Pilinszky János: Intelem

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot, hideget, árnyakat.
Ne a mozdulatot. A kapkodást.
A kampó csöndjét, azt jegyezd.

Arra figyelj, amire városod,
az örök város máig is figyel:
tornyaival, tetőivel,
élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban
hírül adhatod azt, miről
hírt adnod itt egyedül érdemes.

Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.

A nap gondolata

Ha a félelmekre összpontosítasz, ha azokat táplálod, és megadod magad nekik, akkor növekedni fognak. Egyedül az éheztetéssel lehet őket legyőzni. Ne szánj rájuk időt és energiát! Ne tápláld őket pletykával, rossz hírekkel vagy rémisztő filmekkel! Összpontosíts a hitedre, és tápláld minden nap Isten Igéjével!

Oláh András: fogolycsere

megcsörrent a telefonom
már ötödször kerestél – éreztem
hangodon a fojtott szemrehányást –
szabadkoztam
bár tudtam: a szavak sötétjéből kisejlik
a bennem homályló áramszünet
– elengedtelek hát s elengedtél te is:
nem volt ez más mint szimpla fogolycsere

Csoóri Sándor: Önarckép, egyetlen tollvonással

Magam sem értem: sokszor ott álltam én,  

ahová már csak egy madár  

                    mert volna leszállni gyanútlanul.

Oláh András: hol az a másik

a hegyeknek erre nincs semmi nyoma
sír a magány hogy hol lesz az otthona
csukott ablakodon hajnalfény játszik
keresed magadban: hol az a másik   

szétszéledt szavak közt egy kérdőjel kinő
sirat a végleg lelassult idő
a beszédes csöndből a könny is kiveszett
szeretnéd mesébe szőni a színeket   

de elveszti szirmát mindegyik virág
sárban ringatózik az elvetélt világ
mosolyra éhezik bennünk a halál
s átfagyott lelkünk haza már nem talál 

Oláh András: alapművelet

                          Kányádi Sándorra emlékezve   

mostanság sok a mínusz – kell a hely –
ezért a kivonások szaporodtak el   

…látod senkise megy az úton
nem nyikorog a szekérkerék
nem bőg a tehén a szomszédban
nem szól a kolomp s néma a fürj is
és az út menti buja gaz sem nő fel az égig   


* * * 

 a reflektor kihunyt kihalt a színpad
Isten az árnynak csalóka színt ad
előbújik minden amire vágyol
mosatlanul enni gyümölcsöt a fáról
trappolni a porban messzi mezőre
lenni tücsköknek bogaraknak őre
csüngni a meséket suttogó tájon
s hogy otthon valaki mindennap várjon


* * *   

amott a fák hegyén jár egy néma Krisztus
Galambfalva most az erdőelvi Sixtus
patak csobog s fölötte hold ragyog
fuldokolnak benne a csillagok
valaki jön valaki meg elmegy
ködöt pipál ma érted minden hegy
visszahúzódsz némán mint a kövi rák
s körülötted járni tanulnak a fák 

Oláh András: [ha rád gondolok]

ha rád gondolok kövek és szikla-szorosok
jutnak eszembe… vízesések várromok
erődtemplomok patakban gázolás
fáradtságöröm és szomjúság… ha rád
gondolok a Székelykő gerincén figyeljük
az öregedő fényeket a madarak
röptét az egymást navigáló szöcskéket
a párába rejtőző szentgyörgyi várat
az évtizedekre visszamutató remetei
zarándokutat a kőfolyást a vízmosást
ahol hűsével a nyár megkínál
foszladozik a sokat próbált hátizsák
de nem lehet megunni jövünk
sebesülten is – lezáratlanul maradt
viták után – cipelve tegnapot és mát
megannyi félreértést és árulkodást
mert itt elmúlik a szorongás: ajtók
nyílnak egymás felé kihátrál a sietség
s egy pillanatra az idő is megáll 

Bob Gass: Légy biztos magadban!

 „ Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak.” 

(Róma 12:6) 

A bizonytalan emberek gyakran mondanak igent, amikor valójában nemet szeretnének mondani. De azok, akik önmaguk tudnak lenni, nem hagyják, hogy mások irányítsák őket. Olyannak látják magukat, amilyennek Isten látja őket, ezért Isten Igéje vezeti őket, nem az elutasítástól való félelem.

Megtörténhet, hogy olyan sok erőfeszítést teszel azért, hogy mindenkinek a kedvében járj, hogy végül elveszíted önmagadat. Kérdés: úgy érzed, nem tudsz mindenki minden elvárásának megfelelni? Szeretnél nemet mondani, de a mások elégedetlenségétől való félelem miatt továbbra is engedelmeskedsz? Időközben egyre nő benned a feszültség, és azt gondolod: „én ezt már nem bírom tovább”?

Ne haragudj azokra, akik újra meg újra követelésekkel állnak elő! Te vagy a felelős a saját életed rendezéséért! Te döntöd el, mennyi az elég! Ehhez tisztában kell lenned a saját értékeddel, az elhívatásoddal, az életed irányával, céljaiddal és azzal, hogy mi a fontos számodra. Egy keresztyén író így fogalmazott: „Évekig éltem mások elvárásainak nyomása alatt. Azon töprengtem, mi lesz, ha cserben hagyom őket? Azt hittem, ők gyakorolnak nyomást rám, pedig a valóságban saját félelmeim és bizonytalanságom nyomtak le. »De hát téged nem érdekel, mások mit gondolnak?« – kérdezed. Az, hogy mások mit gondolnak, nem az én gondom, hacsak nem csinálok problémát belőle. Az én dolgom az, hogy tetszésére legyek Istennek, és olyanná legyek, amilyennek ő akar látni. Ha bárki más próbálok lenni, megfosztom magam áldásaitól, mert Isten nem áld meg egy utánzatot.”

A megoldás az, hogy megnyugszol abban a tudatban, hogy ki vagy Krisztusban, mert ha ezt tudod, akkor minden más a helyére kerül életedben.

Forrás: maiige.hu

Pilinszky János: Zűrzavar

Egy nemlétező résen át
nézi a szörny, de nem látja a mennyet.
A megsemmisült pillanat
kulcslukán át hiába leskelődik.
Ettől lesz egyre súlyosabb
és egyre könnyebb.
Az, hogy semmit sem lát,
sziven üti, holott a szörny
valójában nem létezik.
Csak én vagyok Én, te meg ő.
Istenem, irgalom!

Lesznai Anna: Koldusnóta

Hitvesed lenni nem szeretnék,
Lelkem kérges lett és kemény,
Mint fának törzse tépett ágak
És letördelt gallyak helyén.

Szeretőd lenni sem szeretnék...
Mert szegény és szemérmes lettem,
Mióta többé nem ragyog
A gyermekkor napja felettem.

Áttetsző néma lánggal égve
Oldaladon miért is járok,
Nincsen vágyam, nincsen reményem
Mire várok?...

A bűvös pillanatra várok,
Amely megnyitja néma ajkam
S elmondom mind, mit réges-régen
Én néked elmondni akartam.

S te meghallgatod a beszédem,
És meg sem fogod a kezem;
S ahogy beszélek serked vérem,
S elömlik bánat, vágy, szemérem,
Nehéz csöppekben életem.

Anna Ahmatova: („Hogy volt? Kíváncsi vagy-e a szóra?...”)

Hogy volt? Kíváncsi vagy-e a szóra?
Hármat ütött az óra.
Búcsúzott, a karfát fogta,
Szinte kínban, mégis eldadogta:
„Ez minden… Ó nem, elfeledtem,
Én szerete… Én önt szerettem
Nemrégiben.” –

„Igen.”

1911.

Konczek József fordítása

Anna Ahmatova: Egyszerű élet

Tanulok bölcs, egyszerű életet,
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.

Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyéket.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.

Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.

A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre. 

Rab Zsuzsa fordítása

Botos Ferenc: Roráté

szemek néznek a csillagokra

a csillagok lenéznek oda

csillámlik a csönd az égben

valami vonzás bűvöletében

gyönyörködik az éjszaka

Botos Ferenc: Ki tanít meg

Ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra
arra mit tud a tölgyfa, rózsa
arra a teljesség állapotra
hogy ne legyél férgesült gyümölcs
lehulló, töpörödött mása
látni, hallani, szagolni
teremtett világból növekedni
verejtékes, nász-szagú testtel
ég alatt kedveshez simulni…
Ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra

Gary Moore: Nothing's the Same...

Nothing's the Same...