A nap gondolata

Nem megbocsátani nehéz, hanem elfelejteni és újra hinni.  

Rákos Sándor

Bartalis János: Kereslek

Kereslek, Isten, a földben, a virágban, a fákban 

és mindenütt megtalállak. 

Ez az én Istenkereső időm.  

Kereslek a fényes tavaszban, 

az erdők virágos feje int: itt vagy. 

Kereslek az esőben, a szomjas 

vetések susogják: jelen vagy. 

Kereslek a fűben: érezlek, tapogatlak. 

Ez az én boldog Istentaláló időm.  

A hegy azt riogja: Im, megtaláltad te az Uradat, 

A vizek azt harsogják: Nem vagyok többé árva. 

Most már nyugodtan hajthatom szemem álomra. 

Eljött az én Istenem. 

Érzem szívem melegét, érzem hátam borzongását. 

Hallom a fellegek suhanását, 

Nem vagyok többé egyedül. 

Reggel köszöntenek a virágok: Ember társam! 

Este köszöntenek elfáradt állatok: Élet sorsomos! 

S ha az emberek köszöntés nélkül haladnak el mellettem, 

már az sem baj. 

Ha káromolnak: akkor sem haragszom. 

Mert én megtaláltam az én Istenemet. 

Ó, halleluja! Halleluja!

Trausch Liza: Legnagyobb a szeretet

" Megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet." 

1Korinthus 13,13  

       A hit kezdete szívünkben a vágy. Felébredt-e benned a remény, hogy én is lehetek boldog ember? Ha igen, azt mondja most az Úr, hogy ami felébredt benned, az megmarad. Az élet fejlődő, növekvő élet. A remény egyszer látássá teljesedik. Hinni, remélni csak a földön lehet. Amikor átlépsz a nagy kapun, nincs hit, mert látássá lesz. Látod, hogy van üdvösség, van kárhozat, hogy minden igaz. Egyetlen valami, ami átlépi a mennyország kapuját a szeretet. Azért a legnagyobb! Ha véget ér a hit, ha véget ér a remény, ez az egy megmarad. "Legnagyobb a szeretet." De a legnagyobb bűn visszautasítani ezt a szeretetet. Ennél nagyobb bűn nincs. Erre mondja a Biblia, hogy halálos bűn. Aki visszautasítja, a legnagyobb bűnt követi el. Nem tudom, mit csinálsz majd egyszer, ha utolér a visszautasított golgotai szeretet? Bár itt érne utol, nem az örök kárhozatban. Tudod, mi a kárhozat? Egy örökkévalóságon keresztül éget majd a golgotai kereszt, az átszögezett két kéz, a könnyes szempár, a töviskoronás fő. 

Megbocsáthatatlan bűn visszautasítani Isten Jézus Krisztuson keresztül kereső szeretetét. Nagyon kérlek, meg ne tedd! Meg ne keményedjen most a szíved! Isten még egyszer felmutatja neked Jézust: így szerettelek! Senki nem fog elkárhozni bűneiért, de azért igen, hogy visszautasította Isten megváltó szeretetét. Nagyon bánt, ha az Isten szeretetéről szóló Ige nem érhette el a szíved. Fáj, ha nem tudtam igazán elmondani, hogy megértsd, mekkora a szeretetadósságod Istennel szemben.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Áprily Lajos: Esőcseppek

Vártunk, tavaszi langyos permeteg. 

Várt a cseresznyebimbó-rengeteg. 

Vártak növésre szomjazó füvek, 

cserjék is, szikkadó gyökerűek. 

Vártak a kankalinos oldalak. 

S ti drága cseppek, én is vártalak, 

hogy tegyetek csodát, ha még lehet: 

zsendítsétek meg puszta lelkemet. 

Sinka István: Lázadnék értetek

A napot hoznám, a csillagot, 

Csak jönnétek hát és kérdeznétek, 

hogy miért jöttem, s hogy ki vagyok? 

Csak jönnétek hát, mikor a hold süt, 

jönnétek, mikor zeng a rét: 

úgy állnék elétek magambízón, 

mint az, akinek Isten 

                     tűzzel áldja két kezét.                     

1937    

Vályi Nagy Géza: Kérdések

Hol van az Ige, „Jézus tört szíve", 

„Könyveknek könyve“, Hit-mécsvilág? 

Hol vagytok szenttől híven jövendölt 

Próféciák?  

Hol van az oltár? Hol van a zsoltár, 

Szív kohójában fogant ima, 

Szeráfi dalhoz hasonló pajkos 

Melódia?  

Égi Magasság! hol az igazság, 

S vérrel pecsételt gondolatok, 

Annyiszor hallott, annyiszor vallott 

Krisztus-tanok?  

Hol a megbánás, a megbocsátás 

S annyi gyönyörű szentelt titok? 

Hol a megértés, könnyező részvét 

S fiúi-Jobb?  

Méhén időnek miért nem nőnek 

Tűzcsóvás lelkű apostolok, 

Kiknek szavára megtérnek vágyva 

Tévedt juhok?  

Hol van az elme nagy győzedelme: 

A szeretet, a szív-ragyogás, 

Boldogság kútja, öröklét útja, 

Megújhodás?  

Tenger kétségben, ezer ínségben 

Hol csillan fel egy csöppnyi remény? 

Hol van az Isten?! 

Miért nincs most fenn 

Hóreb hegyén?  

Csipkebokorba villámot szórva 

Miért nem hallatja újra szavát? 

Miért nem váltja már pirkadásra 

Az éjszakát?!  

1923

Sohonyai Attila: Szeretnék

Szeretnék a tisztaság lenni 

Himalája tetején, 

úgy szeretve létezni, 

mint senki eddig még. 

Szeretnék vad őszinteség lenni 

üldözött szarvas szívében, 

bolondként elbújni 

egy bohóc szemében. 

Szeretnék tíz forintként 

koszosan tengődni nincstelen markán, 

egy csepp vízben lefolyni 

etióp gyermek száraz torkán. 

Szeretnék izzadt vaskos könyvben 

eldugott poros lap lenni, 

e forgó világnak életemben 

valami hasznosat tenni. 

...szeretnék, szeretnék létezni.  

S szeretnék egy haldoklónak 

a szilvesztere lenni, 

szeretnék, szeretnék, 

az elmúlással örök barátként megbékélni...

Sohonyai Attila: Külföld

Budapest

Újszülöttként vagyok csupasz, 

lerágatlan szabadsággal. 

Mit csak az ért meg, ki szereti a hazát, 

de el kell hagyja láncai miatt. 

S új szeretetet kell tápláljon idegen felé, 

új létet teremtet vele megunt akarat - 

messziből dobogja mégis szíve: 

Bármily messze legyél, ez az ember örök Magyar marad.  

S egyszer visszatérek, Haza. 

Remélem fakad már az igazságnak sarja, 

mit itt hagytam koszosan, 

más méltóra csiszolta. 

Mert hiába leszek bárhol lánctalan szabad, 

régi szeretőként jövök vissza hozzád, 

egy olyan virágként, mely csak egy tőről fakad. 

Akármilyen is leszel, veled leszek örök nomád. 

Messziből is legszebb maradsz; Magyarország.

Pilinszky János: A harmadik

Hármunk közűl legmaradandóbb, 

örökké fénylő ikonod, 

örökké omló homokbuckád, 

a legveszendőbb én vagyok.

Wilhelm Busch: Egy kövér zsák

Kövér zsákot vitt hajladozva 

Galóca gazda a malomba: 

érett rozsföld mellé jutott; 

terhét letette, s szuszogott: - 

a zsák tisztes redőket öltött, 

s pompázatos beszédet költött. 

Így szólt: A teli zsák vagyok. 

Ti: gyarló, töltelék magok. 

Fajtátok én fogom kemény 

egységbe eme földtekén. 

Az én dolgom, hogy védjelek: 

a tyukok meg ne egyenek. 

S az én roppant erőm cipel 

titeket a malomba el. 

Hálával tartoztok nekem: 

mik is lennétek nélkülem? 

A magvak ezt suttogták halkan:  

Te üres hólyag lennél egymagadban.

Eőry Attila fordítása

Wilhelm Busch: Önbecsülés

Mikor még tapasztalatlan 

és szerényebb voltam, mint ma, 

tiszteletem mind a többi 

ember bírta.  

Aztán, hogy rajtam kívűl is 

sok borjat láttam a réten, 

kezdem - úgyszólván - becsűlni 

önszemélyem.  

Keresztury Dezső fordítása

Lesznai Anna: Nyári nap

Párom ma jön, ajándokul 

Bibor szerelmet hoz nekem 

S hogy édesb legyen benne bíznom, 

Messziről jön és idegen.  

Ugy-e azért késtél soká, 

Hogy harmatos kín hamva lepjen, 

Hogy nyári napok forró lázán, 

Mézzé vált vágy verje ki testem.  

Csudálkozva nézem karom, 

Mint hajlik ölelésre íve, 

Mély gyökerű gyönyörök íze, 

Gyülemlik csókká ajkamon.  

Bő fényözön csurog a kerten, 

Sok ízzó kelyhű tárt virág, 

Én és a kéklő szilvafák 

Állunk, várunk napfénykeverten.  

Nem is akarunk más gyönyört, 

Elég lesz, ha duzzadva éled 

Érett testünk - és ha tevéled 

Kemény szívem gyengére tört.

A nap gondolata

  

Amikor erőd végéhez érsz, Isten akkor lép közbe.

Lesznai Anna: A szó

Valakiben vagy valahol,     

Verőfényben vagy tán virágban,     

Lehet hogy könnyekben vagy könnyben -          

Alszik a szó.     

A nagy kérdés, a nagy könyörgés -     

A kincset keltő koldusnóta,     

A teljesedést termő éhség -           

És csak nekem szól.     

Énbennem mélyen meglapulva     

Bezárva búgó gyöngyburokba,     

Lelkem fenekének fövényén          

Alszik a szó.     

Hangzása halk hullámharang,     

Sohsem hallottan, mindig mondott,     

Érthetetlenül egyszerü,     

Egy egyetlen "várlak-"ra válasz.

Lesznai Anna: Ébredés

Éltem aluvó asszonyéltemet 

S testem nem volt más - minden nyarak teste - 

Hajam a fáknak kúsza lombja volt, 

Szívem a nappal leáldozott este.  

És nem volt más álomra nyílt szemem - 

Hiába hajlott ködfejtő betükre 

- Mint minden víznek és minden egeknek 

Egymásba mélyedt magalátó tükre.  

Dús eremben télvégi harmat gyűlt meg, 

November hóban őszi pára ült meg. 

Mindenik maggal kipergett az éltem 

És lenge lelkem lebegett a szélben.  

- Te eljöttél és kiváltottál engem 

Te csudahántó megváltó szerelmem. 

Sebzett testem a nyarakból kivállott, 

Most talpig saját fájdalomban állok.  

Az én karom reszket ölelve téged, 

Az én szivemre verődik beszéded 

S hogy gyökeret vert tebenned a lelkem, 

Én felsikoltva önmagamra leltem.