élt egyszer egy kisleány.
Szeme, mint a kék árvácska,
Haja sárga tulipán.
Egyszer amint nyáridőben
virágfüzért kötöget,
Így sóhajt fel: – Napfény lennék,
hogy táncolnék eleget! –
Alig, hogy kimondta
egy tündérke jő
a mesék futárja
hírvivője ő
Szólt a tündér:
„ Szőke kislány
kívánságod teljesül.”
Belefúj az aranysípba
S mint a pihe, elrepül.
S ím a hangra gyenge sípjel
Varázsosan ráfelel.
S a lánykára nyári szellő
Szellő szájjal rálehel.
Varázsszellő lehelete
álmot hozott, ringatót.
Kicsi lányka pillájára
mesebeli altatót.
S lám a rét kitágult.
Könnyű lett a lég.
Ami eddig távol,
Közel már az ég.
Könnyű fényleányok
Táncot lejtenek.
Köztük táncol ő is,
A földi gyerek.
Kergetőznek föl-le
ég és föld között.
Bárány felhő hátán,
Szivárvány fölött.
Gyenge pipitérnek
szirmán nyugszanak.
Vizitulipánról
sásra ugranak.
Egyszer csak a fényleányok
fürge lába botladoz,
Hegy lábánál sötét árnyék
Jobbra-balra hajladoz.
Fényleányok futva mennek,
hogy az árnyék közeleg.
Szegény kislány könnye csordul,
Félős szíve didereg.
Sötét este száll a rétre.
Nehéz szárnyát verdesi
Kicsi lányka félelmében
Édesanyját keresi.
Sírására, keservére
a tündérke jő elő.
Belefúj az aranysípba
S szellő száján mondja ő:
– Kicsi lányka, virágocska,
anyácskádat mért hívod?
Napsugárnak nincsen anyja,
Könnyeidet mért sírod?
Lásd a napnak nincsen könnye,
Fénynek vígság élete.
Alkonyat a temetője,
Tejes hajnal bölcsője –
Szólt a lányka: „Kedves tündér,
Nem leszek én napsugár!
Késő van már, hazamennék,
Vár már otthon az anyám!” –
Eredj haza! – szólt a tündér,
S mégegyszer sípba fújt.
Felébredt a kisleányka.
S örömében könnye hullt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése