Hallgatásunk mélyén megbúvik az erdő,
csupa titkát csak a szarvasok értik,
s a szelíd fűzfák a tóparton állva,
ott ahol éjjel megbabonázva
táncol egy bárka.
Gyere ki a tóhoz, ha már elfeledted
az opálkék vízen a fényeket.
Én bármerre mentem. mindig kerestem,
nyomokat a hóban, s a csendben
szunnyadó emlékeket.
Csak a csöndből szőtt álmok válnak valóra,
ha aranylón álmodik a szív,
hogy tudd: csak az a fontos,
ha kondul az óra:
Ő legyen az, ki hazahív.
Alszik erdő, álmodik a tó.
Darvak suhanásában rejlik az élet.
Általuk éled s ébred az égbolt,
ne bánd, hogy elmúlt, az, ami régvolt,
mert Krisztusban végül
a Lényeget érted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése