„ Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket...”
(Ézs 66:13)
A tudomány nemrégiben megerősített egy lenyűgöző biológiai jelenséget: a mikrokimérizmust. Nem biztos, hogy e kifejezést megjegyezzük, azonban a következőkről van szó: a várandósság alatt a baba sejtjeinek egy része átjut az édesanya vérkeringésébe és évtizedekig, sőt akár az anya élete végéig a szervezetében marad. Az anyák szó szerint fizikai valójukban is magukban hordozzák a gyermekeiket jóval a születés után is. Sőt, ha a gyermek vagy az anya megbetegszik, ezek a sejtek a gyulladás helyére sietnek, hogy segítsenek a gyógyulásban. Micsoda elképesztő kép!
Amikor Isten meg akarja értetni velünk mennyire mélyen szeret minket, ezt a megbonthatatlan, ösztönös köteléket hozza fel példának. Az Ő szeretete nem távolságtartó és nem is feltételekhez kötött. Olyan, mint a legönzetlenebb édesanyáé: zsigeri, védelmező, és pont akkor lép működésbe a legerősebben, amikor a legnagyobb bajban vagyunk, hogy gyógyulást és vigasztalást hozzon.
Az anyák napja sokaknak a tiszta öröm és a hálaadás napja. Másoknak viszont kifejezetten fájdalmas lehet, mert már nagyon hiányzik az édesanyjuk, mert megkopott vagy viharos a kapcsolatuk, esetleg ők maguk is csendben küzdenek az anyasággal. Bárhogy is ébredtél ma, egy dolgot tudnod kell: Isten lát téged. Ha teheted, hívd fel vagy öleld meg az édesanyádat, és mondj neki köszönetet. Ha erre már nincs lehetőséged, vagy a földi emberi szeretet tökéletlen volt az életedben, engedd, hogy ma Isten tökéletes, „anyai” vigasztalása öleljen át. Ő az, aki sosem hagy magadra.
Forrás: Napi Ige és gondolat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése