a lelkiismeretem fölriad rá: végül is elhagytalak.
Nyár van azóta is, nyár van már évek óta
s te egyedül élsz,
egyedül a ketreces házban.
Nem szól senki se hozzád: igazítsd meg a kendőd,
mert eljöhet még a világ érted.
Iszol, ha sírnod kéne,
iszol, ha névnapod jön,
iszol, ha elsötétített combokat látsz
összefonódni titkos ágyban
s az esők, mint a végtelenség foszló fércei eléd lógnak.
Mindegy már, mi történt s hogyan történt:
a tőled ellopott öröklétemet
eltékozoltam hanyagul;
a családom most: bicska és kenyér,
zöld fák országa
a fejem körül
s egy halállal eljegyzett nő édessége –
Velük vagyok,
ha nálad keres a bodzaillat,
az ablakmosónak álcázott titkosrendőr,
velük vagyok s te már csak özvegyem vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése