Apa,
a te lábnyomodban járok.
Reggelente a te borotváddal borotválkozom.
Azzal ejtek sebet az életemen.
Fáj.
Hová vezet a vérnek útja?
Ahol az ég a földdel összeér:
éles penge.
Onnan figyelsz engem.
Visszanézel rám a tükörből.
Fenyegető foncsor.
Sose pislog.
Töredezett szellemkép.
2018. július 29., vasárnap
2018. július 28., szombat
Petőcz András: Futottam mindig
egyre és másra csak futok, futottam is mindig,
elindulok valahonnan, azt remélve, hogy egyszer
valahova és valamikor majd megérkezem,
egyre és másra csak rohanok
valaki azt mondja, helyesen teszed, amit,
helyesen cselekszel, éppen ideje volt,
valaki azt mondja, rosszul tetted, amit,
azt, amit tettél, nem volt időszerű
egyre és másra csak futok, mintha valaki,
igen, valaki üldözne engem, vagy mintha nem lenne időm,
és nincsen is már időm, azt gondolom, nincsen,
kifogytam mindenből, amit még időnek hívunk
valami szaladás van bennem, örök nyugtalanság,
nem mondja senki, hogy pihenjek meg egy pillanatra,
nem marasztal senki, hogy pohár borral koccintson velem,
nincsen senki, aki azt mondaná, hogy futottál már eleget
nagynéha elzuhanok futásom közben, elesek olykor,
sokszor fáj is ez a zuhanás, alig-alig tudok utána lábra állni,
de aztán megyek tovább, futok, mint a bolond,
aki nem is nagyon tudja, mit is tesz éppen, és minek
igen, egyre és másra csak futok, futottam is mindig,
elindultam valahonnan, örökké azt remélve,
hogy valahova végre megérkezem,
egyre és másra csak rohanok
elindulok valahonnan, azt remélve, hogy egyszer
valahova és valamikor majd megérkezem,
egyre és másra csak rohanok
valaki azt mondja, helyesen teszed, amit,
helyesen cselekszel, éppen ideje volt,
valaki azt mondja, rosszul tetted, amit,
azt, amit tettél, nem volt időszerű
egyre és másra csak futok, mintha valaki,
igen, valaki üldözne engem, vagy mintha nem lenne időm,
és nincsen is már időm, azt gondolom, nincsen,
kifogytam mindenből, amit még időnek hívunk
valami szaladás van bennem, örök nyugtalanság,
nem mondja senki, hogy pihenjek meg egy pillanatra,
nem marasztal senki, hogy pohár borral koccintson velem,
nincsen senki, aki azt mondaná, hogy futottál már eleget
nagynéha elzuhanok futásom közben, elesek olykor,
sokszor fáj is ez a zuhanás, alig-alig tudok utána lábra állni,
de aztán megyek tovább, futok, mint a bolond,
aki nem is nagyon tudja, mit is tesz éppen, és minek
igen, egyre és másra csak futok, futottam is mindig,
elindultam valahonnan, örökké azt remélve,
hogy valahova végre megérkezem,
egyre és másra csak rohanok
Szabolcsi Zsóka: Várok
Csendben várok...
átvillan rajtam néhány cikázó gondolat,
felsejlik néhány arc, mind a te arcod...
harcod folyik tovább idővel, térrel,
túlerővel...
legyőzhetetlen ellenséggé válik a távolság...
hiába nyújtom karom, szavaim nem toldják meg
a szűkre szabott lehetőségeket...
állok, s felkúszik a lélek mélyéből
egy elfojtott sóhaj, mely kiáltássá
szeretne magasodni bércek csúcsán
hűs fenyvesek biztonságos árnyán,
hogy szétterüljön hegyvölgyek fölött,
s rátaláljon arra,
akiért megszületett...
Csepcsányi Éva: Úton
mindentől távolodsz:
az eufória után –– bezárt iskola vagy.
Megkondulnak a testek, téged hívnak:
Mit is akartál?
Kezdetben ölelni, majd imádni –
Vár lehetnél, katedrális. erdő, Grimm-mesés: vízesés
kővel, páfránnyal, sellővel.
Mégis hegynek törsz: amint aszkéta, szerelmes
férfi írt –– a kegyetlen úton előre!
Az Élet vize kimosta
belőled a képeket, mint:
Közös karácsonyfa-díszítés.
Lefogni haldokló férj szemét.
Saját kötetből mesélni unokáknak.
A fehér ruhát, menyasszonytáncot.
Máshol és máshogyan lesz az a tánc.
Még egy lélek megérint, de
ez a gyöngyház fal lemállik, és
maradsz egyedül az ––
Egyedüli Istennel.
az eufória után –– bezárt iskola vagy.
Megkondulnak a testek, téged hívnak:
Mit is akartál?
Kezdetben ölelni, majd imádni –
Vár lehetnél, katedrális. erdő, Grimm-mesés: vízesés
kővel, páfránnyal, sellővel.
Mégis hegynek törsz: amint aszkéta, szerelmes
férfi írt –– a kegyetlen úton előre!
Az Élet vize kimosta
belőled a képeket, mint:
Közös karácsonyfa-díszítés.
Lefogni haldokló férj szemét.
Saját kötetből mesélni unokáknak.
A fehér ruhát, menyasszonytáncot.
Máshol és máshogyan lesz az a tánc.
Még egy lélek megérint, de
ez a gyöngyház fal lemállik, és
maradsz egyedül az ––
Egyedüli Istennel.
Goethe: A kedves közelléte
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!
Szabó Lőrinc fordítása
Antal Attila: Jó utazni most
Jó utazni most az őszben, siklani vitorlázva a
belső ködökön át. Hallom apám komótos lépteit
a csörgő avarból, a frissen szegett kenyér
hersegését a hűlő kemence mellől. Az erdőszélen
őzek tesztelik a patak hályogos jegét.
A kocsmából Pille bácsi régi lemeze szól: így
és így cselezte ki a halált a Don-kanyarban.
Ló párolog a kovácsműhely előtt, a patkolás
égett-pata-szaga beteríti a tanyát. Én tornácunkon
várakozom, mintha ősidők óta, a nem
is tudom, mire. Lesem ámuló gyerekszemmel,
ahogy a vaskos ég az ünnepek előcsarnokává
meszeli át körülöttem a világot.
belső ködökön át. Hallom apám komótos lépteit
a csörgő avarból, a frissen szegett kenyér
hersegését a hűlő kemence mellől. Az erdőszélen
őzek tesztelik a patak hályogos jegét.
A kocsmából Pille bácsi régi lemeze szól: így
és így cselezte ki a halált a Don-kanyarban.
Ló párolog a kovácsműhely előtt, a patkolás
égett-pata-szaga beteríti a tanyát. Én tornácunkon
várakozom, mintha ősidők óta, a nem
is tudom, mire. Lesem ámuló gyerekszemmel,
ahogy a vaskos ég az ünnepek előcsarnokává
meszeli át körülöttem a világot.
2018. július 26., csütörtök
Mezey Katalin: Ártalmatlan
Ártalmatlan elvágyódás éltet.
Fényét csupán sejtem, mint a vak:
bederengi azt a sötétséget,
ahol az érzékek alszanak.
Dsida Jenő: Jegenyék
Figyelted-e
szélben a fákat?
A két jegenyét
nézd csak a kert
közepén, ama két
nyúlánk jegenyét.
Zümmög a távol
torka, süvölt
az ősz szele,
borzong a föld
s a két sudár fa
bólogat és leng.
Jobbra az egyik,
jobbra a másik,
balra az egyik,
balra a másik;
egyforma ütemre
ringanak ők.
A légben, a szélben,
fent, odafent
egyszerre tagadnak
s intnek igent
és - jaj, sose tudnak
összeborulni...
Somlyó Zoltán: Még nem...
Még nem ment le a nap,
még nem jött föl a hold,
valami furcsa fényt
mutat az égi bolt...
Valami furcsa fényt
a láng és árny között:
fehér és fekete
félgyászba öltözött...
Ó, ez még nem sirás!
De már nem nevetés...
Már nem bölcsői dal,
de még nem temetés...
Csak szépen, lassudan
az életem felett
csöndben bealkonyult;
egyszerűn este lett...
még nem jött föl a hold,
valami furcsa fényt
mutat az égi bolt...
Valami furcsa fényt
a láng és árny között:
fehér és fekete
félgyászba öltözött...
Ó, ez még nem sirás!
De már nem nevetés...
Már nem bölcsői dal,
de még nem temetés...
Csak szépen, lassudan
az életem felett
csöndben bealkonyult;
egyszerűn este lett...
Nyeste Márta: Köszönöm, Uram
A két kezemet köszönöm, Uram,
melyeket imára kulcsolhatok.
A két szememet köszönöm, Uram,
mellyekkel teremtett világodban láthatok.
A két lábamat köszönöm, Uram,
melyek a Te szent hajlékodba elvisznek.
Sebestény-Jáger Orsolya: Találkozás
Lépted csöndesebb a zümmögő nyaraknál,
távolibb már, mint az esti szél,
s hol ág csúcsa égbeggyel összeér,
a színek mind-mind térdre hulljanak:
Legyen fehér és legyen roskatag,
sugárnyaláb már minden árnyalat,
áradjon fölöttünk, mint a nyár,
megtaláltattál – mert megtaláltalak.
távolibb már, mint az esti szél,
s hol ág csúcsa égbeggyel összeér,
a színek mind-mind térdre hulljanak:
Legyen fehér és legyen roskatag,
sugárnyaláb már minden árnyalat,
áradjon fölöttünk, mint a nyár,
megtaláltattál – mert megtaláltalak.
2018. július 25., szerda
Kiss Benedek: Engesztelő
Az elapadhatatlan édes dallam
szám sarkában – te vagy. A hajdani
szilvalekváríz, ami ínyemnek mennyei
manna – te vagy. Boromnak szeszfoka,
amitől megrészegednem oly jó – te vagy.
Éjszakámban a hold pirulája, hogy
kibírható legyen az álmom – te vagy.
Hajnalom pintyőkéje, aki hangjával
ájulatom pókhálóit tépdesi –
te vagy. Termő szamócabokrom, málnabokrom
kietlen sívó homokban – te vagy. Nevem
aláírásjoggal felruházott egyetlen viselője –
te vagy. Ki szóra bírja egyaránt
a lélek legmélyebb üregeiben
cseleit szövő fondor magányt és a
mindenséget – te vagy…
Hát mit akarsz még?!
szám sarkában – te vagy. A hajdani
szilvalekváríz, ami ínyemnek mennyei
manna – te vagy. Boromnak szeszfoka,
amitől megrészegednem oly jó – te vagy.
Éjszakámban a hold pirulája, hogy
kibírható legyen az álmom – te vagy.
Hajnalom pintyőkéje, aki hangjával
ájulatom pókhálóit tépdesi –
te vagy. Termő szamócabokrom, málnabokrom
kietlen sívó homokban – te vagy. Nevem
aláírásjoggal felruházott egyetlen viselője –
te vagy. Ki szóra bírja egyaránt
a lélek legmélyebb üregeiben
cseleit szövő fondor magányt és a
mindenséget – te vagy…
Hát mit akarsz még?!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)