Markó Béla: Biztonság

Még itt a város közepén is. Az érdes 

kőkerítésre támaszkodó vadcseresznye. 

Az itt-ott már korhadó, de azért minden 

évben mohón virágzó, ráncos kérgét 

hófehér szirmokkal takargató körtefa. 

Végül pedig az udvar hátsó részét 

földig érő ágaival beárnyékoló meggyfa. 

Ennyi csupán. És egy magasra nőtt, 

de számomra teljesen ismeretlen, 

Anna szerint leginkább mogyorófára

hasonlító díszcserje a szomszéd kertben. 

Állandó madárzsivaj. Csicsergés, 

pittyegés, csattogás, cserregés, vijjogás, 

károgás, füttyögés, mindenféle sokszor 

hallott, mégis érthetetlen beszéd. 

Vegyük például most a rigófüttyöt, 

megesküdnék, hogy ezelőtt húsz, 

harminc, negyven évvel is ugyanez volt. 

Nem ugyanilyen, hanem ugyanez. Igen, 

a rigó nem él ennyit. Nem is ezt akarom 

mondani. Hanem a fütty. Változatlan. 

Ez biztonságot ad. Egy hang. Egy forma. 

Egy irány. Egy lengés az ágon. Vagyis 

minden, ami a forró testből kiárad, 

és amint elhagyja őt, el is felejti rögtön. 

Van lélek ezek szerint. Mint egy rigófütty. 

A rigó hangszer. Valaki játszik rajta. 

Ami a földben rothad majd belőlünk, 

az is csupán egy dob vagy hegedű.

Mezey Katalin: Akinek álom

Akinek álom nem jön a szemére, 

egész éjszaka fáradtan forog, 

először érti meg, magas a Kereszt, 

alatta zúgva sötétlik a föld. 

Hajnali hír jön, torkaszakadtan 

kukorít a kakas, 

kigyullad az ég és lángba borul. 

Tündöklik a Nap. 

Lőrincz P. Gabriella: Szerelem

Még az is lehet,

Hogy hegyeimet

Egyszer

Szememmel

Megcsalom,

És gyönyörködni

Fogok az óriás

Alföldben,

De szememnek

 Kárpátok,

Ezért az egy percért,

Tudom, megbocsájt.

Mezey Katalin: A fehér ember

Húsz év múlva, száz év múlva 

Európa neve átokszó lesz. 

Eljátszottuk a hivatásunk. 

A javakból bálványt csináltunk, 

pénznek hívjuk, csak őt imádjuk, 

és az egész kerek világon 

egyedül csak neki szolgálunk. 

Isten nevét hiába vesszük, 

káromlása szórakozásunk. 

Ünnepeit meg nem szenteljük, 

apánk-anyánkat nem tiszteljük. 

Ölünk. Paráználkodunk. Rablunk. 

És teszünk hamis tanúságot. 

Felebarátunk házastársát, 

gyermekeiket bűnre kívánjuk, 

házát, mezejét, szolgálóját, 

vasát, szenét, olaját, fáját, 

vizét, földjét és levegőjét, 

mindenét magunknak kívánjuk. 

Mindenéből kifosztottuk már 

és zsebre vágtuk a világot. 

A miattunk földönfutó lett 

milliók bosszújától félve 

pisztolyt, bombát, rakétát gyártunk, 

mérget keverünk, járványt játszunk. 

Túszaink mind a kiraboltak. 

Kényünk-kedvünk, ha szabadulnak, 

az is, hogy ha rabok maradnak. 

És – ha jobban fizet – halottak. 

Húsz év múlva? Száz év múlva? 

Igazából századok óta 

szégyen fehér embernek lenni. 

De ezt a szégyent megtanultuk

tehetséggel és tudománnyal, 

fölényes eleganciával, 

nevető, drága fogsorunkkal, 

selyem lányunkkal és fiúnkkal, 

másodkézből leszámítolni. 

És minden jogos önvédelmet 

csellel, pénzzel és erőszakkal 

a lehető legügyesebben, 

de kíméletlen megtorolni. 

Biblia

Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”     

János 11, 25-26

  

Dr. Kereskényi Sándor: Meghalt. Kijött.

„ Lázár meghalt.” „Lázár, jöjj ki!” (Jn 11,14.43)     

       Vannak halálos betegségek. Az orvosok ilyenkor mondják: van ok az aggodalomra. De nem ez a vége! A hívő orvosok többsége tudja. Tudják, vallják, hogy a befejezés Jézus hatásköre. Engedi, hogy meghaljon a beteg, de engedi azt is, hogy meggyógyuljon. Mindegy, hogy mit mond a statisztika, mit ír le az orvostudomány.  

       Vannak csodák, és vannak még nagyobb csodák. A csoda – bár főnév, de -: fokozható. A csoda az, ami fittyet hány a tudomány eredményeire. A fokozható csoda az, ami enged a tudománynak, de annál sokkal többet bizonyít. Megengedi a halál bekövetkezését, de – azzal mit sem törődve -, visszafordítja a folyamatokat.  

       Lázár esetében ez úgy történt, hogy Jézus Lázár sírjánál azt mondta:  "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” Majd azt, hogy: „ Lázár, jöjj ki!” (Jn 11.41. és 43.)  

       Mi történt? Az, hogy Jézus demonstrálta, bemutatta, érthetővé tette, hogy Ura a halálnak! Azt, amit mi visszavonhatatlannak tartunk, az nem úgy van! A halál egy életszakasz. Azok számára, akik annak tartják. A halál bekövetkezik, de ezzel semminek sincs vége.  

       Jézus kijelenti: „ Lázár meghalt.” (Jn 11,14) De ez nem több annál, mintha azt mondaná: Lázár elment kenyérért. Lázár elutazott. Lázár egy időre eltűnt előletek.  

       Ilyenek előfordulnak. Hiszed-e? Az, akit szeretsz, elment a boltba. Hiszed-e, hogy mindjárt visszajön? Hát persze! Az, akit szeretsz, elutazott. Nemsoká’ visszaérkezik. Hiszed-e? Hát persze! Az, akit szeretsz, meghalt. De: feltámad! Hiszed-e? Hiszem. Az jó, mert akkor találkozhattok! Ha nem hiszed, akkor: nem! Jobb hát hinni, mint kételkedni a feltámadásban. Jobb hitet kérni, mint hitetlenül sírni. 

 Forrás: Napi Ige és gondolat

Lőrincz P. Gabriella: alázat

az elhullott dolgokat

fölszedni oly nehéz

nem az utánanyúlás

nem

a lehajlás nem

sikerül

Lőrincz P. Gabriella: Párbeszéd

-  Anya! Te voltál gyerek?

-  Voltam.

-  És fájt, amikor felnőttél?

-  Nem. Most fáj.

-  És meg fogsz halni?

-  Meg.

-  Mikor?

-  Isten tudja.

-  És az fájni fog?

-  Akkor nem. Az is most fáj.

Pilinszky János: Őszi vázlat

A hallgatózó kert alól 

a fa az űrbe szimatol, 

a csend törékeny és üres, 

a rét határokat keres.  

Riadtan elszorul szived, 

az út lapulva elsiet, 

a rózsatő is ideges 

mosollyal önmagába les:  

távoli, kétes tájakon 

készülődik a fájdalom

Kányádi Sándor: Őszike

            M.-nek

fehérpillájú parázs 

föllobbanni kész 

tűzből 

nézek én is szűkrehúzott-szemű 

szigorodó éjszakába: 

téged kereslek 

minden csillagon   

1973

Kányádi Sándor: Mert félek

                hogy valaki egyszer 

elzárja majd a forrást 

a forrásból kicsurgó csermelyt 

elzárja mint a csapot 

puszta megszokásból elzárja 

és lassacskán kiapadnak a folyók 

kiszáradnak a tengerek 

és elszáll zörögve az ég   

1972

Tarasz Sevcsenko: Szolgálólány, kicsiny, szelíd

Szolgálólány, kicsiny, szelíd, 

sört hoz a részegeknek. 

Lehet-e, hogy a tisztaság 

szolgál a szörnyetegnek ?   

Mért jár mezítláb az erény, 

a mocsok meg cipőben? 

Hány fonákság van, Istenem, 

mérhetetlen erődben!   

Weöres Sándor fordítása   

Roland Jooris: Yardbird

1

szeretném azt az esti  

rigót kertemben egy  

ágra ültetni valami  

költeményben, de miért is  

tenném, végtére  

ott ül,  

ahol ülnie kell: egy  

versben odakinn.     

2  

köszönöm, az egyszerű  

taps elég lesz,  

így hárította yardbird  

charlie a hangos ovációt  

el     

és az a rigó is  

kertemben egy  

elragadó szóló után  

megelégszik némi  

zsongással     

már a tenyér halk összeütésére is  

röppen a sötétbe  

fel     

Gera Judit fordítása

Kányádi Sándor: A fák és a vének

1 

Megvénültek, akár az őszi fák, 

s nincs egy levélnyi remény 

a tavaszra. 

Indulnának, de az őszi fény 

padon marasztja.  

2  

Irigy sóhajjal néznek 

a sétáló után a fák, 

pedig azok csak csoszognak szegények; 

hány tavaszt adnának érte, ha legalább 

bár egyet léphetnének.  

3  

Lefelé néz a fa, 

s alóla egy öreg föl a fára. 

És milyen egyformán remeg 

a kéz a térden 

s a lehajló fa lombtalan ága.  

4  

- Könnyű neki - mondja a vénember -, 

sohasem fáradt, 

nincsen szüksége botra. 

- Könnyű neki - mondja az öreg fa -, 

botja is van, ha meg elfárad, 

leül egy padra.  

1964

A nap gondolata

Minden kegyelem!