2020. február 29., szombat

Szekeres Mária: A porszem tanítása




Egyszer, hogy lássak, nőni akartam.
Nőni, hogy már én legyek te, és ti mind,
belétek áradni, tudva birtokolni sorsokat,
élni bennetek és helyettetek.
Uralni létet és halált…
Ahogy nőttem szorongva, egy apró porszem
rám kiált: Isten végtelen pereméig,
határtalanságához hiába vágysz.
Nézd, én létem birtokolva
milliárd magammal Benne nyugszom el.
Békéje kicsinységem ringatója, hatalmas
csak Ő maga. Benne van létünk
egyetlen biztos otthona…
s rám nevetett az ég millió ragyogó csillaga.

2020. február 26., szerda

A nap gondolata




Minél több időt és energiát szánsz a hitedre, annál erősebb lesz. Minden alkalommal, amikor félsz ugyan megtenni valamit, mégis megteszed, újraprogramozod a hozzáállásodat. Másként fogalmazva: amikor félelmet érzel, az nem azt jelenti, hogy állj meg, hanem azt, hogy indulj; nem azt jelenti, hogy add fel, hanem azt, hogy küzdj még jobban!

Oláh András: didergéseink

vacog a kezedben a telefon
– maroknyi fuldokló remény –
a szavak elakadnak hamar: az a másik
semmit sem értett meg belőled
– érzi azt az ember amikor nincs tovább –
itt kint másképp esik az árnyék
a mindent felélő bolond szorgalom
miatt elfogytak a feladványok
a nyitva hagyott kérdések
de a megfejtés-mező mégis üres maradt
és üres vagy te is amikor fojtva elköszönsz
s ha pár másodperc múlva halk búgással
remegni kezd zsebedben a készülék
– nem számít már: úgysem veszed fel

Áprily Lajos: Őszelő, I.




Szeretnél napfényben ragyogni még? 
Késő. Ma gyászba öltözött az ég. 
Madárraj sír a nyírfán: őszapók, 
s a réteket beszőtte mind a pók.  


Jékely Zoltán: Imádság




Egyre mélyebb a kút, amelyből estelente 
felhúznám az imák enyhetadó vizét; 
se esti anya-csók, se égi tente-tente – 
Nincs, mi eloltaná napi poklom tüzet…

Áprily Lajos: Csend, I.




 Nem húz az égen több vadlúdcsapat, 
szél sem rezzenti künn a bús határt. 
Halkan feszül a néma pillanat, 
s nézd: száll a hó. Az első. Csendre várt. 


Áprily Lajos: Csend, II.




Gyertyán és bükk. Alattok
őz járt: az érre ment.
Egy titkos fejsze csattog
az erdőn, messze, bent.

Megálltam és figyeltem:
megállt és megpihent.
Csupa csend volt a lelkem,
s az erdő csupa csend.

Pilinszky János: Intelem

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot, hideget, árnyakat.
Ne a mozdulatot. A kapkodást.
A kampó csöndjét, azt jegyezd.

Arra figyelj, amire városod,
az örök város máig is figyel:
tornyaival, tetőivel,
élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban
hírül adhatod azt, miről
hírt adnod itt egyedül érdemes.

Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.

2020. február 23., vasárnap

A nap gondolata




Ha a félelmekre összpontosítasz, ha azokat táplálod, és megadod magad nekik, akkor növekedni fognak. Egyedül az éheztetéssel lehet őket legyőzni. Ne szánj rájuk időt és energiát! Ne tápláld őket pletykával, rossz hírekkel vagy rémisztő filmekkel! Összpontosíts a hitedre, és tápláld minden nap Isten Igéjével!

Oláh András: fogolycsere

megcsörrent a telefonom
már ötödször kerestél – éreztem
hangodon a fojtott szemrehányást –
szabadkoztam
bár tudtam: a szavak sötétjéből kisejlik
a bennem homályló áramszünet
– elengedtelek hát s elengedtél te is:
nem volt ez más mint szimpla fogolycsere

Csoóri Sándor: Önarckép, egyetlen tollvonással




Magam sem értem: sokszor ott álltam én,  
ahová már csak egy madár  
                    mert volna leszállni gyanútlanul.

Oláh András: hol az a másik

a hegyeknek erre nincs semmi nyoma
sír a magány hogy hol lesz az otthona
csukott ablakodon hajnalfény játszik
keresed magadban: hol az a másik   

szétszéledt szavak közt egy kérdőjel kinő
sirat a végleg lelassult idő
a beszédes csöndből a könny is kiveszett
szeretnéd mesébe szőni a színeket   

de elveszti szirmát mindegyik virág
sárban ringatózik az elvetélt világ
mosolyra éhezik bennünk a halál
s átfagyott lelkünk haza már nem talál 

Oláh András: alapművelet

                          Kányádi Sándorra emlékezve   

mostanság sok a mínusz – kell a hely –
ezért a kivonások szaporodtak el   

…látod senkise megy az úton
nem nyikorog a szekérkerék
nem bőg a tehén a szomszédban
nem szól a kolomp s néma a fürj is
és az út menti buja gaz sem nő fel az égig   


* * * 

 a reflektor kihunyt kihalt a színpad
Isten az árnynak csalóka színt ad
előbújik minden amire vágyol
mosatlanul enni gyümölcsöt a fáról
trappolni a porban messzi mezőre
lenni tücsköknek bogaraknak őre
csüngni a meséket suttogó tájon
s hogy otthon valaki mindennap várjon


* * *   

amott a fák hegyén jár egy néma Krisztus
Galambfalva most az erdőelvi Sixtus
patak csobog s fölötte hold ragyog
fuldokolnak benne a csillagok
valaki jön valaki meg elmegy
ködöt pipál ma érted minden hegy
visszahúzódsz némán mint a kövi rák
s körülötted járni tanulnak a fák 

Oláh András: [ha rád gondolok]









ha rád gondolok kövek és szikla-szorosok
jutnak eszembe… vízesések várromok
erődtemplomok patakban gázolás
fáradtságöröm és szomjúság… ha rád
gondolok a Székelykő gerincén figyeljük
az öregedő fényeket a madarak
röptét az egymást navigáló szöcskéket
a párába rejtőző szentgyörgyi várat
az évtizedekre visszamutató remetei
zarándokutat a kőfolyást a vízmosást
ahol hűsével a nyár megkínál
foszladozik a sokat próbált hátizsák
de nem lehet megunni jövünk
sebesülten is – lezáratlanul maradt
viták után – cipelve tegnapot és mát
megannyi félreértést és árulkodást
mert itt elmúlik a szorongás: ajtók
nyílnak egymás felé kihátrál a sietség
s egy pillanatra az idő is megáll 

Bob Gass: Légy biztos magadban!




 „ Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak.” 
(Róma 12:6) 


A bizonytalan emberek gyakran mondanak igent, amikor valójában nemet szeretnének mondani. De azok, akik önmaguk tudnak lenni, nem hagyják, hogy mások irányítsák őket. Olyannak látják magukat, amilyennek Isten látja őket, ezért Isten Igéje vezeti őket, nem az elutasítástól való félelem.

Megtörténhet, hogy olyan sok erőfeszítést teszel azért, hogy mindenkinek a kedvében járj, hogy végül elveszíted önmagadat. Kérdés: úgy érzed, nem tudsz mindenki minden elvárásának megfelelni? Szeretnél nemet mondani, de a mások elégedetlenségétől való félelem miatt továbbra is engedelmeskedsz? Időközben egyre nő benned a feszültség, és azt gondolod: „én ezt már nem bírom tovább”?

Ne haragudj azokra, akik újra meg újra követelésekkel állnak elő! Te vagy a felelős a saját életed rendezéséért! Te döntöd el, mennyi az elég! Ehhez tisztában kell lenned a saját értékeddel, az elhívatásoddal, az életed irányával, céljaiddal és azzal, hogy mi a fontos számodra. Egy keresztyén író így fogalmazott: „Évekig éltem mások elvárásainak nyomása alatt. Azon töprengtem, mi lesz, ha cserben hagyom őket? Azt hittem, ők gyakorolnak nyomást rám, pedig a valóságban saját félelmeim és bizonytalanságom nyomtak le. »De hát téged nem érdekel, mások mit gondolnak?« – kérdezed. Az, hogy mások mit gondolnak, nem az én gondom, hacsak nem csinálok problémát belőle. Az én dolgom az, hogy tetszésére legyek Istennek, és olyanná legyek, amilyennek ő akar látni. Ha bárki más próbálok lenni, megfosztom magam áldásaitól, mert Isten nem áld meg egy utánzatot.”

A megoldás az, hogy megnyugszol abban a tudatban, hogy ki vagy Krisztusban, mert ha ezt tudod, akkor minden más a helyére kerül életedben.

Forrás: maiige.hu