mit gondolunk felőle?
Istennek hisszük-e?
Mit tudjuk, mi haláltudók,
mit tartanak rólunk az állatok?
Mit éreznek? Hiszen szavakba az alig foglalható.
Állunk a máglya tetején
a fölfelé gomolygó füstben,
s nem tudjuk, áldozati nap vagy kivégzés hajnala-e ez?
Vánszorgunk a véletlen szemöldökszőrein,
a kockázatok köröm feketéjén.
Egyetlen másodpercbe sűríthetünk
századokat, felrobbanthatjuk a világot,
elölhetjük a tenger virgonc életét,
megolvaszthatjuk a sarkkör havát,
túl tevékeny tökéletlenségünkre büszkén.
Egyre távolodóban
mindattól, mi eddig körülvett,
egyre jobban megutálva
mindent, ami valaha vonzott,
nézem - már csak mint érzéketlen kő darab -
a nyüzsgést és a hemzsegést,
a lázas okvetetlenkedést,
a rosszat sejtő kapkodást,
az okfejtő mellébeszélést,
az értékes és az értéktelen
azonos szintre erőszakolását,
a betűk ólmából felénk sugárzó
baljóslatot, a félelmes fontoskodást,
a megszállott önzés öntudatlan árulkodását.
Elég volt! Már csak arra a két
rég megszolgált rézpénzre várok,
mellyel szemhéjamat lezárják,
a gyolcsra, mellyel állam felkötik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése