2026. január 17., szombat

Pilinszky János: Fabula










Hol volt, hol nem volt, 
élt egyszer egy magányos farkas. 
Magányosabb az angyaloknál. 

Elvetődött egyszer egy faluba, 
és beleszeretett az első házba, amit meglátott. 

Már a falát is megszerette, 
a kőművesek simogatását, 
de az ablak megállította. 

A szobában emberek ültek. 
Istenen kívül soha senki 
olyan szépnek nem látta őket, 
mint ez a tisztaszivű állat. 

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén, 
s nem mozdult onnan soha többé. 

Nyitott szemmel állt egész éjszaka, 
s reggel is amikor agyonverték.  

(1962)

Trausch Liza: Kimentek a vőlegény elé




" Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, 
akik elővévén lámpásaikat, kimentek a vőlegény elé." 
Máté 25,1  


      Az igazi mennyországot, boldogságot Jézus hozta el számunkra. Egy olyan embertől, akinek szívében ott van ez a boldogság, semmit nem lehet elvenni. Az minden helyzetben boldog. Az első keresztyénekről olvassuk, hogy vagyonuk elrablását örömmel fogadták. Nem számított nekik, mert a szívükben mennyország volt. A mennyek országának határa a tisztaság. Azért mondja az Ige, hogy hasonlatos a tíz szűzhöz. Amint benned van a bűn, vége a tisztaságnak. A Jel 22,15 élesen elmondja, kik maradnak kívül a mennyországon. A tíz szűzről olvassuk, hogy lámpásaik voltak. A lámpás a hit! Mindenkinek van hite, csak az a kérdés, hogy miben?! Mi az, amibe fogódzkodsz? Betétkönyv, ami nő? Semmit sem hoztunk erre a világra, világos, hogy el sem vihetünk semmit. Az utolsó úton mindenki egyedül marad. Csak Jézus kezébe fogódzhatsz, Aki szeret téged. Kimentél-e már a családból, emberek közül, az anyagiakból a Vőlegény elé?! Vajon elengedtél-e már minden kezet, hogy két kézzel belefogódz abba a feléd nyújtott, átszögezett kézbe? Engedd, hogy vonzzon az a szeretet, amelyik mindennél többet ér. Merj kimenni a Vőlegény elé, hogy szólhasson hozzád a kereszt üzenete. Ha valaha már átélted, mit jelent az, hogy ég a lámpás, hogy kigyullad benned Isten szeretete, akkor nem tudsz már haragudni senkire. Akkor mindenkinek megbocsátasz, akkor megtelik a szíved örömmel, szeretettel, akkor ragyoghat igazán a szemed, az arcod és az életed.     

Forrás részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

A nap gondolata




Krisztus helyére nem ültethetsz senkit, sem magad nem ülhetsz oda.

2026. január 16., péntek

Simek Valéria: Menni kell












Mindig menni kell, a 
megújuló zöldbe, egy szál 
ingben, mintha öledben 
Te hoznád a virágzó fák 
habselyem menyasszonyi 
ruháját. Lélegzeteddel érinted 
az alvó harmatcseppeket. 
Tétova lépteid az úton… 
csöndes derűvel cipeled 
megrostált éveid. 
A szőlőlugasok barikádjain 
túl felegyenesedsz, megigazítod
félrecsúszott sapkád, és tüzet 
gyújtasz, hogy halld a gallyak 
lángoló pattogását. 
Füsttől könnyes szemmel 
nézem, ahogy árnyékunk 
is elszáll. 

Mindig menni és tenni 
kell, új tavasz kínálja magát, 
tág tereit lobogtatja. 
Kezed lendül, magot szórsz, 
bőven hinted madárnak, aratásnak. 
Egy darabka földön élünk, 
óriási égbolttal fejünk felett, 
s belakjuk otthonunkat, mint
fészkét a hazatérő madár.

Parancs János: Ahogyan

Ahogyan a féloldalára dőlt.
Ahogyan gyermeki bizalommal 
kinyújtotta a kezét. 
Ahogyan tehetetlenül. 
Ahogyan magárahagyottan. 
Ahogyan egyre nézte, várta. 
Ahogyan végül megértette. 
Ahogyan a kezét visszahúzta. 
Ahogyan a sorsát elfogadta.

Bakonyi István: Miközben









luxusban tárgyalnak a felek, 
a harctéren dúl az ütközet. 
Vörös szőnyeg, véres szőnyeg… 
Mosoly, vállveregetés, szép szavak, 
sárban gázolnak a tankok, s ravasz 
a gyilkosság, szabad az ölés. 
Vörös szőnyeg, véres szőnyeg. 
Bombák rombolnak. 
A gyilkosok tárgyalnak, 
az emberiséget éri a lövés. 
Vörös szőnyeg, véres szőnyeg… 
És hol van a béke, 
sorsunk csodás éke?   

2026. január 14., szerda

Oravecz Imre: Az örömre való képességről




Ryokan, 18. századi japán költő 
évtizedeket töltött remeteként az erdőben, 
és szenvedett a hidegtől, magánytól, 
az emberi tökéletlenségtől, elmúlástól, 
de mindvégig élvezte az élet örömeit: 
a patak csobogását, a madarak énekét, rizsbort, az alkonyt, 
a héjából kibomlott gesztenye tapintását, 
az esőcseppek gördülését a banánleveleken, 
de jó volna, 
ha én is sokáig meg tudnám őrizni e képességemet.

Oravecz Imre: Kor




Majd megtudod te is – vetette oda egyszer utolsó éveiben apám, 
és fogalmam sem volt, 
mire gondol, 
mert makkegészségesnek látszott. 
Mióta elkezdtem takarékoskodni a mozdulatokkal, 
már sejtem.

Oravecz Imre: Vigasz












Hajad gyérül, 
bőröd ráncosodik, 
izmod sorvad, 
csontod szuvasodik, 
mozgásod nehezül, 
kezed reszket, 
látásod gyengül, 
hallásod romlik, 
vágyad lanyhul, 
emlékezeted kihagy, 
felfogóképességed csökken, 
maholnap földdé válsz, 

de ne feledd: 
a végesből a végtelenbe térsz. 

Csoóri Sándor: A lángész itt sétált mezítláb

                        Kodály Zoltán emlékére    

A lángész itt sétált mezítláb a hegyi réten, 
túl a nyolcvanon s Istennel beszélgetett, 
de látszott rajta, hogy közben 
a lepkékre gondol, azokra a hancúrozó, 
kék, fehér, sárga láng-darabkákra, melyek fölgyújthatnák
az erdőt… Megállt s lába nagyujja 
ámulva nézett egy vakondtúrást. 
Mozgott, púposodott a porhanyós föld,
mintha rég halott barátai keresnének
vészkijáratot a temetőből. 
Dolgozzatok csak, kedveseim, dörmögte kajánul, 
a csontom még teli van muzsikával s ha fölértek 
zene fogad majd benneteket, 
fűsusogás és mátrai szél 
és gyöngy kopog az égből, mint meggyászolatlan 
betyárkoporsókra húsvét napján 
s jártok a gyöngyön mezítláb, 
ahogy csúsztatott lábbal én most a báránykás fűben, 
szemetek helyén kék mennydarabkák, 
hogy látva lássatok, 
hogy látva lássatok.   

Galyatető, 1981

2026. január 13., kedd

Árvai Emil: Bibliai képek 7.




Prédikátor könyve  

Minden hiábavalóság, panaszolja 
Prédikátor könyve. 
Mégis az élet ajándék. 
Bölcs, aki a számadással számol, 
s úgy él, mint igaz. 
Mert nem szabadna másképp.  

*  

Templomban  

Farizeus fölsorolja, 
milyen jó vallásos ő. 
Kegyelmet kér meghajolva 
bűnét bánó vámszedő.  

*  

Győztél, Jézusom!  

Meghalt Saul a damaszkuszi úton: 
frontális ütközés az Üldözöttel. 
Íme, egy kemény szív zárja törött fel; 
boldog beismerés: Győztél, Jézusom!

Imre Flóra: L'adieu












letéptem ezt már tudhatod 
az ösvény itt sötétbe téved 
a rím tudja a mondatot 
halott az ősz 

és várni téged  és várni itt a fák alatt 
a Dunakorzó gesztenyéi 
kis Lou egy levél sem marad 
fekete-fehérre cseréli  

az ősz az ősz a nyár hevét 
kialszik minden nemsokára 
a víz elfolyó messzeség 
az ősz halott hó hull a fára  

levert diófa bánata 
az öröm ráadás a jajra 
mi volt csak volt idő szaga 
a szót sincs ami visszacsalja  

az éj leszáll a rúd mihez 
a csillagok vannak kikötve 
halott az ősz a hó neszez 
többé sose és mindörökre

Valerij Brjuszov: A magvető












Szántok-vetek magam a roppant puszta tájon, 
zord magvető vagyok. 
Köröttem hajladoz tengernyi rozskalászom, 
szolgálni tanulok.   

Immár zajos tömeg, hangos hír el nem éri 
csöndes búvóhelyem. 
Előttem cseng megint a hűs forrás, a régi - 
ajkammal illetem.   

ízlelgetem megint, áldva derűs magányom, 
a tüzet és jeget. 
Felém leng halkan egy 
százszemű régi álom, száz szárnnyal integet.   

Ó, szabad alkotás, édes gyönyörűséged 
most már enyém marad! 
Szomjan-alélt szivem bölcsődben újraéled, 
te felgyűlt gondolat.   

Új a világ nekem, s mint Ádámot az éden, 
ámulni úgy tanít. 
Bölcs leszek, egyszerű, s kifaggatom szelíden 
a lét nagy titkait.   

Rab Zsuzsa fordítása

Ágai Ágnes: Hová igyekszel?

Hová igyekszel? – kérdezném az utcán, 
mert jó volna tudni, mely irányba tartasz. 
Az útjelző táblák a földön hevernek. 
Emberszag árad a betonból. 
Kidobált eszmék közt turkálsz a kukában, 
és eladod őket az ócskapiacon.  

Hová igyekszel? – kérdezném a kocsisor tövében, 
hol le s föl ringsz kínálva a szánalmas gyönyört, 
izzadt tenyeredben gyűrt márkákat markolsz, 
lábad rója az aszfaltot, a lámpafényben 
a hímvilág csordái lelegelnek.  

Hová igyekszel? – kérdezném a metró lépcsőjén, 
míg tömött táskádat magadhoz szorítod, 
alászálláskor a föld korgó gyomrában kanyargunk, 
és mire a gépezet kiböffent, 
arcod a fényben szertefoszlik.

2026. január 11., vasárnap

Pinczési Judit: Védelem




Mióta itt ülök 
a legyőzöttek padján, 
féltő levelek hullanak 
lehajtott fejemre. 
Vagy a hátam mögött 
kinőtt egy fa, 
vagy lombja van a csöndnek.