Végh György: Őszi akvarell

Kék már az ősz, akár a szilva hamva
Maradj velem ne hagyj ne hagyj magamra
Maholnap itt a hó a dér a harmat
Szeress nagyon kívánlak és akarlak
Még csillag nincs az este fénytelen
Tenélküled minden reménytelen.

Amott ezüst vitorla szárnya lebben
Az ónnal-szőtt higany-szín szürkületben
Borzong a víz villózva száll a fodra
Ha itt volnál ráhajlanék karodra
Hol vagy ó merre vagy mily tájakon
Átfogja torkomat a fájdalom

A felhők vére rőt s a vízbe csorran
Kék sellő úszik itt a gyöngy habokban
Egy templom tornya felkiált az égre
Emlékezz mindíg rám szemem szinére
Az égen dél felé egy fecske száll
A boldogság a nyár oly messze már

William Henry Davies: A tél szépsége

Ugye, szép a tavasz, mikor
rügy születik s madár dalol?
S ha daluk némul, szép, ugye,
nyáron a méh-, s virág-zene?
És nem szép, ha elmúlt a nyár,
hogy a levél, lehullva már,
cipőnk orránál kavarog,
vagy markunkban ireg-forog?
Most tél van, beállt a patak;
sétálgatok a fák alatt:
öles hóban áll mindegyik,
odvukban mókus aluszik,
s bármily kicsiny az ág, a gally,
mindent fehér szirom takar.
Köszöntelek, tél! Te szépíted,
nagy virággá te építed
ezt a fát, ötven fekete
karját fehérrel vonva be,
míg a gallyakra millió
kis fehér kesztyűt húz a hó.

Szabó Lőrinc fordítása

Nemes Nagy Ágnes: Egy ismeretlen…

Egy ismeretlen, kongó, nagy szobában,
hol néhány szék van és egy zongora,
itt mondanám meg, hogy már nem szeretlek,
s talán nem is szerettelek soha.

S átölelne a kongó, ismeretlen,
s egyedül maradhatnék, mint a fa,
jutalmául, hogy bátran ezt hazudtam,
mert oly nehéz. De hol van a szoba?

Advent 2018

Advent első vasárnapja.

Pilinszky János: A várakozás szentsége

   Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.

     Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő - látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zcneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.

     A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.

     Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek - megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.

     Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.

Túrmezei Erzsébet: Ádventi harangszó

Borús szemű, gondbarázdált,
fáradt arcú emberek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.
Mellettem sodródnak el
mind az utcaforgatagban.
Várja őket íróasztal,
akta, gép, katedra, műhely,
munka terhe, kenyér gondja.
A nagy város ontja, ontja
őket végtelen tömegben.
Gondbarázdált fáradt arccal
tovatűnnek, elsietnek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.

Valamikor,nem is régen…
csak húsz éve… negyven éve…
mind ez a sok fáradt ember
hívő, boldog gyermekszemmel
tekintett a nagyvilágba.
Csodákat várt! Szelíd szárnyon,
ha közelgett szent karácsony,
tekintete csodavárón,
csodahívőn csillogott.
Jaj, a hajszás nagy robot
szeme fényét kioltotta.
Sose csillog benne most a
csodavárás öröme.

Valamikor nekik is volt
gyertyafényes fenyőfájuk.
Évről évre kevesebb lett
rajt’ a gyertya… és az ágát
szelek törték, tördelgették…
Most már nincsen. Minek várnák
szent karácsony közeledtét?
A mennyország csukva-zárva.
Nem suhog az angyal szárnya.
A gyermekkor szép világa,
s vele minden – oda rég.
Most ők vesznek karácsonyfát
alkudozva, olcsó pénzen
és ők mondnak mesét.

Zúg az adventi harangszó.
Gyermekszemek lámpácskái
felragyognak – fénylenek.
Ők csak mennek fejlehajtva.
Másé már az üzenet.
Istenem, zúgó haranggá
teremtsd most a szívemet.
Istenem, harangozok:
ádventet harangozok.
Fáradtléptű embereknek
ádventet harangozok.

Bim-bam! Higgyetek megint!
Legyen ádvent bennetek!
Csodahívő szemetek
világítson a világba…
benne várakozás lángja,
benne ádventi remény!
Mert elő a Messiás!
Szeretete fénylő fáját
Lángja gyújtja, ahol várják.

Fül nem hallott, szem nem látott
égi békét, boldogságot,
el nem múló szép karácsonyt
irgalommal osztogat.
Önmagát is úgy megosztja,
hű szívét is – szeretettel.
Rózsásarcú kisgyerekkel,
fáradt léptű emberekkel,
úgy megosztja önmagát!

Jaj, a hajszás nagy robot
annyi szemnek Krisztus-vágyó
tiszta lángját kioltotta.
Sose csillog benne most a
csodavárás öröme…
istenem, harangozok.
Ádventet harangozok.
Fáradtarcú embereknek
ádventet harangozok.

Zágorec Csuka Judit: Ha eljön...

Ha eljön az utolsó estéd,

és fekete szárnyakat ölt az Ég,

majd könnyebb leszel, mint a fény.

Ne félj, havazásod feloldja

besározott álmaid!

Kosztolányi Dezső: Csendes, tiszta vers

Nincs semmim... Így megyek magamban -
tip-top - szelíden, csendesen
s ha éjjel bántanak a rablók,
kitárom két üres kezem.

A rablók sirnak velem együtt.
Olyan-olyan szegény vagyok,
mint kisded első fűrdetőjén
és mint a teknőn a halott.

De tart a föld s ez az enyém még
s feszül az ég fejem felett
s kitárom az örök egeknek
örök-mezítelen testemet.

Zágorec Csuka Judit: Érosz tüze

Hiányzol, mint fáknak a júniusi eső,
hiányzol, mint hóvirágnak a téli napsütés,
hiányzol, mint gyermeknek a játék,
hiányzol, mint napfénynek a nap sugara,
hiányzol, mint minden, ami pótolni tudná
hiányod, távozásod, kezed melegét,
szemed fényét, érintésed könnyedségét,
mint minden, ami te vagy, voltál és leszel
nélkülem.

Tarjáni Imre: Az esti tűznél

Magyarul mit jelent Európa?
Mozgó határokat? Egy ócska gúnyát,
amiből mindig kilógott ez-az.
Még számtalan út van,
de azt a térképek nem jelölik,
csak mesemondók
beszélnek róla az esti tűznél.
Most véresebb idők
és idegen nyelvű gyalogosok jönnek.
Lesz, aki megijed és elfut.
Én itt maradok az esti tűznél.

Anga Mária: Érted virrasztok

Most érted virrasztok és magamért.
Engedem közel az éjszakát.
Csillagsötétben ülök egymagam.
Magasodik bennem a némaság.

Ölemben holdat, emléket ringatok.
Vállamon térdelnek jászolos paripák.
Pányvák feszülnek bőrömön,
véremtől vörös abroncskarikák.

Csontomig záródik már az ölelés -
Fekete tüzet táncoló madarak
viszik az álmom. Hullanak a csillagok.
S én virrasztok érted egymagam.

Petőcz András: azt már elmondhatom

azt már elmondhatom, hogy láttam
a mississippit, sőt, fürödtem is benne,
meg át is keltem rajta, többször is,
hajóval utaztam, és figyeltem a partot,
egyfolytában huck járt az eszemben,
tudod, a tom sawyerből, meg az a rabszolga,
jimmy, kerestem őket a parton,
de nem találtam, sehol se találtam
őket, nem baj, viszont napoztam egyet,
elhevertem a mississippi homokos
partján, élveztem az erős napsütést,
bernando és igal is ott napozott, meg
kang han és ayeta is, bár ayeta nem
sokáig napozott velünk, ő ment elsőnek
árnyékba, afrikai fekete bőre nehezen
bírja a napot, mondta is, hogy ez neki
túl sok, ezen kicsit elcsodálkoztam, és
kérdeztem is, hogy talán ugandában hidegebb
van, enyhe iróniával kérdeztem,
de nagyon komolyan válaszolt, állítólag
ott olyan sok az eső, hogy sosem megy
30 fok fölé a hőmérséklet, szerinte a tűző
nap elviselhetetlen és egészségtelen, egy-
szerűen nem érti, a fehér bőrünkkel miért
napozunk olyan sokáig, ez veszélyes is lehet,
mondta ayeta a mississippi partján, ott,
hol a kis huck sietett egykor beléje,
fürödni – – –

Anga Mária: Menedék

Látnod kéne ezt a hóesést,
hogyan veszítik el arcukat a fák.
A fehér lobogásba szemem belefárad.

Éjszaka-csend fonódik a kertben,
a kerítések jeges kupolák,
s a nyitva felejtett kapu
mintha örökre úgy maradna -

Harangoznak a havas rózsafák,
aztán megnémul minden a hallgatásban.

Fagyott föld kérgében lüktet a hideg.
Hó és vér arcomba tódul,
nyitódik testem: az égre térdelek.

Körém sugarasodik a kert,
tarkómon jégcsipkés szárnyak pihennek.
Gyönyörű menedék, amíg várlak.

Látnod kéne ezt a hóesést.
A fehér lobogásba szemem belefárad.

Anga Mária: Valami megjegyezhető

Létezik egy szoba, egy tópart,
vagy egy álom, aminek emlékét
végigcipeled életeden át,
minden léptedet azért számold,
hogy valami megjegyezhető
legyen, ami segít, hogy ezekre
a helyekre visszatalálj.
Mert az idő csak abban a szobában,
azon a tóparton, abban az álomban múlik.
Azért kell oda újra megérkezned,
hogy öregségedet is megtaláld, és
az  egyetlen ölelést, az összefonódás
bárányi tisztaságával megélt gyönyört,
amiért minden tavasszal
veled együtt letérdelnek a fák,
és imádkoznak, Istent szólítják,
hogy adjon erőt, időt a megérkezéshez.

Mai Ige: Ünnepeld magad, Isten is örül neked!

„Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” (Zofóniás 3:17)

Vannak, akik olyan kevésre tartják magukat, hogy inkább belemennek egy rossz kapcsolatba, csak ne legyenek egyedül. Pedig az, hogy emberek társaságában vagy, még nem garantálja, hogy nem leszel magányos. Sőt, ha rossz kapcsolatban vagy, az azt garantálja, hogy üresnek és kihasználtnak fogod érezni magad. Amíg le nem győzöd az egyedülléttől való félelmedet, és ki nem várod, hogy Isten megajándékozzon a megfelelő kapcsolattal, továbbra is magányos leszel. A magány néha sokkal inkább azt jelenti, hogy nem szereted önmagadat, mint azt, hogy nincsenek körülötted emberek, akik szeretnének. Különben miért fordítanál annyi energiát az elutasítás kerülésére ahelyett, hogy egészséges kapcsolatokat építenél? Talán azt gondolod, hogy ha nem mész bele egy kapcsolatba, fájdalom sem fog érni. Vagy félsz megnyílni, nehogy az emberek kritizáljanak amiatt, hogy megosztottál velük egy személyes dolgot. Az efféle szorongások csak növelik az elszigeteltség érzését. Zig Ziglar, motivációs szónok mondta: „Amit elképzelsz, az elméd azt akarja majd megvalósítani. Ha változtatsz az elképzeléseden, automatikusan megváltoznak a tetteid is.” Tehát:

1) Tisztában kell lenned azzal, hogy Isten hogyan tekint rád. Zofóniás azt írja, hogy Isten „repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked”, másként fogalmazva: énekelve ünnepel téged.

2) Tiszta képnek kell élnie benned önmagadról. Dávid azt mondta: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.” (Zsoltárok 139:13–14). Ha ezt a két képet tisztán látod, nem lesz alacsony önértékelésed, és képes leszel arra, hogy megvizsgáld, mire is van szükséged egy kapcsolatban.

 Forrás: Mai Ige