hogy vége van. Hogy a szívdobogás
nem akkor tör rám, amikor meglátlak,
hanem miután már perceken át
szemléllek oldalról - ne vehess észre
kopasz fejtetőd, göndör fürtjeid,
őszülő szemöldöködet, az orrod
ismerős vonalát, élettelen
gyík-tekinteted oldalpillantását,
az érzékeny kéz ujjait, melyek
nem ígérnek gyönyört számomra többé,
és nemcsak nem akarlak, de a vágy
sem ébred már bennem láttodra, gyomrom
nem ugrik görcsbe, nem melegszik át
szívtájékom, nem borzong érintésed
emléke a combom közt. Legelébb
az érintésedet vetted el tőlem,
aztán a közelséged, a szagod,
a jelenléted, még később a hangod,
míg végül csak ez a látvány maradt:
ülsz itt, mint egy sok évvel ezelőtti
újságból kivágott portréfotó:
kontextus nélkül értelmezhetetlen.
Nézlek, s a megkésett szívdobogás
nem láttodra tör rám, ahogy a padra
mellém ült idegen látványa sem
megrendítő, csak mikor hosszú percek
óta figyelem, akkor markol a
jeges rémület belém: ez az ember
azért nem mozdul már meg, mert halott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése