Jókai Anna: Apokrif imák - alkalmakra

Reggel  

ma még minden megtörténhet 

ami tegnap sem történt meg 

most még jövő ami estére a múlt 

kecsegtet a jelen teli van a pult 

most még gyúrható ami estére bekövül 

kibújtak a tervek álmom fátyla mögül 

Kettős ingembe hál’ Isten visszatértem 

tegnapi tudatlan: talán ma megértem  

Délben  

amit elkezdtem, be kell azt fejezni 

amit tanultam, ki kell azt fejezni 

ami téveszme, le kell azt fejezni 

csak el ne siessük 

csak le ne késsük  

Este 

most már odaát várnak 

nyílnak-kattannak a zárak 

hét ajtó hét küszöbén 

merre futsz, hova jutsz, kicsi én? 

szomorú, szomorú ami lett 

elszakadt, elszaladt az a tett 

Arabella Salaverry: Szerelmek...

Léteznek mindenkori
és mindenkorra szóló szerelmek. 

Földeket,
országokat,
kontinenseket bejáró szerelmek. 

Szerelmek, amiket az időben
ültetnek el,
csíráznak ki,
érnek meg,
illatoznak,
és tartanak,
és örökké kitartanak. 

Tegnapi,
mai
és holnapra szóló szerelmek.
Gyengéd szerelmek.
Pókhálók,
amiknek nem okoz kárt a szél. 

Bőr nélküli érinthetetlen szerelmek. 

Minket az élethez kötő fonalak. 

Ifjúságtól illatozó szerelmek.
Szerelmek, amik tartanak
és örökké kitartanak. 

Eltűnnek és visszatérnek,
növekszenek,
remegnek,
bőr nélkül, érinthetetlenül,
szó nélkül. 

Tegnapi,
mai
és holnapra szóló szerelmek. 

Mindenkori
és mindenkorra szóló szerelmek. 

Dabi István fordítása  

Turi Tímea: Szavak

                       Tandori-gyakorlat

A szavak neked luftballonok,
csupa levegő, csupa szín, és
aszerint dobod még följebb és följebb,
hogy ki hogyan tapsol.
Látom a szemeden, hogy figyeled a hatást.

De nekem bizony kövek a szavak.
Kavicsok, amikbe belerúgnék az úton,
de a betonba vannak kötve.
Nehéz kövek. Máskor fel tudom őket emelni,
elhajítom, és véletlenül megsebzek valakit.

Mennyi vágyakozás, mennyi fájdalom.
Mennyi szót szórtunk egymás felé régen,
a kollégiumi szobában leoltottuk a lámpát,
és álomba beszéltük magunkat. Miről volt szó?

Miről beszéltünk annyit annyi évig,
kiket beszéltünk ki, kik beszéltek ki minket,
és fájt-e nekik, hogy róluk beszéltünk,
hogy rólunk beszéltek, észrevettük-e?

És a felnőttkor törekvései:
nem mondani olyan szót senkinek,
amelynek hatására
látod, ha a beszélgetés véget ér, a másik
rémülten, izgatottan keres valakit,
akinek mindezt továbbmondhatja.

Nem lenni lánclevélnek, nem lenni sortűznek,
nyári áradásnak, téli befagyásnak,
minél kevesebbet ártani,
minél kevesebbet érdekelni –
az érdeklés régen simítást jelentett.

A szavak bóják:
a felszínen soha nem látni,
hol van a mélyben a horgony.

Biblia

 „ Az Úr szeme ügyel rám, mert félem őt, ezért bízom kegyelmében és szerető jóságában” 

(Zsoltárok 33:18)

William Shakespeare: Színház az egész világ

Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében, melynek hét felvonása
A hét kor. Első a kisded, aki
Dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
Táskás nebuló: csigamódra és
Kelletlen mászik iskolába. Mint a
Kemence, sóhajt a szerelmes, és
Bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párduc - szakállú katona:
Cifra szitkok, kényes becsület és
Robbanó düh: a buborék hírért
Ágyúk torkába bú. És jön a bíró:
Kappanon hízott, kerek potroh és
Szigorú szem és jól ápolt szakáll:
Bölcseket mond, lapos közhelyeket,
S így játssza szerepét. A hatodik kor
Papucsos és cingár figura lesz:
Orrán ókula, az övében erszény,
Aszott combjain tágan lötyög a
Jól ápolt ficsúr - nadrág; férfihangja
Gyerekessé kezd visszavékonyodni,
Sípol, fütyül. A végső jelenet,
Mely e fura s gazdag mesét lezárja,
Megint gyermekség, teljes feledés,
Se fog, se szem, se íny tönkremenés!

Szabó Lőrinc fordítása

Robert Burns: John Anderson, szivem, John

John Anderson, szivem, John,
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.

John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.

Szabó Lőrinc fordítása

Meliorisz Béla: Beszéltünk

utoljára a feleségem idejében barangoltunk
ilyen csillagfényes nyári éjszakákban
hogy képtelenek voltunk elfáradni
s jártuk a parti sétányon és a dokkokon túl
a sziklakövek alakzataitól szabdalt nyugtalan partszakaszt
a szakadatlan morajlásban

igyekeztük elfogulatlanul értelmezni a hullámzás
utánozhatatlanul megtörő és elhaló mozdulatait
magunkba fogadni mindent
amit önzetlenül kínáltak a térbeli lehetőségek
s az egykor mítoszokat szülő tájban
beszéltünk a tengerhez türelemmel
ahogy igazán csak a szerelemben megélhető szabadság
szépségéről lehet s olyan dolgokról is
amiket általában magunknak szoktunk elmondani

szómágiát celebráltunk
mindenáron meg akartuk értetni magunkat

Fodor Ákos: [A szerelem lerombol és]

A szerelem lerombol és felépít. 

Kisebbre, szebbre.

Takács Zsuzsa: Érzések áradása

Egy alagsori tanteremben találkoztam
álmomban Veled, azaz: Magával, így kellett
volna mondanom, hiszen ötven évvel ezelőtt
még magázódtak egymással tanárnők és tanárok.
Ugyanaz a dohszag, mint hajdanán, a pince-
ablakon beömlő homály, a falakon futó
csöveken hideg verejtékcseppek. Nem
változtál te (azaz: Maga) sem, kék Don Quijote
szemed vizenyősen tapadt rám, ahogyan
a boldog időkben. Milyen szép ma is!
Bókodtól megnyugodtam, hogy valóban
a régmúlt tenyerén ülünk, huszonnégy éves
vagyok, egy Rusz (vagy Lucs) vetítőgép
zümmög a teremben, s a bevezető után
kezdődik a nagyfilm. A fejünk fölött vergődő
csőből azonban előtört a víz, egyesek máris
fuldokoltak. Éreztem is, hogy az alagsor
2/a-ban vagy hosszabb tusa esetén
a Bródy Sándor utca felé kanyargó jeges
áradatban halunk meg 1964-ben,
s még örülhetünk, hogy agóniánk közben
a Lenin Párizsban című szovjet filmet
nézzük, bár nem tudjuk meg sosem,
hogy a történet vége jó lesz-e avagy rossz.

Márai Sándor: Veszteség

"Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. Máskor rajtakapom magam, hogy felhívok telefonon embereket, valamilyen ürüggyel faggatom őket, másról beszélek. Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, amely a nap hulladékaiból és eltemetett vágyaim gőzéből sűrűsödik tüneménnyé. Hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak." 

Kassák Lajos: Hetvenkét lépcsőfok

Hogy végigtekintettem életem
egy dombtetőn állok mezítelen
szegény és elhagyatott voltam
de nem egy a nyomorultak közül
kik folyvást vakaróznak
s a két szemük együtt oly szomorú
akár egy avitt temetési menet.

Nem könyörögtem soha s nem árultam elveim
kik e világra hoztak őket követem
vagy asszonyok és lányok után jártam
kiket ifjúságukért szeretek
s ők is szeretnek engem
hogy se csendőr se próféta nem vagyok.
Nem nem én csak a tiétek vagyok
alkonyom fényei vidám szeretők.

Ó te réghalott ki első voltál
s te aki mellettem lépegetsz
ha rátok gondolok kemény szívem megenyhül
hallom a vonuló felhők énekét
s hogy ők is rólatok dalolnak boldogan.

Szeretem a nőket e furcsa lényeket
kiknek vadságát kedves báj takarja
szemük színjátszó tenger
megfürdök benne gondtalan
és úszok új tájak új szeretők felé
hol megint csak véled találkozom
kék tollú folyton szálló madár
szánj meg és dalolj nekem.

Meliorisz Béla: Akiben újra

emlék leszek egyszer de idővel szétporlad az is
múltamat majd bogarak tanulmányozzák talán
s mint olvadáskor a lapályt lassan mindent víz borít el
rejtély marad hát mihez volt valamikor is közöm

elszorul a torkom s mintha szökésben volnék
valami képzelt élet útját keresem lázasan
álmodva közben mindazt ami volt már
s ha vannak is legföljebb kérdéseim

beleszerethetek-e még másba mint egykor beléd aki már nem vagy
nincs ennél nagyobb talány s ha igen se kín se gyönyör
kísérhet szerencse a hűség ösvényein?
lesz akiben újra megtalálhatom magam?

Meliorisz Béla: Egy biztos

nyűgös az este mint a vízen felejtett ladik
s hogy semmivé lesznek a részletek
s már nem tudni ki kinek és mivel tartozik
csak egy biztos a bizonytalanság
s hogy öregszem lassan
bár nem nagyon akarok tudomást venni róla
meglepően hosszú volt a nyár
de ahogy mondják az ősz még inkább az lesz

Szabó Magda: Vagy üldöző, vagy üldözött

Ne nézz utánam, míg megyek,
s bevágom talpamat
a megújuló reggelek
mocskába. Izmodat
tanítsd lazulni. Szétfeszít
energiád, akár
anyát a tej? Ez a világ nem
emlőidre vár.

Jönnél te is? Lök a szokás?
Nem hallod, a fogam
hogy csikorog, míg a napon
átharapom magam?
Szabad lettél. (Úgy, mint a vad:
ad bokrot a világ,
és ad vadászt is) Átzuhantál
a tágszemű szitán.

Most nézheted, hogy más alatt
pörög már, nem alattad.
Elvettek tőled valamit?
Önmagad visszakaptad.
Vagy üldöző, vagy üldözött:
nem ismer mást e korszak.
Légy üldözött, hogy véredért,
ne vétkedért sikoltsak!

Szeverényi János: Gondolatok

 A fák szava,
a víz zenéje,
a napsugár tűztánca,
MÁJUSI FELTÁMADÁS –
ti vagytok igaz szerelmeseim.

Elérem a hajnalt,
a szürkés-kék áhítatot.
„Részeg” vagyok a víz illatától,
imádlak Élet-Krisztus!

Virágot csókoltam,
felhőkkel repültem,
heggyel hancúroztam
angyalokkal táncoltam.
Várj, szusszanok egy kicsit…