A hit azt jelenti, hogy bízol Istenben, még akkor is,
ha nem érted az Ő tervét.
2025. szeptember 4., csütörtök
Kiss Ottó: Négy gyerekvers
Vajon ki szereti jobban a virágot?
Aki öntözi, hogy sokáig éljen,
vagy aki vázába teszi,
hogy gyönyörködjön benne?
Kockakövek
Minden választásod
a többi lehetőséged kizárása.
Így járod az utad,
mindig csak egyik lapjára lépve
a kockaköveknek.
Ugyanolyan
Ugyanolyan vagy, mint az ég.
A szemed villámokat szór,
szavaid mennydörögnek,
míg bele nem törődsz a megváltoztathatatlanba,
és elsírod magad: ömlik a könnyed, akár a záporeső.
Aztán felderülsz te is. Kitisztulsz, mint az ég.
Mert akik sírnak, mind megvigasztaltatnak.
Remény
Sötétben hallani madárfüttyöt:
a remény, hogy egyszer még világos lesz.
Utassy József: Mikor a téboly trónol
Mikor az elme elborul már,
zúgván betör hozzád egy angyal,
végighorzsolja bőröd, és
megetet varanggyal.
Mikor az agyban téboly trónol,
ős félelem árama renget,
kiver az idegláz, de úgy,
hogy szíved reped meg.
Míg délibábozik az elméd,
mutat kétfelé hasadt bolygót,
disznók elé vágott tököt,
sárgán vicsorgót.
És fölugatnak a fegyverek.
Menekülnél a földbe bújva,
rögöt harapsz, s meztelenül
kiállsz az útra.
Körötted nagy tumultus támad.
Ágyékodra repül egy kendő.
Szirénázva megjön érted,
s elvisz a mentő.
Petőcz András: A megtört mozdulat
(a nyolcvanas évek megidézése)
Futás volt még akkor, és volt még lendület is,
lélegzet volt akkor, és volt még levegőkapkodás,
vágyakozás volt még akkor, valami soha nem volt akarat,
tisztaság volt még akkor, és végtelen fényesség világított.
Hittel teli társai voltunk hittel teli társainknak,
és valamiféle távoli cél felé futottunk, miközben
nen nem is sejtettük, hogy hiába rohanunk összeszorított
foggal, távoli célunk egyre messzebb van tőlünk.
Egyre messzebb lett ez a távoli cél, és én
nem akarom, nem akarom elhinni, hogy hiába is futottam
egykor, egykor, még annyira fiatalon, hogy már
az idejét sem, sejtem valamikori rohanós önmagamnak.
Most kissé szomorúan és főleg nagyon fáradtan nézem,
nézem, ahogy szétesik körülöttem minden, a múlt,
a múlt, a jelen és a jövő, és zuhanunk csak egyre lejjebb,
miként a madarak, ha szárnyukat ismeretlen golyó sebzi meg.
Megtört a mozdulat, ahogy egykor a levegőégbe emelkedtünk,
nagy rajban, büszkén és hatalmas erővel. Mindennek vége.
Zuhanásunkat immáron meg nem állíthatja semmi. Örvénylő
mélységet látok. Lehúz, és nem ereszt el már sohasem.
Petőcz András: Öregemberszonett – Hiába minden
Nem tudom, akarnám-e másképp.
Hogy nem egyedül, hanem hogy valakivel.
Semmi esélyem ilyesmire, de mégis.
Talán meg kellene próbálnom újra.
Nem gondolom, hogy bármi ilyesmi.
Hogy érdekes lehet még bármi is bármikor.
Nem is kellene beszélnem erről.
Mert minek is ilyesmiről gondolkodni.
Magamban fogok, valami sivár helyen.
És jó lesz, ha végre, ha egyszer.
Eljönnek azok, akikkel egykor.
Ott ülnek majd az ágyam mellett.
És figyelnek, miképpen távozom.
Hogyan is szivárgok közéjük végre.
Sík Sándor: Imádság humorért
Csorgattál hitet fejemre,
(Vajha frissen őrzeném!)
Koszorúztál kegyelemmel
(Volna fogytig bár enyém!)
Hetven éves fiatalnak
Még valami kellene:
Humort, humort önts szívembe,
Meghallgatás Istene!
Nézni tanulj, vaksi lelkem,
Míg csak meg nem láthatod
Emberben az angyal-embert
És az ember-állatot.
Egy szemeddel egyet látni,
Másikkal a másikat.
Nagy az Isten vadaskertje,
A mennyország tágasabb.
Egybelátni mind a kettőt
És eggyé ölelni át:
Erre kérd, míg kérheted még
A Szentlélek humorát.
Több ez, mint távolbalátás,
Közelnél is közelebb,
Ez tanít meg mosolyogni
Szenteket és bölcseket.
Hát az öreg, aki hordoz
Harminchárom nyavalyát
S kétszer annyi gyengeséget,
Honnan vegye mosolyát?
Honnan erőt elviselni,
Kinevetni önmagát,
Megmaradni emberszinten
Éjek éjszakáin át!
Nincs itt más, mint bölcsnek lenni,
Ha csak egy hüvelyknyinek,
Semmi más, csak szentnek lenni,
Ha csak egy babszemnyinek.
Uram, egy babszemnyi lélek
küldi Hozzád sóhaját:
Csorgasd cserepes ajkára
Öregeid humorát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)