Kettesben...

2014. szeptember 18., csütörtök

Julia Hartwig: Hagyj engem

Hagyj engem még egy pillanatra az álom ingatagságában.
A meleg lélegzet ölében, a szív hanyag ritmusának és a vér
pillangó szárnycsattogásának csendjében. Hagyj engem!
Mert ott végre megtalálták bennem a Visztula ősvölgyét,
a Ninive zöld és sugárzó völgye az, amit lelkesedésben látni.
A föld, amit keresek és amit felismerek, hogy kiegyezzem
vele, amikor így áll az alkonyatban mozdulatlanul és örökkévalón.

Dabi István fordítása

2014. szeptember 11., csütörtök

Fotó

Valerij Kunyicin: (Bár évek teltek, még friss a lélek...)

Bár évek teltek, még friss a lélek,

sőt mintha fiatalabb lenne.

Térségeket nyitott meg az élet,

figyelek a szépre s a szebbre.

Szélesebb körben messzebbre látok,

a remény fénye vezet engem,

és szemlélem ezt a világot

a porból vagy ülve nyeregben.

(Dabi István ford.)

Bella István: Tüzed, s tüzem

Sírok, mint az elfogyó
tűz, sírok magamban.
Zokognak csontjaim. Fagyott
füst kígyóz hajamban.

Születtem. Születtél. Hogy boldog
veled legyek. S te velem.
S legyünk egymásbaojtott
két láng: tüzed, s tüzem.

Bella István: Zsoltár

Mikor a világba vágnak
a rozsdás pengék, a fények,
s mint a galambok, elülnek
a gyűrűző remegések,
a hűvös hátú vizeken
csak álmos hullám botorkál,
szívemben akkor versz te fel,
mint szúnyogdal, vízi zsoltár.

És lassan fellüktet a föld,
érzem: az érverésed,
a fákról menekül a zöld,
s hűvös szemedre téved,
elbólongnak az árnyak,
alkonnyá szenesednek,
reszket vállamon vállad,
mint vízen az égitestek.

2014. szeptember 9., kedd

B. Tomos Hajnal: Búcsú a nyártól

Levettem szalmakalapomat
és megmerültem
a parton felejtett
nyomokban,
hajamba fontam
a leáldozott fények
mirtusz-illatát,
sirálytollak sós
habjával itattam
arcomat.
Aztán elindultam
a növekvő árnyak
irányába.

Boér Miklós: Turista himnusza

Te vagy nekem a nagy mindenség:
A nap, a hold, a csillagok,
A virág, mely ezer színben ég
És a zengő madárdalok.

Te vagy nekem a kopasz szikla
S kőkeblében a némaság;
A végtelen szent, örök titka,
Mit kutatni nagy balgaság.

Te vagy nekem a szilaj orkán,
A lobbanó villám szava.
És azt hiszem, hogy zengő torkán
Csendül ajkad örök dala.

Te vagy nekem a tavasz fénye,
A forró nyár izzó heve;
A sápadt ősz bús temetése,
Fagyasztó tél zordon szele.

Te vagy nekem a szent valóság:
Hittel, vággyal, tűzzel tele;
A komoly munka, víg bohóság,
Az imádság és ihlete!

Te vagy nekem a szárnyas lélek,
A szív, amely vágyón dobog;
A szerelem, a melyben élek,
Borús napok és boldogok...

Te vagy nekem az örök minden:
Asszony, leány, élet, halál
S én vagyok az, ki, örök Isten
Mindenütt Te reád talál!...

Ady András: Petit cloches

Hajolj egy kicsit előre,
látod? ez, itt egy apró
virág; hogyan nyílt
ennyire merészen bele
a télbe? ne kérdezd!
miért ne lehetne a dermedt
fehérnek is saját, furcsa,
színes jövevénye?
Figyelj! pillanatra hallható:
a szirmok között, elvétve
bár, de harangszó is akad …

az általam hozott búcsúcsokor
ha rázom, vajon miért zúg
ijesztően, s erre válaszul,
odakinn, vajon kiért is
harangoznak?

2014. szeptember 7., vasárnap

Szemlér Ferenc: Gyémánt

sk.

Mint Krisztus szent testét a pap,

magamba olvasztottalak

s mióta bennem rejtezel,

a testem fénylik és tüzel.

Csodálkoznak az emberek,

bámulják gyémánt-testemet,

hogy mily áttetsző, mint ragyog

és azt hiszik, hogy én vagyok.

Jan Twardowski: többé-kevésbé

Ó e szavak – többé-kevésbé
hajtogatják akaratlanul is őket
így-úgy
akárhogy
ügyetlenül
szájról szájra adják
ki érti meg
s ki érteti meg
hogy a kevesebb
több

Zsille Gábor fordítása

2014. szeptember 6., szombat

Zelk Zoltán: Így mondta el

Így mondta el álmát a vak:

Az égboltot fölhasította

egy fejszeélű pillanat.

Négyesi György: nékem

a tejben te vagy a fehér

a kalácsban az íz
cserépbögrémen a pötty
hálókabátomon a gomb
ha alszom paplan simogatása
ha ébren vagyok harangkondulás
szerelmed üvegdobozba tettem
s derekamhoz szorítva
rohanok
egy vonat után ami
elment