Vas István: A rostirónt letettem

1 

Hatvan napig bennem lakoztál. 

Énbennem lépdelt könnyü lábad. 

Voltam Galileád és Jeruzsálemed. 

Amivel ostoroztak, belém vágott az ostor. 

Kereszted szögei két tenyerembe szúrtak 

S egymásra helyezett két lábfejemen át. 

Már hülö oldalamba döfött az otromba dárda. 

Sebembe dugta ujját a hitetlen Tamás. 

Azután te az égbe szálltál a te Atyádhoz. 

Én kitettem a pontot a történet után 

S a rostirónt letettem. 

2 

Eli, Eli, lama sabaktani? 

Mért hagytál azóta üresen? 

Nyomaidat hiába keresem: 

A pusztában sem tudom megtalálni. 

Hol vannak a dombok, hol a kertek? 

Elszáradtak mind a fügefák? 

Nélküled a világ nem világ. 

Azt sem látom, hol állt a kereszted. 

Húsz napja sincs, hogy bennem beszéltél. 

Szívemre sütöttek szavaid. 

Uram, mért hagytál magamra itt? 

Miért van azóta bennem éjfél? 

3 

Feltámadás szele mindig újra 

Fúj a földön – fújj hát rajtam át, 

Pusztaságom odvaiba fújva 

Oszlasd szét a kétely zavarát, 

S új Kezdet lesz, ami már kiszáradt: 

Hajtasd ki megint a pálmafákat! 

Te, aki nem üzted el Tamást sem, 

Bár boldog, aki hisz, ha nem is lát, 

Ugye megadod, hogy újra lássam 

Szép arcod hitetö sugarát? 

Virraszt velem a türelem, 

S könyörög a kétely és a hüség: 

Támadj föl már bennem; örök Húsvét!

Gősi Vali: Felemel

a vers 

felemel 

átjár a szíveken 

akár 

a belváros szűk sikátorán 

szalad lopódzva át 

valami félszeg ragyogás 

a villanásnyi fehér fényözönben 

legalább az árnyékból kiszökken 

és megpihen a délutáni csöndben 

mint kisgyermek a bársony anyaölben 

és elringat a szó 

a rím 

a szépség 

melege a lélekig hatol 

mint valami tündér szerelem 

és átölel a hang 

a dal 

az emlék 

a gyönyörűen szóló 

anyanyelv

Sógor Zsuzsanna: Ismeretség

ismerlek 

lenyűgöz a napfelkelte sugara az ablakodon 

az esti ég hamufénye 

a vizesen csillogó járdák az éjszakai sikátoron  

ismerlek 

tányérod asztalodon kezed által valósággá 

tett porcelán edény 

benne az étel vizuális költemény  

ismerlek 

múltadat nap mint nap sejtjeidben érzed 

ura vagy már sok régi rémnek 

lobogó ingedben vágsz neki a jövőnek 

ismerlek 

nem szereted az álságot 

körülnézel 

és van miért ostoroznod a világot  

ismersz 

látlak akkor is ha nem nézlek 

tudod 

ez az egész olyan már mint az igazi élet

Trausch Liza: Mindeneket magamhoz vonzok

" És ha én felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok." 

János 12,32  

     Biztosan sokan emlékeznek még arra a fizikaórára, amikor a tanár egy fehér lapra sok kis vasreszeléket tett, és egy mágnessel közeledett hozzá. A vasreszelék mind a mágneshez szaladt. Ugyanígy van ez a világ Isten előtt. A sok kicsi ember olyan, mint egy-egy kis vasreszelék. Sokféle mágnes van ebben a világban. Vannak emberek, akik ha reggel felkelnek, azonnal a kocsma felé indulnak. Az vonzza őket. Talán a legnagyobb vonzerő a pénz. A legtöbb ember nem is a munkát szereti, hanem a hasznot, amit hoz, amit a pénzen venni lehet. Pénzen élvezetet is lehet venni. Az élvezet mindig mámor. Megkérdeztem valakit, miért mégy folyton moziba? Két óráig egy képzelt világban él, és elfelejti, ami otthon van. Akik a kábítószer vonzásába kerülnek, elmondják, hogy pár óráig a mennyben érzem magam. És ettől kezdve rabok! Vonz egy rossz barát. Hány szülő aggódik gyermeke miatt! Komoly mágnes a dicsőségvágy is, hogy legyek valaki. Sokszor a pénz is azért kell, hogy ne nézzenek le. Olyan ez, mint amikor az egeret vonzza az a kis szalonnadarab, belemegy a fogóba, és mit szenved utána! Képtelen szabadulni. Hadd mondjam az evangéliumot: semmi nem segít, csak egy nagyobb mágnes. A legnagyobb erő ezen a földön Jézus! A szíved szemével láttad-e? Vonz-e már az ereje? Vonz-e a tisztasága? Neki nem kellett a dicsőség. Az Atyának adta. Vonzott-e már az alázata, a szeretete? Jézus felemeltetett a keresztre. Úgy szeretett, hogy életét adta. Szeretnél vonzó emberré lenni? Kerülj Hozzá egészen közel, hogy belőled is kisugározzon a vonzás.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből

Gerda Berckmoes: Írni

Írni az annyi mint eltűnni 

az innenből és a mostból 

a szóból 

részt venni a csendben 

ami egybeesik a halállal 

Írni az annyi mint bejutni 

a legmélyebb szükségbe 

engedelmesen kiszabadítani a betűket 

arra az időre ami leszűkült 

halkabban és magányosabban lélegezni 

hogy a halálhoz elérjen a dal  

Dabi István fordítása

Magyar Anita: Húsz év után

Húsz év után … 

tudod-e majd csókolni szám, 

s lágyan érinteni hajtincseim, 

csábítón tudsz e még nézni énreám, 

s vágyakozón odabújni hozzám, 

elaludni keblemen, szívem ritmusán, 

s ha fázom selyemtakarót húzni rám. 

Húsz év után … 

tudod-e majd elnézni hibám, 

s megérteni fájó bajom okát, 

szeretőn tudsz e még ölelni talán, 

s hallgatni szavaim napnak hajnalán, 

ölelni őszinte szerelem dallamán, 

s ha elalszom szép álmot szórni rám. 

Húsz év után … 

Tudod-e majd, mi volt akkor délután, 

s újra átélni szerelmünk dalát 

a pillanat bársonyló tavaszán, 

s együtt vetülni a Nap sugarán, 

átfonva karjaink egymás nyakán, 

s kimondani: még mindig szeretlek drágám.

Böröczki Mihály: Fecskemarasztaló

Az égboltra karcolt madár 

hosszút suhan, cikkanva száll, 

hogy kék legyen a láthatár, 

a messzi földről visszaszáll.  

Így repülik a nagy utat 

a villás fecskeszárnyúak, 

a fészek gazdára talál,

s kemény pöttyökben köt a sár.  

Az otthont friss toll tölti meg, 

és belül lélegző meleg, 

piciny idő csak, s kéket áld 

a tollas, óvatos család.  

Hát féltsük őket, kellenek, 

mint védelmező hadsereg, 

vigyázzuk vályog-fészküket, 

s az Isten óvja röptüket.

Kiss Ottó: Eddig háromszor

Eddig háromszor 

mentem világgá. 

Először az ajtóig, 

azután a szomszéd házáig, 

legutoljára meg 

a lakótelep széléig.  

Ha megint 

világgá megyek, 

nem fordulok vissza többé, 

mert úgyis hazatalálok, 

hiszen a Föld gömbölyű.

Sohonyai Attila: Édesanya

Elmondja Gáti Oszkár

*

Ott voltál nekem, 

mikor a világ összement, 

mikor szélesedett; 

ott voltál mindig, ahol kellett.  

Köszönöm, hogy nincs adósságom, 

csak feléd, csak örök-számodra. 

Köszönet érte hogy ott tarthatok, 

hogy tiszta szemmel nézhetek a holnapba. 

S hogy nem követelsz rajtam ezért 

felesleget, kamatot, és sokat; 

hogy úgy tanítottál szeretni, 

hogyha magadból minden jót 

szétosztasz, a legtöbb neked marad.  

Köszönöm, hogy nem kesztyűvel 

nyúltál soha felém, hogy engedted 

az élet ütései után, hogy odatartsam 

az arcom másik felét. 

S hogy elém nem utat raktál, hanem 

célt, hogy azt mondtad mikor 

választani kellett, hogy te dönthetsz, 

de ne értem, másért, csak magadért!  

Köszönöm, hogy a magamra kovácsolt 

düh-láncokat mindig puhává tetted, 

hogy bennem a betörhetetlenséget 

ostor helyett csókokkal szelídítetted. 

S hogy nem fedted ellenzővel le 

a szemem, mert azt mondtad, 

akit erőből terelnek látni az vak marad, 

s a világban szivárványra nem lelhet.  

...ott vagy velem, 

mikor a világ összedől, 

vagy újjászületik, 

hogy itt vagy mindig: 

Köszönöm!  

Nászta Katalin: Anyák napi felismeréseimből

nincs több olyan, mint az én anyám 

ha róla beszélek, a tiedről hallgass 

dicsőségét ne próbáld elvenni 

aki én lettem 

kívüle világra senki nem hozhatott 

övé a tisztesség, az érdem 

a magasságos Isten így parancsolt  

nincs több olyan, mint te anyám 

egyszerit szültél világra velem 

ha rólad beszélek magam említem 

köldökzsinórom össze csak veled köt 

hiába vágták el, mikor megszülettem 

végein mi voltunk 

abból még egy nincsen  

anyák napjáról lehet általában 

verseket, ódákat zengeni 

de a fogamzástól a születésig a nagy titkot kilesni 

nincs ész mi felfogná, miért pont én 

dagasztom hasad, születek belőled  

sok anya van, sokan meg is szülnek 

de engem világra egy sem hozhatott 

meghaltál leánynak, hogy anyám lehess 

nem lettél temető, mint ma annyian 

köszönöm Anyám, 

hogy nem a sírom 

hanem a bölcsőm vagy!  

Asperján György: Mint élve épp te

Elmesélem neked, most milyen a tavasz, 

mikor gyümölcsfák langyos szirma havaz, 

felébred, s boldogan futkos sok halk bogár, 

fény villan, s eloszlik a hajnali homály. 

Míg élek, itt leszel minden tavaszban, 

minden érted sírt, idéző szavamban. 

Min könnyen, szívesen léptél, hajlong a fű, 

s jó a hasznos tájba feledkezni, ha hű. 

Emléked varázsa ringat és betakar, 

távolra költözött minden zord zivatar. 

S ott messzi kedvenced: a gesztenye fasor, 

borzong félősen, ha a szél beleszagol. 

És nem felednek a szomorú csillagok – 

szorongnak, mert létük oly rövidre szabott. 

Veled minden múló tüsténkedő örök – 

jaj, hol ível szivárvány szemöldököd? 

Nézd,nézd, hogy sírdogál a gyönge zápor, 

pihenni leült szempilládra máskor, 

s mosolytól fénylett a szemed, az arcod – 

ki mondja meg, miért kellett meghalnod? 

S mit úgy szerettél: éled a halastó, 

s a sok nyírfa – a víztükörre hajló. 

Add a kezed, sétáljunk a tavaszban, 

amit tőled én mosolyogva kaptam. 

Menjünk bele az örök, tiszta fénye – 

olyan ez a tavasz, mint élve épp te.

Kelár György: Elengedve

Elidegenedett világban 

keressük magunkat, 

múltunkat, igazunkat. 

Amit tanultunk az elődöktől, 

ellestünk a társadalom függönyén át, 

most már szégyellni kell.  

Szégyen akkor is volt 

és volt bűnbocsánat. 

Ismertük a ház lakóit, 

beugrottunk egy szelet 

zsíros kenyérre a szomszédhoz, 

egy nyelvet beszéltünk.  

Megváltoztunk, legalább is ezt akarják, 

hajlítják az ideológiát, 

görbítik az erkölcsöt. 

Hol van már beat korszak, 

hol van a generációk lázadása? 

Egyszerre felnőtt lett mindenki.  

Elengedve fogjuk egymás kezét 

ebben az elidegenedett világban.   

Fetykó Judit: A csend

Hallod a csendet? A csendet, 

mi kívül hagy minden hangszilánkot, 

órára von bűvös csend-palástot, 

s azt sem hallani, hogy a mutató 

útját ketyegi lejáró rugó. 

Hallod? Hallod-e a csended? 

Mit belső nyugalmad teremtett, 

s kizár minden nyugtalan hangot, 

mi eddig felajzott, megriasztott, 

s belül énekel, dalol a nyugalom, 

mi hol alt, hol szoprán, hol bariton. 

Fölös izgalom nem feszenget. 

Hallod már? Hallod a csendet?

Szabó T. Anna: A belső mosoly

A belső mosoly nem beszél, 

csak szavak nélkül simogat, 

biztat, melegít, benned él, 

szívdobogással támogat,  

a belső mosoly jó meleg, 

jut másnak is, sosem fogy el, 

mindvégig ott marad veled, 

amíg lélegzel, nem hagy el,  

a belső mosoly ellazít, 

végigvezet az életen, 

minden kötelet elszakít, 

ha fojtogat a félelem,  

a belső mosoly megsegít, 

átölel, nem vagy egymagad – 

felsugárzik az arcodon: 

már bentről melegít a Nap.

Trausch Liza: Meglátta őt az Atya

" Mikor pedig még távol volt, meglátta őt az ő atyja, és megesett rajta a szíve, és odafutván a nyakába esék és megcsókolgatta őt " 

Lukács 15,20-21  

       Isten mindenkit lát, de más az, amikor valakit meglát. A legkisebb vágyat, ami benned Felé mozdul, meglátja, és elindul eléd. Ha én egyet lépek, Ő százat. Ha mozdulok, Ő még inkább. Micsoda mozdulás volt a mennyben, amikor Isten elém futott Jézusban, a betlehemi jászolbölcsőn keresztül egészen a keresztig. A fiú nem tudja elmondani: " Tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy." Belefojtja az Atya a mondatot. Már hozzák a ruhát, a gyűrűt, a sarut, vágják a hízott tulkot. Voltál-e már úgy, hogy olyan valóságosan körülvett Isten szeretete, hogy nem tudtál semmit mondani? Már csak egy mondat van a végén: " Kezdének azért vigadni." A kisebbik fiúnál nincs a végén semmi befejezetlen történet, itt a végén egy csodálatos új kezdet van. " Kezdének azért vigadni." Nem tudom, hogyan ismered az Atyát? Vajon még az Ő mozdulatlan arca tekint rád? Vajon nem azt várja-e még tőled, hogy kimond: "Atyám, vétkeztem!" Ez a mondat mindig nagyon rövid. Talán így hangzik: Atyám, hazudtam. Nem szerettem azt , akivel esküdtem. Atyám, öltem. Azt a harmadik gyermeket már nem akartam. Ha kimondanád, megváltozna a belső és külső életed. Szeretném az ének szavát mondani: " Vár Atyád szerelme." A Golgota keresztjén kitárva van a két karja. Az első tékozló fiú a jobb lator. Ő kimondta: "Mi ugyan méltán" (Lk 23,41). Annyit jelent: " Vétkeztem!" Jézusnak ezzel a mondatával öleli magához őt az Atya: " Ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,42). Akarod-e, hogy neked is mondja?!     

Részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.