Áprily Lajos: Gyerekszemmel

Öreg vagyok. Tán gyermek is? Lehet. 

Sosem csodáltam így a felleget. 

Szűzességük nem bűvölt így sosem. 

Itt lenn valami meghalt. Keresem.

Áprily Lajos: Az égi oszlop

Lengő torony. Fényes felleg-titán. 

Ez volt az Isten-rejtő égi jel, 

az a felséges oszlop, mely után 

révült arccal megindult Izrael.

Áprily Lajos: Együtt velük

Száguldva jöttek, büszke, széles ívben, 

fekete szárnyuk lengett komoran. 

Feldobtam és veled rohant a szívem, 

te gyönyörű, szilaj felhő-roham!

Fecske Csaba: Ábrahám

atyám már ég a tűz de hol az áldozat 

a hegyen rajtunk kívül senki nincsen 

mint kos kitépett szíve vöröslik a nap 

mért oly kegyetlen mondd ha van az Isten  

fiam ne kérdezősködj hinned kell vakon 

mint kő sebez minden kétkedő szavad 

az Isten jó mit miért tesz nem tudhatom 

az égőáldozathoz majd bárányt is ad  

te vakhitű megölnéd egyszülött fiad 

kit létre csábították föláldoznád 

a szó szétfoszlik mint a füst a tett marad  

jövődet percek vak szolgái hozzák 

csak a kételkedő ember lehet szabad 

nem hallod meg ha emberek szólnak hozzád

Boda Magdolna: (ősz)

Megint úgy jött el 

az ősz, hogy egyetlen 

reményem se 

teljesült. 

Csak jött és körberajzolta 

barna ujjával 

a gesztenye leveleit. 

Megint.

Tornai József: Féltestvérem, a természet

             " Isten az ellentmondások erdeje." (Rilke)    

Féltestvérem, a természet 

iránti részeg szomjam nem enyhül, 

inkább erősödik, ahogy öregszem, 

hiába tartom föl a fejem: 

bőröm-húsom semmit se ér a 

bódult fák, hegyek, csillagok, 

állatok érintése nélkül.  

Bekerítenek az erdők, festett sziklák, 

vizek, nem hagynak moccanni 

egyetlen lépést sem, azt mondja az isten: 

sírjál zöld ölelésemtől még részegebben! 

   

Nagy Gáspár: Árulás, ha nem voltatok ébren

Virrasszatok, de nem úgy mint a balga szűzek,

kik olajuk fogytán elmúlasztották a vőlegény látását,

s mire olajat koldultak már bezáródtak

a mennyegzős ház kapui.

És ismét csak éberek legyetek,

jól forgassátok talentumaitokat,

mert nem tudhatjátok mikor kéri

a szolgák Ura tőletek is a tételes elszámolást.

És nem tudjátok mikor jön el!

Éjjel-e, nappal-e?

Vagy éppen a virradat kezdi Vele magát jelenteni?

Vagy Ő jelenti magát a virradattal?

És nem szólnak a kakasok,

azok akkor némák lesznek

a trombiták zengése mellett,

és némák a harangok zúgása mellett.

Pedig micsoda árulás történt,

ha nem voltatok ébren:

ha nem volt kész nyomorult életetek!

Péntek Imre: Kínos adósság

Uram, hagytad, hogy megmaradjak;
nem firtatom, miért, mivégre -
évelő kerted gyomnövénye,
felszökkenek, akár a vadzab -

maradjon ez sovány vigasznak,
ha már kifogy az ember érve,
s kissé beroggyan a térde
színed előtt, ki egymagad vagy...

S nehéz teher, akár a sószsák,
ha már egyszer vállamra raktad,
nyögve nyelek, ha szomjam oltom -

Csak hát ez a kincs adósság
ne húzna le, ne gyűlne folyton,
amiről számot kéne, hogy adjak.

Gerevich András: Ősz

A kertet megüli a tél, 

mint torkomat a hideg, 

kaparhatom az avart, 

átnedvesedik tornacipőm.  

A feladathoz öltözve 

könnyen veszem a lépéseket, 

puha levelekkel bélelem 

a mozdulatokat, legyek finom.   

Kifekszem és az avarba temetem 

magam, nyirkossága átitat, 

és hallgatom, ahogy őrangyalom 

szíve egyre hangosabban pumpál.

Jász Attila: Szavak

miféle megoldás lehetne itt a szó? hogyan is kelhetnél 

versenyre a holddal? a fák mögül lassan emelkedik a szekér 

nyitott ablakban rezdül a léleküveg játszik vele a szél 

alig van jelentés csak szavak mi összetarthatna minket   

A nap gondolata

 

Néha Isten megengedi, hogy eljuss odáig, ahol már minden kötél szakad, hogy megmutassa: ha már semmid nem maradt, csak ő, akkor ő minden, amire szükséged van!   

Finy Petra: az apróbetűs élet

csontjaimból madarat hajtogatok, mert tudom, hogy kék az ég, 

kiszárítom a felhőket, hogy ne mossa el kezemet az eső, 

szeretném azt mondani a fáknak, hogy apám, 

de félek, mert nincsenek gyökereim, 

meg kellene pofozni a Napot, hogy tanítson meg végre fázni is,

hogyan kell hóviharban táncolni, sajnos azt nem tudom, 

felírtam a nevemet egy könyvbe, hogy eszembe jusson, mikor nevetek, 

van egy létrám, azzal szoktam csillagokat lopni, 

még nem búcsúzhatok, meg kell számolnom a kavicsokat 

és te segítesz nekem, 

nem vagyok szomorú, csak épp az óceán kicsöppent szememből, 

kérlek, adj pár üveggolyót, éppen annyit, hogy az ölemben elférjen, 

egyszer majd komoly leszek, és elhívlak teázni, 

addig is forraljuk fel a tengert, 

hadd mondjam el neked a feketét, már nagyon nyomja a vállamat, 

azóta nem tudok repülni, mióta először sírtam, 

de erős leszek, még akkor is, amikor eleresztem az összes pillangót   

József Attila: Majd megöregszel

József Attila: Majd megöregszel - elmondja Ronyecz Mária

Majd megöregszel és bánni fogod,

hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.

A lelkiismeret majd bekopog

s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.

Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,

mert éjjel félni fogsz majd egyedül.

Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,

de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;

hanem valaki hiányozni fog

a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott

rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben

áll ifju képed. Hozzá motyogod:

"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,

de fogatlan szád már nem válaszolhat;

s ki a nap előtt lehunyod szemed,

alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,

mint a csikó, hogy a hámot levesse.

S a félelem tünődik, nem a vágy,

a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,

hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.

Mert elfárad bennem a fájdalom,

elalszik, mint a gyermek s én is véle.

Hárs Ernő: Az életünk…

Az életünk csupa búcsúzkodásból áll. 

Az ősi ok: kifut alólunk az idő. 

Egy füst alatt reményt adó és rémítő, 

hogy mindig valami más, amit kitalál. 

Van oly helyzet, mikor korszakváltás a tét. 

Ez történt meg velem a Lajta-parti kertben, 

míg késő éjjelig egy hintán ülve lengtem, 

mialatt eltakart a bársonyos sötét. 

Irtózatosra vált szívemben a feszültség: 

gyermek- s ifjúkorom békéje ütközött 

jövendőm suttogó lidérceivel össze. 

Tudtam, nincs irgalom, hiába menekülnék, 

mennem kell bármilyen előjelek között 

a mindenki előtt függönnyel elfödöttbe.

Csontos Márta: Árnyékom helyén

Valami test lobog az árnyékom helyén, 

valami lélek-maradék kúszik kontúrom 

vonalán, s próbál magával csempészni 

magasabb régiókba, hogy beleolvadjak 

a felhők szőnyegébe, hogy meghemperedjek 

a fényben, hogy belemártózhassak a Nap 

olvasztótégelyébe, s a halhatatlanság 

magabiztos tudatával belépjek az újrahasznosítás 

céljára kialakított öntőformába, kitöltsem 

anyagommal az idő réseit, sokasodjon bennem 

a metamorfózis ereje, ott álljak a gyártmány-

módosítás előkészítési útmutatójában mindjárt 

az első lapon, ott legyek iniciálé a kezdéshez, 

ott sétáljak önmagam új árnyékával kéz a kézben, 

ott osztódjon bennem bűnös és bűntelen, legyek 

olyan, mint egy remekbe szabott ismeretlen, akivel 

nem érdemes a távolságot tartani.