És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz? Mikor pedig a te ellenségeddel a fejedelem elé mégy, igyekezzél az úton megmenekedni tőle, hogy téged ne vonjon a bíró elé, és a bíró át ne adjon téged a poroszlónak és a poroszló a tömlöczbe ne vessen téged. Mondom néked, hogy nem jősz ki onnét, mígnem megfizetsz mind az utolsó fillérig.
(Lk 12,57-59)
Jézus az életet egy úton való járáshoz hasonlítja. Mi magunk is sokszor idézgetjük, hogy jövevények és vándorok vagyunk ezen a földön, énekeljük is: "utas vagyok e világon". Utunk pedig e földön a halál felé vezet. Megállíthatatlanul úton vagyunk sírunk felé. Egyikünk előtt talán még hosszú az út, másikunk koporsója talán már holnap bekanyarodik a temető kapuján. Ez az, amit soha senki sem tud kiszámítani, de amire újra meg újra figyelmeztet Isten. Minden betegség, amely lever a lábunkról, minden gyászjelentés, amelyet kezünkbe veszünk, minden temetési menet, amely szembe jön velünk, minden megásott sír, amely mellett elhalad az utunk, mind azt mondja: készülj a halálra, mert úton vagy feléje!
Az út végén pedig igénk szerint bíró vár reánk, aki éppúgy kikerülhetetlen, mint maga a halál. Ez a bíró pedig mindentudó. Úgy olvas az életünkben, mint valami nyitott könyvben: mindent tud rólunk az első gyermekcsínytől kezdve a legutolsó gonosz gondolatig. Ez a bíró irgalmatlanul igazságos. A bűnös előtte nem védekezhet, kíméletre és szánalomra nem számíthat. Amíg eléje nem kerülünk, elintézhetjük a dolgot kegyelmi alapon, amikor azonban már előtte állunk, nincs többé lehetőség a kegyelemre.
Ezért tehát a mi halál felé tartó utunkon egyetlen feladatunk van: megelőzni az ítéletet a megtéréssel. Rendezni kell a bűneinket útközben: ki kell békülnünk ellenségünkkel, elégtételt kell szolgáltatnunk az ellenünk panaszkodóknak - legelső sorban azonban Isten igéje alapján meg kell ítélnünk önmagunkat.
Mindennek azonban időben kell megtörténnie: rendelt ideje útközben, menet közben van. Összeveszett házastársak, tékozló gyermekek, perlekedő testvérek, gyűlölködő szomszédok: béküljetek ki hamar, szolgáltassatok egymásnak elégtételt, ítéljétek meg önmagatokat, amíg az úton vagytok, mert a kegyelmi idő nem tudni meddig tart.
Vegyük komolyan Isten figyelmeztetését, Aki ezt azért teszi, mert nagyon szeret minket. Isten mentő szeretete van minden figyelmeztetése mögött. Olyan mentő szeretet ez, amely még többre is képes, mint figyelmeztetésre. Ez a szeretet a Golgotára is képes! A Golgotán, az ott felállított kereszten az történt, hogy a bíró kimondta a bűnös ember felett az ítéletet, de a bűnös helyett egyszülött Fián, Jézus Krisztuson hajtotta végre azt: ő maga szállt alá a "kárhozat tömlöcébe" azért, hogy mi érdemtelenül megmeneküljünk.
Földi utunkat sírok között, saját sírunk felé tartva, még most kapaszkodjunk bele Istennek ebbe a mentő szeretetébe. Most még megadatik rá a lehetőség!
Forrás: Napi Ige és gondolat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése