Úgy alakult, hogy egy fa tövében
ülök a parton,
napfényes reggelen.
Jelentéktelen esemény ez,
nem fog bevonulni a történelembe.
Nem csata, nem békekötés,
amelynek okait kikutatnák,
sem zsarnokölés, emlékezetre méltó.
Mégis tény, hogy a parton ülök,
és ha már itt vagyok,
jönnöm is kellett valahonnan,
előtte pedig
megfordulnom számos más helyen,
éppen úgy, mint az országhódítóknak,
mielőtt hajóra szálltak.
Egy röpke pillanatnak is burjánzó múltja van,
péntekje szombat előtt,
június előtti májusa.
Éppoly valódi távlatai,
mint hadvezérnek távcsövön.
A fa nyárfa, mely sok éve hajt itt.
A folyó neve Raba, nem tegnap eredt.
Azt a kis ösvényt sem tegnap óta
taposták ki a bokrok között.
A szélnek, hogy szétoszlathassa őket,
előbb ide kellett fújni a fellegeket.
S bár említésre méltó semmi sincs e vidéken,
attól még részletekben gazdag a világ,
éppoly megindokolt és meghatározott,
mint amikor népvándorlások színtere volt.
Nem csak az összeesküvéseket övezi csend.
Nem csak koronás főt illet jogcímek díszmenete.
Nem csak egy felkelés évfordulója lehet kerek
és megülhető, hanem egy kavics is a parton.
Az alkalom hímzése sűrű és kacskaringós.
Hangyaöltések a fűben.
Fűvel kivarrva a föld.
Hullám-mintákba szőve egy faág.
Úgy alakult, hogy vagyok és nézem.
Fehér pillangó csapong fölöttem
csak őt megillető szárnyain,
és a kezemen átrebbenő árnyé
nem másé, nem bárkié, hanem csak az övé.
Ilyenkor mindig elbizonytalanodom,
hogy a fontos
fontosabb-e a jelentéktelennél.
.jpg)