Locsmándi László: Ha egyszer…

ha egyszer nagyon-nagyon fázol
itt vagyok: téged-váró jászol

ha egyszer majd sírnál hajnalig
szemem partján rád-váró ladik

ha egyszer a remény ellobog
itt vagyok: hallgató templomod

ha egyszer nem lesz már vigyázó őröd
itt vagyok: varjút-verő csőszöd

ha egyszer hull hull hull a levél
itt vagyok: ne félj, nyugodt legyél

Tóth Erzsébet: Nem oszt, nem szoroz

Semmi sem lett
 úgy, ahogy vártad,
hirtelen halál helyett
 hirtelen öregség

lett, szerelem
 helyett évek
óta a befelé
 csordogáló könnyek,

közben a szüntelen
 mérlegelés,
te nem is tudtál róla,
 hogy versenyen

vagy,
 vagy voltál,
de az eredményt naponta
 tudomásodra

hozzák.
 Egy kis pipacs
szirma a komoly
 súlyok mellett,

nem számít, nem
 oszt, nem szoroz,
nem létezik,
 könnyûnek találtattál.

Nem baj, nem
 fáj. Bízz hát
örök barátodban, a
 szélben, egyszer

puha karjaiba vesz,
 messzire szállít innen,
és a mázsálók
 nem téged mérnek.

Gülch Csaba: Az első

(Sirálynak)

Legjobban az első szög kínozza meg,
szaggatja, tépi fel a kereszt húsát.
Hófehér lepelben vacog, remeg,
húsvétot vár a gyarló nyomorúság.

Legjobban az első csend gyötör,
az első néma perc, a törékeny hallgatás.
Kósza álmokra szakad az éjjel,
az ébredés fénye lopott látomás.

Legjobban az első könnycsepp éget,
mohó tűzként iramlik arcomon.
A sós parázsban szomjazó remények
gyöngysorrá fagynak a friss havon.

Legjobban az első ígéret fáj,
az üvegtócsák hamis ragyogása.
A jég verte gyümölcsös magányában
magunknak hitt éden földi mása.

Legjobban az első szirom sérül,
a teremtés titkát perzseli a nap,
mikor a tükör kopott szegletében
az ezüstlő bűnök elénk hullanak.

Legjobban az első imát féltjük,
a szívből felrémlő hangokat.
Isten mosolya az örök válasz,
a tó vizén virágzó alkonyat.

Szekeres Mária: Életálmodás

Álmodva jártam át a világot.
Uram, Te voltál velem.
Mutattál ezer virágot,
szenvedést, fájdalmat,
mit álmodva kóborolva
összeszedegettem.
Álmodva jártam át a világot,
míg egyszer Rád nyílt szemem,
s a világon, föld fölött járok,
mutatod, Benned álmodva,  a világot,
s megérkezésig, Beléd ébredésig,
fogod a kezem.

Daniel Hevier: Valamelyik város valamelyik állomása

Hová megy ez a vonat?
Oda, ahová a könnyeinket hullattuk,
oda, ahol eltűnt
gyermekkorunk ege-pokla,
oda, ahová elrepültek a zöld madarak,
visszafelé evezve szárnyaikkal…
A tűz visszatér a gyufába,
az arc a tükörbe,
és én jegyet kérek
a Tegnapba.
És tudom, hogy sose lehet elég pénzem
erre az útra,
még ha magammal fizetnék is.

Tóth László fordítása

Daniel Hevier: Árnyak és a hozzájuk tartozó emberek

Minden pillanatban beleütközöm valakibe.
Egyikük sem árulja el magát semmivel.
Semmit sem tudok róluk.
Ők sem tudnak magukról semmit:
különben nem olvasnának horoszkópokat és verseket.

Nem ismerem ki magam abban,
aminek jelentőséget tulajdonítanak.
Óvatosan kerülgetjük egymást, mint a rókák.
Ősi ösztönök munkálnak bennünk.
Biztos távolságból méregetjük egymást.
Mindenki legalább egyméternyire a másiktól.

Hogy elegendő helyünk legyen ütni.
Vagy menekülni.

Tóth László fordítása

Parancs János: Ha szólít a hang

El kell indulni bátran

hátra se nézve

berántani az ajtót magad után

akiket szeretsz

úgy is veled maradnak

egy ideig még bármit megtehetsz

legalábbis azt hiszed

a magad ura vagy

most még válogathatsz

a kacatok közül melyiket

viszed magaddal a vágyat

csaknem ötvenévesen

megtépázott sóvárgásodat

egy emberibb igaz világ iránt

ami egyre távolibb ködkép

mágnesként vonz mégis

hív és csalogat maga után

lódulj hát indulj el végre

ne lankadjon sohase reményed

hogy a halálban végül elérjed

Rákos Sándor: A bűnhődés

                itt jöttem
                valamikor
                ezer lábbal
                léptem
                ezer szemmel
                láttam
                ezer füllel
                hallottam
                tízezer kézzel
                fogtam
                százezer ujjal
                tapintottam
                erőm
                eget ostromolt
                most
                botladozom
                emésztő napod alatt
                zsákhordó
                aki nehéz súlyt cipel
                lábam
                megroggyan
                vakon
                a látásra
                süketen
                a hallásra
                bénán
                a fogásra
                zsibbadtan
                a tapintásra
                erőm elpárolgott
                emlékeim
lakatként
önmagukba csukódnak
fejem fölött
a nap kialszik –
bűnhődnöm kell
mielőtt az éj fedele
reám csapódna

Mahatma Gandhi: Az erőszak gyökerei

Jólét, munka nélkül,
Öröm, lelkiismeret nélkül,
Tudás, jellem nélkül,
Kereskedelem, erkölcs nélkül,
Tudomány, emberség nélkül,
Imádat, áldozat nélkül,
Politika, elvek nélkül.

Számomra ismeretlen szerző

Egy Indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban

talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazó-

val, aki éhes volt, így hát a bölcs Indián asszony kinyitotta a csomagját,

és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drága

követ az Indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás

nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt,

hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében

nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor

visszatért az Indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.

Gondolkoztam...- szólalt meg. Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban 

a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add

nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a

követ.

Victor Hugo: A koldus

A szélben, dérben egy öreg koldus haladt.
Megvertem ablakom; megállt a ház alatt,
várta, míg szívesen az ajtómat kitárom.
Parasztok jöttek ott, néhány nyerges szamáron
gubbasztva csöndesen a vásárból haza.
A koldus ismerős: ez él kint egymaga
vackán, a hegy alatt, álmodva s egyre várva
földi garasra és egy mennybéli sugárra,
Istenhez nyújtva és emberhez a kezét.
— Melegedjék kicsit, jöjjön csak közelébb,
hogy hívják? — A szegény; nincs más nevem — felelte.
Megfogtam a kezét: — Barátom, jöjjön erre. —
És egy szilke tejet hozattam hirtelen.
Didergett az öreg; aztán beszélt nekem,
s feleltem is, de csak mélán, szórakozottan.
— Lucskos ez a ruha, ki kell terítni — mondtam —
a kandalló előtt. — Ő odalépkedett,
szétteregette a forró tűzhely felett
a hajdan kék színű, féregrágta kabátot,
s amint a száz lyukon a tűzfény átparázslott,
olyan volt feketén, mint egy csillagos ég.
S míg szárogatta ott cafatos köntösét,
melyből dőlt az eső vegyest a tócsaszennyel,
gondoltam: telve van imával ez az ember,
és szóra süketen, csak néztem, réveteg,
s ott láttam göncein a csillagképeket.

Nemes Nagy Ágnes fordítása

Kovács Ferenc Gábor: Üzenet haza

Messziről szólok,
gyakran üzenek,
éltem leéltem
Távol tőletek.

Polgár nem lettem
se itt, se ott,
két világ közt
forgó kerék vagyok.

Nyelvem nem tiszta,
furcsa keverék,
mintha más szólna,
mesterséges beszéd.

Nincsenek tudom
örökölt jussaim,
bátyám lett Ábel,
én vagyok Káin.

Régen még kínzott
keserves bűntudat,
akkor átkoztam,
ma áldom sorsomat,

hogy lehettem itt
és éltem ott,
hajrá világpolgár
szabad vagyok.

Másképpen szolgáltam
szülőhazám, hasznos
követe vagyok
a szabadság jogán.

Ha feltámadna most
jó Édesanyám,
eladnék mindent
és élnék Budán.

Ha még élne
Apám szegény,
ő tudta jól
éltem kemény.

Kétszer hal meg
az a magyar,
kit majd egyszer
idegen föld takar.

Bekapcsolom
este a rádiót,
hallgatom soká
a hazai szót.

Aztán kívánok
jó éjszakát—
a család nem érti
az apa szavát.

Baka Györgyi: Akkor majd…

Akkor majd beszédesből

hallgataggá leszek érted

szemed szád bőröd jeleit

hangtalan olvasom

elrejtem mélyre az üzenetet

raktározom a szívben a májban

hogy előrántsam szükséged

ha rám parancsol: Élj!

és ég majd bennem, mi eddig parázsolt,

lobog, szikrákat vet az éjbe,

s látni fogok a bizonytalanban,

érezni a megfoghatatlanban.

Posta Marianna: Valami egészen másnak, mint ami te és én külön

Az az érintés lehet ilyen,
mely először simul el
a csípő és mell…
közötti sávban,
vagy az első sivatagi
korty, ahogy ziláltan,
akár a föld alól is, ha kell!
Oázist teremt az ember:
– Nézd itt ez a hely…
Olyasmi ez, mikor
ujjbegyig szalad a szív,
s tényleg csak tart,
tartogat a test,
valamit bent,
ami kibomlik,
mint egy ajándék…
és csak az a perc(!)
növi túl az időt,
melyben egyszerre érzed
ugyanazt, amit a másik.
Három pont, mint a végtelen:
elténfereg a szíveden…
Ha a szerelem szakadék,
jól nézd meg, hova lépsz!

Konczek József: M. tekintete

Belenéztem magamat a mélybe,
S rebbenetlen szavakkal szólhatok róla.
Hallgathatok is.

Volt bennem régen is muzsika.
Éltet.
Izgat.
Nyugtat.
Játszik.

Egyszer már több perce néztem a szemébe,
s végül nevetve lökte meg a mellemet:
Hagyd abba!

De hát ez olyan, mintha magamat hagynám –

S kivártam:
„Csak azt engedd meg, hogy a szemedbe nézzek,
akarom érezni a mosolyodat,
amint lassan átvált, elmélyül, megérik,
                     lehet, először
valami zavart önérzet készül tiltakozni,
mégis maradj így, nézz vissza, így
azt akarom, hogy ne menj el innen,
és engedd, hogy benne lehessek a tekintetedben.