségben gond, sem árnyék...
Tartóztatni sem próbáltalak: sejtem,
hogy nem lehet. S hogy jó a közeledben.

Egyed Emese: Vadvizek

Semmit nem vettél észre? Nem lehet,
hiszen tavasz lepte a kerteket,
fény kergetett az utcán, árnyék űzött;

nem vetted észre, hogy kerestelek,
tűvé tettem érted a kincses várost,
megzavartam az álmod, ébrenléted
szótlan üzenetekkel vettem célba,
feltámadt bennem álmok maradéka,
várkisasszonyok vas keserűsége,
nem múlt el többé, partjaim elérte.

Semmit nem vettél észre. Éldegéltél.
A nyugtalanság izzó jelei
nem hagytak békén, utamra eredtem;
nem hagytalak békén -, végtére mégis,
csak mint pohár italra, lám betértél
a könyvek, elfojtott szavak közé.

Fakókörmű, halk manesek közé.

Lehetett tudni, az idillnek vége,
s még mielőtt tavasz jönne a télre,
kiszáradnak a fák, a rózsabokrok.

(S ha volt is tűz, hűvös feleleteddel,
már józan pillantásoddal eloltod!)

2017. december 16., szombat

Egyed Emese: Tetők




A hídon szürkegémek.
A fellegek között fohászkodás.
Cserépkorsóban friss víz, jó szavak
születnek valahol a csöndben.

Egyed Emese: Virágének

Az vagy-e, ki voltál?
Aki szépen szóltál.
Az vagy-e (voltál-e),
akinek láttalak, véltelek?

Nem féltelek akkor,
nem kerestem
a mindenképpen tetsző, tetsz-
hető hangot;

nem lestem a tükröt;
hogy mi lett rútabb, hol arcát-
lanabb a női öregség,

nem kellett sem mentség, sem festék;
nem kellett az étel, mert mindenre jó volt
az a reggeli-napvilág-fényű
szerelmes bizonyosság.

Úgy véltem: bizonyosság.

Élj boldogan, elhagytál.
Fölsérti a csók is az ajkunk.
Felzaklat az álom, a józanság megnyugtat.

Félhetsz, mint elhunytat:
rosszul temettél;
félvállról vettél -
árokba ejtettél.

Furcsa ősz! Virágzik a rózsa.
Kökény színe, könnyű bogyója,
sáfrány lila kelyhe, halála.
(Ének - hiába.)

Egyed Emese: Közben

Egy sivatagra gondolok: ott laksz a szélén.
Egy rövid lábú lóra, szűk nyereggel,
lobog a szél sörénye, köd patája
dobogtat botló ritmust vad világba,
vak hajnalba, homályos délbe.

A levesed kopár asztalra téve.

Egy sivatagban várakozni, futni.
Szikes puszták gyöpébe kapaszkodni.
Tudja a kánya, sejti nyúl, evetke:
a paripa zabláját levetette,
patkója nem volt, patkószegeit
még messzi patakok rejtegetik,
még verni sem kezdték zsémbes kovácsok.

Májusi hó kerget vissza a házba,
homokbuckák közt fagy szekere, lángja,
hol hallgatsz?
Hazudik a sejtelem,
vagy jós szorongás bánik el velem,

mert sokszor látlak, homokfüggöny rejt el,
míg várlak szárnyaszegett szerelemmel.