Kálnoky László: Keserű órán

Mit tudja az öntudatlan világteremtés, 

mit gondolunk felőle? 

Istennek hisszük-e? 

Mit tudjuk, mi haláltudók, 

mit tartanak rólunk az állatok? 

Mit éreznek? Hiszen szavakba az alig foglalható. 

Állunk a máglya tetején 

a fölfelé gomolygó füstben, 

s nem tudjuk, áldozati nap vagy kivégzés hajnala-e ez? 

Vánszorgunk a véletlen szemöldökszőrein, 

a kockázatok köröm feketéjén.

Egyetlen másodpercbe sűríthetünk 

századokat, felrobbanthatjuk a világot, 

elölhetjük a tenger virgonc életét, 

megolvaszthatjuk a sarkkör havát, 

túl tevékeny tökéletlenségünkre büszkén. 

Egyre távolodóban 

mindattól, mi eddig körülvett, 

egyre jobban megutálva 

mindent, ami valaha vonzott, 

nézem - már csak mint érzéketlen kő darab - 

a nyüzsgést és a hemzsegést, 

a lázas okvetetlenkedést, 

a rosszat sejtő kapkodást, 

az okfejtő mellébeszélést, 

az értékes és az értéktelen 

azonos szintre erőszakolását, 

a betűk ólmából felénk sugárzó 

baljóslatot, a félelmes fontoskodást, 

a megszállott önzés öntudatlan árulkodását. 

Elég volt! Már csak arra a két 

rég megszolgált rézpénzre várok, 

mellyel szemhéjamat lezárják, 

a gyolcsra, mellyel állam felkötik.

Pilinszky János: Mári néninek

Jöttem esőben, sűrű sárban, 

roppant hegyeknek árnyékában, 

lassan szitáló őszi ködben, 

s még meg se kérditek, miért jöttem? 

* 

Emlékezzél, 

meg kell, hogy ismerj engem, 

egyszer, mikor nagy bánatod volt, 

észrevétlen nyomodban mentem.

Nemes Nagy Ágnes: Madár

Egy madár ül a vállamon, 

ki együtt született velem.

Már oly nagy, már olyan nehéz, 

hogy minden leptem gyötrelem.  

Súly, súly rajtam, bénaság, 

ellökném, rámakaszkodik, 

mint egy tölgyfa a gyökerét 

vállamba vájja karmait.  

Hallom, fülemnél ott dobog

irtózatos madár-szíve. 

Ha elröpülne egy napon, 

mostmár eldőlnék nélküle.

Zágorec-Csuka Judit: Múzsák nélkül

            " Saját   magunk ördögei vagyunk, 
              és önmagunkat űzzük ki a 
              Paradicsomból..."        
                                   (Goethe)  

Önnön mindenhatóságodnak hitében
ne kívánd saját magadat megváltani,
mert meghaltak a Múzsák, de meghaltak
az őket szülő Istenek is, s felvonultak
a titánok, a káosz uralkodik, s én
itt maradtam élve.

Gál Sándor: március volna

március volna 

közeleg a gólyák 

sokadik honfoglalása 

ami mégis mindig 

az első-egyetlen 

mert nem tudható 

hogy jövőre lesz-e 

ú j r a 

hogy a szárny s a szív 

fölemel-é 

minden határ fölé 

s az áramlatok 

sodró örvényeit 

legyőzik-e az ösztönök 

bárha a fészket itt 

a tél összetörte

Gál Sándor: idő-töredék

“ besüt a nap az ablakon ”  

a mondattal tehetsz 

amit akarsz 

fölmagzik akár 

a hagymaszár 

s leng 

a létezés fölött 

s mert nincs tovább 

hát csodálkozol 

mint aki sziklába ütközött 

csak ennyi volt? 

vagy ennyi se? 

szinte még 

hallani 

ahogy távolról visszacseng 

pedig a nap 

már rég leáldozott

Takács Zsuzsa: Ajánlás

Mindazoknak, akiket a fájdalom nem hagy aludni,  

értelmetlen köröket tesznek éjszaka szobájukban,  

vagy ülnek egy helyben, vagy még azt sem, nyitott  

vagy hunyt szemmel fekszenek az átizzadt lepedőn,  

és ezért megpróbálják kijátszani az érzéki benyomások  

zavaros elegyét: és az idő segítségéhez folyamodva  

megváltó hajnalra várnak. Akik tapaszt vagy borogatást  

illesztenek sajgó testfelületeikre, beveszik a Contramalt  

vagy nem veszik be, megpróbálnak leszokni róla inkább,  

hogy tudatuk, ameddig még lehet, világos maradjon.  

Vagy megadják magukat, vagy fellázadnak a szenvedés  

ellen, s ezzel drogfüggővé válnak. Mindazoknak, akiket  

siratnak vagy nem siratnak, akikkel a többiek türelmesek  

vagy türelmetlenek, akik megkapaszkodnak az ajtó-  

félfában, a kocsi ajtajában, a lépcsőkorlátban,  

az idegen vagy ismerős karokban, bár mérhetetlenül  

messze járnak az egészségesektől, de féltő  

szánalmat és megbocsátó szeretetet éreznek irántuk.   

Fecske Csaba: Válasz nélkül

kérdezni akartam tőled valamit
már nyelvemen volt a kérdés
amikor belém nyilallt de hiszen
te már nem vagy én csupán
élve felejtettelek olyan sokszor,
szólnék (szólok) hozzád: „hallottad
hogy…” „tudod kivel találkoztam ma”
önkéntelenül jönnek számra a szavak
hiába néma maradok hát
némaságod rá a felelet

Meliorisz Béla: Tanulni újra

rád tenni föl a maradék életem 

hallgatni együtt a hullámverést 

ahogy még sosem 

s megértve múlt életünk 

a szerelem szavak nélküli nyelvét 

tanulni újra

Meliorisz Béla: Nem nyeli el

egyszer majd biztosan 

különleges tájra tévedünk 

ahol előkészíthetjük 

létünk javított kiadását 

kisimulnak az égbolt ráncai 

s az idő repedéseit 

lelkiismeret-furdalás nélkül 

tömködhetjük tele bolond álmokkal 

nem veszünk el 

a jelek titokzatos rendszerében 

semminek sem kell pontot tennünk a végére 

a csend finom sávján túljutva 

bármit mondhatunk 

nem nyeli el szavunk a tenger

Csorba Győző: Dolgára megy

Szépen levetkőzöm s átöltözöm 

hálóruhába... Így lesz holnap is 

holnapután és azután is... 

De az „után"-ok már „talán"-ok 

ez a mostani is lehet „talán" 

mert csak egy botlás egy ütés a szívre - 

Néhány napig központ leszek: 

ilyesfélét még nem csináltam - 

Majd mindenki dolgára megy

Demény Péter: Gepetto

hosszú levélben 

kellene megírnom 

hogy minden 

bűnöm 

visszahullt 

rád 

hogy amikor 

azt hittem jól 

akkor is rosszul 

szerettelek 

és az egész 

életemet 

kétségbe kellene 

vonnom abban 

a hosszú levélben 

amit nem 

kézzel 

tintával 

azokkal az 

éjszakákkal 

kellene írnom 

amikor megint 

kiszakadt 

belőlem 

egy darab 

gepetto 

jó lenne ha 

mindenki 

számolna azzal 

hogy a fabábuja 

életre kel 

és addig letisztázná 

a hazugságait 

amelyek kezdetben 

puszta gyötrelmek 

voltak 

örömbe rejtett 

vívódások 

és még az is 

hogy nem látjuk 

az ő tücsök 

tihamérját csak 

a magunkét 

az viszont akkora 

mint egy griffmadár 

azt hisszük 

lelkifurdalásunk van 

de 

egyszerűen 

szeretnénk 

ha szeretnének 

milyen régen 

megírták már 

ezt is

Szlukovényi Katalin: Mondóka

Az elfojtás veszélyes hobbi, 

veszettül rá lehet szokni. 

Észre se veszed, és végleg elveszett, 

mi is…? Az agy fél pár zokni. 

Az elfojtás veszélyes játék, 

okoslány-féle ajándék: 

van is, meg nincs is, adod is, nem is, 

meg se volt, és máris fáj még. 

Az elfojtás veszélyes lakótárs, 

látszatra kényelmes megoldás, 

szívedhez törleszked, hiányát törleszted, 

életfogytig tartó adósság.

Szlukovényi Katalin: Sün

A hidegben összegömbölyödik 

és téli álomra vonul a lélek, 

jobb időkben gyűjtött emlékeit 

éli fel, mígnem tavasszal felébred. 

Kihűl maga is, mint ott kinn a táj, 

alig lélegzik, szíve alig dobban, 

nem lát, nem hall, nem örül, mit se fáj, 

és csak nagy néha mocorog titokban. 

Most nincs mit tenni – vár és meglapul, 

bele se bír gondolni, mi van ott túl. 

Hagyd békén! Ne ébreszd fel álnokul, 

idő előtt, mert abba belepusztul.

Takács Zsuzsa: Miért fordultam a szekrény felé és neked

Miért fordultam a szekrény felé és neked 

háttal? Pontosabban, mért így kezdtem el sírni? 

Még az is átvillant az agyamon, hogy látni 

milyen lehetek? Nekem legalább annyira kínos 

(és megindító) volt ahogy neked. Melegen 

jöttek elő és vakon, mint szapora újszülöttek 

a könnyeim, és ürességből ürességbe folytak. 

Esküszöm, tanúja voltam és nem cselekvő 

részese, furcsálltam is. És ráadásul, 

éreztem, hogy vége sose lesz. Ami eddig 

valahonnan valahova tartott, most 

nincs hely, ahol megállapodni tudna.