2016. február 9., kedd

Számomra ismeretlen szerző

"Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja." (Máté 16:25)

Mai Igénket remekül magyarázza az alábbi történet:

Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra. Elindult felfelé.

Telt az idő és késő este lett. Ahelyett, hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, amíg besötétedett. Sűrű éjszaka borult a hegytetőre. Körülvette a feketeség, a Holdat felhők takarták el, semmi sem látszott.

Ahogy így mászott felfelé, már csak pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és zuhanni kezdett. Csak fekete pontokat látott maga körül, és érezte az erőt, ami kegyetlenül húzta lefelé.

Ezekben a félelmetes percekben életének minden jó és rossz pillanata lejátszódott a szeme előtt. Érezte, hogy milyen közel van a halálhoz. Egyszer csak erős rántást érzett, elakadt a kötél és megállt a zuhanásban. A kötél fájón hasított a tenyerébe. A teste a levegőben lógott, csak a kötél tartotta.

Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: - Istenem segíts!

Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott:
- Mit akarsz, hogy mit tegyek?
- Ments meg, Istenem!
- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
- Persze, hogy hiszem!
- Akkor vágd el a kötelet, amivel meg vagy kötve...

Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy döntött, hogy mégis teljes erejével kapaszkodik a kötelébe és megvárja a reggelt.

A mentőcsapat mesélte, hogyan találták meg másnap a megfagyott hegymászót. A teste a kötélen lógott, amihez oly görcsösen ragaszkodott. Csak két méterre volt a földtől...

*
Isten nem azért mond valamit, hogy értelmeddel mérlegeld, hanem azért, hogy engedelmeskedj Neki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése