2015. január 10., szombat

Gál Sándor: havas etűdök

1

havazik
tágasan nyugodt bőséggel
ahogy egykoron
a valahai békeidőkben is
így tél közepén
van ebben a fehérségben
valami felemelő tisztaság
az a különös kegyelem
amely sietség nélkül takarja be
ezt a megroppant eltorzított
megvetemedett embercsinálta tájat
s varázsol belőle
ismét szépséget
tüll-ragyogást épít
csodálatos hó-hegyeket
kicsi himalájákat
csúcsokkal hegygerincekkel fennsíkokkal
amelyek felett áteveznek
fekete árnyakként a varjak
az összesereglett cinkék
sármányok s a stiglicek is
s ahogy az ember elindul
ebben a fehérségben
és kinyíltságban
szinte hallja a leszálló csendet
amelyet a hópihék hoznak a magasból
s kísérnek madárárnyak

2

a nádas mélyéről
kiröppen az alkonyat
meglebeg a tó iszapos medre felett
int a havazásnak
a felzizegő nádbugáknak
a megfeketedett örökéletű fűzfáknak
a hűséges idő-strázsáknak
aztán könnyeden fellibeg
a távoli horhasok akácfa-sötétjébe
növekszik a békesség
a csupasz nyárfákra felgallyazó
fenyőrigó-csapat szárnya alatt
alig hallhatón

3

bizony még mindig
az otthon végtelen terei
s benne a mindig-elérhető távolságok
a köszönés jó íze
a hozzánk hajló bölcsesség
s a szem rebbenése
a havas láthatárig
mert nem az a való
ami látható hanem amit
a fehérség-özön eltakar
s majd jön a szél is
a tetők felett
magányos suhogással
s végigsöpri a nyugvó világot
síkságok éleit
dombságok lankáit
s mire megfordul
kitisztul a most-ködlő magasság

4

hold-hideg éjszaka
az úton láthatatlanul ügetnek
szebb lovaim
kitágult orrlikukból
a meggyfák lehajló ágaira
s lesz minden dércsipkés
hajnal-időre
lám hányszor és hányszor
ismétlődik újra
ami bennünk egyszeri
és változatlan
nem emlék
hanem mindig jelen-idejű való
ott s idebent
akár a szívdobbanás
láthatóvá válik
a szépség









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése