2022. október 31., hétfő

Lőrincz P. Gabriella: alázat




az elhullott dolgokat
fölszedni oly nehéz
nem az utánanyúlás
nem
a lehajlás nem
sikerül

Lőrincz P. Gabriella: Párbeszéd

-  Anya! Te voltál gyerek?
-  Voltam.
-  És fájt, amikor felnőttél?
-  Nem. Most fáj.
-  És meg fogsz halni?
-  Meg.
-  Mikor?
-  Isten tudja.
-  És az fájni fog?
-  Akkor nem. Az is most fáj.

2022. október 30., vasárnap

Pilinszky János: Őszi vázlat












A hallgatózó kert alól 
a fa az űrbe szimatol, 
a csend törékeny és üres, 
a rét határokat keres.  

Riadtan elszorul szived, 
az út lapulva elsiet, 
a rózsatő is ideges 
mosollyal önmagába les:  

távoli, kétes tájakon 
készülődik a fájdalom

Kányádi Sándor: Őszike

            M.-nek

fehérpillájú parázs 
föllobbanni kész 
tűzből 
nézek én is szűkrehúzott-szemű 
szigorodó éjszakába: 
téged kereslek 
minden csillagon   

1973

Kányádi Sándor: Mert félek

                hogy valaki egyszer 
elzárja majd a forrást 
a forrásból kicsurgó csermelyt 
elzárja mint a csapot 
puszta megszokásból elzárja 
és lassacskán kiapadnak a folyók 
kiszáradnak a tengerek 
és elszáll zörögve az ég   

1972

Tarasz Sevcsenko: Szolgálólány, kicsiny, szelíd

Szolgálólány, kicsiny, szelíd, 
sört hoz a részegeknek. 
Lehet-e, hogy a tisztaság 
szolgál a szörnyetegnek ?   

Mért jár mezítláb az erény, 
a mocsok meg cipőben? 
Hány fonákság van, Istenem, 
mérhetetlen erődben!   

Weöres Sándor fordítása   

2022. október 23., vasárnap

Roland Jooris: Yardbird



1

szeretném azt az esti  
rigót kertemben egy  
ágra ültetni valami  
költeményben, de miért is  
tenném, végtére  
ott ül,  
ahol ülnie kell: egy  
versben odakinn.     

2  
köszönöm, az egyszerű  
taps elég lesz,  
így hárította yardbird  
charlie a hangos ovációt  
el     

és az a rigó is  
kertemben egy  
elragadó szóló után  
megelégszik némi  
zsongással     

már a tenyér halk összeütésére is  
röppen a sötétbe  
fel     

Gera Judit fordítása

Kányádi Sándor: A fák és a vének


Megvénültek, akár az őszi fák, 
s nincs egy levélnyi remény 
a tavaszra. 
Indulnának, de az őszi fény 
padon marasztja.  

2  

Irigy sóhajjal néznek 
a sétáló után a fák, 
pedig azok csak csoszognak szegények; 
hány tavaszt adnának érte, ha legalább 
bár egyet léphetnének.  

3  

Lefelé néz a fa, 
s alóla egy öreg föl a fára. 
És milyen egyformán remeg 
a kéz a térden 
s a lehajló fa lombtalan ága.  

4  

- Könnyű neki - mondja a vénember -, 
sohasem fáradt, 
nincsen szüksége botra. 
- Könnyű neki - mondja az öreg fa -, 
botja is van, ha meg elfárad, 
leül egy padra.  

1964

2022. október 22., szombat

A nap gondolata



Minden kegyelem!


Hans Lodeizen: Figyelj: mikor még vele...




figyelj:

mikor még vele
éltem és a világot együtt
alkottuk, összeszőve, felfejtve
mikor még nálam volt a szeme
és hófehér keze
akkor megáldottam a havat
és az esőben nevettem.

mikor a délutánokat szobájában
töltöttem és a testében
járkáltam vagy leültem, könyvet
olvastam vagy aludtam, mikor ismertem
fülében az utat és behajóztam szemének
folyóján mikor kezével
játszottam és átsuhantam az ajkán
olyankor gyakran jöttem szembe önmagammal,
nevetve, sírva vagy mondva dolgokat,

de,
az ősz beköszöntével ő elment
most én sem vagyok már mert velementem
kezének kezet adtam
szemében ottmaradtam
fülében elakadtam
testében eltévedtem
testében megfulladtam

Gera Judit fordítása

Judith Herzberg: És hogy esett-e itt a hó?

Első hó. Igen, az első hó, 
de ki veszi észre az utolsó, 
az utolsó hóembert, ahogy 
a lába olvad, ki figyel rá?   

A fájdalommal is így van ez. 
Érzed az irgalmatlan 
kezdetet, de múltát csak 
akkor érzed mikor már nem érzed.  

Gera Judit fordítása

Judith Herzberg: Álom az álomban

Álmomban itthon voltál drága 
belibbentél a kertből, én aludtam, 
fülemben madárdal orromba orgonaillat kúszott, 
te az ágyam mellett a fejemnél 
a rádió gombját csavartad. 
Minden állomás csodálatosan 
érdekfeszítő részletet sugárzott. 
Azt is álmodtam hogy azt álmodtam 
hogy a konyhában álltam 
és a konyhapultot pozdorjává zúztam - 
márvány darabok. Mindkét kezembe 
egy-egy szilánkot fogtam, mert arra gondoltam 
ez talán álom, és két kezemet lassan 
összehoztam, hogy halljam a márvány 
sikolyát, de nem sikoltott. 
Boldog voltam hogy itthon vagy; 
elmondhattam az álmomat. Igen, mondtad, 
ezt teszi az álom, valamit érzel a kezedben 
ami nincs is ott, ez közismert. 
Akkor a telefon megszólalt. Milyen jó, gondoltam 
hogy itthon vagy, egy kicsit még alhatok. 
Te majd felveszed. Hallottam hangodat. 
Csengett, csak csengett míg fel nem ébredtem 
rohantam. A halál miatti bánatot ismerik. 
A válás bánata nem számít. És a 
halottak nem tudják hiányuk mekkora.  

Gera Judit fordítása

Csontos Márta: Feedback az Édenből

"Vagyok, aki vagyok", mondá az Úr, 
csak Te, aki emberré lettél általam, 
szárnyad önkézzel letörve próbálsz 
repülni a tiltott zóna fölött, s nem veszed 
észre, a győzelem adrenalin szelete 
ajkadon méregbe mártott szivacs. 

Te az utolsó cseppig véredig 
védelmezed megszerzett függetlenséged, 
s a magadból kiszakított Jó anyagából 
megformálsz engem az n-edik hatványra 
emelt tökéletesség talizmánjaként. 

S bár a Te csodálatra méltó verziód 
vagyok a templomi csend ostyájában, 
nem tudod lenyelni a végeredményt 
eltaszít magától arcodból faragott 
arcom szennyezettsége. 

Mindent egy lapra tettél fel, 
nincs számodra B-terv, csak apológia 
nincs új szárnyakat növesztő kapcsolatod, 
csak a szabályokba gyömöszölt törvények 
szörnyetege néz szembe veled. 

Hiába mondod fel a leckét hibátlanul, 
te nem lehetsz hozzám hasonló, 
én nem lehetek antropomorf csoda.

Erdei-Szabó István: Tétova, félszeg könyörgés

Uram, add vissza könnyeinket! 
Mi lesz velünk, ha már sírni is elfelejtünk, 
ha arcunkon, mint fán a héj, 
megkérgesül a fájdalom?! 
Add, hogy a bánat szoknyája alól 
is az öröm napsugaras tájaira 
láthassunk, 
hogy lábaink alá visszatévedjenek 
elkóborolt messzeségeink! 
Uram, adj fölibénk másik eget, 
mert bűneink átvállalt 
súlya alatt immár a 
Magyarok Istene is roskadozik! 
Uram, adj engesztelődést 
szomorú, márványló szíveinknek, 
hogy tétova, suta mozdulataink nyomán 
ne maradjon hátra hiábavaló harag utánunk! Ámen.

2022. október 19., szerda

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.  

A végtelen falban legyek egy tégla, 
Lépcső, min felhalad valaki más, 
Ekevas, mely mélyen a földbe ás, 
Ám a kalász nem az ő érdeme. 
Legyek a szél, mely hordja a magot, 
De szirmát ki nem bontja a virágnak, 
S az emberek, mikor a mezőn járnak, 
A virágban hadd gyönyörködjenek. 
Legyek a kendő, mely könnyet töröl, 
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad. 
A kéz legyek, mely váltig simogat, 
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. 
Legyek a fáradt pillákon az álom. 
Legyek a délibáb, mely megjelen 
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, 
Legyek a délibáb a rónaságon. 
Legyek a vén föld fekete szívéből 
Egy mély sóhajtás fel a magas égig, 
Legyek a drót, min üzenet megy végig 
És cseréljenek ki, ha elszakadtam. 
Sok lélek alatt legyek a tutaj, 
Egyszerű, durván összerótt ladik, 
Mit tengerbe visznek mély folyók.  

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, 
Míg le nem teszi a művész a vonót.