Most kellene elmondani,
mennyit jártam utánad, most, amikor
ismerős már a visszeres lábak tétovasága a lépcsők előtt,
ismerős a megromlott hétköznapok szaga vasárnap reggelenként,
ismerős a pénztelenség
az éttermek pörköltszagú bejáratánál,
ismerős a gyávák hazudozása,
a sarokbaszorítottak megalázkodása,
és ismerős az álmodozás,
hogy egy sohase-összeizzadt ágyon
tiszta ingben várakozik rám valaki –
Most kellene elmondani: szeretlek,
most kellene mindent elmondani rólad, amikor
ismerős a penge a csuklón,
s a keserű orvosság-íz
az összefogdosott poharakban,
ismerős, ahogy szorongástól
vibrálnak az erek
lehangolt gitárhúrjai,
ismerős a rossz fogak íze a szájban,
amely virágillatot dadogna eszelősen,
ismerős a lassított csoszogás vigasza
a végső nekifutás alatt –
Most kellene elmondani:
egyetlen szerelem vagy,
mert az összes magányt ismerem általad.
2018. január 24., szerda
Takács Zsuzsa: A bátorság jutalma
Mondtam, hogy töltsük együtt
az éjszakát; annyira megtört volt
ugyanakkor, és nekem is eszembe
jutottak növekvő számú szépséghibáim.
Ahogyan tíz évvel azelőtt volt,
szerettem volna a búcsú napjait újra élni,
hiszen a veszteségtudat a képzeletnek
hollószárnyat ad. Az út mentén
a szédülő és térdreereszkedő házsorokat
néztem. A szerelem utolsó bevonulását
a virágban álló városba, szemérmetlen
táncát a karneváli carozzákon.
az éjszakát; annyira megtört volt
ugyanakkor, és nekem is eszembe
jutottak növekvő számú szépséghibáim.
Ahogyan tíz évvel azelőtt volt,
szerettem volna a búcsú napjait újra élni,
hiszen a veszteségtudat a képzeletnek
hollószárnyat ad. Az út mentén
a szédülő és térdreereszkedő házsorokat
néztem. A szerelem utolsó bevonulását
a virágban álló városba, szemérmetlen
táncát a karneváli carozzákon.
Takács Zsuzsa: A veszett róka
Nem jött rá, hogy veszett rókát simogat?
A ház oldalában, az ereszcsatorna mellé
helyezett, nedves rongyok közt elvackolódó
beteg állat a kezét csókolgatta, és szeme
hálától lázasan fénylett. Tanulnom kéne
e kivert vadtól gondolta szégyenkezve,
ezért ágyába vitte, és tányérjából próbálta
etetni. De védence egyre ingerültebb lett,
nem kellett neki sem a fénylő hold, sem
a kürtök harsogása egyes szimfóniák első
taktusaiban. Különös félelmek gyötörték,
a légmozgástól például az eszét vesztette
szinte, mintha dübörgő légvonat közeledne.
És ő a kerekek alatt morzsolódna szét.
Ezért belemart az őt ápoló kézbe, rácsorgatta
nyálát, majd kimúlt. – Hősünk a gyászeset után
elvackolódott az ereszcsatorna mellett, szeme
a hálától jóelőre fénylett, és áldozatát várta.
A ház oldalában, az ereszcsatorna mellé
helyezett, nedves rongyok közt elvackolódó
beteg állat a kezét csókolgatta, és szeme
hálától lázasan fénylett. Tanulnom kéne
e kivert vadtól gondolta szégyenkezve,
ezért ágyába vitte, és tányérjából próbálta
etetni. De védence egyre ingerültebb lett,
nem kellett neki sem a fénylő hold, sem
a kürtök harsogása egyes szimfóniák első
taktusaiban. Különös félelmek gyötörték,
a légmozgástól például az eszét vesztette
szinte, mintha dübörgő légvonat közeledne.
És ő a kerekek alatt morzsolódna szét.
Ezért belemart az őt ápoló kézbe, rácsorgatta
nyálát, majd kimúlt. – Hősünk a gyászeset után
elvackolódott az ereszcsatorna mellett, szeme
a hálától jóelőre fénylett, és áldozatát várta.
2018. január 21., vasárnap
Török Sophie: Asszony karosszékben
Valamit még kellene tenni az életemmel, még
nem volna szabad megnyugodni, s ülni
tétlenül a napban – mint elkészült
kancsó az ötvös asztalán: végérvényesen és
menthetetlenül befejezett! Ó, Istenem, még
van bennem nyugtalanság, mely fulladozva
keres utat – és vágy, mely nem ült még soha
a Teljesedés asztalánál!
Még szűz dolgok rejteznek ezen a
sejtelmes erjedt délutánon: a vibráló sűrű
fényben, terhes búzaföldek s remegve
érő szőlők között; – kik íme mind kéjes
alázatba teljesítnek valami titkos
égi parancsot. Ó, asszony a karosszékben!
Itt ülök tétlenül, kimaradva az Élet
gyönyörű izgalmas játékaiból. De nyugodt
bőröm alatt indulatok remegnek, sistergő
indulatok! s helyüket keresik tolakodva, mint
tétlen figura keresi kirendelt helyét a kockás
sakktáblán. – Hiszen mindennek meg kell
érni! minden vágy teljesülésért eseng! Céltalan
semmi se lesz és Isten! tűrhetsz-e éretlen magvat
a Sarló alatt? És én még
anya se voltam! Érte lett minden:
nagy dolgok kicsiny életemben – tavasz!
szépség! szerelem! oh Isten! Istenem!
mit vétettem én? hogy minden
nyüzsgő életek között e néma
bölcs mennybolt alatt a borzas
kotlót irígylem! Betelt
élete kéjes nyugalmát: amint
meleg szárnyai alá
rejti tengernyi csibéjét.
Bódás János: Hátra ne nézz!
Sodoma már lobogott égve,
s hátra fordult Lót felesége.
Előtte az új, boldog élet intett,
nagy tűzvészt látott hogy hátra tekintett,
s mit az Úr mondott, beteljesedett:
sóbálvánnyá merevedett.
Ne néz vissza, honnan az Úr kivon,
mert meggyökerezel a félúton!
s hátra fordult Lót felesége.
Előtte az új, boldog élet intett,
nagy tűzvészt látott hogy hátra tekintett,
s mit az Úr mondott, beteljesedett:
sóbálvánnyá merevedett.
Ne néz vissza, honnan az Úr kivon,
mert meggyökerezel a félúton!
Vörös István: Életkorok
0
Az újszülött egy
nagyon hosszú
történet végére ért.
A világ értelmes volt
és kinőhető.
A világ sötét, meleg
és barátságos volt.
Most már nemcsak sötét,
nemcsak barátságos,
nemcsak meleg,
nemcsak értelmes.
A kinőhetetlen világban ő,
aki eddig egyre nagyobb
lett, pici.
A megérthetetlen világban ő,
aki eddig egyre ügyesebb
lett, ügyetlen.
A belakhatatlan világban ő,
aki eddig egyre otthonosabb
lett, idegen.
10
Mi dönti el, hogy az ember 10 évesen
gyerek-e még? 10 éves vagy és kötött
kardigánodban mosolyogsz egy fényképező-
gépbe. Csak úgy tudunk a jövőbe nézni,
ha egy lencsébe nézünk bele.
10 éves vagy és vad bozótként
növő hajad vidám felnőttkort ígér.
A 10 éves jövője még olyan
szabad, mint a tekintete. 10 éves
vagy, csat a hajadban, a nyakadban
kendő. Már mindent tudsz
magadról, de semmit nem tudnak
rólad! A 10 éves jó helyen van jókor.
A 10 éves a nagymamája mögött áll,
mint egy fegyverhordozó.
A nagymamája a 10 éves mögött áll,
mint fal az árnyék mögött.
A 10 éves maszatos a lekváros kenyértől,
a játéktól, az iskolai izgalmaktól,
a hétvégi békétől. A 10 évest ne irigyelje
senki, mert rengeteg a gondja.
20
A 20 éves sose tűnik 20 évesnek
Hol 19-nek, hol 30-nak látszik
Nem is vagyunk sose 20 évesek
20 évesnek lenni boldogság lenne
A 20 éves kiöregedett a gyerekkorból
de előtte a… mi is? Az élet?
A 20 éves előtt másik világ van
mint a 30 éves vagy az 50-es előtt?
Mindannyian 20 évesek vagyunk
úgy 8–12 éves korunktól
80–120 éves korunkig
Nem mintha jó lenne 20 évesnek lenni
A 20 évesek boldogtalanok
nak hiszik magukat, a 20 évesek
bizonytalanok, a 20 évesek
szerelmesek, de nem tudják
hogyan kell szerelmesnek lenni
a 20 évesek nem sírnak
a 20 évesek sokat nevetnek
Milyen egy 20 éves arca?
20 hónapos, 20 hetes, 20
másodperces. A 20 éves most
látja először a világot, és őt
most látja először a világ
30
Harminc, harminc, harminc.
A fiatalság még tart,
de az ifjúkor már elmarad mögötted.
Erős vagy, szép vagy,
a múltad megtelt,
újat kell kezdeni.
Amit eddig nem tettél meg,
és amit eddig megtettél, még jóvátehető.
Kisüt a nap egy esős reggel után,
a falu fölé délibáb
emelkedik, a város fölé
egy kevés füst.
Ebédre flekken és sült krumpli,
meg egy pohár vörösbor.
A torta már nem érdekel.
Helyette tiéd a szerelem.
Ezentúl semmit nem tehetsz
következmények nélkül.
40
A 40 éves lehet öreg.
A 40 éves lehet fiatal.
De a 40 éves nem középkorú.
Mindenki annyi idős, mint amennyinek
érzi magát. Kivéve a 40 évest.
A 40. születésnapunkat
legjobb egy gyóntatószékben
bevallani.
Hány Miatyánkot szab
ki ránk penitenciaként a pap?
A 40 évesnek
legjobb megtanulni
egy-két imát, és
ajánlatos elfelejteni
egy-két dogot.
Aki 40 éves koráig nem nőtt föl,
nem is fog már. Az augusztusi alkony
véget vet az esőnek, és a nap
laposan, merészen átsüt a táj fölött.
A szivárványban csak piros
szín marad.
Most kezdődik az élet.
50
„Nem az idő zökkent ki.
Mi múltuk idejünket.”
Petri
Nem az idő zökkent ki.
Mi múltuk idejünket.
Ha volt egyáltalán időnk.
Ha az idő valaha is valakié.
Ez már történelemnyi darab,
és mielőtt mi, 50 évesek, átvettük
volna a világ irányítását,
nyomban meg is haladtak
minket, a 60-as, 70-es bölcsebb,
a 20-as, 30-as lendületesebb,
a gyerek tisztább.
Nem találom a helyemet,
mert nincs is,
nem találom az időmet,
mert kevesebb, mint hittem.
30 évesen még előfordult,
hogy fél év múlva fiatalabb voltam.
Az egész gyerekkor egy merő
fiatalodás volt.
Most csak a „Te se leszel fiatalabb!”
közhelye marad. Közhely 50 évesnek
lenni? Ezt már annyi nagy
ember nem engedte meg magának.
Pedig még az sem lehetetlen,
hogy most vagy a felénél.
Az ember akkor ér az élet feléhez,
amikor eljár fölötte az idő.
De hová jár, miféle felüljárón?
A fémbélésű kémények
árnyéka az udvarra hull,
zörög a fagy a gomolygó félsötétben,
nem hattyú száll át az udvar fölött,
hanem városi galamb
és vetési varjú.
60
Amikor az ember 20 éves, nem azt hiszi,
hogy sose lesz 40, csak a következő
20-at se reméli rövidebbnek.
A második 20 már nem mindent vivő.
Talán nem is öregszünk közben.
A harmadik 20 pedig úgy fogy el,
mint egy pohár bor. Na jó, egy üveg.
De demizsont, főleg hordót
nem mernék mondani.
Hogyan fogy el egy hordó bor?
A borászon kívül senki nem tudja.
Hogyan telik el 60 év?
Istenen kívül senki nem tudja.
70
Évről évre távolabb a nemléttől,
ami születésedet megelőzte.
Biztonságban vagy, ekkora
előnyt lehetetlen behozni.
Az életről is mindent tudsz,
és meg se látszik rajtad.
Betakar a megélt idő, mint
friss vetést a hó.
70 év fölött már nem illik
dolgozni. 70 év fölött
már nem illik újdonságot
követelni. 70 év fölött már
nem illik házasodni, se elválni.
70 év fölött már nem illik
új életet kezdeni.
70 év fölött érdemes csak új
életet kezdeni, vagy ha nincs
hozzá fölösleges életed,
kezdd újra a régit.
Nemcsak a 70 éveseké a világ,
de elég nagy részben az.
Ők az igazi kezdők.
A kezdeten kívül mindent tudnak.
A végzeten kívül
mindennel végeztek már.
80
Az évek össze vannak tapadva,
mint a fekete-fehér fényképek
a fiókban. Amikor 75 éves volt,
szeretett volna 57 lenni,
most, hogy 80, nem szívesen
lenne 8. Tízzel osztani,
számokat fölcserélni csak
papíron lehet, de az
arcra írt ismeretlen számjegyek,
a lélekre árnyékolódott
titkosírás, a szellem rovásai
nem vehetők el attól,
akinek a bölcsességét
hirdetik. Nem minden
80 éves bölcs. De a legtöbb
majdnem az. Nem minden 80
éves öreg, de az öregek
közt sok a 80 éves.
Levest főznek maguknak
múltból, a jelenhez tört
krumplit esznek, és a
jövő süteményéből nem
sajnálják a belevalót.
Újra édesszájúak.
90
90 éves korig még tisztességes dolog élni
(100-ig csodálatos, 110-ig lehetetlen,
ami nagyon ritkán mégis sikerül).
A 90 éves öreg. De már nem szégyen, hogy az.
20-ig egyre büszkébbek vagyunk,
30-ig mindegy, aztán elkezdjük restellni,
tagadni, jellemhibának tartani,
a 40 a krízis, már nem vagy fiatal,
de csak tovább, 60 fölött jön a „De jól nézel ki!”,
70 fölött a „Nem is gondoltam volna!”,
legkésőbb 77-től a büszkeség.
Bölccsé érik bármelyikünk arca.
Csak a bölcseké fogyatkozik meg.
A 90 éves már jó is. Maga a jóság.
Maga a tisztaság.
Maga az öregség.
Maga az újrakezdés utáni vágy.
Maga a bölcs beletörődés.
A 90 éves keze átlátszó, mintha
üvegből vagy az öröklét utáni sóhajból
lenne. A kérése meghallgattatik.
100
100 évesnek lenni nem túl
valószínű. A 100 éves az élet zsenije,
ő aztán tud élni. A legaljasabb
50 éves is, ha megéli a 100-at,
átlényegül. 80 fölött a rossz kihal
belőlünk. A gonosz
leveszi rólunk marhabélyegét.
A 100 évesnek nincs múltja,
szétosztotta a gyerekeinek,
akik nagyon öregek már,
ha élnek egyáltalán.
A 100 éveseké a jövő.
A 10, a 100, az 1000 év
egyaránt közel. El se kell teljen.
Itt van a jövő, mint egy pohár víz.
Kilöttyen a jövő, mint egy pohár víz.
Jólesik a jövő, mint egy pohár víz.
A 100 éves majdnem
angyal. Mindent tud,
de alig van hozzá teste.
Mindenre képes,
de nincs hozzá lelke.
100 évesnek lenni szabadság.
∞
Hogyan múlik el fölöttünk
a jövő, aztán a jelen,
és végül a múlt is?
Nem a tudásunk
kopik el. Egyszerűen
senkinek nem lesz szüksége
már erre a tudásra.
A tudásunk is elkopik.
Az élő jobban tudja.
Az élő a saját kárán
akar tanulni. A friss halott
nem az öröklét elején jár,
rögtön a közepébe
pottyan, onnan nem lát ki
se a kezdetekre, se a végre,
meg se haltam, gondolja,
gondolná, ha lennének
gondolatok az örökkévalóságban.
Nincsenek. Azaz örökké vannak.
Nem pont most. Nem hozzáférhetők.
A halottat nem mi vesztjük el,
hanem önmaga. A halott nem
önmagát veszti el, hanem
a halált. A halál nem megkapja,
hanem elveszti áldozatát.
Vagy ügyfelét. A halottat
nem találja sem az élet,
sem a halál, az öröklét
nem is keresi. Ha most valami
udvariasat vagy boldogítót
tudtam volna mondani,
azt írom: elnyeli gyorsan.
De aki az öröklétben veszik
el, az sose kerül meg.
A túlvilág nem találkozóhely.
Az újszülött egy
nagyon hosszú
történet végére ért.
A világ értelmes volt
és kinőhető.
A világ sötét, meleg
és barátságos volt.
Most már nemcsak sötét,
nemcsak barátságos,
nemcsak meleg,
nemcsak értelmes.
A kinőhetetlen világban ő,
aki eddig egyre nagyobb
lett, pici.
A megérthetetlen világban ő,
aki eddig egyre ügyesebb
lett, ügyetlen.
A belakhatatlan világban ő,
aki eddig egyre otthonosabb
lett, idegen.
10
Mi dönti el, hogy az ember 10 évesen
gyerek-e még? 10 éves vagy és kötött
kardigánodban mosolyogsz egy fényképező-
gépbe. Csak úgy tudunk a jövőbe nézni,
ha egy lencsébe nézünk bele.
10 éves vagy és vad bozótként
növő hajad vidám felnőttkort ígér.
A 10 éves jövője még olyan
szabad, mint a tekintete. 10 éves
vagy, csat a hajadban, a nyakadban
kendő. Már mindent tudsz
magadról, de semmit nem tudnak
rólad! A 10 éves jó helyen van jókor.
A 10 éves a nagymamája mögött áll,
mint egy fegyverhordozó.
A nagymamája a 10 éves mögött áll,
mint fal az árnyék mögött.
A 10 éves maszatos a lekváros kenyértől,
a játéktól, az iskolai izgalmaktól,
a hétvégi békétől. A 10 évest ne irigyelje
senki, mert rengeteg a gondja.
20
A 20 éves sose tűnik 20 évesnek
Hol 19-nek, hol 30-nak látszik
Nem is vagyunk sose 20 évesek
20 évesnek lenni boldogság lenne
A 20 éves kiöregedett a gyerekkorból
de előtte a… mi is? Az élet?
A 20 éves előtt másik világ van
mint a 30 éves vagy az 50-es előtt?
Mindannyian 20 évesek vagyunk
úgy 8–12 éves korunktól
80–120 éves korunkig
Nem mintha jó lenne 20 évesnek lenni
A 20 évesek boldogtalanok
nak hiszik magukat, a 20 évesek
bizonytalanok, a 20 évesek
szerelmesek, de nem tudják
hogyan kell szerelmesnek lenni
a 20 évesek nem sírnak
a 20 évesek sokat nevetnek
Milyen egy 20 éves arca?
20 hónapos, 20 hetes, 20
másodperces. A 20 éves most
látja először a világot, és őt
most látja először a világ
30
Harminc, harminc, harminc.
A fiatalság még tart,
de az ifjúkor már elmarad mögötted.
Erős vagy, szép vagy,
a múltad megtelt,
újat kell kezdeni.
Amit eddig nem tettél meg,
és amit eddig megtettél, még jóvátehető.
Kisüt a nap egy esős reggel után,
a falu fölé délibáb
emelkedik, a város fölé
egy kevés füst.
Ebédre flekken és sült krumpli,
meg egy pohár vörösbor.
A torta már nem érdekel.
Helyette tiéd a szerelem.
Ezentúl semmit nem tehetsz
következmények nélkül.
40
A 40 éves lehet öreg.
A 40 éves lehet fiatal.
De a 40 éves nem középkorú.
Mindenki annyi idős, mint amennyinek
érzi magát. Kivéve a 40 évest.
A 40. születésnapunkat
legjobb egy gyóntatószékben
bevallani.
Hány Miatyánkot szab
ki ránk penitenciaként a pap?
A 40 évesnek
legjobb megtanulni
egy-két imát, és
ajánlatos elfelejteni
egy-két dogot.
Aki 40 éves koráig nem nőtt föl,
nem is fog már. Az augusztusi alkony
véget vet az esőnek, és a nap
laposan, merészen átsüt a táj fölött.
A szivárványban csak piros
szín marad.
Most kezdődik az élet.
50
„Nem az idő zökkent ki.
Mi múltuk idejünket.”
Petri
Nem az idő zökkent ki.
Mi múltuk idejünket.
Ha volt egyáltalán időnk.
Ha az idő valaha is valakié.
Ez már történelemnyi darab,
és mielőtt mi, 50 évesek, átvettük
volna a világ irányítását,
nyomban meg is haladtak
minket, a 60-as, 70-es bölcsebb,
a 20-as, 30-as lendületesebb,
a gyerek tisztább.
Nem találom a helyemet,
mert nincs is,
nem találom az időmet,
mert kevesebb, mint hittem.
30 évesen még előfordult,
hogy fél év múlva fiatalabb voltam.
Az egész gyerekkor egy merő
fiatalodás volt.
Most csak a „Te se leszel fiatalabb!”
közhelye marad. Közhely 50 évesnek
lenni? Ezt már annyi nagy
ember nem engedte meg magának.
Pedig még az sem lehetetlen,
hogy most vagy a felénél.
Az ember akkor ér az élet feléhez,
amikor eljár fölötte az idő.
De hová jár, miféle felüljárón?
A fémbélésű kémények
árnyéka az udvarra hull,
zörög a fagy a gomolygó félsötétben,
nem hattyú száll át az udvar fölött,
hanem városi galamb
és vetési varjú.
60
Amikor az ember 20 éves, nem azt hiszi,
hogy sose lesz 40, csak a következő
20-at se reméli rövidebbnek.
A második 20 már nem mindent vivő.
Talán nem is öregszünk közben.
A harmadik 20 pedig úgy fogy el,
mint egy pohár bor. Na jó, egy üveg.
De demizsont, főleg hordót
nem mernék mondani.
Hogyan fogy el egy hordó bor?
A borászon kívül senki nem tudja.
Hogyan telik el 60 év?
Istenen kívül senki nem tudja.
70
Évről évre távolabb a nemléttől,
ami születésedet megelőzte.
Biztonságban vagy, ekkora
előnyt lehetetlen behozni.
Az életről is mindent tudsz,
és meg se látszik rajtad.
Betakar a megélt idő, mint
friss vetést a hó.
70 év fölött már nem illik
dolgozni. 70 év fölött
már nem illik újdonságot
követelni. 70 év fölött már
nem illik házasodni, se elválni.
70 év fölött már nem illik
új életet kezdeni.
70 év fölött érdemes csak új
életet kezdeni, vagy ha nincs
hozzá fölösleges életed,
kezdd újra a régit.
Nemcsak a 70 éveseké a világ,
de elég nagy részben az.
Ők az igazi kezdők.
A kezdeten kívül mindent tudnak.
A végzeten kívül
mindennel végeztek már.
80
Az évek össze vannak tapadva,
mint a fekete-fehér fényképek
a fiókban. Amikor 75 éves volt,
szeretett volna 57 lenni,
most, hogy 80, nem szívesen
lenne 8. Tízzel osztani,
számokat fölcserélni csak
papíron lehet, de az
arcra írt ismeretlen számjegyek,
a lélekre árnyékolódott
titkosírás, a szellem rovásai
nem vehetők el attól,
akinek a bölcsességét
hirdetik. Nem minden
80 éves bölcs. De a legtöbb
majdnem az. Nem minden 80
éves öreg, de az öregek
közt sok a 80 éves.
Levest főznek maguknak
múltból, a jelenhez tört
krumplit esznek, és a
jövő süteményéből nem
sajnálják a belevalót.
Újra édesszájúak.
90
90 éves korig még tisztességes dolog élni
(100-ig csodálatos, 110-ig lehetetlen,
ami nagyon ritkán mégis sikerül).
A 90 éves öreg. De már nem szégyen, hogy az.
20-ig egyre büszkébbek vagyunk,
30-ig mindegy, aztán elkezdjük restellni,
tagadni, jellemhibának tartani,
a 40 a krízis, már nem vagy fiatal,
de csak tovább, 60 fölött jön a „De jól nézel ki!”,
70 fölött a „Nem is gondoltam volna!”,
legkésőbb 77-től a büszkeség.
Bölccsé érik bármelyikünk arca.
Csak a bölcseké fogyatkozik meg.
A 90 éves már jó is. Maga a jóság.
Maga a tisztaság.
Maga az öregség.
Maga az újrakezdés utáni vágy.
Maga a bölcs beletörődés.
A 90 éves keze átlátszó, mintha
üvegből vagy az öröklét utáni sóhajból
lenne. A kérése meghallgattatik.
100
100 évesnek lenni nem túl
valószínű. A 100 éves az élet zsenije,
ő aztán tud élni. A legaljasabb
50 éves is, ha megéli a 100-at,
átlényegül. 80 fölött a rossz kihal
belőlünk. A gonosz
leveszi rólunk marhabélyegét.
A 100 évesnek nincs múltja,
szétosztotta a gyerekeinek,
akik nagyon öregek már,
ha élnek egyáltalán.
A 100 éveseké a jövő.
A 10, a 100, az 1000 év
egyaránt közel. El se kell teljen.
Itt van a jövő, mint egy pohár víz.
Kilöttyen a jövő, mint egy pohár víz.
Jólesik a jövő, mint egy pohár víz.
A 100 éves majdnem
angyal. Mindent tud,
de alig van hozzá teste.
Mindenre képes,
de nincs hozzá lelke.
100 évesnek lenni szabadság.
∞
Hogyan múlik el fölöttünk
a jövő, aztán a jelen,
és végül a múlt is?
Nem a tudásunk
kopik el. Egyszerűen
senkinek nem lesz szüksége
már erre a tudásra.
A tudásunk is elkopik.
Az élő jobban tudja.
Az élő a saját kárán
akar tanulni. A friss halott
nem az öröklét elején jár,
rögtön a közepébe
pottyan, onnan nem lát ki
se a kezdetekre, se a végre,
meg se haltam, gondolja,
gondolná, ha lennének
gondolatok az örökkévalóságban.
Nincsenek. Azaz örökké vannak.
Nem pont most. Nem hozzáférhetők.
A halottat nem mi vesztjük el,
hanem önmaga. A halott nem
önmagát veszti el, hanem
a halált. A halál nem megkapja,
hanem elveszti áldozatát.
Vagy ügyfelét. A halottat
nem találja sem az élet,
sem a halál, az öröklét
nem is keresi. Ha most valami
udvariasat vagy boldogítót
tudtam volna mondani,
azt írom: elnyeli gyorsan.
De aki az öröklétben veszik
el, az sose kerül meg.
A túlvilág nem találkozóhely.
2018. január 19., péntek
Olasz Valéria: Veronai éj
(egy baleset áldozatainak emlékére)
„Látjátok feleink”,
tegnap még ifjú emberek voltak,
nap-mint-nap életet játszadoztak,
siklott a fény hajnali szívükön,
s ma már mozdulatlan holtak!
Hegyeket álmodtak
bátran és merészen,
kihívásokra, tettre készen.
De bekötötte az éj csillagszemét!
nem ragyog már rájuk
sem hold, sem égi fény,
álmaikat simogatja
hófehér égi lény.
Kettétört az út,
testük lángba borult,
lelkük örökre hazaszállt,
siratják őket anyák, apák,
róluk suttognak hófödte fák.
Jöhet-e ezután magyar tavasz?
Istenem, nélkülük felkelhet-e még a nap?
Gergely Ágnes: Az őrtorony
Széljárta éjszakákon
szemüveg, zokni, fogpohár az ágyon.
Valaki a párnájától válni készül.
Az ajtófélfát sem érinti meg végül.
És hiába van a húsvéti lapon pirostojás,
akár vérjavító borban a véres ragyogás –
eltűnt a dolgok íze. Nincs már rögeszme sem.
A harangkötélen egy emlék kondul: „jelentkezem”,
s körvonaltalan minden. Az őrtorony
kétfelé leng a szélben. Középütt rostokol
– nem angyal, nem ördög – egy bátor mondat.
Aztán az is kevés.
És lehull a magasból az utolsó ölelés.
szemüveg, zokni, fogpohár az ágyon.
Valaki a párnájától válni készül.
Az ajtófélfát sem érinti meg végül.
És hiába van a húsvéti lapon pirostojás,
akár vérjavító borban a véres ragyogás –
eltűnt a dolgok íze. Nincs már rögeszme sem.
A harangkötélen egy emlék kondul: „jelentkezem”,
s körvonaltalan minden. Az őrtorony
kétfelé leng a szélben. Középütt rostokol
– nem angyal, nem ördög – egy bátor mondat.
Aztán az is kevés.
És lehull a magasból az utolsó ölelés.
Kálnoky László: Zsákutca
A biztonság unalmas
nyúltornyából néha előmerészkedsz,
s késpengeélű éjszakában
botorkálsz, hogy megtapogasd
a zsákutca végében a falat.
Sík Sándor: A hatvanévesek angyala
I. Nézni, nézni
Ülni, ablakban, hegyen, fák alatt,
Ülni és nézni az élő világot,
A nagyot és a kisvilágokat:
Az őszi nap bizsergő sugarát,
Elefántszín faóriásokat,
Göcsörtös ágak labirintusát,
Fűszálak, hangyák, szöcskék dzsungelét,
Csüngő vízcseppet, csillogó sarat,
Kutyák bozontját, tehénkék szemét,
Pillangó-lengést, felhők suhanását, -
És hallani a csendet, locska szellőt,
Fecsegő lombot, csörfös kis rigót,
A lankadatlan tücsök-tremolót,
S a békanép fegyelmes kórusát,
Embereket, az össze-vissza élet
Ágaskodó ezer színét-szagát,
Gyerekzsivajt, szekérzörgést az éjben,
Arcok titkait, gépek muzsikáját,
Csepp ablakokon alkony csillanását,
Öreg fiúk fontoskodó hadát
Nagy házak furcsa kőkockáiban:
Mindent ami él, mindent ami van,
Csak nézni, nézni, símogatni szemmel,
Semmit se váró, békés szerelemmel
Már nem azért, hogy dalba-versbe álljon,
Hogy engem mondjon, nekem muzsikáljon,
Még csak nem is ajaktalan imának,
Csak úgy magában mindent és magának,
Csak önmagáért, nem énmagamért,
Csak nézni, nézni, színről-színre látni,
(Testvér ez avval, ami odaáti,
Ahol lefoszlik Ádám fátyola;)
Szemoldó ujjad így illesse pillám,
Adeptusodnak így avass fel immár,
Hatvanas évek áldott angyala!
II. A csillagok tövében
Mondd, üldögélő, aki minden este
Kiülsz az egyre teljesebbre váló
Holdgömb alá s elnézed mozdulatlan
A csillagképek hűvös reszketését -
Nem hív a szomszéd házak békessége,
Ahol megfáradt emberek pihegnek
Erőt aludni a holnapi gondra,
Nem hív a kertek aljáról az ének,
A nevető, játékos fiatalság,
Csigaházad sem, kedves asztalod sem,
Melyen a villany meleg fénykörében
Könyveid meghitt bölcsessége virraszt;
Csak ülsz, csak ülsz a csillagok tövében,
Magadat is felejtve - üldögélő,
Mondd meg nekem: mit látsz az éjszakában?
Csillagokat? Bolygók, napóriások,
Izzó ködök, tejútak óceánját?
Sugárözönök zápor-zuhogását?
Fényesztendőknek megszámlálhatatlan
Eónjain keresztül erre tévedt
Törmelékeit sokszázezer éve
Kilobbant kozmikus tragédiáknak?
A világsíkok egymásba simúló,
Egymásból újuló dimenzióit?
Bújócskáit a hullámnak, a fénynek,
Csilló tükörén a Határtalannak?
Ezt látod?
Ezt, és többet, és nagyobbat.
Többet, nagyobbat? Szellemek suhantát?
Csillaggolyókkal tekéző Hatalmak
Három pár szárnyon lebegő csodáit,
Amint a Törvény zengő vesszejével
Vezényelik, - komolyan, mint a gyermek, -
A Játék ütemét és énekelnek?
Ezt látod?
Ezt, és többet, és nagyobbat.
Többet, nagyobbat? Hát van még azontúl?
Azontúl már az ember nem beszél.
A csillagok közt csillagként lebeg
És teljesül és hallgat, mint a Hold.
III. Barack
Barack a lomb közt, derekán a nyárnak.
Betelt ígéret, valósult remény.
Nincs benne semmi már, ami önös volt,
Ami fanyar volt és fás és kemény.
Mindene méz már, csorduló zamat,
Dús testében lélekké lényegült
A rost, a hús, még a csontos mag is.
Ül csendesen, békén: beteljesült.
A pillanatot várja vágytalan.
Mikor lehull, magától, boldogan,
S az anyaföld ünnepi asztalán
Testét átadja ételül.
Ne búsulj, kishitű:
Pár esztendőd még adatik talán.
IV. Most válik el
Küldetett minden tehozzád követként:
Lásd, mi lehetnél,
Ha egyszer amúgy Isten szíve kedvént
Megemberednél.
Elég a gubbasztás, öreg gubó
Bezárt magadban:
Kaland az élet most is, izgató,
Mint húszéves korodban.
Öregszünk? Éljünk! Még távol vagyunk a
Tőlünk telőtül.
Most hívja még csak mesterét a munka:
Kezdjünk, előlrül.
Most válik el, hogy mit érlelt a csend
A dús napokban.
Pihenni ráérsz, - majd, majd odalent,
Majd százéves korodban.
Azazhogy állni, nyugalomra térni
Még ott se számíts:
Mozogva kell a Mozgatót elérni.
Fény vagy? - Világíts
Most válik el, ha megfogantatott
A szikra benned:
Fellobban-e itt, fellobban-e ott:
A végtelennek!
Ülni, ablakban, hegyen, fák alatt,
Ülni és nézni az élő világot,
A nagyot és a kisvilágokat:
Az őszi nap bizsergő sugarát,
Elefántszín faóriásokat,
Göcsörtös ágak labirintusát,
Fűszálak, hangyák, szöcskék dzsungelét,
Csüngő vízcseppet, csillogó sarat,
Kutyák bozontját, tehénkék szemét,
Pillangó-lengést, felhők suhanását, -
És hallani a csendet, locska szellőt,
Fecsegő lombot, csörfös kis rigót,
A lankadatlan tücsök-tremolót,
S a békanép fegyelmes kórusát,
Embereket, az össze-vissza élet
Ágaskodó ezer színét-szagát,
Gyerekzsivajt, szekérzörgést az éjben,
Arcok titkait, gépek muzsikáját,
Csepp ablakokon alkony csillanását,
Öreg fiúk fontoskodó hadát
Nagy házak furcsa kőkockáiban:
Mindent ami él, mindent ami van,
Csak nézni, nézni, símogatni szemmel,
Semmit se váró, békés szerelemmel
Már nem azért, hogy dalba-versbe álljon,
Hogy engem mondjon, nekem muzsikáljon,
Még csak nem is ajaktalan imának,
Csak úgy magában mindent és magának,
Csak önmagáért, nem énmagamért,
Csak nézni, nézni, színről-színre látni,
(Testvér ez avval, ami odaáti,
Ahol lefoszlik Ádám fátyola;)
Szemoldó ujjad így illesse pillám,
Adeptusodnak így avass fel immár,
Hatvanas évek áldott angyala!
II. A csillagok tövében
Mondd, üldögélő, aki minden este
Kiülsz az egyre teljesebbre váló
Holdgömb alá s elnézed mozdulatlan
A csillagképek hűvös reszketését -
Nem hív a szomszéd házak békessége,
Ahol megfáradt emberek pihegnek
Erőt aludni a holnapi gondra,
Nem hív a kertek aljáról az ének,
A nevető, játékos fiatalság,
Csigaházad sem, kedves asztalod sem,
Melyen a villany meleg fénykörében
Könyveid meghitt bölcsessége virraszt;
Csak ülsz, csak ülsz a csillagok tövében,
Magadat is felejtve - üldögélő,
Mondd meg nekem: mit látsz az éjszakában?
Csillagokat? Bolygók, napóriások,
Izzó ködök, tejútak óceánját?
Sugárözönök zápor-zuhogását?
Fényesztendőknek megszámlálhatatlan
Eónjain keresztül erre tévedt
Törmelékeit sokszázezer éve
Kilobbant kozmikus tragédiáknak?
A világsíkok egymásba simúló,
Egymásból újuló dimenzióit?
Bújócskáit a hullámnak, a fénynek,
Csilló tükörén a Határtalannak?
Ezt látod?
Ezt, és többet, és nagyobbat.
Többet, nagyobbat? Szellemek suhantát?
Csillaggolyókkal tekéző Hatalmak
Három pár szárnyon lebegő csodáit,
Amint a Törvény zengő vesszejével
Vezényelik, - komolyan, mint a gyermek, -
A Játék ütemét és énekelnek?
Ezt látod?
Ezt, és többet, és nagyobbat.
Többet, nagyobbat? Hát van még azontúl?
Azontúl már az ember nem beszél.
A csillagok közt csillagként lebeg
És teljesül és hallgat, mint a Hold.
III. Barack
Barack a lomb közt, derekán a nyárnak.
Betelt ígéret, valósult remény.
Nincs benne semmi már, ami önös volt,
Ami fanyar volt és fás és kemény.
Mindene méz már, csorduló zamat,
Dús testében lélekké lényegült
A rost, a hús, még a csontos mag is.
Ül csendesen, békén: beteljesült.
A pillanatot várja vágytalan.
Mikor lehull, magától, boldogan,
S az anyaföld ünnepi asztalán
Testét átadja ételül.
Ne búsulj, kishitű:
Pár esztendőd még adatik talán.
IV. Most válik el
Küldetett minden tehozzád követként:
Lásd, mi lehetnél,
Ha egyszer amúgy Isten szíve kedvént
Megemberednél.
Elég a gubbasztás, öreg gubó
Bezárt magadban:
Kaland az élet most is, izgató,
Mint húszéves korodban.
Öregszünk? Éljünk! Még távol vagyunk a
Tőlünk telőtül.
Most hívja még csak mesterét a munka:
Kezdjünk, előlrül.
Most válik el, hogy mit érlelt a csend
A dús napokban.
Pihenni ráérsz, - majd, majd odalent,
Majd százéves korodban.
Azazhogy állni, nyugalomra térni
Még ott se számíts:
Mozogva kell a Mozgatót elérni.
Fény vagy? - Világíts
Most válik el, ha megfogantatott
A szikra benned:
Fellobban-e itt, fellobban-e ott:
A végtelennek!
2018. január 17., szerda
Szakáli Anna: Naplemente
Mi alkonypír itt,
máshol fényes hajnal.
Hunyó fénye nem vakít,
búcsúzik enyésző jajjal.
Lángoló korong felettünk,
estéli szárnyas hírnökünk,
majd tengerbe bukó,
hegyek közt megbújó,
elhaló vörösség,
mely átfesti Isten
kék egét.
Szakáli Anna: Találkozás
Tudunk majd beszélgetni?
Vagy magamba roskadnak
a régóta készülődő szavak,
és inkább csak nézlek,
miközben belém ivódik
minden új mozdulatod,
ahogy őszülő szakállad
önkéntelen simogatod.
Szakáli Anna: Lángoló tűzmadár
Beteljesedés
Lábad kulcsold lábam köré.
Érzem a gyengéd szorítást.
Test ütemére rezdülő lélek,
könnyek hozzák a megváltást.
Szemed fényében láttam én,
titkoltál égő vágyakat;
nem reméltem, de elhozta az éj
a beteljesült álmokat.
Vágytam terád és vártalak.
Egyik kezemben olajág,
másik kezemben gyertyaláng.
Félénken miért menekülsz?
Sebzett szárnnyal, hogyan repülsz?
Nézd, érted kitépem tollam.
Eléd a legszebbet teszem.
Neked adom. Eljössz velem?
Öltsd magadra, messze szállunk,
hol csak miénk forró vágyunk.
Eskü sem köt ilyen híven,
mint e forró, emésztő láz.
Jöjj velem, majd rám találsz,
hol csillag sző nászi ágyat,
mert magamnak választalak;
Én, a lángoló Tűzmadár!
Szakáli Anna: Láthatatlan láncok
Csomót kötök lelkünk fonalára,
magamhoz így láncollak.
A tükörben naponta látom
az arcomon szétfutó ráncokat.
Belső szépségem figyeld csak,
ahogy kezed után nyúlok,
beléd kapaszkodom szelíden,
tenyereddel melegítsd fel
öregedő, fázós kezem.
Szakáli Anna: Angyal, szárnyak nélkül
A szelíd kedvesség
gyógyír sok bajra,
kétszer ad ki gyorsan ad,
és rögtön meghallja,
ha kérő szó kiált,
viszi az örömhírt,
mosolyt nyugtáz a Nap,
lehull a harmat,
s ha a Hold sző ezüst álmot,
örömhírt hozni szárnyatlan
egy földi angyal áll ott.
gyógyír sok bajra,
kétszer ad ki gyorsan ad,
és rögtön meghallja,
ha kérő szó kiált,
viszi az örömhírt,
mosolyt nyugtáz a Nap,
lehull a harmat,
s ha a Hold sző ezüst álmot,
örömhírt hozni szárnyatlan
egy földi angyal áll ott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)