Advent

Rónay György: Advent első vasárnapja

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Simonyi Imre: Önéletrajz

hatéves koromig
analfabéta voltam

emlékszem
hatéves koromig
teljes mértékben
szót értettem
kortársaimmal

Simonyi Imre: Asszonyok

és a végén a befejezésnél amikor ordítasz
amikor rimánkodsz amikor összeszorítod a szád
amikor rájuk olvasod amikor bebizonyítod hogy
neked csupán neked mindig neked van igazad:

figyeld csak mennyire nyugodtak

ugyanis miközben ordítsz és bizonyítsz
finom szimattal érzik hogy nem az igazad
kell neked te árva hanem ők még mindig ők

s ezt tudja bizony a legostobább is

igaz hogy ennél többet aztán
a legokosabb se tud

Can Togay: A róka meséje

Tartsál velem - így szólt a róka,
tarts velem e komor éjjelen,
és elbújt a rókalukba, várva,
hogy én majd követem -

Hirtelen rájöttem, hogy nem azt
mondom, amit gondolok és hogy
nem azt gondolom, amit gondolhatok

Azt is láttam, hogy nem látok semmit:
hogy csak mások életét szőhetem
egybe - valami fura köntösbe,
s azt kiteríthetem -

így egyedül voltam, és tolvajnak
éreztem magam.

*
Az értelmet rég cserbenhagytad
(vagy cserbenhagyott az értelem?),
még mindig kutatod hűlt helyét,
és ajándékra vársz, hogy küldje
meg az ég

Megküldi, várj csak türelemmel,
hisz türelemből él és hal meg
minden ember -

Így szólt a róka, s hogy meséje
véget ért, még egy imát elmormolt
a rókakölykökért.

Simonyi Imre: Tizenkét vallomás, utószóval

1.

Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék ruhád óta nem láttalak.
– Hát úgy látszik, hogy mégiscsak lehet
versek nélkül is élni. S nélküled.
Érdekes. Igen, talán lehet.
Csak épp nem érdemes.

2.

Örökké várlak, és mégis
minden érkezésed rajtaütés.

3.

Én a múló időt már rég nem
órákkal vagy napokkal mérem,
hanem az egyik vagy a másik
elválástól az új találkozásig.

4.

Hát mondd, nem sírnivaló,
hogy még mindig ilyen avas,
ásatag módon,
— mint a dürgő fajdkakas —
tollammal bűvölöm a nőstényt?

5.

Hát mégis az volna a szerelem,
hogy aki kell, az kell,
nem azért: amilyen,
hanem annak ellenére, hogy bármilyen?

6.

Olyan vagy — amilyen. De én is.
Így hát ne várd — az égre —,
hogy miattad essek
valami szellemen kívüli terhességbe.

7.

Ki nékem mondja: „csak te” — azt jelenti:
házát, mezejét, családját felejti
s oldott saruval, húnyt szemmel követ.

(De van-e nő, ki olyan rangot áhit:
Homérosztól, hogy jó Krúdy Gyuláig
befogadja a szentek egyessége?)

8.

Hogy átöleljelek, vagy beléd rúgjak?

Ma már tudom:
mint két iker annyira hasonlíthat:
mint két fürt, amely egy tőről fakad.

Ha egy tő termi:
egytövű indulat.

9.

Mióta elmentél szívem:
azóta nemcsak én,
de magányosabb lett a kivert bölény,
a szegény rongyosabb,
hajszoltabb az üldözött.
S eggyel több a rémregény.

10.

Az űzött ifjúkor
lakatlan szigetet
talált ki — menedékül.

S lásd jött idő,
mikor csupán veled
népesítettem be
azt a szigetet.

11.

Hol van már az a sziget, s az a szigetlakó?
S hol van a „mi” s a „miért” – amit tettél?

Csak az maradt meg, amit jelentettél:
menekülést is, meg menedéket,
törést, lendülést, s pár verstöredéket.

S talán ott fönn a hegyen azok a délelőttök.

12.

…őrizlek, mint rögeszmét a csendes eszelősök.

UTÓSZÓ

meglásd, lehet végül két ember,
aki — akár jutalmul, akár büntetésül —
de megérdemli egymást.

Gyurkovics Tibor: Egy tücsök

Van egy tücsök a kertben

egyedül énekel

nem tudom miben bízik

hogy mit érhet el

mert ilyen kitartóan

csakis az énekelhet

aki még utoljára

reméli a szerelmet.

Gyurkovics Tibor: Sziklák

(Salfedi bohócmester dala)

Emberfeletti nap ragyog fölöttünk
Állunk a sziklán két szerelmesek
Rajongásig mindent egymásba öltünk
Ölelve az egyetlen életet.

Gyurkovics Tibor: Kezem

Kezem kezedre hullva
bizonnyal éhezem
hogy nem eteted bújva
kezeddel a kezem.

Nem eteted elégszer
csak néha napra-nap
kezemből mint az ékszer
ha az éhség kicsap.

Csak úgy :-)

Gyurkovics Tibor: Örök idő

Az óra jár Kis drótdarabokkal
az időre van kötve Hajnal
a redőnyön még nem ragyog
Az álmok arca szerteszéjjel
kinek mondod majd néha éjjel
– „ugye szeretsz?” – ha meghalok?

2006. jún. 29. hajnal fele

Gyurkovics Tibor: Hattyú

Csúfságom véget ért
Arany hattyú vagyok
Kinyíltak szárnyaim
mint arany ablakok

És beszakadt a hegy
És beszakadt a hold
Halálos repülésben
a hold porában értem
egy hattyú lehajolt

*

Árnyék, árnyék! – kiáltották utánam
ha végigsuhantam a rét felett
most röpülök hattyúi ragyogásban
és hattyúnak néznek az emberek.

Nádasdy Ádám: Szonett a kedves megtalálthoz

Nem is kívánni most, amit kívántam,
nem mondani; túl könnyen mondható
a máskor, másnak is kimondott szó,
ha nem lemondón jön, sután, elszántan;

nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam,
szemem nem volt-e túl símogató,
és meg se kérdezni, kiszáradó
torokkal: mondd, mit érzel te irántam?

Csak összebújni, tested ébredését
hallgatva várni; hajad számba hull,
aztán lerúgni hamutartót, csészét,

bőrünk feszül, önkontrollunk lazul,
míg megkeressük egymás érverését.
Szívem kezedben. Lüktessen vadul.

Tóth Imre: Földrajz

Azt a mexikói képeslapot végül soha nem
kaptam meg. Skandináviából sem érkezik már
levél. A szíriai rádió sem küld üzenetet.
De a szeretet minőségét nem befolyásolja, hogy
viszonozzák-e.

Utassy József: Hazamegyek

Nem vár senki:
a kapuból hiányzol,
a kertből hiányzol,
a házból hiányzol,
gyászol
minden almafa,
gyászol,
reszket a ribiszkebokor
érted:
nem érintheti
kötényed,
térded,
sírvafakadnak
a szőlőtőkék,
zokog a lugas,
bár nincs eső rég,
pereg a könnye
a körtefának,
szakad a könnye
a szilvafának,
csak én állok itt,
akár az állat,
nyüszítek érted,
kikaparnálak,
de csak vakogok:
és várlak,
várlak.