Csáky Károly: Gyónás kéréssel

Uram, adósod
vagyok
s méltatlan
szolgálatodra.

Ha szakadékok
tátongnak errefelé,
mondd,
miként
közelíthetnék
hozzád?

Uram,
engedd,
hogy naponta
feltekinthessek az égre,
esténként
mennyboltod alá bújhassak,
mint őrzőangyalaid
szárnyai alatt bújtam egykor
anyám puha párnáihoz.

Engedd, Uram,
hogy belelássalak
a holdsugárba,
csillagragyogásba
meg a felhők vonulásába.

Add,
hogy elcsendesedjek
a háborgók közt,
és találkozzam veled
minden ébredésemben,
a nappalok forgatagában
kisírjam könnyeit
a kínak s az
örvendezésnek.

Add
magad
fiadnak,
Atyám,
hogy tied
lehessen
feloldozás után.

Végh Sándor: Rólam

Néma szavak a

csend paripáján ülve

züllenek hanggá.

Sík Sándor: Tedd a jót!

Tekintet nélkül arra, hogy
Másoknak tetszik
Vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy
Látják-e vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e
Sikere vagy nem,
Tedd a jót!

Tégy minden jót, amit
Megtehetsz,
Ott, ahol vagy,
Úgy, ahogy teheted,
Akkorát, amekkorát tehetsz,
De mindig, szüntelen ez legyen
A programod!

Napi Ige és gondolat

" Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban." (Zsoltárok 46:2)

Mindig biztos segítség a nyomorúságban – ez is egy tényszerű megállapítás az Úrról. Kire számítunk a nyomorúságos élethelyzeteinkben? – kérdezi tőlünk az Ige.

Bizonyára mindnyájunknak van olyan családtagja, barátja vagy lelki társa, akire azt mondhatjuk: lehet rá számítani. Mindig. Őt keresem, hívom, ha gond van. Segítsen, adjon tanácsot, vagy csak hallgasson meg. Nagy áldás az, ha van valaki, akire tényleg számíthatunk. De nem csalódtunk még? Nem láttuk még az illetőnek a gyengéit, a határait, azt, hogy olykor a lehető legjobb szándék ellenére sem tud segíteni?

A bethesda tavi, 38 éve beteg ember szavait idézve mondhatjuk, szörnyű, ha nincs emberünk, de még ettől is szörnyűbb, ha nincs Istenünk. Ha emberünk, vagy embereink vannak, de nincs Istenünk, nincs hitünk a hatalmas, élő Úrban. Hiszen igazából egyetlen egy valaki van, aki mindig biztos segítség a nyomorúságban. Az Úr az. Ő mondja: Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem. (Zsoltárok 50:15) Az Úr sokszor embereken keresztül segít. De vannak esetek, amikor még emberek sem kellenek hozzá, hiszen előtte semmi sem lehetetlen.

Forrás: Napi Ige és gondolat

Kálnoky László: Olyan világban éltem

Olyan világban éltem,
hol bárgyú kések szeleteltek
búzacipó-mosolyú arcokat –
hol főzelékszagú homályban
fortyogva pangtak el az eszmék –
hol a sárból gyúrt ember
sárból gyúrta isteneit.

Kálnoky László: Csak mint a fák…

Egyedül állni a nyári délutánban
egy ismeretlen város főterén,
a falnak vetve hátadat,
bámulni a gótikus tornyokat,
testes kupolán a rézrozsda zöldjét,
arcodon érezni a zápor
jótékony, langyos sortüzét,
és hálásan, halkan sóhajtani,
mint a porlepte fák…

Tamás Tímea: Gyévuska verse

                romantikusan

nem lehet beköltözni sehová
a szerelmek nem adnak házat
(sem szobát sem éjjeli menedéket)
csak elvesznek csak várnak elvárnak
számlát írnak kikalkulálják az árat
hogy fizess még mielőtt távoznának

az ár kell nekik mert adós vagy
ára van minden tettnek s szónak
mindennek amit nem akartál
amit magadból mégis adtál
ki kell fizetni részletre lassan
s el kell tűnni egy pirkadatban

öltözni menni vissza se nézni
soha többet nem sírni nem becézni
hagyni a romantikát a nyálast
otthon kipucolni a tálast
sikálni feltörölni élni
soha semmiről nem beszélni
csak fizetni fizetni fizetni
s a mozdulatokba halkan beleveszni

havas mezőkön ácsingózni járni
az eljövendőkre már sohasem várni
visszamenni szépen Szibériába
mint kinek odaköltözött az álma
(úgyis ott lakott
 fagyott lakatok őrizték
 hó volt jó volt
 s a hideg
 őrök nélkül is
 távol tartotta
 a kísértéseket)
s ott alszik csendben ébredéstelen

jó világ az havas meztelen
szikár
1 versbe épp illene
hidegbe bugyolálva várnak a faágak
nem is érzik nem is fáznak
el vannak rontva
kevés fénnyel beérik
(bár a termésük néha késik)

Szibériából nincs visszaút
(vagy lenne csak messze)
20 év alatt apadt csöndesült
az mi szívedet nem engedte
nem fagytál meg és nem égtél
a túlélésnek nincs nagy ára
a szél porhóval lassan betakargat
s maradhatsz kedves Szibériában

Kamarás Klára: Töredék

Hányszor építünk templomot homokra,

s rebegünk benne kéretlen imát...!

Bálványt emelünk őrült oltárunkra,

s szétromboljuk, mikor nem tesz csodát!

Kamarás Klára: A fák alatt

A fák alatt, közel a házhoz
Így szólt a férfi asszonyához:
Tudd meg, te vagy az életem,
Te vagy a sóm , a kenyerem,
Hűs hajnalom, munkás napom,
Hazavezérlő csillagom...
Tövisek között áfonya!

Ha nem lennél, engem ki várna?

Te vagy a lelkem  téli álma,
De Ő ... a tavasz mámora !

Kamarás Klára: Csak Neked...

 Az álom és a költészet szabad.

Az vagy, akinek képzeled magad.

Lehetsz király, vagy koldus, egyre megy.

Anyja után vágyódó kisgyerek,

elestél? Hagyd, hogy felemeljelek,

s ha dalolok, hidd azt, hogy csak Neked! 

Kamarás Klára: Búcsú egy régi baráttól

Meghaltál ? Élsz még ? Mindegy, úgysem értem.
A szél  elfújta léted és neved.
Vagy tán a sors törölt le, mint egy írást.
Barát voltál? Mindegy...Isten veled!

Felrémlik néha-néha kedves arcod
Egy - egy borultas őszi alkonyon
A remény olcsó, a hit drága jószág:
Hogy élsz , remélem, hinni nem tudom.

Ha a vadszőlőt kinn a szél cibálja
S sötéten leng az omladó falon,
Káprázó szemmel  szinte-szinte látom,
Te nézel be hozzám az ablakon.

Te szólsz hozzám a zörrenő levélben,
Bús ködpalástban te jársz kedvesem,
Foszló árnyékod látom átsuhanni
A dérrel hintett, fáradt kerteken.

De lám, az ég oly szürke, szürke egyre
És nem idézi kérdő kék szemed...
Meghaltál? Élsz? Ki tudja, jobb talán így.
Barát voltál? Mindegy. Isten veled!

Kamarás Klára: A perc varázsa

Mint kába lepkét gyertya fénye,

úgy vonzol, s tán lehullok égve,

mert perzselt szárnnyal szállni nem lehet,

csak itthagyni egy semmi életet...

Kamarás Klára: A hetvenhetedik évben

Ó, milyen jó, hogy ilyen szép
az elbúvó szavak tömjénes csöndje,
mikor már alig akad gondolat,
s az értelem behull lassan a ködbe.
Tegnap még fájt, és félszegen nevettem,
hogy nyelvem megbicsaklott és kereste
a mélyre rejtett bűvös hangokat,
s képeket szúrt a tűnt szavak helyére,
hogy ne zuhanjak még  örök sötétbe,
hogy megértsétek, amit akarok,
és lázadoztam, hogy kevés maradt,
hogy nem elég csak nézni a falat!
...de lám, mesél a málló vakolat,
és jó feledni gondot, bajokat.
Ami maradt:  a csendes nyugalom.
Talán elalszom egy derűs napon,
mikor már kimondani se tudom,
hogy "akarom".

Csukás István: Ebben a versben

Ebben a versben, ebben a csendben
kinyújtózkodik az Isten.
Ő tudja már, örömöm mit ér,
vele nyújtózik a fa, a fű, a gyökér,
az örömnek együgyű templomot csinál,
ablaka a fény, kupolája a nyár,
otrombán mozgok:sejtek halmaza,
pedig hív a hang: jer haza!
Én dacosan: tudjuk, mi a kettős spirál!
Ő mosolyogva hellyel kínál.

Szeitz János: Megtérek hozzád gondolatban

Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka,
A kimondatlan gondolat csöndjével,
A magányos szerelem csöndjével,
A nyári virágok kacér csöndjével,
A kiolvasott könyvek fáradt csöndjével,
A megcsalt szerelmek kába csöndjével,
A levelek őszi hervadás csöndjével,
A templomban nyugvó békesség csöndjével,
Az elhagyottak könnyhullása csöndjével,
A már sírni sem tudok béna csöndjével,
A fájdalmukat vesztett holtak csöndjével...
Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka.