Miért kiabálunk, amikor dühösek vagyunk?

        Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:  

– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?  

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:  

– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.  

– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz, ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító.  

A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:  

– Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság.  

Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretjük egymást.  

A tanítványaira nézett, és így folytatta:  

– Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg az egymáshoz visszavezető utat.  

Tóth Kornélia fordítása

Trausch Liza: Felemelt kígyó

" És monda az Úr Mózesnek: 

Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára." 

4Móz 21,8a  

          A nép eljutott oda, hogy valamit csinálni kell. Nem idegorvoshoz kell menni és nyugtatót szedni. Ezeknek az embereknek a kérésük az volt Mózeshez, hogy "Imádkozzál az Úrhoz, hogy vegye el rólunk a kígyókat." A mi kérésünk is ez volna, hogy a körülményeinket változtasd meg, Urunk! Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha ez a szomszéd nem lenne. Isten nem a kígyókat veszi el. Azok maradnak! Mózesnek mondja: "Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára." Ugyanezt mondja Noénak: "Csinálj magadnak bárkát góferfából" (1Móz 6,14). Ez volt a megmenekülés eszköze akkor is, most is. Az embernek azt kell tennie, amit Isten mond. Isten nem azt mondta, hogy csinálok neked. A bűnnek gyökere az engedetlenség. A gyógyulás az engedelmesség. Minden ember hitre jutásában van egy engedelmességi lépés, amit meg kell tennie. Nem úgy van, hogy egy helyben ülök és imádkozom - Uram, tedd meg! Isten szerint az a részem, hogy tegyem meg. Mózes engedelmes szolga. "Csinált azért Mózes..." Azt tette, amit Isten mondott. "Csinálj magadnak!" Jézus megteszi. A legmélyebb irtózattal, de megteszi. Isten azt mondta Mózesnek: "És tűzd fel azt póznára." Látod-e már, Jézus hogy adja magát önként a keresztre, a póznára? Isten engedelmes szolgája véghezvitte a szabadulás egyetlen útját. A kereszt több mint kétezer éve áll. Bűneink büntetése Jézuson van. És te mégis vergődsz a kígyók miatt? Isten nem hagyott ki a gyógyulás lehetőségéből sem téged, sem engem. 

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Sztrilich Ágnes: éjszaka

nem a szeretet 

hitem 

kapaszkodik 

hűségedbe –

Sztrilich Ágnes: védtelenség

pont most 

hullott ki 

számból 

a szó 

lett néma 

szívem 

erőtlenné 

karom 

csuklott a 

porba 

hitem –

Fazekas Lajos: Megérintettél...

Megérintettél, Uram, 

mint fény a földet. 

S mint fénytől a fák, 

Életre keltem Tőled.  

Termővé tettél, Uram, 

mint fény a fákat, 

Zúgnak a telt fák 

S én – hálából – imádlak.  

S mint fákat a szél, 

Ha megérint a halál, 

– csak testem remeg, 

mely mindig magában áll, –  

csonttá dermeszthet 

a Vég, egyenlő-tevőn – 

Lelkem átveszed 

a nap- s éj-faló időn.

Villányi László: Gyanútlan

Amikor a dús fáról szedtem a sárgabarackot, 

nem sejtettem, egy éve sincs a kiszáradásig; 

amikor udvarunkra gondoltam a tavacskát, 

nem képzeltem a békák érkezését, 

hogy éjszaka álmomig ér hívogatásuk, 

és a megmaradásért küzdenek az ebihalak; 

amikor néhány hónaposan ölembe ugrott cicánk, 

nem láttam a vadászata nyomán 

szállingózó tollakat, a rozsdafarkú maradékát; 

amikor kiválasztottam a rózsaszín dáliát, 

nem a megrágott levelek, a ravaszul sörbe csalt 

meztelencsigák teteme járt eszemben; 

amikor megvettem a tarkalevelű illatvirágot, 

nem rémlett, tavaszra elveszti nedveit, gyökerén

hangyatojásokat találok, s hiába ültetem át. 

Így jár, aki gyanútlan, tervezni csak életet akar. 

Billy Collins: Fák alatt sétálva

Sétálok a fák alatt 

árnyékból árnyékba 

lépdelek alattuk 

levelek súrolják 

fedetlen fejemet 

alsó ágaik oly közel 

nyúlnak hozzám 

hogy lépteimet óvva 

átkarolhatnák vállamat. 

Sétálok a fák alatt 

leszakítok egy levelet 

és zsebre teszem 

hogy ne felejtsek el 

egyedül a fákra 

és sétámra gondolva 

egész délelőtt 

faágak és -levelek 

palástjában sétálni. 

Szilágyi Mihály fordítása

Csoóri Sándor: A gyerekkor állomásai

Nem, nem, én semmit nem akartam, 

csak azt, hogy a forgószél közepében 

                én ülhessek 

s magasabban járhassak, mint a templomtorony. 

A barna lovakat is elcseréltem volna                    

                ilyen szélért, 

mert a madarak útjáról 

én láthattam volna minden napraforgót: 

azt a rengeteg sárga parazsat, amely csak 

egy mozgó tűzhányó öléből folyhatott ide. 

Az aljban kút csillogott és folyó 

                s fönt, a felhőkben, nagy sasok laktak - 

én csak az akartam: ha félek is tőlük, 

föltartott kezem körül ők keringjenek, 

amikor megy le a Nap.

Juan Arias: Az én Istenem törékeny

Az én Istenem nem egy kemény, távolságtartó,  

      érzéketlen, sztoikus, szenvtelen isten. 

Az én Istenem törékeny. 

Az én fajomból való,  

      én pedig az övéből. 

Ő ember, én pedig szinte Isten. 

Hogy megízlelhessem az istenséget  

       ő megszerette az én porlétemet. 

Az én Istenemet a szeretet tette törékennyé. 

Az én Istenem ismerte az emberi örömet,  

       a barátságot, a föld és a földi dolgok örömét. 

Az én Istenem éhezett, álmodott és elfáradt. 

Az én Istenem érzékeny volt. 

Az én Istenem feldühödött, szenvedélyes volt. 

És szelíd, mint egy kisgyerek. 

Az én Istenem rettegett a haláltól. 

Az én Istenem anyai mellből táplálkozott,  

       érezte és magába szívta a női gyengédséget. 

Sosem szerette a fájdalmat, sosem állt a betegség pártján.  

       Ezért gyógyította a betegeket. 

Az én Istenem szenvedett a hontalanságtól. 

Üldözték és éljenezték. 

Minden emberit szeretett az én Istenem:  

       a tárgyakat és az embereket;  

       a kenyeret és az asszonyokat;  

       a jókat és a bűnösöket. 

Az én Istenem korának gyermeke volt. 

Úgy öltözött, mint mások,  

       földijei nyelvjárásában beszélt,  

       kétkezi munkából élt,  

       prófétákhoz hasonlóan kiáltott. 

Az én Istenem gyengéd volt a gyengékkel és szigorú az önteltekkel. 

Fiatalon halt meg – őszintesége miatt. 

Megölték, mert szemükbe mondta az igazságot. 

Az én Istenem viszont gyűlölet nélkül halt meg. 

Mentegetve halt meg, és nemcsak megbocsátva. 

Az én Istenem törékeny. 

Az én Istenem szakított a „fogat fogért” ősi elvével,  

       a kicsinyes bosszú törvényével,  

       hogy bevezesse egy teljesen új szeretet  

       és hallatlan erő korszakát. 

Az én Istenem leköpve, földbe döngölve,  

       elárulva és magára hagyva, meg nem értve  

       sem szűnt meg szeretni. 

Ezért az én Istenem győzelmet aratott a halálon. 

S mint egy friss gyümölcs jelent meg kezében: a feltámadás. 

Ezért támadtunk fel mindnyájan: emberek és a dolgok. 

Sokaknak nehéz az én törékeny Istenem,  

       az én Istenem, aki sír, az én Istenem, aki nem védekezik. 

Nehéz az én Istenem, aki megéli az Istentől való elhagyatottságot. 

Az én Istenem, akinek meg kell halnia, hogy győzhessen. 

Az én Istenem, aki egy rablót és gonosztevőt tesz  

       egyháza első kanonizált szentjévé. 

Az én fiatal Istenem, aki azért hal meg, mert politikai felforgatónak tartják 

Az én Istenem, pap és próféta,  

       aki a történelem összes vallásüldözéseinek  

       első szégyeneként szenvedi el a halált. 

Nehéz az én Istenem, törékeny, élet barátja,  

       Az én Istenem, aki mindenféle kísértés mardosását elszenvedte,  

       Az én Istenem, aki vért verítékezett Atyja akaratának elfogadásakor. 

Nehéz ez az Isten, ez az én törékeny Istenem azoknak,  

       akik azt hiszik, csak úgy győzhetnek, ha legyőznek másokat,  

       akik azt hiszik, csak úgy védhetik meg magukat, ha megölnek másokat,  

       akik azt hiszik, az üdvösség erőfeszítés függvénye és nem ajándék,  

       akiknek az, ami emberi, bűnös,  

       akik azt hiszik, hogy a szent sztoikust jelent, Krisztus pedig angyal. 

Az én törékeny Istenem nehéz azoknak,  

       akik továbbra is egy olyan istenről álmodoznak,  

       aki nem hasonlít az emberekhez. 

Tőzsér Endre fordítása

A nap gondolata

Ahogyan az Úr megbocsátott neked, 

úgy bocsáss meg testvérednek!   

Molnár Virág: 70x7=???

„ Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, 

hanem még hetvenszer hétszer is.” 

(Máté 18,21-22)        

       

       Nagyjából nyolc éve vásároltunk a férjemmel egy kis házat nyugdíjas éveinkre, ami felújításra szorul. Idő közben kiderült, hogy a vártnál több a felújítani való, de úgy gondoltuk, messze vannak még a nyugdíjas évek, ráérünk apránként elvégezni a szükséges munkákat. Miután magát az ingatlant is hitelből vettük és tudtuk, a felújítás is abból lesz, spóroltunk és kerestük az újabb, kedvező hitel lehetőséget. Évek múltán megadta az Úr, hogy eljöjjön annak az ideje, hogy nekikezdhettünk a felújításnak.            

A két kezemen lévő tíz új nem elég arra, hogy összeszámoljam, hogy mióta folynak a munkák, hányszor csaptak be minket. A legutolsó ilyen alkalommal a fiammal kiszámoltuk, hogy mennyi ideig kell szolgálnom, hány havi lelkészi javadalom az, amivel a nekünk okozott kár megtérül és tudjuk folytatni a munkát. Nagyon sok. Kár volt kiszámolni. Egy perc alatt úgy megkeményedett a szívem, olyan keserűvé váltam, mint még soha. Az egész világra haragudtam, majd feltettem magamban Péter kérdését, amit egykor Jézustól kérdezett: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is?”            

Istennek legyen hála, hogy a válasz egyértelmű volt: ne az engem ért kár forintbeli értékét számoljam, hanem azt, mennyiszer bocsátott meg nekem az Atya Isten. Ez az, ami felbecsülhetetlen értékű. A szükséges anyagiak majd meglesznek, amikor az Úr kirendeli. Azt nem kell számolnom. Amivel nekem van dolgom, az az Úr felém való szeretetéért való hála.            

Becsaptak? Rosszat hazudtak rólad? Elvették, ami neked járt volna? Ne ezt számold Testvérem! Számolj az Úrral, az Ő feléd valló szeretetével. Számold az áldásaidat, a megbocsátott vétkeidet, hogy megnyugvása lehessen lelkednek!    

Forrás: Napi Ige és gondolat

Sztrilich Ágnes: Előled – Hozzád!

homályos 

szívvel 

árválkodtam 

otthonomban 

szótlan szemem 

némaságba burkolt 

    Előled – 

ölelj meg!

Fodor Ákos: Közmondás-módra

Amit ma letehetsz,  

      ne cipeld holnapig!        

Juhász Gyula: Betlehemes ének

Elmondja Mohai Gábor

*

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,  

Ki Betlehemben született ez este  

A jászol almán, kis hajléktalan,  

Szelíd barmok közt, kedves bambinó.     

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:  

Hogy anyja az Úr szolgáló leánya,  

És apja ács volt, dolgozó szegény,  

S az istállóban várt födél reájuk.     

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,  

A betlehemi kisded jászolára,  

Amely fölött nagyobb fény tündökölt,  

Mint minden várak s kastélyok fölött.     

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,  

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,  

A kerek föld mindegyik gyermekéhez  

Egy üzenettel jött: Szeressetek!     

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!   

Heltai Jenő: Ars poetica

Költő, ne légy szemérmes! 

Az első sorba állj! 

Ne várj, míg valaki kérdez, 

Ordítsd ki, hogy mi fáj.  

A szíved tedd tenyeredre 

S akárhogy bánt a fagy, 

Pőrére meztelenedj le, 

Mutasd meg, hogy ki vagy.  

Ne várj, míg valaki kérdez, 

S torkodba fojtja a szót, 

Azért se fogd be a szádat, 

Üvöltsd, mint tíz Behemót.  

Ne törődj a ronda tömeggel, 

Ha mérge szívenharap, 

Éjből fakad a reggel, 

Homályból kel föl a nap.  

Kemény állj, sose dőlj meg 

S bármily keserű a kehely, 

Fenékig ürítsd ki, dögölj meg, 

De holtig énekelj!