versenyre a holddal? a fák mögül lassan emelkedik a szekér
nyitott ablakban rezdül a léleküveg játszik vele a szél
alig van jelentés csak szavak mi összetarthatna minket
2022. augusztus 28., vasárnap
2022. augusztus 22., hétfő
A nap gondolata
Néha Isten megengedi, hogy eljuss odáig, ahol már minden kötél szakad, hogy megmutassa: ha már semmid nem maradt, csak ő, akkor ő minden, amire szükséged van!
Finy Petra: az apróbetűs élet
csontjaimból madarat hajtogatok, mert tudom, hogy kék az ég,
kiszárítom a felhőket, hogy ne mossa el kezemet az eső,
szeretném azt mondani a fáknak, hogy apám,
de félek, mert nincsenek gyökereim,
meg kellene pofozni a Napot, hogy tanítson meg végre fázni is,
hogyan kell hóviharban táncolni, sajnos azt nem tudom,
felírtam a nevemet egy könyvbe, hogy eszembe jusson, mikor nevetek,
van egy létrám, azzal szoktam csillagokat lopni,
még nem búcsúzhatok, meg kell számolnom a kavicsokat
és te segítesz nekem,
nem vagyok szomorú, csak épp az óceán kicsöppent szememből,
kérlek, adj pár üveggolyót, éppen annyit, hogy az ölemben elférjen,
egyszer majd komoly leszek, és elhívlak teázni,
addig is forraljuk fel a tengert,
hadd mondjam el neked a feketét, már nagyon nyomja a vállamat,
azóta nem tudok repülni, mióta először sírtam,
de erős leszek, még akkor is, amikor eleresztem az összes pillangót
József Attila: Majd megöregszel
Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.
Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.
Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.
Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."
"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.
Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.
Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.
Hárs Ernő: Az életünk…
Az életünk csupa búcsúzkodásból áll.
Az ősi ok: kifut alólunk az idő.
Egy füst alatt reményt adó és rémítő,
hogy mindig valami más, amit kitalál.
Van oly helyzet, mikor korszakváltás a tét.
Ez történt meg velem a Lajta-parti kertben,
míg késő éjjelig egy hintán ülve lengtem,
mialatt eltakart a bársonyos sötét.
Irtózatosra vált szívemben a feszültség:
gyermek- s ifjúkorom békéje ütközött
jövendőm suttogó lidérceivel össze.
Tudtam, nincs irgalom, hiába menekülnék,
mennem kell bármilyen előjelek között
a mindenki előtt függönnyel elfödöttbe.
Csontos Márta: Árnyékom helyén
Valami test lobog az árnyékom helyén,
valami lélek-maradék kúszik kontúrom
vonalán, s próbál magával csempészni
magasabb régiókba, hogy beleolvadjak
a felhők szőnyegébe, hogy meghemperedjek
a fényben, hogy belemártózhassak a Nap
olvasztótégelyébe, s a halhatatlanság
magabiztos tudatával belépjek az újrahasznosítás
céljára kialakított öntőformába, kitöltsem
anyagommal az idő réseit, sokasodjon bennem
a metamorfózis ereje, ott álljak a gyártmány-
módosítás előkészítési útmutatójában mindjárt
az első lapon, ott legyek iniciálé a kezdéshez,
ott sétáljak önmagam új árnyékával kéz a kézben,
ott osztódjon bennem bűnös és bűntelen, legyek
olyan, mint egy remekbe szabott ismeretlen, akivel
nem érdemes a távolságot tartani.
2022. augusztus 19., péntek
Darvasi László: Vidáman elmondom újra
Miután ezt egyszer elmondtam már,
újra el kell mondanom.
Vagy semmi szükség erre,
nem kell, hagyni kéne, mármint
hogy újra elmondjam, úgysem
ugyanazokat a szavakat használom,
és te is más füllel és másik szívvel hallod őket,
másképpen értelmezed,
másban látod a jelentésük lényegét,
mást hiányolsz, vagy mástól leszel
elégedett vagy elégedetlen,
haragos esetleg,
vagy csalódott, mint akit rászedtek,
elárultak.
Nem is érdekelt téged, mit mondtam, és
az sem érdekel, mit mondanék most,
előfordulhat ez is.
Ereszkedett az alkonyat, esett, nem érdekelt.
Nem érdekelt, hogy búcsúztam
vagy éppen megérkeztem,
milyen régóta éltem itt, vagy csak
idetévedtem hozzád.
Te tévedtél ide.
Vártalak.
Dehogyis vártalak,
eszem ágában sem volt,
te is máshoz akartál, ez lett, és így.
De miért csak egyszer mondjon el valamit
az ember, amikor az is kétséges, hogy
az az egyszeri mondás megtörtént,
mondta-e valóban, vagy
csak beleképzelte a nappalba, az éj sűrűjébe,
vagy csak akarta, tervbe vette,
készült rá, szándékában állt,
de valami közbejött,
apróság vagy földindulás, és
mást mondott, mint amit szeretett volna.
Nem is mondta végig.
El se kezdte. Mindezt egyszer, nem tudom pontosan,
mikor és hol, elmondtam neked,
mégis azt hiszem.
Tehát most elmondom újra.
És aztán nagy valószínűséggel
valamikor, egy másik alkalommal,
lehet, hogy néhány óra múlva,
a holnapi naplementében, egy-két éven belül,
de míg én élek és te élsz,
veszem a bátorságot újra,
erőt gyűjtök, fölkészülök,
igyekszem tekintetbe venni a változásokat,
az eltéréseket és a módosulásokat,
az általános körülményeket,
amik érintenek téged és engem,
és töviről-hegyire megint elmondom.
Az is előfordulhat, hogy
többé ki nem nyitom a számat.
Így beszélek hozzád,
amíg… valójában fogalmam sincsen, meddig.
Talán már nem is beszélek,
vagy ha igen, ha mégis,
hát nem hozzád,
nem is én mondom,
neked vagy másnak,
valaki más mondja,
valaki más hallja,
más nem mondja,
más nem hallja,
és még annyi lehetőség van, hogy ettől
mintha éppen csak szeretne,
elgyengül az ember, akár egy levél.
Egy nagyobb falevélre gondoltam,
zöld és friss, szerte futnak,
eltévednek rajta az erek.
Mint egy kézfej intése a gyönge,
de határozott szélben.
Elmondom neked ezt, de te elalszol.
Vagy én alszom el,
és te nem fogod megtudni a végét,
nem tudom befejezni,
mind a ketten elalszunk,
a villanyt leoltják,
vaksötét lesz, hideg, részvétlen és makacs,
sötétben nem lehet beszélni,
vagy lehet,
talán mindenki sötétben beszél,
suttog, kiabál, jajgat.
Sötét lesz, amikor megszólalsz.
Sötét lesz nyomban, amikor meghallod, elsötétül.
Ez azért jó.
Hogy vannak lehetőségek,
ennek lehet örülni,
ezt lehet akceptálni,
ezért igenis érdemes volt
küszködni, próbálkozni, akarni, tenni,
sőt, ha valamiért érdemes volt,
hát akkor éppen ezért,
ennyi lehetőség,
ennyi sokféleség miatt,
és még akkor is, ha
elmondtam már ezt,
nem is egyszer, és részletesen
vagy slágvortokban adtam elő,
mindegy, utaltam rá,
céloztam vagy nem,
de most újra elmondom,
és te újra hallod vagy
nem hallod,
mindenesetre nekem mondanom
kell tovább.
És akkor most kezdem is,
jó?
2022. augusztus 18., csütörtök
Takács Zsuzsa: A hibátlan test
Leginkább az alkalmi társaságban
a két szereplő egymásba kulcsolódó
tekintete rendített meg, amelynek
aranyfedezete volt a hibátlan test.
A távozó az ajtóból visszanézett.
Hallotta jól a kétségbeesett, el nem
hangzó, magyarázatra nem szoruló,
reménytelen kiáltást: szeress!
Takács Zsuzsa: Egy árva szót sem értett
Azóta flexel, mesélte a húgom
Csóka Oberonról, aki az osztálytársam,
Ezra tizenhét éves bátyja. Mi az, hogy
flexel? – kérdezte nagyapám lefagyva,
hát, hogy menőzik, válaszolta enyhe
fölénnyel. Király, sőt atom király.
A büfében naponta elver három rongyot.
Egyébként síkhülye, tette hozzá,
retekhülye, ha tetszik.
Nagyapám, szegény, egy árva szót
sem értett, ezért a távozás
hímes mezejére lépett.
Hárs Ernő: Mindenkinek van…
Mindenkinek van egy titkos belső szobája,
hol magáról talál egy hajdankori festményt,
mely mást és mást mutat életfejezetenként,
hogy a halál legyen, amely kanonizálja.
Ez az a hely, ahol lelkiismeretével
tanácsot tarthat úgy, hogy senki sem zavarja,
kiterítheti, mint egy roppant ravatalra,
mindazt, amit kapott s mindazt, amit nem ért el.
S rá fog döbbenni, hogy a jóhoz bűn tapad,
s ami nem sikerült, számára az a mentség,
mert akkor másokét nem keresztezte útja.
Az embermilliók közt senki sem szabad,
minden nagyság körül sorjázik becstelenség.
Jobb a belső szobát békében hagyni – csukva.
2022. augusztus 15., hétfő
Boda Magdolna: Álmatlanság
megtűröm tárgyaim
vagy én vagyok nekik
a megtűrt személy
ágyamon párna paplan lepedő
az éjjelre úgy tapadok
hogy nincs köztünk levegő
az asztalon kancsóban víz
hogy legalább az legyen
ha száraz a tüdőm és fulladok
a kancsó mellett
egy váza rózsával
nézem
a szirmai mint égő labirintus
a tekintet eltéved benne
csapda
a széken a blúzom
blúzom alatt a csend
blúzom alatt a szívverés
a falon néhány kép
rajtam könnyű takaró
emlékeim magamra húzva
a szobai leánder léggyökerei
összegabalyodott szögesdrót
elrobog bennem egy emberekkel
teli busz
én maradok
már évtizedek óta várok
itt ebben a megállóban
Csoóri Sándor: Nagypénteki aggodalom
Nagypéntek újra. Gyászlepel az égen.
Keresztfa, létra minden a helyén.
A háttér isteni! A golgotás dombon
virágzik épp a som és a kökény.
Lehet, hogy edzett vértanúként régi
sebeinkbe csak ma halunk bele?
Azt hallom: lesz ecet és szivacs bőven -
de harmadnapon vajon föltámadunk-e?
Hárs Ernő: Az ajtót nem szabad…
Az ajtót nem szabad talán mégsem becsapnom,
kell, hogy támadjon a vég falán csöppnyi rés,
ezt suttogja a szív, ezen töpreng az ész,
ne csak a hiú dac maradhasson hatalmon.
Lehet, hogy valami nem ismert új közegben
más törvények szerint hangolt érzékeink
felfogják, ami nem látható sosem itt,
s mi mégis mi vagyunk, csak átlényegítetten.
Az elragadtatás számtalan látomása
tán mégsem öncsalás, vigasztaló hazugság,
de inkább üzenet, hogy a feltámadásra
kínálkozik esély, ha végigjárjuk útját,
kereszttől roskadón, pálmás virágvasárnap
rövid üdve után, a földi Golgotának.
Hárs Ernő: Nem tudom…
Nem tudom, hogy ki vagy, s azt sem, hol lakozol,
csak azt érzem, hogy a táguló végtelenben
mind összébb zsugorít, Uram, hatalmad engem,
s nem segít az se már, ha megjutalmazol.
Mert nincs oly túlvilág, mely feledtetni tudja
a földi elszakadt kapcsok okozta kínt,
hogy sose láthatom viszont őket, akik
elkísértek e nem én választottam útra.
Legbölcsebbnek tűnik, ha azt terjeszteném
végső kérésül így magas színed elébe:
nem kell a folytatás, ígéret és remény.
Törölj ki, hogyha nincs tetszésed ellenére –
hogy semmi se legyen, ami a múltba kapcsol –
jót, rosszat egyaránt boldogtalan agyamból.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)