Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez

Főldiekkel játszó    

    Égi tűnemény, 

Istenségnek látszó    

    Csalfa, vak Remény

Kit teremt magának    

    A boldogtalan, 

S mint védangyalának,    

    Bókol úntalan. – 

Síma száddal mit kecsegtetsz?    

    Mért nevetsz felém? 

Kétes kedvet mért csepegtetsz    

    Még most is belém? 

Csak maradj magadnak!    

    Biztatóm valál; 

Hittem szép szavadnak:    

    Mégis megcsalál.  

Kertem nárcisokkal    

    Végig űltetéd; 

Csörgő patakokkal    

    Fáim éltetéd; 

Rám ezer virággal    

    Szórtad a tavaszt 

S égi boldogsággal    

    Fűszerezted azt. 

Gondolatim minden reggel,    

    Mint a fürge méh, 

Repkedtek a friss meleggel    

    Rózsáim felé. 

Egy híjját esmértem    

    Örömimnek még: 

Lilla szívét kértem;    

    S megadá az ég.  

Jaj, de friss rózsáim    

    Elhervadtanak; 

Forrásim, zőld fáim    

    Kiszáradtanak; 

Tavaszom, vígságom    

    Téli búra vált; 

Régi jó világom    

    Méltatlanra szállt. 

Óh! csak Lillát hagytad volna    

    Csak magát nekem: 

Most panaszra nem hajolna    

    Gyászos énekem. 

Karja közt a búkat    

    Elfelejteném, 

S a gyöngykoszorúkat    

    Nem irígyleném.  

Hagyj el, óh Reménység!    

    Hagyj el engemet; 

Mert ez a keménység   

    Úgyis eltemet. 

Érzem: e kétségbe    

    Volt erőm elhágy, 

Fáradt lelkem égbe,    

    Testem főldbe vágy. 

Nékem már a rét hímetlen,    

    A mező kisűlt, 

A zengő liget kietlen,    

    A nap éjre dűlt. 

Bájoló lágy trillák!   

    Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák! – 

    Isten véletek!

Kosztolányi Dezső: Negyven pillanatkép

9. 

Váratlan vendég   

Beszélgetünk szobánkban még a csacska

nyár hancuzásáról s te, csöndes ősz, 

oly észrevétlen-lopva, mint a macska, 

bejössz.    

15. 

Októberi táj   

Piros levéltől vérző venyigék. 

A sárga csöndbe lázas vallomások. 

Szavak. Kiáltó, lángoló igék.  

Juhász Gyula: A koldusnak

A koldusnak, ki áll az utca sarkán 

S kinek vállán egy élet terhe roskad 

És vak szemében egy világ halála, 

A koldusnak egy rongy papírt vetettél 

És azt gondoltad, hogy most jószivű vagy. 

Koldus előtt én röstelkedve állok 

És nem tudom, hogy mit mondjak neki, 

Szeretném homlokát megsimogatni, 

A derekát szelíden átölelni, 

A szívemet a kalapjába tenni 

És engedelmet kérni tőle szépen, 

Hogy én még látó szemmel baktatok 

Az örömök útján a sír felé, 

Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól 

És úgy szeretném biztosítani, 

Hogy én is, én is oly koldus vagyok 

Testvére és bajtársa, szenvedő, 

Mert boldogabb és szabadabb jövőt 

Neki már nem merek ígérni én se, 

Mert neki megváltója a halál lesz...  

Reményik Sándor: A sirály születése

Apja nem volt és nem volt anyja sem. 

Fészek-oduban nem költötte ki 

Epedve búgó madárszerelem. 

A legelső sirály 

Fehér villám a fekete vizen, 

Csak úgy támadt, magától, - 

Fészek helyett dühöngő tengerárból.   

Az ős-tengeren dühöngött a szél, 

A hullámok dörögve tornyosultak, 

Majd égbe szálltak, majd pokolba hulltak, 

Az ős-vizek veszett démonai 

Vihart arattak, mert szelet vetettek, - 

Csak lelke nem volt még a fergetegnek. 

Teremtett hát lelket magamagának.   

Egy hullám jött a part sziklafalának, 

Hegy-magas, bús-fekete, iszonyú, - 

Hullám, milyet még nem látott a part 

És nem kavart fel égiháború. 

Rendült a szirt, amelyre fölcsapott, 

A tajték szikrázott a szirt előtt, - 

S a tajtéknak e percben szárnya nőtt! 

Két hófehér szárny. Velük lebegett 

A vihar lelke a vihar felett.  

Trausch Liza: Nagyobbakat látsz

"Hogy azt mondám néked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? 

Nagyobbakat látsz majd ezeknél." 

János 1,51  

           Ha valaki megkérdezi, hogy miért élünk ezen a földön, nyugodtan mondhatjuk: azért, hogy Jézussal találkozzunk, és ezáltal örök életet nyerhessünk. Jézusnak van még egy utolsó szava Nátánaelhez és hozzánk: "Nagyobbakat látsz majd ezeknél." A mi kicsi tapasztalataink ébresztik fel bennünk a hitet. Talán azon keresztül, hogy meglátod, Jézus ismeri a betegségedet, nyomorúságodat, problémáidat. Valahol úgy segített, hogy szemed-szád elállt, és azonnal tudtad: ez csak Isten lehet. Isten azért teszi, hogy a látható világból átvigyen a láthatatlanba. Valaminek meg kell bennünk fordulni, hogy ne csak akkor higgyek, amikor látom. Isten a hitedre épít. Ha hiszed, akkor meglátod. Majd Isten országában tudjuk meg, hogy amit ő ígért, minden beteljesedett. Lépj át az örökkévalóság világába! A valóság Krisztus! Amit ő tett, az a valóság. Ahhoz nincs mit tenni - mondja az Ige -, az lesz örökké. Ha Nátánaellel ott vagy most a küszöbön, lépj át a hit világába. Szeretném még aláhúzni Jézus mondatát: "Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára." Megnyílik neked az ég, amikor imádkozol? Tapasztalod, hogy Isten milyen közel van hozzád, mint talán soha? Belenézel-e mindennap a megnyílt égbe? Ha igen, akkor neked szól: "Nagyobbakat látsz majd ezeknél." Szeretném, ha a nagyobbak közül megláthatnád: "Legnagyobb a szeretet." Ha fölnézel a keresztre, látod, hogy ennél nagyobb szeretet sem égen, sem földön nincsen. Ha látod, akkor majd másoknak is meg tudod mutatni az utat a mennybe.     

 Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Régi ír áldás

Legyen időd a munkára - ez a siker ára. 

Legyen időd a játékra - ez az örök ifjúság titka. 

Legyen időd a nevetésre - ez a Lélek muzsikája. 

Legyen időd a gondolkodásra - ez az erő forrása. 

Legyen időd az olvasásra - ez a bölcsesség alapja. 

Legyen időd, hogy kedves légy - ez a boldogsághoz vezető út.

Legyen időd az álmodozásra - kocsidat majd egy csillaghoz vezeti. 

Legyen időd, hogy körülnézz - túl rövid a nap ahhoz, hogy önző légy. 

Legyen időd, hogy szeress és Téged is szeressenek - ez isteni kiváltság.

Földeáki-Horváth Anna: Bennrekedt szavak

A sok ki nem mondott szó, 

sok vágyott, de meg nem élt jó 

rámtelepül, lábamról lever. 

Feldolgozhatatlan, emésztő teher.

Földeáki-Horváth Anna: Bálvány

Bezárom 

világom, 

önmagam 

imádom. 

Oltárra 

fölteszem 

testem és 

csöpp eszem. 

Hozsanna 

és tömjén: 

éljek én, 

én, sőt én!

Ady Endre: Én kifelé megyek

Egy-egy szitok, szép szó, üvöltés 

Jön messziről még-még utánam, 

Zúgó fülemig alig ér el, 

Mértföldeket lép-lép a lábam: 

Én kifelé megyek.  

Hátul: egyre messzebb az Élet, 

Elöl: jön-jön az Ismeretlen, 

Nem gyűlölöm, kiket gyűlöltem, 

Nem szeretem, kiket szerettem: 

Én kifelé megyek.  

Mit hagyok itt, nem is tudom már, 

Messzebb-messzebb visz minden óra, 

Fekete-zöld babérfák terhe 

Esőzik a bús távozóra: 

Én kifelé megyek.

Reményik Sándor: Csipkebokor

Oly közönséges, árva kis bokor,

Körülte gaz nő, állat rátipor, 

Ember véresre sebzi magát rajta, 

A szitkot, gúnyszót özönével hallja. 

Ő mégis rendületlen hittel várja, 

Hogy egyszer égi tüzet fog az ága, 

S akkor, mint írva vagyon: a hegyen, 

A lángjában az Isten megjelen.

Rónay György: Őszi himnusz

„ Üdvözlégy!” – olvasód morzsolva így köszöntünk. 

Október van, korán leáldozik a nap. 

Tengernek csillaga, te tündökölj fölöttünk, 

hogy el ne vétsük a homályban az utat.  

Magam is mily sokat bolyongtam, mint a vándor 

hűtlenül életem kalandor idején; 

de felém ragyogott templomod ablakából 

s kimentett bűneim bozótjából a fény.  

Sebes kopóival űzőbe vett az Isten; 

futottam, mint a vad, de nem volt már remény. 

Húnyt szemmel buktam el, vártam, hogy leterítsen, 

és védő két karod közt ébredtem fel én.  

Büszkén suhant hajóm, kevélyen álltam ormán. 

Vihar csapott le rám, vitorlám eltörött. 

De megszántál, mikor már-már elnyelt az orkán 

s föléledt a halott szelíd szíved fölött.  

Most lábadnál ülök, békésen, mint az árva, 

ha új anyát talált halott anyja helyett, 

s többé már köntöse szélét el nem bocsátja: 

be nem telik vele, hogy házánál lehet.  

Immár, hogy tőled el soha ne csavarogjak, 

hozzád kötöztem én olvasóddal magam, 

Irgalmas anyja vagy a hozzád tért raboknak 

s boldog rab, akinek ilyen őrzője van.  

Öledbe hajtja le lankadt fejét, s te lágyan 

addig simogatod megfáradt homlokát 

míg el nem szenderül… Életem alkonyában 

így ringass engem is örök hazámba át.

Kalló István: Ki ellened támad

Ki vértelen haraggal ellened támad,   

Leplezett indokkal megcélozza hátad, 

Lásd meg benne a gyengeséget, a tévelygést,   

Hidd, hogy kiejti kezéből  életlen fegyverét. 

Kiss Ottó: Strand

Vannak helyek, 

ahová a gyerekek 

nem mehetnek be, 

még akkor se, 

ha van jegyük. 

Például a strandon 

a női napozóba. 

De ha én egy kicsit 

nagyobb leszek, 

és egyedül járok 

majd a strandra, 

akkor lehet, 

hogy majd oda is 

bemehetek. 

De az is lehet, 

hogy akkorra már az egész 

nem is fog érdekelni.

Lackfi János: Királynak születtél

Királynak születtél, mert minden ember 

saját létének királya és középpontja. 

Hatalmad attól ered, aki a mindenség 

Királya, és aki jóvoltában magával 

egyenlővé tette a porból gyúrt embert, 

és orrába isteni életet lehelt. 

Vigyázz, ez a méltóság elveszíthető,

nagyon könnyen tehetsz királlyá magad felett 

arra méltatlanokat, könnyen behódolhatsz 

a legalantasabb szenvedélyeknek, 

s akkor uralkodóból nyomorult szolgává 

válsz, ahelyett, hogy jó uralkodóként 

szolgálnád a rád bízottakat. 

Úgy uralkodj magadon és másokon, 

mint aki minden erejét és kincsét 

kölcsönbe kapta, ezért bármely 

pillanatban el tud számolni velük. 

A valódi király, aki nem csellel vagy erővel 

lesz uralkodóvá, tudja, hogy magasabb 

rend része, és tisztelnie kell az életet, 

a földet, mindenek felett pedig a Teremtőt. 

Keresd az igazságot türelemmel, 

az igazság ugyanis hamar megrövidül, 

ha a hatalomhoz hevesség társul: 

ha nagy erővel vágunk egy éles késsel, 

nagyobb kárt tehetünk, mint ha 

óvatosság fékezi mozdulatainkat. 

A türelem nem jelenthet halogatást, 

amit meg kell tenned, azt ne odázd, 

amihez idő kell, azt viszont 

idő előtt ne erőltesd. 

A jövevény felé fordulj kedvességgel, 

hiszen magad is voltál hazátlan, 

vizsgáld meg jóakaratát, 

ismered meg útjait alaposan, 

s akkor gazdagodást hozhat neked. 

Olyantól kérj tanácsot, aki nem hízeleg, 

és nem hátsó szándékkal közelít, 

aki odaadó és nyílt veled, becsüld 

a kor adta okosságot, de tudd, 

hogy az idő önmagában nem hoz 

bölcsességet, óbor is beposhadhat, 

ifjú bornak is lehet tüze, ereje. 

Tiszteld a rangot, és tartsd meg 

a rendet, hogy az is megtartson téged, 

de ne tisztelj senkit érdeme felett, 

pusztán a rangja miatt, és ne gerjessz 

felesleges rangtiszteletet sem. 

Tanuld meg az atyáktól, ami megtanulható, 

de józan mérlegeléssel vedd szemügyre 

a kézről kézre adott bölcsességeket. 

Ne tarts meg valamit csak azért, 

mert régen is jó volt, hát most is az lesz.

Átok és áldás egyaránt nemzedékről 

nemzedékre jár, szükséges az előbbit 

szemétre vetni, utóbbit megbecsülni, 

és mértéknek tekinteni, hálával gondolva 

azokra, akik neked továbbadták.

Ne tégy semmit csakcsupán azért, 

mert atyáidtól így láttad, és ne tégy 

semmit csakcsupán azért, 

hogy atyáidnak ellene mondj, 

dühödten, bármi áron. 

Önmagáért fontolj meg mindent. 

Terelgesd utódaidat szelíden, 

határozottan, ne akarj helyettük 

dönteni és választani, és ne hagyd 

őket irányítás és támasz nélkül, 

mikor arra van szükségük. 

Légy alázatos és tisztességes, 

ne akarj versengeni másokkal, 

még saját magaddal sem, 

gyilkos küzdelmek ezek, 

feleslegesen emésztik erődet. 

Tégy meg mindent, ami rád van bízva, 

legyen súlypontod a mindenség szívében, 

bízd magad félelem és feltétel nélkül 

Teremtőd és Megtartód jóakaratára, 

elé cipeld terheidet, neki adj hálát 

örömeidért, annál többet időzz vele, 

minél több a tennivalód, és meglátod, 

bőségesen kamatozni fog 

szent semmittevéssel töltött időd.

Földeáki-Horváth Anna: Egyesülés a pillanattal

Közeli halálom lehetőségének tudatában 

kinyíltak számomra 

a pillanat eddig lezárt kapui. 

Rádöbbentem: mindig kívül voltam! 

Az itt és most jelenével soha nem tudtam egyesülni, 

állandóan a következő másodpercben jártam. 

Így hát életem jelentős részében egy szemvillanással futottam 

önmagam előtt. A jelen pillanattal való egyesülés 

helyett 

a következő

s az az utáni 

történéseket vártam, terveztem, 

tehát az éppen-akkor örömét 

sosem éltem át. 

Futottam egy kielégületlen és kielégíthetetlen beteljesedés felé. 

Most döbbentem rá: ez csak a jelen mozzanat teljes átélése, 

az itt és most átérző megértése jelentheti. 

Ha folyton a következő momentum után futok, 

el sosem érhetem. 

A meg-nem-élt örömök összeaszalódott halmaza bűzölögni kezd 

és megrontja szagával a következő pillanatokat. 

Észre csak ekkor venni, hogy valami nincs rendben... 

A megoldást többnyire a múltban keresem, 

de a kulcs 

a jelen, 

a pillanat.