2019. február 9., szombat

Székely János: Köszönet




  Most, amikor már bizonyos, hogy képtelenség hazajutnunk,
  Mert valahol, hátunk megett, már rég elágazott az utunk,
  Most, amikor már nélküled emészt a lét konok talánya,
  Felbuggyan szívemből a nagy, mély és meleg emberi hála.

  Köszönöm, édes, hogy velem jöttél, míg jöhettél, az útban.
  Köszönöm édességedet, mellyel betelni sose tudtam.
  Köszönöm lányom és fiam, s utódaim a végtelenben.
  Köszönöm, édes, köszönöm, hogy férfivé avattál engem.

  Köszönöm napjaid, mikor aggódtál vagy szenvedtél értem.
  Minden picinyke percedet, ha vártál és örültél nékem.
  Köszönöm azt, hogy magam is aggódni tudtam és remélni,
  S megkaptam, amit kaphatott embertől ember, nőtől férfi.

  Köszönöm büszkeségemet, hogy volt nekem egy tiszta társam,
  Kivel már szétomolni is csak egyazon sírban kívántam.
  Köszönöm izzó szégyenem, hogy megbántottalak nemegyszer,
  S a bölcs belátást, hogy soha nem boldogul emberrel ember.

  Ami csak voltam és leszek, amit csak kaptam, amit adtam,
  Amit örültem-fájtam és örültél-fájtál  énmiattam,
  Mindent, ami most elvesz, pedig teljesség volt és élet,
  Az életed, az életem köszönöm, édesem, tenéked.

Petőcz András: Csöndes várakozás

 Weöres Sándor-variáció  
  
Madárka örül, madárka sír.
Halk nevetések. Mozdulatok.
Madárka sír, madárka örül.
Teszek-veszek. Örülök és sírok is.

Mozdulatok. Halk nevetések.
Nézem a szemed. Az arcod.
Milyen egyszerű lenne, ha!
Egymást kiegészítő tényezők.

Vallomás is lehetne. Lehetne az is.
Vad és vadász, meg a Leghatalmasabb.
Vadászat? És te: vadként menekülsz?
Sebzett vad: futok. Leghatalmasabb.

És persze: Rengeteg Erdő.
Benne játék, meg harc, meg pusztulás.
Örömöd, sírásod figyelem.
És várok. Csöndesen várakozom.

Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus








Uram, ki vagy Te?
Szigorú nemző atyám
Vagy szerető anyám, kinek méhében ez a világmindenség megfogamzott?
Talán te vagy maga a világmindenség,
Vagy az örök törvény, mely azt uralja?
Azért teremtetted csak az életet, hogy azt megint eltaposd?
Te alkottál engem, vagy én formáltalak téged,
Hogy ne legyek olyan elhagyatott és legyen kire hárítsam felelősségem?
Istenem! Nem tudom, ki vagy,
De bajomban hozzád kiáltok.
Félek magamtól és félek embertársaimtól.
Talán meg se érted szavam, de megérted szótlan zenémet?!


Első imádság: Isten

Uram!
Nagyobb vagy mint az alkotásod!
A te házad a világmindenség!

És én magamhoz hasonlónak véltelek,
Gonosznak, kapzsinak és hiúnak,
Ki dicséretemre és áldozataimra vágyik,
Megbosszulja csekély vétségeim,
Kinek én kell, hogy házat építsek,
Míg embertársaimat hajléktalan hagyom.

Istenem! Hadd dicsőítselek téged avval,
Hogy teremtésednek rám bízott parányi pontját szebbé teszem,
Elárasztom e földi létet fénnyel, melegséggel, jóakarattal és boldogsággal.


Második imádság: Szív és Ész

Uram!
Szívemet megtanítottad a szeretetre, mely után szomjazik,
Elmémet képessé tetted a gondolkodásra és alkotásra.

Én szívemet megtöltöttem gyűlölettel és félelemmel,
És szívem megmérgezi elmémet mely a gyilkolás óriási gépeit szerkeszti
Hogy ezekkel elpusztítsa a te világod, s vele elpusztítson engem is,
És megcsorbítsa a szent anyagot amelyből Te az életet formáltad.

Istenem! Tisztítsd meg szívemet,
Emeld fel elmémet hogy testvérem testvére lehessek.


Harmadik imádság: Vezetőink

Uram!
Vezetőket választunk, hogy minket vezessenek,
Melléd pedig szolgálókat állítunk, hogy téged szolgáljanak.

De a mi vezetőink minket nem tehozzád vezetnek!
Nem hallják békevágyunk néma hangjait,
Megrontotta őket a hatalomvágy, és embert ember ellen visznek.
És a Te szolgálóid? Azok nem Téged szolgálnak.
Azok a hatalom szolgálói. Megáldják ágyúinkat,
És a Te nevedben kínozták és gyilkolták embertársaimat.

Istenem, adj nekünk vezetőket akik minket Tehozzád visznek,
akik a Te szolgálóid, akik embert emberhez, és mindannyiunkat
Tehozzád, a békéhez vezetnek.


Negyedik imádság: Energia és Sebesség

Uram!
Feltártad előttünk az anyag titkos erőit,
Hogy megkönnyítsed terheinket és megszépítsd életünket.
Megtanítottál saját hangunknál gyorsabban repülni,
Hogy embert embertől távolság többé el ne válasszon.

Mi megfeszülünk, hogy ez erőket tokba szorítsuk,
Hogy azokat a Föld legtávolabbi zugaiba röpíthessük,
Hogy ott embertársaimnak pusztulást és nyomort hozzanak,
Egy felperzselt, élettelen földet hagyva maguk után.

Istenem! Ne hagyjad hogy leromboljam az élet oltárát,
Tedd hogy tudásomat javamra használjam és felemeljem vele az életet,
Méltóságot adva arasznyi létemnek.


Ötödik imádság: A Föld

Uram!
Ezt a gyönyörű Földet adtad otthonunknak,
Mélyébe mérhetetlen kincseket rejtettél,
Képessé tettél, hogy megértsük alkotásod,
Megkönnyítsük munkánkat, száműzzük az éhséget és betegséget.

Mi felássuk a kincseket, hogy azokat eltékozoljuk,
Belőlük a pusztítás félelmetes eszközeit faragjuk,
Hogy azokkal leromboljuk, mit más ember épít,
Míg azok ellenem nem fordulnak és elpusztítanak engem és gyermekeim.

Uram! Engedd, hogy társaid legyünk az alkotásban,
Megértsük és megszépítsük a Te kezed munkáját,
Hogy ez a mi Földünk biztos otthona lehessen
Gazdagságnak, Szépségnek, Boldogságnak és Békességnek.


Hatodik imádság: Gyermekeink

Uram!
Elválasztottad a férfi és női nemet, hogy egymás keresésében
Énünk legmélyebb húrjai rezdüljenek a legmagasabb harmóniákban.
Ebből a kölcsönös keresésből fakadnak gyermekeink,
Kik tiszta és értetlen lélekkel születnek.

És én megtanítom őket félni és gyűlölni,
Megtöltöm elméjüket balhiedelmeimmel,
Míg az óvóhelyek az élet kietlenségét és a jóigyekezet hiábavalóságát hirdetik,
S mikor felnőnek, s készek nagy, nemes cselekedetekre,
A szervezett tömeggyilkolásra oktatom őket,
Erkölcsi és szellemi tespedésben pocsékolva éveik javát.

Uram! Óvd meg gyermekeimet!
Óvd meg elméjüket, hogy az én romlottságom őket meg ne rontsa.
Óvd meg életüket, hogy a fegyverek, melyeket kovácsolok őket el ne pusztítsák,
Hogy különbek legyenek szüleiknél, s felépítsenek egy új és jobb világot,
Egy világot tele szépséggel, tisztességgel, és jóakarattal,
hogy szeretet és béke uralkodjon,
Mindörökké.

Szabó Elek fordítása

2019. február 8., péntek

Oláh András: esőben



hozzám siettél
mikor az alacsony ég
váratlan rád zuhant
s monoton sustorgássá
torzította a hangokat

elnéptelenedett az utca
az aszfalton szürke ár
hömpölygött-dagadt
szaporán robbantak
a rövid életű kráterek

füstölt az ég
fulladoztak a házfalak
egy-egy redőnyös ablak felriadt
s bádogcsatornák köpdösték
habzó tajtékukat

egy kapualjban vacogtál
arcodon isten könnye ragyogott
s a neonreklámok
hullámzó fénye csent rá
szikrázó szivárványokat

Petőfi Sándor: Az Alföld









Elképesztő daru invázió a gyönyörű Hortobágyon!


Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. -

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.

Pest, 1844. július

Székely János: Tudom én, kedves









  Tudom én, kedves, hogy sosem leszel
  Törvényben sem és bűnben sem a társam.
  Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
  Jogom, hogy magam életedbe ártsam.

  Tudom én, kedves, hogy virágaid
  Énnekem már csak bánatot teremtenek.
  És mégis boldog és hálás vagyok
  Azért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.

  Fellombozol, mint csonka fát a komló.
  A legnagyobb rossz és a legnagyobb jó
  Vagy énnekem a földön és égen.

  Láng vagy mely perzselt míg körülöttem lengett,
  De távolabbról éltet és melenget:
  Elvesztett társam, megnyert kedvesem.

Petőcz András: Ekbatana rettegése

                ismeretlen perzsa költő-variáció

Titok vagy, Nagyúr, Titokzatosság,
Sejtelem vagy, Nagyúr, Sejtelmesség,
Gondolat vagy, Nagyúr, Örökös Végiggondolás,
talán nem is vagy, Nagyúr, talán nem létezel.

Mondják, Teremtő vagy, Nagyúr, Akarat,
mondják, Te alkottál minket, Nagyúr, mondják sokan;
azt mondják, mi alkottunk Téged, Nagyúr, beszélik,
és kételkednek Erődben, Nagyságodban.

Pedig Vízözön vagy, Nagyúr, Pusztulás,
seregek vonulnak Neved kiáltozva, Nagyúr,
és Törvényeid előtt nem áll meg emberfia.

Nem tudom, ki vagy, Nagyúr, és nem is kutatom.
A város, amelyben élek, féli Hatalmadat, Nagyúr;
Ekbatana utcáin sokan rettegik újra-jöttödet.

Vörösmarty Mihály: Szózat












Elmondja Sinkovits Imre

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar;
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

2019. február 5., kedd

Zágorec Csuka Judit: A zuhanás












Mennyi esés, landolás,
zuhanás a semmibe.
Mennyi újrakezdés, áhitat
a jóra, virágbontásra,
kijózanodásra.

Mennyi elveszett pillanat,
elfojtott érzés, gyáva
visszavonulás.
Mennyi kietlen út, sivatag
trópusi erdők helyett.

És mégis a zuhanás erősít,
felemel.

Jász Attila: Pislákoló villanykörte




Faustyna nővér Melanie De Biasiót* hallgat

Nagyon messziről
azt hiszem, a kezeddel énekelsz, csalogatod elő
magadból a hangot. szinte egy-egy hangot csak,
nyugodtan, hisz ideje van ennek is. ahogy minden
annak a néhány hangnak a megszületését segíti.
a hangszerelés alázata és tisztasága. olykor a
fuvola hangja. megnyugszom, hogy megtaláltalak.
tudom, hogy mindig velem maradsz. bennem.
igen, ez is szerelem. minden igazi élmény az.
néhány hang után tudtam, hogy megvan. megvagy.
néhány kép után ismertelek. tudtam, ki vagy.
ugyanabból a világból jöttünk. értelek. messziről.


Terv nélkül

mintha vak lennél, látom a mozdulataidat a sötétben.
minimális fényben. mint egy fekete-fehér álomban.
jössz elő, egyre. bújsz bele a zenébe, felöltözöl.
és belém költözöl. csukott szemmel egyensúlyozol.
lassan építkezel. nagyon lassan, alig vesszük észre.
annyira profi vagy. hosszan kitartasz egy hangot.
nincs idő. ez a varázslat. tudom, hogy közben sírsz.
nem baj. fohászkodni nem lehet száraz hangon.
attól lesz igazán meleg és tiszta. nincsenek terveink.


Mindig így

a színpad is lehet templom. nem kellenek hozzá
vonósok. de segít, ha vannak. sokat nem változtat.
a hangod vezet a sötétben. a templom fehérre meszelt
falai között. fehér ruhában állsz. énekelsz. vagyis
létezel. intenzíven. amíg besötétedik. hogy fekete-
fehér legyen minden. megint. itt már csak jó és jó
van. minden rossz felszívódott. eltűnt. párolog
belénk lassan a tisztulás. talán nem volt mindig így.


Nagyon

a hang nem adottság, hanem lélek kérdése. bocs.
a technika csak segít kibontani. ne maradjon bent
végleg. a hangszerek is csak csomagolják, óvják
a születést. segítik világra jönni. nem könnyű.
nagyon kell érezni. nagyon alázatosnak kell lenni.
nagyon veszélyes abbahagyni egy számot. nem
tudod, mi jöhet a pillanatnyi csönd után. a legszebb
árnyék fekszik mögöttem és vigyáz rám. nagyon.


Hozzád simulunk

csettintesz csak, és a dallam hozzád simul.
fátyol terül ránk. nem látunk tisztán. csak
amit te akarsz. amit te mutatsz. franciául
meséled el. annyira melegen, ahogy csak
lehet. egy anya burkolja fénybe gyereke
fejét. szerető vonja be a másik bőrét ennyi
szeretettel. csettintesz csak látszólag,
de hozzád simulunk, ahogy csak szeretnéd.


Nem izgulok

tőled tanultam meg bízni a szívemben.
pedig nem mondtad soha. kinyitod ezt
a kis füzetet folyton. a szívemet. és azt
sugallod a hangoddal, bízzak benned.
bízzak magamban. szívemben. hagyjam
csak nyitva azt a füzetet. ne izguljak.

 Melanie DeBiasio - No Deal


 Melanie De Biasio belga jazzénekesnő. Lemezein és koncertjein különleges kifinomultsággal, érzékenységgel és átéléssel énekel és fuvolázik. Zenéje túlnő a műfaj keretein, bárki számára élvezhető. Lényéből különös, visszafogott erő sugárzik. Amit a színpadon remekül használ.

Petőcz András: new york, madison avenue

                                     baránszkynak

ha azt mondod, new york, azt mondom,
madison avenue, éjszaka van, megyek
lefelé a 31. utca irányába, valami
szendvicset keresnék éppen, és egyáltalán
nem tudom elképzelni, hogy innét lesz
még valaha is hazatérés, szemetes
zsákok közt félálomban lebegek, valami
arabbal együtt, mahmoudnak hívják,
mahmoud vagyok, mondja, mahmoud shuqair,
mondja, jeruzsálemi palesztin vagyok,
mondja, és mosolyog hozzá, zuhog éppen az
eső, fáradt vagyok, bemenekülünk valami
étterembe, ő meg csak mosolyog, kedves
alak ez az arab, gondolom magamban, nem
akarom megbántani, igal sarnával talál
kozunk aztán, évek óta nem láttam, igal
sarna vagyok, mondta egyszer, valamikor,
évekkel ezelőtt, igal sarna vagyok, tel
avivból, mondta, most, meglepetésemre,
összeölelkezik a palesztin arabbal, csak
nézem ezt a szokatlan találkozást, is
mered, kérdezem tőle, ti ismeritek egymást,
kérdezem, inkább csak meglepetten, ott
a new yorki utcán, az éjszakában, aztán
hirtelen egyedül maradok, a 31. utca és
a madison sarkán, és szó nélkül hagyom,
ahogy az arcomon végigcsorog az eső - -

2019. február 3., vasárnap

Kerék Imre: Anakreóni




Déli verőben sárgán 
lángol a kardvirág még 
madárcsőr-koppanásra 
nagyfejű napraforgók 
vasmagvai peregnek 
részeg szőlődarázs dong 
üvegfényű bilingen 
még kortyolva vörösbort 
ülünk a hűs lugasban 
a nyár örömét röpke 
szerelemeket idézve 
de már utolsót lobban 
ejtve szirmát a rózsa 
s terített asztalunkra 
bíbor levélke hullik 
névjegyeként az ősznek

Gál Sándor: havas etűdök












1

havazik
tágasan nyugodt bőséggel
ahogy egykoron
a valahai békeidőkben is
így tél közepén
van ebben a fehérségben
valami felemelő tisztaság
az a különös kegyelem
amely sietség nélkül takarja be
ezt a megroppant eltorzított
megvetemedett embercsinálta tájat
s varázsol belőle
ismét szépséget
tüll-ragyogást épít
csodálatos hó-hegyeket
kicsi himalájákat
csúcsokkal hegygerincekkel fennsíkokkal
amelyek felett áteveznek
fekete árnyakként a varjak
az összesereglett cinkék
sármányok s a stiglicek is
s ahogy az ember elindul
ebben a fehérségben
és kinyíltságban
szinte hallja a leszálló csendet
amelyet a hópihék hoznak a magasból
s kísérnek madárárnyak

2

a nádas mélyéről
kiröppen az alkonyat
meglebeg a tó iszapos medre felett
int a havazásnak
a felzizegő nádbugáknak
a megfeketedett örökéletű fűzfáknak
a hűséges idő-strázsáknak
aztán könnyeden fellibeg
a távoli horhasok akácfa-sötétjébe
növekszik a békesség
a csupasz nyárfákra felgallyazó
fenyőrigó-csapat szárnya alatt
alig hallhatón

3

bizony még mindig
az otthon végtelen terei
s benne a mindig-elérhető távolságok
a köszönés jó íze
a hozzánk hajló bölcsesség
s a szem rebbenése
a havas láthatárig
mert nem az a való
ami látható hanem amit
a fehérség-özön eltakar
s majd jön a szél is
a tetők felett
magányos suhogással
s végigsöpri a nyugvó világot
síkságok éleit
dombságok lankáit
s mire megfordul
kitisztul a most-ködlő magasság

4

hold-hideg éjszaka
az úton láthatatlanul ügetnek
szebb lovaim
kitágult orrlikukból
a meggyfák lehajló ágaira
s lesz minden dércsipkés
hajnal-időre
lám hányszor és hányszor
ismétlődik újra
ami bennünk egyszeri
és változatlan
nem emlék
hanem mindig jelen-idejű való
ott s idebent
akár a szívdobbanás
láthatóvá válik a szépség

2019. február 2., szombat

Kattints az idézetre





*

(Annyi rossz hír zúdul ránk nap mint nap, ezért gondoltam ide feltenni ezt a videót, bizonyítékul arra, hogy egy kis szeretet elég ahhoz, hogy mosolyt csaljuk embertársaink arcára. Én is megkönnyeztem ennek a videónak mindkét kisfilmjét. :-)

Nagy Gáspár: Nem ismered

(1.)

ki a fecsegésbe
ki a hallgatásba
menekül

a jelen rabszolgája
ki verset ont
könnyű kézzel

ki verset önt
évekig
mintha harangot

irgalmatlanul
reszel kalapál
hevít
s lehet sohasem ér
a végére


(2.)

adtad nekem
a szót
aztán szépen
visszavetted
mert rosszul
és rosszat
beszéltem

némíts el
alázz a porig
most már Te
beszélj helyettem


(3.)

át meg átsző
a halál
míg az utolsó tű
is rád talál

addig csak némán
nő lombosul
sejtjeidben
a félelem

hogy az egész
miért történik
és pont veled
titkát eddig
az hitted
ismered

hát nem ismered
nem ismered