2015. január 10., szombat

Gál Sándor: havas etűdök

1

havazik
tágasan nyugodt bőséggel
ahogy egykoron
a valahai békeidőkben is
így tél közepén
van ebben a fehérségben
valami felemelő tisztaság
az a különös kegyelem
amely sietség nélkül takarja be
ezt a megroppant eltorzított
megvetemedett embercsinálta tájat
s varázsol belőle
ismét szépséget
tüll-ragyogást épít
csodálatos hó-hegyeket
kicsi himalájákat
csúcsokkal hegygerincekkel fennsíkokkal
amelyek felett áteveznek
fekete árnyakként a varjak
az összesereglett cinkék
sármányok s a stiglicek is
s ahogy az ember elindul
ebben a fehérségben
és kinyíltságban
szinte hallja a leszálló csendet
amelyet a hópihék hoznak a magasból
s kísérnek madárárnyak

2

a nádas mélyéről
kiröppen az alkonyat
meglebeg a tó iszapos medre felett
int a havazásnak
a felzizegő nádbugáknak
a megfeketedett örökéletű fűzfáknak
a hűséges idő-strázsáknak
aztán könnyeden fellibeg
a távoli horhasok akácfa-sötétjébe
növekszik a békesség
a csupasz nyárfákra felgallyazó
fenyőrigó-csapat szárnya alatt
alig hallhatón

3

bizony még mindig
az otthon végtelen terei
s benne a mindig-elérhető távolságok
a köszönés jó íze
a hozzánk hajló bölcsesség
s a szem rebbenése
a havas láthatárig
mert nem az a való
ami látható hanem amit
a fehérség-özön eltakar
s majd jön a szél is
a tetők felett
magányos suhogással
s végigsöpri a nyugvó világot
síkságok éleit
dombságok lankáit
s mire megfordul
kitisztul a most-ködlő magasság

4

hold-hideg éjszaka
az úton láthatatlanul ügetnek
szebb lovaim
kitágult orrlikukból
a meggyfák lehajló ágaira
s lesz minden dércsipkés
hajnal-időre
lám hányszor és hányszor
ismétlődik újra
ami bennünk egyszeri
és változatlan
nem emlék
hanem mindig jelen-idejű való
ott s idebent
akár a szívdobbanás
láthatóvá válik
a szépség









2015. január 7., szerda

Sino Ortelli: Téli nap



Nincs áldottabb ennél a napnál
ami betör a völgyek közé
és fokozatosan kisebbedve ereszkedik
merőlegesen a tóra. 

Dabi István fordítása

A teremtés csodái




Antanas Drilinga: A vers



Honnan jön a vers:
A csillagos égről,
A napos égről,
A beborult égről,
A te szemedből, az én szememből,
A te jókedvedből, az én jókedvemből,
Az utcáról, ahol lakunk,
Az egész életünkből:
Fogadjuk őt,
Óvjuk őt,
Melegítsük a leheletünkkel,
És sohase űzzük ki a házból,
Az életből!

Dabi István ford.

Algimantas Baltakis: Szeretet és gyűlölet

Számunkra csak azok élnek,
akiket szeretünk,
akiket gyűlölünk.

Csak őket látjuk,
csak őrájuk gondolunk.
Akkor is, ha már meghaltak.

S többieknek
árnyékuk sincs.

Dabi István ford.

Bertolt Brecht: A dialektika dicsérete

Ma a jogtalanság magabiztos léptekkel járkál.
Az elnyomók tízezer évre rendezkednek be.
Minden így marad, ahogy van, állítja a hatalom.
Egyetlen hang sem hallatszik az uralkodókén kívül.
Csak most fogok bekeményíteni,
harsogja a piacokon a kizsákmányolás.
Sokan így szólnak ezért az elnyomottak közül:
Amit mi akarunk, abból soha nem lesz semmi.

Aki még él, ne mondja azt, hogy: soha.
Ami biztos, nem olyan biztos.
Semmi nem marad így, ahogy van.
Ha az uralkodók már beszéltek,
meg fognak szólalni azok is, akiken uralkodnak.
Ki meri azt mondani, hogy: soha?
Kin múlik, hogy az elnyomás marad-e? Rajtunk.
Kin múlik, hogy összetörik-e az iga? Szintén rajtunk.

Akit levertek, keljen fel!
Aki veszített, harcoljon!
Aki fölismerte helyzetét, hogyan lehetne feltartóztatni azt?
Mert a mai legyőzöttek a holnapi győzők,
és a Sohából is lesz: Még ma!

Halasi Zoltán ford.

2015. január 4., vasárnap

Milosz Czeslaw: Remény




Reménye annak van, aki hisz benne:
Nem álom a föld, hanem eleven test,
S nem csal a hallás, a tapintás, látás.
És minden dolog, mit a földön ismersz,
Olyan, mint egy kert, ha a kapunál állsz.

Belépni tilos. De hogy van ilyen kert,
Biztos. Ha jobban s okosabban néznénk,
Új virágot és csillagot nem egyet
Megláthatnánk a világ kertjében még.

Ámít a szemünk, egyesek azt mondják,
Hogy nincsen semmi, csupán mi képzeljük,
De épp annak, ki így szól, nincs reménye.
Ha elfordul az ember, azt gondolják,
Háta mögött a világ máris megszűnt,

Mintha tolvajok hordták volna széjjel.

Kerényi Grácia ford.

Flurin Spescha: Egy házaspár párbeszéde

Egy reggel egy férfi így szól a feleségéhez: soha nem akartam
senki mást sem feleségül venni rajtad kívül!
A nő hallgat.
Ez talán bók? mondja a férfi és éppúgy hallgat.

Ugyanaznap este a nő mondja. Nekem jó lett volna egy
másik is.
A férfi hallgat, de nézi.
Ez nem ellened szól, éppen ellenkezőleg, teszi hozzá
a nő -
És mindketten hallgatnak.

Másnap délben a férfi félbeszakítja a csendet: Ezt még
nem mondtad nekem.
Mit? kérdezi a nő.
Hogy egy másik is lehetett volna.
Hiszen mondtam, hogy nem ellened beszélek, felel a nő
és folytatja: Egyébként te is csak tegnap mondtad nekem
először, hogy soha mást nem akartál feleségül venni rajtam
kívül.
A férfi kérdezi: Vagy ez mégis csak egy bók?

Dabi István ford.

Felix Giger: Pókháló

Az
ég
leheletétől
megfagyott
az éj könnye
az ezüstös harmat
a szálakon mint
filigrán
és a nap
sugarai
a lombokon áttörve
vég nélkül csillogtatják
a sok drágakő
könnycseppet.

Dabi István ford.

Flurin Spescha: Hatalom

Ismertem egy valakit, akinek mindene megvolt.
Ha ez az ember tudta volna,
hogy nekem szinte semmim sincs,
talán szégyellnie kellett volna magát.
De másmilyen volt az igazság:
Ez az ember azt hitte, hogy énnekem van meg mindenem.

Amióta tudtam,
hogy ez az ember azt hiszi,
hogy énnekem van meg mindenem,
megvolt mindenem.

Kemény dolog volt.
Hozzád képest                               
nekem semmim sincs,
mondta.
Hogy tisztázzam a dolgot,
így szóltam hozzá:
Nekem annyim van mint neked.

Ez lett a kapcsolatunk vége.

Dabi István ford.

2015. január 3., szombat

Johannes Clemente: Sebesült



Megsebesültél
és sírsz.

A nyakamon már
érzem a könnycseppjeid
melegét.

Dabi Itsván ford.

adi winiger: úton


virágos
köves
világos s árnyékos
utakat
kívánok neked
és magamnak

álmokat
melegek utáni
vágyakat
nyugalmat és békét
kívánok neked
és magamnak

embereket
hogy szeressünk
együtt érezzünk
beszéljünk és hallgassunk
kívánok neked
és magamnak

Rapai Ágnes: Beteg költő imája

                       "Ha számon tartod a vétkeket,
                        ki állhat meg akkor szined előtt,
                                                            Uram?"

                                                    (130. zsoltár)


Segíts,
hogy méltó legyek
a dombok, síkságok, hegyek és
szakadékok egyszerűségéhez, az ég madaraihoz.

Hadd
nyűgözzön le a pillanat.
Hadd kényszerítsen arra, hogy résen
legyek a jelenben, hiszen testem világa szemem,
de ha a szemem rossz, egész testemre
sötétség borul.

Add,
hogy múljon az elhagyatottság
érzése, lombosodjon türelmem,
kacéran ne hajoljak a kés, a folyó fölé.

Vezess,
hogy megint tisztának hihessem magam,
és ledobjam fölösleges gönceim, az önzés
szálaiból szövött lepleket.

Add,
hogy a mélységből a fényre feljussak,
ne legyek túl szigorú önmagamhoz,
és ne hagyjam idelent magam.




Gömöri György: Poézis

nevet adni a némaságból
épp hogy bontakozó alaknak
nevet adni az éjszakában
suhogó szellem-madaraknak
nevet adni az érzelemnek
amikor mások érzelegnek
és megtölteni értelemmel
a nevenincsen képzetet
képes beszéddel megsejtetni
mit elmondani nem lehet

Hernán Valdés: III. zsoltár

A sebzett ember tüskéket növeszt,
mint a rózsa.
Titokba burkolózik,
bezárul, mint egyes virágok,
ha jön az este,
hanem ő mindörökre.

A szíve befelé száll,
az árnyak közt elrejtezik,
és csak a bor s a kedélyes lélek melege
tér vissza olykor.

De ha le nem rombolod
a menedéket, melyet a sötétben
talál az ember,
egyszer örök börtönévé lesz az,
és, akkor, a halála is,
jóvátehetetlen.

Tótfalusi István ford.