Adamis Anna: Nem kellenek

Nem kellenek - elmondja Bács Ferenc

**

Mondat, értelem nélkül,

Szavak, tartalom nélkül,

Jelek, jelentés nélkül,

Arcok, tekintet nélkül,

Nem kellenek.

Lépés, mozdulat nélkül,

Álom, oltalom nélkül,

Ima, áhítat nélkül,

Ember, emberség nélkül,

Nem kellenek.

Magány, reménység nélkül,

Falak, ablakok nélkül,

Igaz, valóság nélkül,

Való, igazság nélkül,

Nem kellenek.

Zene, felhangok nélkül,

Vonzás, szemérem nélkül,

Tested, szerelmed nélkül,

Élet, életed nélkül,

Nem kellenek.

És neked?

Marie Feesche: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába 

Egyetlen gátló kő is hiába?  

Lehet otromba, lehet kicsike, 

hidd el, ahol van, ott kell lennie.  

De nem azért, hogy visszatartson téged, 

s lohassza kedved, merészséged. 

Jóságos kéz utadba azért tette, 

Hogy te megállj mellette.  

Nézd meg a követ, aztán kezdj el 

Beszélni róla Isteneddel.  

Őt kérdezd meg, milyen üzenetet 

Küld ezzel az akadállyal neked.  

S ha lelked az Istennel találkozott, 

Utadba minden kő áldást hozott.   

Túrmezei Erzsébet fordítása

  

Mészáros Ferenc: Elfáradt idő

Már nem nógatlak, ülök melletted 

te vagy a hűség a végtelen, 

vonszoltalak, űztelek olykor, 

s te nem mindig jöttél velem. 

Már nem számollak, méricskéllek, 

súlyod sincs, nem is volt soha 

amit érzek, érzékeltem, csak 

önzésem volt, az ostoba. 

Ritmust kínáltál, ütemet akartam, 

csendben tűrted a harcomat 

daloltál néha önfeledten 

s én nem hallottam a hangodat. 

Most itt ülök, öledben pihenve, 

fáradt vagy, mint az ősz, tudom, 

hullajtjuk levelünket, némán 

rozsdásodunk a lombokon. 

Dalod is csak most ért utol, 

ahol fakadt, visszavisz oda, 

az utolsó hangig ölemben viszlek 

és nem hagylak el már soha.

Sárhelyi Erika: Büszkeség

Néma telefon, néma száj. 

Nem beszélünk, ha nem muszáj. 

Csendfalak között tengődünk, 

Szavakkal nem vesződünk.   

Lépne a láb, de konok az áll, 

akkor is, ha szíven talál. 

Nyúlna a kéz, de rálegyint - 

ne kezdjük már újra megint.   

Minek a száj, ha szól a szem - 

annak tükre bizton üzen. 

Falakat húzunk, akár a mester, 

büszke a tartás, ilyen az ember.

Friedrich Hölderlin: Hajdan és ma

Ifjúként szívnek még vidám a napkelte, 

csak az alkony csal könnyet a szemre. 

Immár aggként szorongást hoz a reggel, 

de szent derű kopogtat be az esttel.

Mészáros Ferenc fordítása

Csoóri Sándor: Ha hittem volna

Ha hittem volna suttogásnak, szélnek, 

bölcsőben fölnevelt jóslatoknak, 

most nem volna hosszú ez az éj, 

szemetrohasztó ez a fal 

s az ágyvég ütközőjén se utazna 

hazátlanul a lábfej 

s talán sötét se volna ennyire – 

Ülnék 

az ünnepelt hasbeszélőkkel együtt 

dicsőségem magas székében 

s vonulna előttem vöröslő rózsa-csapat, 

sarkantyús madár-sereg, 

ejtőernyős lányhajak tapsviharban 

és nem szarvazhatna föl senki 

roncstelep-agancsokkal, 

fejemet se vihetnék országos mulatságba, 

mint késsel ékesített 

ökörfejet – 

S a szép, búgócsiga-esteken 

beárnyékolnának a kertek, 

a fák küllői 

és lenne időm evésre, 

ivásra, 

meghalásra, 

fészket rakni a bazalthegy alá 

s csak nézni fölfelé egy örök papírsárkányarc ráncaira, 

bókolva kárörömmel: 

jól van, világ! lebegünk, forgunk, 

áttetszők vagyunk, 

minek is más bizonyság nekünk?

Nádasdi Éva: Újfajta vendégség

A szeretet nem szól. 

Majdnem néma: vár. 

A szeretet vár,   

nem ígér, nem csalogat, 

szelíden, halkan befogad. 

A szeretet ellen 

nincsen semmiféle fegyver.   

A szeretet vendége voltam, 

s ki kellett dobni onnan. 

Nem értettem az egyetlen csodát, 

csinnadratta kellett, micsodák.   

A szeretet egyhúrú dal, 

majdnem jeltelen. 

Mégis nekem szól. Nekem.

Petrőczi Éva: Orpheusz és Eurüdiké

Rilke-variációk –   

I.   

Menj, Eurüdiké. 

Tőlem semmit ne várj, 

ne alázd meg magad – 

ne tedd.   

Nem érdemes.   

Bár egykor 

ágyam ámbrája voltál, 

halotti lepleidből 

téged én   

ki nem bontalak.   

Hazug legendánkat 

megtörve szétkiáltom: 

könnyed lépteimet 

senki nem béklyózhatja meg.   

Te sem.   

Megszoktad úgyis, 

hogy már odaát vagy. 

Nincs, nem lehet 

semmi dolgod velem.   

A te halálod nem 

az én halálom. 

Maradj hát gyökér.   

Én soha nem az istenek 

kegyéért, 

nem érted, neked –   

magamnak játszom.    

II.   

Látod, Eurüdiké: 

bár Orpheusz 

néma maradt, 

te feljöttél 

az Alvilág sötét tájairól, 

s testedről lassan eltűnik 

a halotti gúzs nyoma…   

Mégis, jobb, ha erőddel 

nem dicsekszel. 

Mert vigye csak 

pár lépéssel messzebb az út 

Thrákia rólad alig-tudó fiát:   

Te végleg visszahullsz.   

III.   

Látod, 

se lant, se ének 

nem kell hozzá, 

hogy visszatérjek;   

még annyi sem, 

hogy szavaidnak 

íve legyen. 

Elég, ha fáradt   

napjaid peremén 

helyet adsz nekem, 

s az élet kibontott ámbra-hajam 

minden szálában   

újra szerteárad.

Ágai Ágnes: Látod?

Látod, 

próbálom élvezni a napfényt, 

vígkortyú dalokat szürcsölgetek, 

és nézem a sziporkázó, csillagos estét. 

Elér a baráti szó, 

melenget simító védelemmel, 

őriz a szeretet, 

árnyékával óv a platánfa.   

Szóval, 

élek, mint bárki más, 

virágot ültetek tavasszal, 

futok a kutyával 

kutyafuttában a Duna parton, 

köszönök az arra jövőnek, 

nevetek, ha viccet mesélnek, 

és elborzadok a Híradó képeitől.   

Vagyis, látszatra minden oké,                

aztán egyszercsak hirtelen, 

mint a hexensussz, 

belém hasít a fájdalom, 

hogy nem vagy! 

Mert nem vagy, 

hiába hívlak, idézlek, 

csalogatlak, 

hiába kérdem, 

mi legyen vacsorára, 

nem felelsz, 

szóra sem méltatsz.   

Látod, 

nem oszthatom meg veled 

bánatom, örömöm, 

kenyerem felét.

Ágai Ágnes: A meglesett élet

Már Bimbó pattan az ágon. 

Kis, kerek, feszes, 

tömörhúsú golyócska. 

Benne sűrűsödik az élet, 

a mulandóság és a szépség. 

Még együtt a van és a lehetséges. 

Idősíkok egymásba zárva. 

Mindjárt kibomlik, 

szétfeszíti héját, 

feltöri a burkot, 

kisodródik, kiáramlik, 

szétterül, sziromszárnyakat 

bont a virágzás. 

A rügy, úgy tetszik, mozdulatlan, 

de egy másodperc, és a lét 

dinamikája életre löki, 

előpergeti, színekbe mártja, 

illattal szórja a 

formatervezett szépség 

diadalmas világrajöttét.  

Majdnem mindegy, 

hogy mennyi időre.

Trausch Liza: Lett nagy csendesség

" És felkelvén, megdorgálta a szelet, és mondta a tengernek: 

Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lett nagy csendesség." 

Márk 4,39  

A viharban, a hajó közepén felmagasodik az egyetlen hatalmas Valaki, a legnagyobb erő, a legnagyobb hatalom: Jézus. Abban a pillanatban könnyű volt ránézni, mert látható volt. Jézus " felkelvén, megdorgálta a szelet." Voltál-e már úgy, hogy nehéz helyzetben megérkezett egy hívő ember, és úgy érezted, hogy újra tudsz hinni? A puszta jelenléte már árasztotta a nyugalmat. Egy repülőgépen váratlanul bemondták, hogy az egyik motor felmondta a szolgálatot, és a gép ereszkedik lefelé. Egy perc múlva a másik motor is leállt. Hirtelen néma csend lett. Addig mindenki beszélgetett, nevetgélt. Egy hívő házaspár is utazott a gépen. Az asszony megszólalt: Ezeknek már nincs mondanivalójuk. De nekünk sincs?! - Megszólalt a férfi: Testvérek, imádkozzunk! Amíg elmondta az egyszerű, szívből jövő rövid imát, a motorok bekapcsoltak. Tudsz-e ilyen helyzetekben imádkozni? Amikor a tanítványok hallották, hogy Jézus megdorgálta a tengert, minden megoldódott számukra. Az Úr Jézus a legnagyobb hatalmasság. Életed beletetted-e már mindörökre az ő hatalmas, erős, átszögezett kezébe? Valahol olvastam, hogy amikor Jézus megbízta Pétert, hogy hirdesse az evangéliumot, Péter megkérdezte: Úr Jézus, annak az embernek is, aki fejedre tette a töviskoronát? - Igen, Péter, mondd meg neki: örökkévaló korona várja a mennyben. - És annak az embernek is, aki tőrrel átszúrta a szívedet? - Igen, Péter, mondd meg neki, hogy van egy rövidebb út is a szívemhez. Ha megtalálod ezt az utat az Atya szívéhez, akkor lesz " nagy csendesség."   

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből Trausch Liza igehirdetéseit a http://trauschliza.mbb.hu oldalon lehet elérni.

A nap gondolata

 

Jézus nem azért halt meg értem a kereszten, mert olyan szeretetreméltó vagyok, hanem azért, mert szeretni akart engem. 

Annak ellenére, amilyen vagyok! 

Nagy Gáspár: Szüntelen virrasztás

Nem te, hanem Ő, 

talán azért is Ő, mert Nála 

a virrasztás végtelen kegyelme, 

kérdéseidre már hangtalan felelne 

élet-gyertyád szüntelen lobogása. 

Fényénél tollad hajnalig imádkozott, 

hogy „kétkedő fajod” is belássa: 

a lét eleve nem lett elátkozott… 

bár annyiszor voltál lent a mélyben, 

Ő veled volt mindhárom személyben.

Sárhelyi Erika: Az önzetlenekhez

Van, kinek tenyere ég felé néz, 

de két szemét felvetni nem meri, 

mert arcára konok szégyent idéz, 

ha csak másnak kenyerét eheti.  

S van, ki lehajol, tenyere meleg, 

összezár a riadt kezek fölött, 

úgy ad, hogy abba a föld is remeg, 

és felpillant minden sorsüldözött.  

Mert szemében nincs se vád, se kétség, 

s a céda nyomort nem kéri számon, 

csak ad, tisztán, mint a tavaszi ég, 

majd megy - s nem marad utána lábnyom.

Weörös Sándor: Üdvösség

Csak azért 

az egyetlen napért 

érdemes volt megszületnem, 

amikor szeretni tudtam, 

és szeretnek-e, nem kérdeztem. 

Csak ennyi történt teljes életemben, 

egyébkor szakadékba buktam. 

Csak ezért 

az egyetlen napért 

érdemes volt megszületnem.