Kassák Lajos: Kezem a kezedben

Hallod? Ez az a szél
mely kitépi a fák gyökereit
de ez a szél gyönge ahhoz
hogy elszakítson bennünket egymástól.

Te az én lefejthetetlen húsom vagy
s az én vérem forr a te ereidben.
Hiába jön felénk barát vagy ellenség
nincs aki elrabolhatná a te ajkad
az én ajkamról
nincs, aki kiáshatna engem
a te nagyon mély szemeidből.

Kassák Lajos: Hazátlan

Alszol és ébredsz ó árva te
elindulsz és nem tudod hová
léted lényegét keressed folyvást
magányos fa vagy a szú emészt.

Hol van a föld ahol születtél
testvéreiddel a nagy erdő
hol végtelen egekbe szállva fel
madár dalolja kék szerelmét.

Emlékszel az útra egy lovas
poroszkált rajta kelet felé
nyeregbe szállni vágytál magad is
de intett már a végzet ujja.

Azóta is loholsz egyedül
álom és valóság közt szép hazád
toronyjelét keresed vakon.

Kassák Lajos: Jóra való intelem

Üvegszemét a ház már lehunyta
tán alszik is
de éber a gazda
régi könyvekben lapozgat
Istenét keresi benne.

Lomhán köröz az éjmadár
s inni a tóra száll.
Egy kóbor eb

most fut át keresztben az úton
és észre sem veszi
hogy a jegenyesor árnyéka
elnyeli örökre.

Éjfél. Aludj te is
ahogyan a szomszéd háza alszik
álomtengere mélyén.

Kassák Lajos: Istenhez vagy valaki máshoz

Uram bocsásd meg bűneimet ha vannak
nem raboltam ki és nem öltem meg senkit
szigorú pillantásod rég felmérte már
hitvány áruló vagy balga hős voltam-é.

Véled számolok most ki sosem üldözött
és megszégyenülten én sem kértem, semmit
egy voltam csak a szűk viharvert akolban
szalmán éltem és gyapjút adtam gazdámnak.

Nem mondom el mit kerestem és mit találtam
de lásd láncok és kétkedések öveznek
s most alázatosan kérem én jó Uram
elfáradt csontjaimat fogadd kegyelmedbe.

Somkuti Gabriella: Bizonyosság vágya

Protonok és kvarkok között a semmi,
világod billen és kilopja talpad alól a földet,
az űrbe markolsz, istent keresve,
vagy valakit, akárkit,
aki valamit üzenne,
aki egy hang lenne földinduláskor,
egy evező árvizek idején,
aki felírná a kozmosz falára
a bizonyosság ígéretét,
aki megóvna a zuhanástól
és tenyerén melengetve
őrizne az elmúlástól.

Eddie D. Fleming: Elengedés

"Egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (Fil 3,14)

Ahogy felszedtem a fagy miatt elpusztult egykor gyönyörű téli zöld növényeket, rájöttem, hogy nem csak a régi növényzettől szabadulok meg, hanem helyet készítek az újnak. Ugyanez igaz az életünk eseményeire is. El kell engednünk a múltat, hogy helyet készítsünk a jövő számára. De elengedni féltve őrzött pillanatokat vagy fájdalmas élményeket nem olyan könnyű, mint kidobni az elsorvadt, élettelen növényeket.
Péter ott akart maradni egy felemelő pillanatban a megdicsőülés hegyén (Mt 17,1-4). Sokunkhoz hasonlóan nem akart elengedni egy nagyszerű pillanatot. Ezek a pillanatok - az élet nagy áldásai - nem azért vannak, hogy állandó otthonunkká váljanak, hanem a megpihenés szép állomásai az életünk során.
A fájdalmas pillanatok még inkább elválasztanak a jövőbeli örömöktől. De hogyan léphetünk tovább? Úgy, hogy Istenre figyelünk, akinek kegyelme és áldásai minden nap megújulnak. Megtalálhatjuk ezeket az áldásokat, és teljes örömünk lehet bennük, ha elengedjük a múltat, és a jelenünket és jövőnket Istenre bízzuk."

József Attila: A világ megteremtése

Igen, tudom, még nem volt a világ,
Csak az erők nyugalmas vize,
Fojtott dühű, nagy vize,
Nem volt még hal se, de halat akart,
Nem volt még dal se, de dalolni akart,
Asszony se volt még, isten se volt még,
Vagy isten volt-e az egészen férfi,
Egészen gyermek, nem tudom,
- Most munkás lehet, vagy talán költő,
Hiszen mindegy a munkás, a költő -
Ő volt még egyedül, nagyon magába,
Mint én vagyok most, olyan magába.
Tehetetlen volt, csak szeretet volt,
Társat akart és csak szeretet volt.

Nem tudott tán még beszélni se,
Nem tudott tán már hallgatni se,
Társakra gondolt, asszonyra gondolt,
A te víg, meleg szemedre gondolt,
Aki ha látná, nagyon szeretné,
Frissen, fürödve, jobban szeretné.
A te víg, meleg szemedre gondolt
S a vízbe lépett,
A víz fölbömbölt, ahogy belépett,
Elnyelte, mint a villámot az éj!
És ő lesüllyedt a fenekéig,
Feneketlen víz nincs-fenekéig.

A víz
Felhőkbe szállt a szíve fölött,
Jéghegyekké vált a háta mögött,
Akkor születtek a hideg csillagok,
Akkor születtek a meleg napok,
Ő volt még egyedül, mint én: magába,
Társat akart és csak szeretet volt.

Vladimir Brandejs: Ruhásszekrény

Nyisd ki a szekrényt!

Ott van benne

a tavasz,
a nyár,
az ősz,
a tél,

a keresztelők,
az esküvők,
a temetések.

A nap
és az árny jele,
amit a nők
egész életükön át viselnek.

A világ, az álom és a jajgatás,
ami mindenkié lehet.

Jégdarabok,
lángok
szaténon, selymen,
diolénen, akrilon.

Konfekciótermékek
és méretre varrtak.

Dabi István ford.

Bartal Klári: Örökkön égve

Velem vagy még az estéli imákban,
Kenyérszegésben, őszi reggelekben,
Mikor a napfény birkózik a köddel
S levele hullik sudártörzsű fáknak.
Rád gondolok a terített asztalnál,
Mellettem állsz az úrfelmutatáskor.
Neked írom a verset és az arcod
Rezdüléseit követik a rímek,
Elismerő szavadra szomjúhozva.
És hozzád mérek mindenkit köröttem,
Bátorító kézszorításod várva,
Nem szabadulva erős köteléktől,
Mert egyek vagyunk élve,vagy halálban –
Hiába porlik tested messzi földben.

Ljubomir Levcsev: Repedés

Ékként hasítottál te
az életembe
és magad után
csak egy repedést hagytál.

Most próbálgatom
összeragasztani
életem két felét,
de széleit a sok vihar
már lekoptatta -
nem illenek össze.

Bárcsak - mondom -
az, aki most
nyílt szívvel jön felém,
bárcsak ő át tudná ugrani
ezt a hasadékot!

Dabi István ford.

Esther Gress: Tartás

Én mindig
a gyengével tartok
és amikor a gyenge
erős lesz
én az erőssel
fogok tartani
aki gyenge lett

Dabi István ford.

Arabella Salaverry: Szerelmek...

Léteznek mindenkori
és mindenkorra szóló szerelmek.

Földeket,
országokat,
kontinenseket bejáró szerelmek.

Szerelmek, amiket az időben
ültetnek el,
csíráznak ki,
érnek meg,
illatoznak,
és tartanak,
és örökké kitartanak.

Tegnapi,
mai
és holnapra szóló szerelmek.
Gyengéd szerelmek.
Pókhálók,
amiknek nem okoz kárt a szél.

Bőr nélküli érinthetetlen szerelmek.

Minket az élethez kötő

Ifjúságtól illatozó szerelmek.
Szerelmek, amik tartanak
és örökké kitartanak.

Eltűnnek és visszatérnek,
növekszenek,
remegnek,
bőr nélkül, érinthetetlenül,
szó nélkül.

Tegnapi,
mai
és holnapra szóló szerelmek.

Mindenkori
és mindenkorra szóló szerelmek.

Dabi István ford.

Tavasz

Tavasz

Walt Whitman: [Azt hiszem, el tudnék menni, hogy az állatokkal éljek]

Azt hiszem, el tudnék menni, hogy az állatokkal éljek, olyan békések és szerények,
Soká, soká állok és nézem őket.

Nem izzadnak és nem nyöszörögnek sorsukon,
Nem fekszenek ébren a sötétben, siratva bűneiket,
Nem keserítenek el Isten iránti kötelmeik megvitatásával,
Egyik sem elégedetlen, egyik eszét sem veszi el a bírás tébolya,
Egyik sem térdel a másik előtt, sem egy ezer évvel előbb élt fajtájabeli előtt,
Egyik sem tekintélyes vagy szerencsétlen az egész földkerekségen.

Így mutatják meg, hogy rokonaim és én elfogadom őket,
Jeleket hoznak nekem magamról, nyilvánvalóan kimutatják, hogy birtokában vannak azoknak.

Nem tudom, honnan kapják e jeleket,
Itt jártam e roppant időknek előtte és hanyagul leejtegettem őket?

Én magam, aki akkor és most és mindörökkön előre törtem,
Mindig többet gyűjtve és mutogatva sebtében,
Végtelenül és sokfajtájuan és mint ezekhez hasonló közepettük,
Nem túlságosan zárkózom el emlékeim átnyújtói elől,
Ki-kikapom közülük egy kedvencemet és testvériesen továbbhaladok vele.

Egy paripa gigászi szépsége, mely friss és viszonozza enyelgésem,
Magashomlokú fej, széles fültávolság,
Fényes és hajlékony tagok, földet seperő farok,
Pajkosan szikrázó szemek, finommetszésű hajlékony fülek.
Orrlyuka tágul, amint bokámmal megölelem,
Arányos tagjai remegnek a kéjtől, amint oda és visszavágtatunk.
Csak egy pillanatra használlak, aztán elbocsátlak, paripa,
Minek nekem a te lépteid, mikor én magam elébük rúgtatok?
Állva vagy ülve is gyorsabban járok nálad.


Ének magamról 32.

Lator László fordítása

Leonard Cohen: Ajándék

Azt mondod, hogy a csend
közelebb van a békéhez mint a versek
de ha ajándékként
csendet hoztam volna neked
(amennyire ismerem a csendet)
azt mondanád
         Ez nem csend
ez egy újabb vers
és visszaadnád nekem.

Krusovszky Dénes fordítása