Éppen 10 óra 22 perc, amikor ezeket a sorokat gépelem,
gépelem bele a laptopba, word formátum, microsoft word,
word, mint a szó, mondhatnám azt is, szó kiterjesztés, terjed,
terjed a szó, mondom, ha van percnyi időm, akkor gépelem,
gépelem, ahogy valamikor az írógép billentyűzetével kopogtam,
kopogtam, miként az apám is kopogott éjszakánként, ütötte bele,
bele az írógépbe mindazt, amit ki akart gépelni a fejéből, az idővel,
az idővel is versenyt futva, versenyt futok az idővel: végtelen,
végtelen idő takar be engem, futásom idegen tájban, miért gondolom,
gondolom, hogy végtelen az idő, ami az enyém, az én időm, miért,
miért hiszem azt, hogy mindig lesz idő, hogy lesz majd idő és képesség,
képesség mindarra, amit még fontosnak érzek, futok az idővel, miért,
miért, kérdezem magamtól, miért nem gondolom azt, hogy bármikor is,
bármikor is lejárhat az időm, nem gondolom, nem gondolom.
Most még nem deszka-földes-álruhásan, suttogom magamban,
magamban, ahogy a buszra szállok, vagy vásárolok, vagy éppen kulcsot,
kulcsot másoltatok, hogy bezárjam, amit be kell zárnom, és kizárjam,
kizárjam mindazt, amit ki akarok zárni, váltott lovaimat összeszedni már,
már nem tudom összeszedni, legfeljebb egybegyűjtöm mindazt,
mindazt, amit még egybe lehet gyűjteni, szélfútta szénakazal, igen,
igen, ismétlem újból, még egybegyűjthető, mert van még időm, csupán,
csupán nyugodtan, óvatos mozdulatokkal gereblyézd össze a fűszálakat,
fűszálakat gyűjtök kupacokba, távoli földrész üzenete ez, ki az, aki,
aki összeszedi váltott fűszálait, ha elhulltak, és ki az, aki a földre,
földre vagy a fadeszkára fűszálakat vagy kavicsokat helyez el, suttogva,
suttogva valami imát, imafélét, vagy épp csak annyit, hogy nem végtelen,
végtelen az idő, de nagyon is behatárolt, futásodat elvégezted, de nem azé,
nem azé, aki fut, és nem azé, aki akarja, hanem az idő, az övé a kegyelem.
