Emlékszel még arra a városra,
A holdfényben térdeplő házsorra,
A végig macskaköves Pap utcára,
A gangon szárítkozó kék ruhára,
A törökmézes színes bódéjára,
A kopott lakkcipő pisze orrára,
A játszótéren haldokló hintára,
A tűzfalak mögötti félszeg világra,
A csápjait vesztett trolibuszra,
A friss párizsira és nyúlhúsra,
A reggeli kakaó illatára,
A kertben szárnyaló illatárra,
Tavaszra, nyárra és a télre,
Kabátba kapaszkodó őszi szélre?
Emlékszel még, vagy tán
Minden összemosódott benned?
– mint kontúr nélküli lelkek –
A mozzanatok el nem különülnek:
Ez voltam én és az voltál te,
Ez az én lábnyomom, az meg a tied,
Ez az én érintésem, az a te pillantásod,
Ez az én érkezésem, az a te illanásod...
Emlékszel még a vágy pilléire,
Angyalszárnyak lágy tollpihéire?
Ma is itt van egy a vállamon,
Részemmé vált már, hát vállalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése