Fák és virágok, harmat és ködök,
az ásványok vak lelke s fönn a mennyég:
megváltásáért hozzád könyörög,
ember, ez a teremtett végtelenség.
Ha állsz a vizek örvénye fölött,
vagy nézed fönn a forgó szféra rendjét:
mintha az égi s földi délkörök
halk zokogással irgalmad esengnék.
Mert a világ sebzett szíve vonaglik
s a lét vajúdni meg nem szűnik addig,
míg szabadságot nem nyer általad,
s benned, a te dicsőségedben újra
romolhatatlanná magasztosulva
föl nem ragyog a megváltott anyag.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése