Szakáli Anna: Bevonulás

jönnek
a nyitott kapun át
megtöltik az utcát
várnak, morran a tér
valami történik
valakiért

már közelít
fénykorona övezi testét
ül a szamáron
lábát ne érje út pora
léptet pálmaágon
zeng a Messiás szava
körmenetben
kopik az út
serlegben bor
Oltáriszentségben kenyér
hódolat
neked Uram
amit vállaltál, azért

Szakáli Anna: Rezzen a levél

Mozdul rezzenve a levél,
lecsöppenő vízgyöngyöt
hintáz libbenőn a szél,
mint síró ember szeméből
könnyként földre csordul,
majd homályos köddé válva,
a légbe csavarodik fel,
a levélen újra megtapad,
és könycseppet formázva
megint a földre szalad.
S így tovább, a gözölgő
kertben pára gomoly halad,
melyben látom arcod
kirajzolódni a sápadt nyír alatt…
a kósza fények földre érnek,
a cseppeket a levélről
lassan felszárítja a Nap,
a köd oszlik, s csak a szél jár
magányosan a kertek alatt...

Visky András: Grádicsok útján

" Várja lelkem az Urat,
jobban, mint az őrök a reggelt,  
mint az őrök a reggelt."
              Zsoltárok 130,6

„A mélységből kiáltok hozzád, Uram!"- hangzik a zarándokének első sora. A kiáltás az elhagyatottság mélypontján tör fel, azon a helyen, ahol kiszolgáltatottságunk immár fokozhatatlan. A zsoltár sorai között a várakozás nagy tereit lehet fölfedezni, mintha minden mondat, valamennyi nekirugaszkodás után hosszú, feszült hallgatás következnék.

    Avagy valóban van-e visszhangja az emberi szónak? „Kicsodánk van az egekben?" Mi az, ami ezt a távolságot fölemészthetné?
   Az odalent lévő el akar jutni Isten színe elé, nem takargatja elesettségét, kiált, mindhiába csitítgatják. Még szavait sem hajlandó megválogatni, emlékezteti Istent arra, ami rajta áll, hiszen a találkozás feltételéül Ő szabta meg a bocsánatot, ha nem szolgáltatja ki, ha magánál tartja, úgy ezt az akadályt ember nem hághatja át: „Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!" (4.v.)
Mit tehet az alant lévő?
Várakozik, sőt jobban várakozik, egész lényével teszi, és elindul.
   A templomba vezető lépcsősor, az egész szertartás ezt a várakozó elindulást, úton lévő várakozást jeleníti meg. Fokról fokra szól az Istent szólásra bíró de profundis clamavi. Olyan responsorium-forma ez az ének, amelyben a válasz helyén nagy csendtérségek vannak: így mutatja meg az elhagyatottság mértékét Istennek. „A létező alany ténylegesen csak úgy gondolható el, hogy megadjuk neki a szót." (Marcel)

De várakozhat-e intenzívebben a lent élő ember a magasságban lakozó Istennél? Aki időről időre mérhetetlen hallgatásba burkolódzik, várván várva, hogy a hallgatás égnyi paizsát áttörje a reá vágyakozó emberi szó?
   Isten hallgatását csak a vele való együtthallgatás enyhítheti. Válasza helyett nincsen válasz, amiképpen szava helyett sincsen szó, amely az övé mellé állhatna. Aki Isten megszólalására várakozik, az az Ő csendjébe lép. Kiált és hallgatózik, és ismét kiált. Mígnem kiragadja Istent a hallgatásból. Hogy, mire a templomba ér, mikor megállna az oltár előtt, Isten is odaérjen.
   A lent élő az oltárnál találkozik az alászállóval
   Az elhagyatott ember az elhagyatott Istennel az áldozatban ismernek egymásra.
   Az áldozatban, ahol Isten a legelhagyatottabb emberként emeltetett föl, szenvedett és megmutatta magát az Őt elhagyónak.

Weöres Sándor: Ima

Köszöntelek a folyók zúgásával,
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy forma fellegekkel,
a gong-alakú csillagokkal,
köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,
és végül az ámulatos nap-ragyogással:
mind a tiéd! valamennyiben itt vagy,
akkor is, ha szenderegsz és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanúl
s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőkön és rideg mérföldköveken heverőket,
egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt
oly könnyen, szűntelenül feledünk.

Babits Mihály: Emlékezés

A pókhálóra harmat esett:
bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

A hold az égen párt keresett,
a széles égen hasztalan kereste!

Már elhallgattak a madarak,
annál hangosabban szóltak a tücskök.

És szinte láttam a fény alatt
ellengni a világot, mint a füstöt.

A fényen valami átfutott,
bársonyok kápráztak előttem.

A hangod is eszembe jutott,
mely elszállt az örök időkben.

Sebestény Jáger Orsolya: Apokalipszis

(Mt 24,23-43)

Akkor majd bíbor lesz az ég,
mint őszi máglya, ha lángra lobban.
Felbomlik a tér – megáll az idő,
nem suhan szárnyon, nem múlik vontatottan.

Fölzúg a szél, e roppant erő,
vajúdik a Föld, amint megíratott.
Letisztult formákból születhet csak újjá
világok világán. A régi halott.

A lét majd más formákat ölt.
Ma még mindez elképzelhetetlen,
mint messzi álom késő délután,
ha ágyunk a sarokban vetetlen.

Akkor majd Isten-arcú lesz az ég:
Krisztus visszatér. Sarló a vetésen.
Őróla szólok addig is, szüntelen,
más utam nincs. Ez a küldetésem.

Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra

 Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem,

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk:

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: "Nem haragszom!"

Néha rángatom, cibálom: -
tudja hogy csak őt kivánom.

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristen őriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke.

Weöres Sándor: Üdvösség

Csak azért 

az egyetlen napért 

érdemes volt megszületnem, 

amikor szeretni tudtam, 

és szeretnek-e, nem kérdeztem. 

Csak ennyi történt teljes életemben, 

egyébkor szakadékba buktam. 

Csak azért 

az egyetlen napért 

érdemes volt megszületnem.

Károlyi Amy: Szó-pihe

Szavakból van a párna
amire este fekszünk
fülünkbe súgják halkan
mit tettünk s mit nem tettünk

A fejünk belé süpped
sok zengő szó-pihébe
mondattá összerakni
nem tudjuk a sötétbe

Weöres Sándor: Mi van a héj alatt?

Örök sötétség tapad a felszín belső felére.
Ez a fordított világ,
ez a pokol. Egyforma az éje,
mindene kő-szerű, lobogástalan, fekete

Ez a pokol: belőle hajlik ki az élet,
a hánytorgó, e nyugalomból! Göröngy, fű, ember, állat,
belőle fakad mind, mely sebet és csókot cserélget,
a pokolból, mind, valahányon a fény elárad!

Mindennek külső és belső íve –
melyik a visszája, melyik a színe?
van-e harmadik ív: árny nélküli fény?

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Carl Sandburg: A halál nyakonragadja a büszkéket

A halál erősebb, mint valamennyi
kormány, mert a kormányok emberek, és az emberek meghalnak, és aztán
nevet a halál: „Néha látod őket, néha nem."
         
A halál erősebb, mint valamennyi büszke ember, és így
a halál orron csípi a büszkéket, két kockát vet és így szól:
„Olvasd őket és sírj."
         
A halál mindennap küld egy rádiógramot: „Ha szükségem
van reád, betoppanok hozzád..." És majd egy napon
megérkezik egy mesterkulccsal; ajtót nyit és mondja:
„Menjünk."

A halál nagykarú dajka: „Csöpp fájdalmat sem okoz; ez a
te időd; hosszú alvás kell tenéked, gyermekem; volt-e
jobb dolgod, mint mikor aludtál?"

Keszthelyi Zoltán fordítása

Rácz Sándor

" Öltöztesd át hangulatom ha 

A rosszkedv 

Rongyait hordja "

Mecseki Rita Eszter: Ének a pénz mágikus hatalmáról

Arról szól minden csacska ének,
Hogy boldog vagy, ha van elég pénzed:

ha netán a társad ostoba,
és ettől a sorsod mostoha,

ha körülötted a nagyvilág
ezernyi átkot szórna rád,

ha úgy érzed, sikertelen
kopogtatsz egy illemhelyen,

ha mindenféle összejön,
fejed felett hullámözön,

ha nincs barát, csak gyűlölet
s belédharap minden öleb,

ha szerelmed is meggyaláz
s maga alá temet a ház,

hidd el nekem, megsegít,
begyógyítja sebeid,

sugárzó arccal, messzire néz,
akinek zsebében csörög a pénz.

Arról szól minden csacska ének,
Hogy boldog vagy, ha van elég pénzed:

ha bibircsók van az álladon
csökkenhet tőle e fájdalom,

ha hiányzik egy pozíció,
pénzen az is megváltható,

ha kéne egy kis szerelem,
csak pénzt mutass szemérmesen,

ha magasba vonnak vágyaid,
jópénzű híred megsegít,

ha kívánnál egy kis hírnevet,
elég, ha pénzed csörgeted,

ha csúnya vagy, széppé tesz téged,
átalakulsz, ha van elég pénzed.

Ha a halál majd rádlehel,
orvosok hada harcra kel,

nem épp a két szép szemedért,
de bizony csak a pénzedért,

vénádba extra orvosság csepeg,
ha csepegteted a pénzedet,

lesz majd fehér különszobád,
ahol nővér bújik hozzád,

és ha eljön az a csónak,
amin eveznek a holtak,

a testedre ki vigyázna?
Pénz visz át a másvilágra.

Arról szól minden csacska ének,
hogy boldog vagy, ha van elég pénzed.

Oliver Friggieri: Boldog vagyok, mondta a pap

Boldog vagyok, mondta a pap

Tóth Éva: Vita és vallomás

Nekem nem szerető kell és nem vitára,
kirándulásra vagy kiállításra,
szombat estére vagy hétköznap délutánra
időtöltésre alkalmas barát.
Emberre van szükségem, az őrültségben is társra,
aki előtt vetkőzhetek akármilyen ruhára
és felvehetem legdíszesebb meztelenségemet,
aki még jobban szeret, ha csúnya vagyok és elesett,
akire nem kell tekintettel lennem
sem utcán, sem négyszemközt a csendben
körénk rakodó idő múlásában
megkövesedetten,
aki bárhova eljönne velem
és bárhol megmaradna,
akinek párna helyett fejem alatt a karja,
akit én altatok,
aki felébreszt engem.