Máté 2,11-12
Kedves Testvéreim! Amikor így évről-évre visszatér a naptárban december 25. és 26., az emberek boldog karácsonyi ünnepeket szoktak kívánni egymásnak. És én hiszem is, hogy komolyan gondolják, hogy legalább ezen a két napon igazán szívből akarnak valami jót egymásnak. Nos, a felolvasott Igén keresztül én most úgy hallom, mintha Isten kívánna nekünk igazán boldog karácsonyt! Mindnyájunknak! Annak is, akinek nem jutott ünnepi falatokkal terített asztal, annak is, aki nem úgy töltötte el a szentestét, ahogyan szerette volna vagy elképzelte, mert talán hiányzott valaki, s annak is, aki egészen egyedül maradt karácsonyra. Annak is, akinek a lelki fájdalmait még csak fölfokozta ez a drága ünnep: igen, mindenkinek! Mindnyájunknak! Isten azt akarja, hogy igazán boldog karácsonyunk legyen! Próbáljuk meg hát követni lélekben az úgynevezett “napkeleti bölcseket”, mert nekik valóban boldog karácsonyuk volt. Három fokozaton keresztül jutottak el ehhez. Ezeken a fokozatokon keresztül mélyülhet el a mi ünneplésünk is áldott karácsonnyá!
1) Az első az, hogy: “Bemenvén a házba.” (Mt 2,11a) Igen, abba a házba, amelyben a gyermek Jézus feküdt. Hogy ez még az az istálló volt-e, amelyikben megszületett, vagy már valami más egyéb hajlék, ez nem is fontos. Mindenesetre valami egészen szegényes, dísztelen szükséglakás. És hogy miért éppen ebbe a házba mentek be, honnét tudták, hogy ez az a ház, amit keresnek, az is meg van írva az előző versekben: a csillag vezette őket. Így olvassuk: “ És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala”. (Mt 2,9) Mert bizony ez a ház különben nem volt olyan feltűnő épület. Nem volt rajta semmi olyan különlegesség, amiről az ember rögtön ráismerhetett volna: na, biztosan ez az a ház, amelyikben a zsidók újszülött királya lakik! Nem. Sőt! Hogy mégis abba a házba mentek be, amelyikbe kellett, az a csillag útmutatása miatt volt. S hogy ez miként volt így lehetséges, azzal most ne töltsük az időt, elég az, hogy valamilyen isteni útmutatásra cselekedtek így. El tudom képzelni, hogy amikor ott álltak a ház előtt, megdöbbenve néztek egymásra: ez lenne hát az a ház? Ne feledjük, hogy ők királyt kerestek! Itt laknék hát az a különleges nagy király? És akkor bementek a házba. Talán előbb még egyszer felfelé néztek, a csillagra, aztán bementek! Igaz ugyan, hogy nem így képzelték, nem ezt várták, talán érthetetlennek is találták, de bementek! Egyedül az égi jelre figyelve, engedelmeskedtek.
Ez a mozzanat azért fontos, mert mind a mai napig van egy olyan ház, ahol Jézus lakik! Mert igaz ugyan, hogy nincs sem helyhez, sem időhöz kötve az Ő jelenléte, mégis mindig és mindenütt van egy olyan meghatározott hely, mondjuk: ház, amit Ő maga épített magának ebben a világban, és ahová be kell menni, ha valaki találkozni akar Vele. Ez a ház pedig az Ő egyháza. Isten lakóhelye vagytok - mondja Pál a gyülekezetre. “ Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok?” - kérdezi egy másik alkalommal. (1Kor 3,16) Tehát a csillag, Istennek a Szentírásban adott égi útmutatása mind a mai napig pontosan rámutat arra a helyre, ahol Jézus található. Isten Igéje a Jézust kereső embereknek nem azt mondja, hogy mélyüljetek el a saját szívetek titkaiba, vagy a saját kegyességetek áhítatába, vagy valamilyen gyertyafényes karácsonyi hangulatba, sem azt nem mondja, hogy keressétek a tudományokban, a művészetekben, a történelemben, hanem Isten Igéje - mert számunkra ez az a bizonyos csillag! - nagyon világosan és konkrétan mondja: Jézust keressétek! Nos: menjetek az egyházba! Ott találhatjátok meg Őt! Ő maga mondta: “ ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20) Veletek: a hívők közösségével, a gyülekezettel!
Talán mi is furcsának találjuk ezt az isteni útmutatást. Talán közületek is többen épp olyan értetlenül néztek most erre a házra, mint azok a napkeleti bölcsek ott, József és Mária egyszerű, szegényes otthonára. Ez lenne az Úr Jézus lakhelye ebben a világban? Az egyház? Ez a dísztelen, ez a jelentéktelen, ez az annyiszor hitelét vesztett intézmény? Ez a hitvány kis társaság, amelyről annyi rosszat és csúnyát el lehet mondani? Ez? - Igazatok van! Én, aki világviszonylatban ismerem az egyház múltját és jelenét, mindnyájatoknál több csúnyát és rosszat tudnék elmondani róla - és mégis, az isteni útmutatás alapján azt mondom: igen, ez az Ő háza! Jézust mindenki ott találhatja meg csak, ahol az Isten Igéjét hirdetik - akármilyen nyomorultul is; ahol az Ő sákramentumaival élnek - akármilyen gyarló módon is; ahol az Ő nevét imádják - akármilyen együgyűen is; ahol körülötte formálódik gyülekezet - akármilyen botladozó hívőkből áll is! Tehát: itt! Most, a mi számunkra: itt! Saját ígérete szerint itt van Jézus, az Ő gyülekezetében. Ide kell bejönni, és nem csak egy-egy karácsonyi, vagy nagypénteki istentiszteletre, mondván, hogy a nagy ünnepeken mégiscsak illik elmenni a templomba, hanem Lélek szerint, leszállva a saját gondolataink, rendszereink, elképzeléseink magas lováról, mint a napkeleti bölcsek, és beleépülve a minden rendű-rangú hívők egyszerű közösségébe, miközben hangzik Róla, Jézusról az igehirdetés együgyű, emberi szava. Itt van Jézus! Itt találjuk meg Őt! Most is!
2) De ez még csak az első fokozat. A következő ezt jelenti: “ ott találák a gyermeket anyjával, Máriával!” (Mt 2,11b) És ez talán megint éppen olyan csalódást okozott nekik, mint előbb a ház. Mert az a gyermek bizony csak egészen közönséges kisgyermek volt, semmi külső dísz, hatalom, dicsőség! Hát ez lenne az a nagy király, akit kerestek? De, úgy látszik, ezek a bölcsek mégis találtak benne valamit - valami különöset; megláttak benne valami mást - valami egészen rendkívülit; túlláttak ennek a gyermeknek a szegénységén és gyengeségén, mert különben nem borultak volna le olyan hódolattal előtte. Bölcsek, tudósok, királyok nem szoktak csak úgy, semmiért térdre ereszkedni, földre borulni! Felismertek ebben a Gyermekben valamit a karácsony legmélyebb misztériumából, megérintette a lelküket valami a Gyermek dicsőségéből.
És ez teszi a karácsonyt igazán karácsonnyá a mi számunkra is: úgy találni meg azt a Gyermeket, ahogyan ezek a bölcsek. Megérezni benne, megsejteni valamit - ha akármilyen keveset, kicsit is, de mégis valamit - abból az isteni csodából, amit a “ bölcs lángesze fel nem ér ”, amit csak imádni lehet. Hiszen egy gyermek már magában véve is titok, csoda! Két különböző személy szeretetének a megtestesülése, megvalósulása annak a titoknak, amit az Ige a házastársakra nézve így mond: “ Lesznek ketten egy testté.” (Ef 5,31b) Ránézek, s azt mondom: én vagyok, te vagy, mi vagyunk! Eggyé válva, egy testté. Ilyen csoda egy gyermek! Hát még az a Gyermek, a betlehemi! Két egészen különböző lénynek, az Isten és az ember szeretetének a testté válása. Ránézek, azt mondom: én vagyok. Isten is ránéz, és azt mondja: én vagyok! Mind a ketten, Isten és én ránézünk, azt mondjuk: Te vagy! Benne látom az Istent, Isten Benne lát engem! Föld és menny, idő és örökkévalóság, isteni mindenség, mindenhatóság és emberi gyengeség, Teremtő és teremtmény együtt, egyben, egy testben. Lesznek ketten, Isten és az ember, Isten és te: egy testté! Egy testté ebben a Gyermekben!
Halljátok benne azt a másik világból jövő felséges üzenetet? A mai tudományos kutatók már évek óta keresik a kapcsolatot más égitestekkel, a Holddal, a Marssal, a Vénusszal. És már választ is kaptak például a Holdról. Igaz, úgy, hogy az nem is válasz volt. Nem a Hold válaszolt, saját maguktól kapták a választ. Tudniillik azok a jelzések, amelyeket a Holdra bocsátottak, jöttek vissza a Földre. Ez az, ami ezt a mérhetetlen teret, amiben a Földünk is bolyong, olyan hátborzongatóvá teszi. Az, hogy tudniillik csak a saját hangunk visszhangzik benne. Az, hogy a jelzéseink, jeladásaink, amelyek az űrben eltűnnek, újra visszahullnak hozzánk valahonnét, mint egy óriási visszhangtérben. Nem jön válasz, nincs párbeszéd, nincs kontaktus: reménytelenül egyedül vagyunk!
Nos a karácsony nagy misztériuma éppen az, hogy a Földön kívülről jött válasz. Jött egy hang, végre egyszer nem a saját hangunk visszhangja: egy másvalakié! Nem a Holdról, nem a Vénuszról, nem is az Androméda ködből, hanem egy sokkal távolabbi és sokkal közelebbi világból, egy sokkal titokzatosabb és mégis valóságosabb helyről: a mennyországból, az Istentől! Halljátok? A látható mindenség mögött egy láthatatlan szív dobog. Ennek a hangját hozza az a Gyermek! Az Isten szerető, édesatyai szívének a dobogását - erre a Földre! Arra a Földre, amely a mindenségben annyira apró semmiség, hogy ha egyszer szétpukkadna az egész Földgolyó a rajta élő, küzdő 3 milliárd emberrel együtt, a nagy, csendes világűrben senkinek sem hiányozna, észre sem vevődnék. És ezt a világot, és ezt a Földet, ezen a Földön élő embereket szerette úgy a Mindenható Isten, hogy “ az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16b)
Hát ez a karácsony misztériuma! Megtaláltad-e már így azt a Gyermeket? Úgy, ahogyan az előbb énekeltük: “ Csak nézlek boldog szívvel és nem győzlek nézni téged”! (329. dicséret 4. vers) Mert az Isten irántunk való szeretetén csak elámulni lehet!
3) Végül a harmadik fokozat következik: “ leborulván, tisztességet tőnek néki.” (Mt 2,11c) Vagyis úgy hódoltak meg Jézus előtt, hogy megajándékozták Őt! A karácsony az általános köztudatban is úgy él, mint az ajándékozás napja. Mindenki igyekszik valamilyen ajándékkal kedveskedni annak, akit szeret. És milyen furcsa, hogy éppen Annak a Valakinek a megajándékozására nem gondolunk, Akinek - hogy úgy mondjam - a születése napját ünnepeljük ezen a napon. Mi lenne, ha egyszer azon törnénk a fejünket, hogy Néki, az ünnepeltnek mivel okozhatnánk örömet? Bizonyosan közelebb jutnánk az igazi boldog karácsonyhoz! Nos, hát mért is nem tesszük meg? Tudjátok, milyen ajándékot vihetnénk Neki? Valami olyan cselekedetet, amiben benne van, érezhetően, vigasztalóan, bátorítóan, segítően benne van az a szeretet, amely ama karácsonykor abban a Gyermekben testet öltött ezen a Földön!
Például szólhatnál egy engesztelő szót annak, akire egyébként haragszol. Vagy megbékélhetnél valakivel, aki csúful megbántott. Vagy meglátogathatnál valakit, aki egyedül töltötte a szentestét. Vagy áldozhatnál valamit az ünnepi ebédedből, vagy éppen a szabadidődből, vagy a zsebedből olyan valaki számára, aki arra rá van szorulva. Vagy most a templomból hazamenet megfoghatnád a hitvestársad, a gyermeked kezét, és azt mondhatnád nékik (talán már régen várják is): mától fogva olvassunk együtt Bibliát, és imádkozzunk együtt! Vagy megpróbálhatnád, hogy ezentúl több megértéssel és szeretettel viszonyulsz azokhoz az emberekhez, akik eddig idegesítettek. Igen! Ilyen ajándékokat mindnyájan vihetünk az Úrnak, és higgyétek el, az ilyen ajándéknak örül Ő legjobban. Hiszen Ő mondta: amennyiben megcselekedtétek az ilyet az Ő legkisebbjei közül eggyel, Ővele cselekedtétek meg. (v.ö. Mt 25,37) Tehát Őt, az ünnepeltet ajándékozzuk meg valamivel, amikor megéreztetjük valakivel, egy húsból és vérből való földi emberrel azt a szeretetet, amely mindent elfedez, a másik bűnét is; - mindent hiszen, a másikban a jót is; - mindent remél, annak a másiknak az üdvösségét is; - mindent eltűr, a másiknak a türelmetlenségét is. Próbáljuk meg! Mindnyájan! És nekünk is olyan boldog karácsonyunk lesz, mint a napkeleti bölcseknek, akik “ kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki!” (Mt 2,11d)
Befejezésül még csak annyit tanuljunk meg tőlük, hogy: “ mivel álomban meginttettek,... más úton térének vissza hazájokba”. (Mt 2,12) Hadd értelmezzem most ezt jelképesen úgy, hogy akinek igazi karácsonya volt, az valahogy más úton tér vissza: otthagyja a régi utat, amelyen eddig járt, és más úton jár tovább. A karácsony ünnepi hangulatából nem tér vissza abba a régi, szeretet nélküli, szürke hétköznapba, amelyből jött, hanem másként folytatja tovább. Beleviszi az ünnepet, az istentiszteletet, Jézust a hétköznapokba! Ám ne csak egy vagy két napra korlátozódjék a karácsony! Váljék a szeretet ünnepévé az egész élet! Miért csak ezen a pár napon igyekszünk valami jót tenni egymással, valahogy megértőbben, emberségesebben viselkedni egymással? Hiszen arra a boldogságra, amit ilyenkor kívánni szoktunk, éppen a hétköznapok világában van a legjobban szükségük az embereknek! Ez az a más út, amelyen ha most elindulunk, azért lesz nagyon boldog karácsonyunk, mert nem múlik el az ünnepnapokkal!
Isten ilyen boldog karácsonyt kíván nekünk!
1966. december 25. Karácsony.
