2019. december 8., vasárnap

Szentmihályi Szabó Péter: Mint mikor Isten…

Mint mikor Isten lepöccinti parazsát,
hullócsillag hullt az égen át,
s én azt kívántam hirtelen,
bár rendbe jönne életem,
s benne, mint volt, friss a levegő,
lenne, mint volt, kedves is Ő,
lenne, mint volt, szabad a tér,
szívemre sohasem jönne a tél.

Mint mikor Isten lepöccinti parazsát,
hullócsillag hullt az égen át,
s én azt kívántam hirtelen,
a régi kastélyban, Szigligeten,
bárha feledném ezt a negyven évet,
bárha lettem volna más, mint ami éget,
bárha tudtam volna, míly közel az Isten,
bárha tudtam volna, más megoldás nincsen.

Trausch Liza: Adventi ajtó




 "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek." Jelenések 3,20 

Az ajtó egy különös valami. Elválaszt és összeköt. Az ember és Isten közötti ajtót azonnal a bűneset után az ember zárta be. Öltözött, bújt, magára zárta az ajtót. Milyen őszintén el lehetett volna még akkor mindent mondani az Úrnak. Hiszen ő kérdezett: "Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak?" (1Móz 3,11). Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, ő még zörgetett. Jól tudta, mi történt, mégis zörgetett. Az ember pedig hazugságaival, kifogásaival bezárta az ajtót. Azóta minden ember zárkózott, bizalmatlan, és ez teszi tönkre az életét. Vannak dolgok, amiket nem szeretnénk, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, sok minden világosságra jön. Inkább nem nyitom ki a számat. A bűneset után elkezdődött a képmutatás, ami azóta is tart. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Éden ajtajába odaállította a Kérubokat. Megszűnt a közösség Istennel. Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Jönnek a próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni?! Kinyílik-e még egyszer ez az ajtó? Ki nyithatja ki? Aki vétkezett? Nem, Testvér - csak az Isten-ember, Aki Isten és ember. Az ő áldozata az Emberfiának áldozata. ő mondja ki a döntő szót: "Elvégeztetett!" A templom kárpitja, a csukott ajtó a tetejétől az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Lehet bemenni. Tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Jézus a testének kárpitján át megy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot, és Isten megbékél az emberrel.  
    
 Forrás: Trausch Liza Napi áhítat

2019. december 6., péntek

Szabolcsi Erzsébet: Óvjon árnyad




Zöld lombod takarjon szemérmesen,     
mesélj még mosolyoddal lombkedvesem.     
Versem, dalom, mind tiéd, ha akarod,     
karod helyett öleljen ágotthonod.     
Fészkünk, álmunk óvja nap sugara,     
csillogjon felettünk kék éjszaka.     
Mosson eső, frissítsen harmat hűse,     
vágyódó lelkem szépséged fűtse.     
Egymásba kapaszkodva keljünk útra,     
varázsolj életre újra meg újra.

Rácz Sándor: Ne szólj majd!




Ne szólj majd
Ha el akarsz hagyni
Ne szólj
Csak menj el
És hallgasd
Az eső hogy kopog

Ne szólj majd!
Ha menni akarsz
Hát menj el
Köszönnöd sem kell
Csak hallgasd
Az eső hogy kopog

De kérlek
Reggel menj el
És előtte éjjel
Egy utolsó táncra
Még kérj fel
És én tudni fogom
Hogy holnaptól nem leszel

Áttáncoljuk az éjszakát
Dúdolj majd
Dúdold el
Még egyszer
Azt a kedves dalt
És én megígérem neked

Hogy nem kérdezek semmit
Nem kérdezem meg
Hogy miért hagysz itt
Miért hagysz itt
Egyedül az esőben?

Ne szólj majd
Csak menj el
És hallgasd
Az eső hogy kopog

Leonard Cohen: Here It Is





Rácz Sándor: Az ősz












Mintha késett volna
De nem kért bocsánatot
Homlokát ráncolva jött mogorván
Utazótáskájában ajándékot is hozott
Rengeteg elsőosztályú depressziót

Hiába öltöztek legszebb ruháikba
A fák
A szerelem
A Nyár utcában maradt

Birtalan Ferenc: Hirdetmény!










FIGYELEM! FIGYELEM!
Tekintettel a hóra,
hidegre,
erkélyemen
idényjelleggel, térítésmentesen
működik a
téli madárétterem!

FIGYELEM! FIGYELEM!
Aki olvassa,
aki hallja,
aki jóllakott
és már sokallja,
értesítse a környék szárnyasait,
hogy
bőviben van a mag itt!
Jöhetnek
rigók, verebek, zöldikék, cinkék,
senki se röpül
üres beggyel el innét!
FIGYELEM! FIGYELEM!
Tavaszig nyitva
a madárétterem!
Jöhet,
kinek egy fityingje sincsen!
Ingyenes minden!
Köles, szotyola, burizs!
Egyetek
ebbül izs, abbul izs!
Jut izs,
marad izs!

FIGYELEM! FIGYELEM!
Minden madár itt legyen!

2019. december 3., kedd

Octavio Paz: Szerelmesek



Itt fekszenek a fűben:
egy lány meg egy fiú.
Narancsot esznek, csókot váltanak,
mint a habokon változik a tajték.

Itt fekszenek a parton:
egy lány meg egy fiú.
Citromot esznek, csókot váltanak,
mint felhőkön változik a tajték.

Itt fekszenek a földön:
egy lány meg egy fiú.
Nem beszélnek, csókot se váltanak,
csöndre váltják a csöndet.

(Somlyó György fordítása)

Rakovszky Zsuzsa: Az ok (részlet)

Isten, ki egyedül
látja át lelkünk bonyolult
mintázatának színét és fonákját,
tudja, hogy nem vagyok se jobb, se rosszabb,
mint az a pék, amelyik készakarva
svábbogarat csempész a konkurens pék
kenyértésztájába, vagy az a lány
a tánckarban, aki a záróképben
igyekszik csinosabb társnőjét kitakarni –
egy ember, mint a többi... Csak a helyzet
lángfénye nyújtotta gigászi méretűvé
árnyékom az idők falán. Ijesztő
gondolat, hogy nem pokolbéli szörnyek,
nem a titáni, öncélú gonoszság
karmai közt veszünk el, nem az borítja lángba
a kontinenseket, hanem legköznapibb
hibáink, egy kevés hiúság és makacsság,
önismeretünk vakfoltja, ilyesmik,
mint amikor egyetlen
kiáltástól indult hógörgeteg
falvakat temet el, vagy gesztenyét sütő
kisfiúk gyújtotta tűztől leég a város.

Pilinszky János: Passió

Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.

2019. december 1., vasárnap

Advent 2019




Advent első vasárnapja.

József Attila: Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember.
Meleg, magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek.
Az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek.
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől;
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
s az újszülött, rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.

1923

Kereskényi Sándor




 " De az én igéim és rendelkezéseim, amelyeket megparancsoltam szolgáim, a próféták által, utolérték elődeiteket! Azután megtértek, és ezt mondták: Úgy bánt velünk a Seregek URa, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta." (Zak 1,6) 

Amikor az ország kettészakadása során egymásnak estek a testvér-törzsek, Isten egy próféta száján keresztül lecsillapította a felhevült harcosokat. Sikeresen, mert azt olvassuk: „Ők hallgattak is az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint.” (1Kir 12,24) Szó szerint: visszamentek a házaikba. Régi magyarsággal: megtértek hajlékaikba. Megtérni, tehát azt is jelenti: visszamenni a biztonságba. Hazamenni. Zakariás leírása szerint, annak a régi megtérésnek az lett az eredménye, hogy… Mi is? A felismerés! Mert a fogságba került zsidók „ezt mondták: Úgy bánt velünk a Seregek Ura, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta.”.

Megérkeztünk. Itt vagyunk a kézbesítés helyén. Bárhol olvasod ezeket a sorokat, most neked adja át az Úr ezt az Ige-csomagot. Mi van benne? A felismerés ajándéka. A sok-sok értetlenségünkre, haragunkra, adott válasza. Visszahúzódhatunk, hazamehetünk hozzá. Vajon hajlandóak vagyunk-e kimondani: „Úgy bánt velünk a Seregek Ura, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta.”? Visszahúzódva, visszatérve, hazaérve, megtérve hozzá, elfogadod-e tőle a bátorítást, hogy életednek éppen a helyzetében, amibe kerültél; amivel ma küszködsz; amivel holnap megint szembe kell nézned, kimondod-e: „Úgy bánt velünk (velem) a Seregek Ura, ahogyan útjaink (útjaim) és tetteink (tetteim) miatt jónak látta.”?

Hittel, alázattal, vagy fogcsikorgatva és keserűen, belátod-e, hogy a saját kijelentéséhez következetesen ragaszkodva, úgy bánik veled Isten, ahogy a te útjaid és tetteid szerint jónak látja? Előre megmondta. Elhatározta, eldöntötte. Mit? Azt, hogy ha így cselekszel ez lesz a vége, ha úgy teszel, akkor meg az lesz az eredménye. Azért mondta meg előre, hogy ne lepődj meg.

Áldásunk és békességünk múlik azon, hogy belátjuk-e, amikor elmúlt napjainkra, panaszainkra, csalóka örömeinkre, kimondott, elsziszegett ítéleteinkre gondolunk: nem történt más, mint amit előre megmondott, leíratott az Úr. „Úgy bánt velünk…, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta.”

Imádság:  Uram! Köszönöm figyelmeztető szavadat és a hozzád térés lehetőségét. Ámen 

Forrás: Napi Ige és Gondolat

A nap gondolata




A bűnbánat kétségtelenül erős és megtisztító tud lenni, de semmiképpen sem képes a hibák belátása előtt megjelenni. 

( Ljudmila Ulickaja )

2019. november 29., péntek

Oláh András: utolsó próba




ujjbegyemmel írlak körbe mint a vak 
félbehagytalak… maradsz antitézis 
– s hogy ne aludhass ki holnap se bennem 
hagylak folytatódni magamban mégis