úgy, hogy legjobban álmaidtól féltél,
étel- s italként sebeiden éltél,
mint gályarabok vizen és kenyéren,
és minden új nap még mélyebbre rántott,
magányos maró savába merültél,
a barátaidtól is menekültél,
mint a csordától beteg elefántok;
mert nem segített sem jó szó, sem orvos,
sem kábítók, sem idegcsillapítók,
nem volt menekvés se nőhöz, se borhoz,
az együttérzés mágnese – taszított;
már csak a kínt, mely úrrá lett feletted,
már csak saját szenvedésed szeretted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése