A hidegből szökkentek föl a buszra, és zuttyantak le egymás mellé. A hirtelen
fagyos, szeles időben mindketten kapucnis télikabátot viseltek, a lány még egy
sálat is a fejére csavart. Halkan beszélgettek, érezték egymást, az önfeledtséget,
hogy együtt lehetnek. Még azt is érezték, tüzesen, forrón, ha a vastag kabáton
keresztül megcsókolta a lány vállát a fiú. Mikor már jónéhány megállóval előrébb
jártak, a fiú a lány vállára hajtotta a fejét, a lány pedig finoman a fiú fejének. Így
suhantak az éjszakában. Aztán eszébe jutott valami a fiúnak, fölemelte fejét,
közben a lány csókot lehelt a homlokára. Olyan ártatlanok voltak, mint az első
hóvirág, melyet a késő ősz hozott. Gyermekek és felnőttek egyben, kissé angyalok
is. Ebben a pillanatban, együtt, mintha még világítottak is volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése