és szerényebb voltam, mint ma,
tiszteletem mind a többi
ember bírta.
Aztán, hogy rajtam kívűl is
sok borjat láttam a réten,
kezdem - úgyszólván - becsűlni
önszemélyem.
Keresztury Dezső fordítása
2026. április 10., péntek
Lesznai Anna: Nyári nap
Bibor szerelmet hoz nekem
S hogy édesb legyen benne bíznom,
Messziről jön és idegen.
Ugy-e azért késtél soká,
Hogy harmatos kín hamva lepjen,
Hogy nyári napok forró lázán,
Mézzé vált vágy verje ki testem.
Csudálkozva nézem karom,
Mint hajlik ölelésre íve,
Mély gyökerű gyönyörök íze,
Gyülemlik csókká ajkamon.
Bő fényözön csurog a kerten,
Sok ízzó kelyhű tárt virág,
Én és a kéklő szilvafák
Állunk, várunk napfénykeverten.
Nem is akarunk más gyönyört,
Elég lesz, ha duzzadva éled
Érett testünk - és ha tevéled
Kemény szívem gyengére tört.
2026. április 9., csütörtök
Lesznai Anna: A szó
Valakiben vagy valahol,
Verőfényben vagy tán virágban,
Lehet hogy könnyekben vagy könnyben -
Alszik a szó.
A nagy kérdés, a nagy könyörgés -
A kincset keltő koldusnóta,
A teljesedést termő éhség -
És csak nekem szól.
Énbennem mélyen meglapulva
Bezárva búgó gyöngyburokba,
Lelkem fenekének fövényén
Alszik a szó.
Hangzása halk hullámharang,
Sohsem hallottan, mindig mondott,
Érthetetlenül egyszerü,
Egy egyetlen "várlak-"ra válasz.
Lesznai Anna: Ébredés
S testem nem volt más - minden nyarak teste -
Hajam a fáknak kúsza lombja volt,
Szívem a nappal leáldozott este.
És nem volt más álomra nyílt szemem -
Hiába hajlott ködfejtő betükre
- Mint minden víznek és minden egeknek
Egymásba mélyedt magalátó tükre.
Dús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
November hóban őszi pára ült meg.
Mindenik maggal kipergett az éltem
És lenge lelkem lebegett a szélben.
- Te eljöttél és kiváltottál engem
Te csudahántó megváltó szerelmem.
Sebzett testem a nyarakból kivállott,
Most talpig saját fájdalomban állok.
Az én karom reszket ölelve téged,
Az én szivemre verődik beszéded
S hogy gyökeret vert tebenned a lelkem,
Én felsikoltva önmagamra leltem.
Csorba Győző: Két hang
A kis szokvány-halálok
lassan kihalnak.
Felnőtt az emberiség. Épít magának
soha-nem-volt diadalmat.
(S ha majd a győzelmi üvöltés
csap már az égre,
irtóztató, fene hörgés
nem hág-e fölébe?)
Csorba Győző: Szeretet
az esti lepkéket meg ujjaimmal.
Kislányom tenyerébe szálka ment:
holnap feltétlen orvoshoz viszem.
2026. április 8., szerda
Cseri Kálmán: Mit ünnepelünk húsvétkor?
— Szerinted minek az ünnepe a húsvét? — Többen is válaszoltak.
— Mit tudom én. Fő, hogy nem kell suliba jönni.
— Még ezt sem tudod? Hát akkor jön a nyuszika!
— És piros tojást tojik — toldja meg egy kicsi.
— Majd én megmondom mindjárt, mit tojik — mondja valaki ravasz mosollyal. Nagy nevetés.
— Ne beszélj butaságokat. Húsvét a locsolkodás napja. Van, aki szagos vízzel, van, aki kútvízzel szokta. Egész vödörrel is leöntik a lányokat, azok meg csak visítanak. Ilyenkor legalább nem ők nevetnek rajtunk, hanem mi őrajtuk.
Egy szemüveges fiú tudományos síkra tereli a beszélgetést:
— Ti semmit sem tudtok. A nevéből kell kiindulni: húsvét, vagyis hús vétel. A több hetes böjt után akkor ehetnek ismét húst a vallásos emberek. Húsvét annak az ünnepe, hogy elővesszük a félretett sonkát. — Persze ti azt sem tudjátok, mi a böjt — teszi hozzá megvető büszkeséggel.
Ha nem tudnám, minek az ünnepe húsvét, teljesen összezavarodnék. Munkaszünet, nyuszi, tojás, kölni, sonka — mind kellemes kellékek, de miért ünnepel hát ezen a napon minden évben az egész keresztyén világ, mire emlékeznek, minek örülnek? Mi ennek az ünnepnek az eredete? Mi történt ezen a napon?
Valami olyan nagy horderejű esemény, amihez hasonló a világ teremtése óta nem történt: Isten feltámasztotta a halálból az Ő Fiát, Jézust.
Pénteken sokan végignézték, hogyan ölték meg ártatlanul Jézus Krisztust a kereszten, s három nap múlva, meg utána, ugyanezek az emberek találkoztak vele Jeruzsálem utcáin és másutt is. Mi történt közben? Az bizonyos, hogy meghalt. Az is, hogy pár nappal később a valóságban látták és hallották. Közben valaminek történnie kellett!
Hitvallásunk így mondja ezt: harmadnapon feltámadt a halottak közül.
"Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve —
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die."
(Pilinszky János)
De vajon bizonyos, hogy meghalt? Ezt akkor is kérdezte már az emberi kételkedés. Egészen bizonyos, mert a rómaiak nagyon pontos és szigorú előírások szerint hajtották végre a halálos ítéleteket. János, aki mindvégig ott volt Jézus keresztjénél, a szemtanú elevenségével leírja, hogy miután a római halottkém megállapította Jézus halálát, utána még egy katona dárdával szíven döfte, és a sebből enyhén alvadt vér és vizenyő folyt (Jn 19,32-35). Márk pedig, akinek az evangéliuma a legrégebbi, leírja, hogy amikor aznap este arimátiai József elkérte Pilátustól Jézus holttestét, a helytartó előbb magához rendelte az ügyeletes századost, és megtudakolta tőle, valóban meghalt-e Jézus. Csak ezután adott engedélyt arra, hogy a holttestet eltemessék (Mk 15,42-45). József tehát nem tetszhalottat helyezett el a sírban, hanem egy kivérzett, valóságos holttestet.
De hogyan támadt fel? Ezt nem tudjuk. Ez ugyanúgy Isten titka marad, mint a világ teremtése. A Jézus sírjához kivezényelt őrség halálra vált rémületében a feltámadást kísérő földrengés miatt, és elfutottak onnan. Az asszonyok pedig, akik vasárnap hajnalban kimentek a sírhoz, hogy ottani szokás szerint illatos szereket szórjanak a holttestre, már csak a halotti lepleket találták ott, szépen összehajtva. S ami őket is meglepte: angyalok mondták nekik, hogy Jézus már él, hiszen ezt előre jelezte is nekik, hogy a harmadik napon feltámad majd — adják tudtul ezt a tanítványainak. Azok nem hitték el, de még aznap meglátogatta őket Jézus, és beszélt velük.
Mivel ez példátlan esemény volt, Pál apostol név szerint is felsorolja az első tanúkat. Az asszonyokat nem említi, mert a törvény előtt ők nem lehettek tanúk, de a férfiakat igen: „Megjelent először Kéfásnak, azután a tizenkettőnek, azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak …” (1Kor 15,5-7).
Krisztus feltámadása óriási jelentőségű esemény, aminek a hatását mi mai hívők is érezzük. Miért olyan fontos esemény ez?
Először is Isten ezzel igazolta, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát. Ő Isten Fia, öröktől fogva mindörökké Isten, valóban neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Ha beteljesedett különös állítása, hogy engedi, hogy megkínozzák és megfeszítsék helyettünk, a mi bűneinkért, de a harmadik napon feltámad, akkor igaz minden más tanítása is — akár elhitték azt, akár nem. És akkor nyilvánvaló most már, hogy valóban Isten erejével gyógyított és tett sokféle áldott csodát. Akkor nem az ellenségeinek van igazuk, nem is a kételkedő és gúnyolódó hitetleneknek, hanem neki, és azoknak, akik hittek benne már feltámadása előtt is.
Jézus tehát az, akinek mondta magát.
Mivel Jézus feltámadt, Ő él ma is. A benne hívőknek élő Uruk van. Nemcsak a tanításai élnek bennük, nem az Ő emléke él, hanem Ő maga. Egészen valóságosan, úgy, hogy ma is hallja az imádságot, tud arra válaszolni, tud cselekedni, segíteni, megvédeni, vigasztalni, feddeni — mikor mire van szükségünk. Aki tehát benne hisz, az egy élő személlyel van kapcsolatban, vele él, s ez nem kitalálás, hanem valóság. Mert Jézus valóban, testben feltámadott. Számolni kell vele, és számíthatunk rá.
Feltámadásával mint utolsó ellenségünket legyőzte a halált. A halál gonosz ellensége az embernek, és teljesen tehetetlenek vagyunk vele szemben. Halál ellen nincs orvosság. Holt biztos, hogy egyszer mindnyájan meghalunk, akik megszülettünk. Vannak, akiket az ettől való félelem egész életükben rabságában tart.
Húsvét óta tudjuk, hogy a halál legyőzött ellenség. Azokat is magával ragadja, akik hisznek Jézusban, de azok követik Megváltójukat azon a résen át, amit Ő feltámadásával nyitott a halál számunkra áttörhetetlen falán. A hívőknek a halál alagút, aminek nemcsak bejárata van, hanem kijárata is — a mennyei örök életben.
Ezért vallja olyan boldogan Pál apostol: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,54-57).
Az apostol itt Jézus feltámadásának fényében a halált fullánkja-vesztett méhecskéhez hasonlítja. Még döngicsél egy ideig, de aki tudja, hogy kiszakadt a fullánkja, nem fél tőle. A hívő túllát a halálon, és látja mögötte az élő, feltámadott Krisztust, aki második eljövetelekor minket is feltámaszt majd, s önmagához tesz hasonlóvá.
Jézus feltámadása biztosít minket, hogy a halál nem megsemmisülés, nem feloldódás a nagy mindenségben, nem is ölt senki újra testet más formában, hanem aki Krisztusban hitt, az vele marad, hozzá kerül még közelebb, ha utolsót dobban a szíve. „Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg ….” (Jel 14,13). De csak azok boldogok, akik az Úrban haltak meg, vagyis akik már itt a földi életben Krisztussal jártak, benne hittek. Akik nem, azok örökre boldogtalanok, mert a meghalásukkal véget ért annak a lehetősége, hogy Krisztushoz térjenek, s így nélküle kell eltölteniük az örökkévalóságot. Ezért fontos, hogy minél előbb hittel befogadjuk Őt a szívünkbe.
Mert a húsvéti csodának ez is nagy áldása. Nemcsak az, hogy Krisztus valósággal, testben feltámadt; nemcsak az, hogy minket is feltámaszt majd, és a benne hívők vele lesznek örökké; hanem az is, hogy Ő már itt a földön kész bennünk élni a hit által. Mert aki hisz őbenne, azt Ő nem jobbá teszi, hanem lelkileg feltámasztja, egészen új élettel ajándékozza meg, a saját természetét kölcsönzi neki. S éppen ez az új természet, a hit által bennünk élő Krisztus az, aki túléli a halálunkat, s megmarad örökre. (Érdemes kikeresnünk az erről szóló legfontosabb bibliai igéket: Ef 2,1.5; 3,16-17; 2Kor 4,14-16).
Végül Krisztus feltámadása a hívők erkölcsi életének az alapja is. Hiszen mivel Ő él, az Ő szeme előtt zajlik az életünk, neki vagyunk felelősek mindenért. Ezért volt igaza annak, akinek a munkatársa egyszer ezt mondta: Nincs itt a főnök, mért melózol? Ő így felelt: Az enyém itt van! A hívő ember Jézus jelenlétében tölti minden percét.
Ez azonban azt is jelenti, hogy minden erejét a feladataira tudja fordítani. Hiszen Jézus Krisztus halálával bocsánatot szerzett a múltunkra, feltámadásával bebiztosította a jövőnket — akkor minden figyelmünkkel benne élhetünk a jelenben. Felszabadultan, boldogan.
Jézus feltámadásának tehát sok haszna van a számunkra. Nem csoda, ha az első keresztyének minden héten megünnepelték ennek a napját. A hét első napján, vasárnap, összejöttek, és dicsőítették élő Urukat. Ez lett számukra a legfontosabb ünneppé, ezért is került át lassan az Úrnak szentelt nap szombatról vasárnapra. Jézus feltámadásával valóban új korszak kezdődött, az új szövetség korszaka.
Húsvét tehát nem a nyuszika, nem a piros tojás, nem a locsolkodás, még csak nem is a húsevés ünnepe, ezek mind később rakódtak rá az ünnep eredeti jelentésére, hanem Krisztus dicsőséges feltámadásának, az Ő nagy győzelmének az ünnepe. Kár, hogy ilyen ügyetlenül rajta ragadt a húsvét elnevezés. Helyesebb lenne feltámadás-ünnepnek nevezni. Mint ahogyan a vasárnapnak is sokkal szebb neve volt az „Úr napja”, és nem a vásározásra utaló vasárnap.
Nem árt, ha tudjuk, hogy a húsvéti locsolás a megtisztulás és újjászületés gondolatához kapcsolódó szokás ugyan, de tovább él benne az ősi termékenység-varázslás is, hiszen a hiedelem szerint az „élet vizével” locsolják a lányokat. Ugyanígy a nyúl jövetele és a tojás ajándékozás eredeti célja is termékenység-varázslás volt. Azt akarták általa elérni, hogy az illetőnek sok utóda és bő termése legyen. Bármilyen kedves népi szokások is tehát ezek, semmi közük a húsvét eredeti jelentőségéhez: Krisztus feltámadásához. A mögöttük rejlő babonás hiedelmekhez pedig nekünk ne legyen semmi közünk! Mi a bő termést és a születendő gyermekeket is Istentől várjuk ajándékképpen.
Visszatérve az ünnephez: akármilyen alaposan van is dokumentálva Krisztus feltámadásának eseménye, ezt mindenki csak hittel tudja komolyan venni. Mint ahogyan akkor is hiába mondták az asszonyok a tanítványoknak, hogy Krisztus feltámadott, nem hitték el, csak amikor találkoztak vele. És hiába mondták közülük tizen Tamásnak, aki akkor éppen nem volt köztük, hogy látták az Urat, ő sem hitte el, csak amikor találkozott vele.
Krisztus feltámadásának a tényéről maga a Feltámadott tud meggyőzni ma is mindenkit. De hogyan lehet ma találkozni vele? Az igében. Aki olvassa a Bibliát és hallgatja a Jézusról szóló beszámolót, igehirdetést, azt maga az élő Krisztus győzi meg arról, hogy mi az igazság. Ezért is fontos, hogy olvassuk a Szentírást, és rendszeresen hallgassunk igehirdetést, mert a hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének a hallgatásából.
Aki viszont így találkozik a Feltámadottal, annak új szakasz kezdődik el az életében. Az soha többé nem lesz egyedül, mert Jézus velünk van minden napon. Akkor is, amikor mások cserbenhagynak, akkor is, amikor elveszítünk valakit, aki életünk egy része volt, s akkor is Ő lesz majd velünk, amikor eljön utolsó óránk, és magához vesz a mennyei dicsőségbe.
Aki együtt él a feltámadott Krisztussal, annak minden körülmények közt van reménység a szívében, az mindig megtalálja a módját, hogyan segítsen másoknak, abban Jézus békessége, az Ő csendes öröme lesz ott mindig.
Az boldogan vallja a többi hívővel együtt, még élete nehéz napjain is:
Krisztus feltámadott,
Kit halál elragadott,
Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus lett a vigaszunk,
Hallelujah!
Ha Ő fel nem támad,
Nincs többé bűnbocsánat.
De él, ezért szent nevét
Zengjük Ő dicséretét,
Hallelujah!
Hallelujah, hallelujah, hallelujah!
Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus lett a vigaszunk,
Hallelujah!
Forrás: cserikalman.hu
2026. április 7., kedd
A nap gondolata
" Hiányzik a csend, ami minden mögött van, hiányzik a távolság és az idő lassú ballagása, hiányoznak a hajnalok és az esték, hiányoznak a vasárnapok és a hétköznapok, hiányzik az egész rét - mert hiányzik az emberekből s a világból a béke."
Fekete István
Káli László: Százezer
még százezer évig!
kifordult szemed sarkából a Világ
könnyeid gyöngyfüzére
Tenyerembe temetem el gyönyörű
arcod és minden egyes értem
nőtt barázdát. Belőled emelek oltárt,
templomot, sáncot. Talán így
megóvsz majd gonosz önmagamtól,
leszel sorsvonalam, míg élek.
Égig érő kazlakba raktuk álmainkat,
tetejébe boldogságunk.
Súlya alatt rogyott térdre álom-létünk,
térden csúszva, százezer
sebből vérezve azt játsszuk, élünk.
Harangzúgás hangod hallom hajnalban,
ha madárdal zeng a fák közt
integető Napsugárban fényed látom...
Ágai Ágnes: Amikor nem vagy itt
és belebújok a köpenyedbe,
magamba szívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,
kezembe veszem a tollat,
és a jegyzetfüzetet,
aztán lefekszem az ágyba,
és testednek helyet szorítok,
leoltom a villanyt,
végiggondolom milyen is volt
a veled előtti korszak:
várakozás valami
biztos bizonytalanra,
arra, hogy jössz,
és hogyha elmégy,
én fázni fogok,
és belebújok a köpenyedbe,
magamba szívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,...
Tehát a tárgyak?
Vagy a tárgyakban rekedt mozdulatok?
Kesztyűdben ujjad hív,
sáladon a kockák felnevetnek.
Amikor nem vagy itt,
olyan töményen vagy velem,
hogy átforrósodom.
.kaktusz
a lélek olyan az embernek,
mintha az óvó angyala lenne,
a testnek védelmezője,
amikor jó a helye,
amikor nem éhezik,
és kiszáradva sincsen,
ontja magából a szépet,
mint egy gyönyörűséges virág,
ha jól érzi magát az otthonán,
akkor általa
minden könnyebb az embernek,
szárnyaival megemeli a nehézségeket,
de nélküle kudarcra van ítélve a test,
nélküle minden múlandó,
a szeretet is halállal végződő,
csak vele örökéletű,
ha gazdag a lélek,
még a szegénységet is megszépíti,
de ha koldus,
akkor a gazdag is nagyon szegény,
vele az ember könnyedén veszi,
a mégoly meredek utakat is,
akkor is vidámak a léptei,
ha a vihar közelít,
ha az út nem is olyan vidám,
de mikor nincs ott az angyal,
vagy ha nagyon szomjazik,
a sima úton is vánszorog az ember,
beleroppan a legkisebb nehézségbe,
mintha ragacsos agyag húzná lefelé,
oly nehezek a léptei,
ahhoz, hogy a lélek erős,
mégis könnyed legyen,
ha kell, szárnyalni tudjon,
ha kell,
terheket könnyedén cipeljen,
neki is kell valami,
ami útja során erőt ad,
őt is jól kell táplálni,
hogy tenyerén hordja gazdáját,
hogy a végtelen utat vidáman járja,
neki is szüksége van a boldogságra,
szüksége van szeretetmannára,
arra, hogy szerethessen,
és szeretve legyen.
2026. április 4., szombat
Cseri Kálmán: A feltámadás gyümölcsei
„Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba, akkor teljesedik be, ami meg van írva:
Teljes a diadal a halál fölött!
Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?”
1Kor 15,54-57
Ezen az ünnepen a húsvéti történetnek nem egyetlen részletére szeretném irányítani a figyelmet, hanem az egésznek az alapján próbálom elmondani, mit jelent Krisztus dicsőséges feltámadása az akkori hívőknek, és mit jelenthet ma nekünk is.
Mindenekelőtt szükséges szólni, hogy Krisztus valóban feltámadt. Tehát kereszthalála és eltemettetése után valóságosan, testileg jelent meg tanítványai között, és ezt követően találkoztak vele sokan mások is. Pál apostol név szerint és számszerűen felsorolja azokat, akik feltámadása után találkoztak és beszéltek a dicsőséges Krisztussal. Ő is érzékelte azt, hogy Jézus feltámadásának a történetisége mennyire fontos része a mi keresztyén hitvallásunknak. ( 1Kor 15,3-7 )
Ezért elítélünk minden olyan feltételezést, amit például a század eleji liberális-racionalista teológusok mondtak, mely szerint Jézus csak a tanítványok hitében támadt volna fel. Annyira szerették volna, hogy velük maradjon még, hogy azt hitték, hogy feltámadt, s mivel ez jótékony hatással volt rájuk, meg ma is minden ilyen hiszékeny emberre, hagyjuk meg őket ebben a hitükben.
A Biblia egészen mást mond nekünk. A Bibliából kitűnik, hogy bizonyítéka van annak, hogy Jézus valóságosan meghalt. Számos tanúja van annak, hogy a halála után néhány nappal beszélt, tanított, találkoztak vele. Ha ez a kettő igaz, akkor közben valaminek történnie kellett. Ez az Ő feltámadása. Mi ezt hisszük, pontosan úgy, ahogy a Bibliában le van írva.
Ebből következik az, hogy Ő ma is él. Vele ma is lehet beszélni az imádságban. Ő ma is megszólít minket egészen személyesen és konkrétan. Ő ma is el tud végezni bármit az életükben, és Ő, az élő Úr, vár minket odaát a túlsó parton, ha egyszer majd elköltözünk ebből az életből. Jézus él, ez rendíthetetlen bizonyossága minden benne igazán hívő embernek. Ennek számos jelével is találkozunk a hétköznapokban lépten-nyomon, amiket nem lehet érzéki csalódásnak minősíteni.
Mi most sem egy halott Jézus emléke köré gyülekeztünk össze, hanem az élő Krisztusban vagyunk itt, aki annyira jelen van, hogy éppen egy ilyen húsvéti istentiszteleten történt néhány évvel ezelőtt az, hogy valaki eljött ide keserű, szomorú és hitetlen szívvel, és telitalálat volt, ami elhangzott, pedig aki prédikált, nem ismertem őt, ő sem ismerte azt. Ezek azonban nem szempontok; — Jézus ismerte őt, és az élő Krisztus beleszólt az életébe. És — azt mondja az illető — megfordult az élete, azóta minden egészen más. Ez több év óta folyamatosan mélyül és gazdagodik, tehát nem pillanatnyi hangulatváltozás volt csupán.
Az élő Krisztussal lehet nekünk is találkoznunk, mint az első húsvét délutánján a két emmausi férfi találkozott vele, meg a tanítványai között is megjelent. Ugyanolyan valóságosan beleszól az életünkbe, és ahol az Ő szavának valaki hitelt ad, ott csakugyan megfordul az ember élete, és új tartalommal telítődik.
Melyek tehát Krisztus feltámadásának a gyümölcsei? Mi lett egészen bizonyossá húsvétkor az Ő feltámadásával? Sok mindent mond erről a Szentírás, én négyet szeretnék ma kiemelni és az utolsóról egy kicsit részletesebben is szólni.
1. Húsvétkor kiderül a kételkedők számára is, hogy Jézus ebben is igazat mondott. Tudniillik Ő többször tájékoztatta tanítványait kereszthalála előtt arról, hogy mi vár rá. Elmondta nekik többször, hogy az Emberfia felmegy Jeruzsálembe, ott letartóztatják, összeverik, leköpdösik, megkötözik, megalázzák, megölik, és a harmadik napon feltámad. Ez így többször elhangzott tizenkét felnőtt ember füle hallatára.
A Jézus szenvedésére és halálára vonatkozó részt sem fogadták el már akkor sem. Emlékszünk talán, hogy Péter milyen hevesen tiltakozott ellene. De az Ő feltámadásáról szóló részletet meg mintha meg sem hallották volna. Senki nem reflektált rá. Az előbbire legalább reflektáltak. A harmadik napon pedig senki nem volt, aki várta volna, hogy Ő feltámadjon. Keseregtek az elvesztése miatt, és mindenki meglepődött, amikor találkozott vele.
Jézus húsvéti feltámadása leleplezte a legközelebb állók hitetlenségét is, de megerősítette azt, hogy Jézus teljesen igazat mond, akár meghallotta azt valaki, akár nem, akár komolyan vették, akár nem, akár elképzelhetőnek tartották, akár mindenestől kétségbe vonták. És amikor az angyalok az asszonyokat tájékoztatják Jézus feltámadásáról, akkor minden mondatrész után hozzáteszik: amint megmondta néktek. Minden aszerint történt. Semmi új és meglepő nem történt húsvét reggelen ahhoz képest, amit Jézus előre megmondott. Pontosan az teljesedett be, attól függetlenül, hogy hitték vagy nem, komolyan vették vagy nem.
Ha az ember belegondol a húsvéti történetbe, felsóhajt és azt mondja: mennyi könnyet, bánatot, keserűséget megtakaríthattak volna, ha odafigyelnek arra, amit Jézus mond. Ha komolyan veszik, amit Ő komolyan mondott. Ha nem kételkednek a szavaiban. És mennyi félelmet, szorongást, könnyet, felesleges tanakodást megtakaríthatnánk mi is, ha hinnénk azt, amit Ő mond. Ami itt le van írva. Ha nem kételkednénk az Írásokban, ha bizonyosak lennénk abban, hogy Isten igéje, a Szentírás, mindenestül megbízható.
Jézus húsvéti feltámadása tehát egyebek között ebben is megerősít minket: a Biblia igaz, minden részletében. Akkor is, ha egyik-másik részét nem értjük, akkor is, ha sok mindennel nem értünk egyet, akkor is, ha van számos ígéret, ami majd ezután teljesedik be. Úgy, ahogy Isten elénk adta, igaz, és nekünk meg kell tanulnunk így olvasni, mert akkor lesz belőle hasznunk. Meg kell tanulnunk így építeni rá, így várni a beteljesedését, így bízni benne, és abban, aki kijelentette ezt nekünk, és így beszélni róla másoknak. Meggyőzően az tud beszélni másoknak, aki maga is meg van győződve arról, hogy igaz, amit mond.
Nem véletlen ám az, hogy egyházon belül és kívül éppen a Biblia megbízhatóságát próbálják napjainkban is keményen támadni. Ez az a sziklaszilárd fundamentum, amin ha egy hívő megveti a lábát, és aminek az igazságába belekapaszkodó, akkor kikezdhetetlen. Akkor győzelmes hite van, és túléli ezeket a szellemi földrengésekben és viharokban nagyon gazdag időket is, amiket mi most élünk. Kiderült tehát húsvétkor, hogy Jézus e tekintetben is igazat mondott.
2. A másik, amit valóban meg kell jegyeznünk: Jézus feltámadása mintegy hitelesítette az Ő váltságmunkáját. Pontosabban: az Ő feltámadásával Isten hitelesítette azt, hogy valóban Ő küldte Jézust, és mindazt, amit Ő mondott és tett, isteni hatalommal mondta és tette. ( Jn 5,24 )
Krisztus dicsőséges feltámasztásával Isten vállalta Őt és mindent, amit tett. A magaénak vallotta Jézus Krisztus egész váltságmunkáját. Hiszen ez volt a kritikus pont, amit annak a kornak a vallási vezetői sehogyan sem értettek, vagy nem akartak elfogadni. Újra és újra ezt kérdezték tőle: ki bízott meg téged? Miféle hatalommal cselekszed ezeket? Honnan veszed a képességet erre? Hogy mered te a bűnt megbocsátani és még sok egyebet tenni, amit csak Istennek szabad?
Jézus türelmesen és tisztelettudóan válaszol mindig, hogy őt Isten küldte, az Atya akaratát cselekszi és az Ő munkáját viszi véghez. Pontosan ez volt az, amit nem hittek el, vagy nem akartak elhinni. Jézus feltámadása éppen az ő volt a fényes bizonyítéka az Ő isteninek, sőt Istenségének. Ezért tagadták olyan szenvedélyesen az Ő feltámadását.
Húsvét előttjén megmozdul a hatóság mindenféle szinten, és mindent elkövetnek, hogy valahogy próbálják meg nem történtként feltüntetni a húsvéti csodát. Pénzt adnak a katonáknak, hogy híreszteljétek el: amíg ti aludtatok, addig eljöttek a tanítványai és ellopták, — ugye alvás közben pontosan láthatták, hogy a tanítványai lopták el. Mindenféle ötletet felhasználtak, és semmitől sem rettentek vissza, csak ki ne derüljön, hogy Jézus trükk valóban feltámadott. A tényekkel azonban nehéz vitatkozni, és mivel Ő megjelent feltámadása után — ahogy itt az 1Korinthus 15 . elején olvassuk — egyszerre ötszáz embernek is, akik közül a legtöbben máig élnek — írja Pál apostol —, de néhányan már meghaltak. Vagyis, akiket meg lehet kérdezni. És senki sem állt elő azzal, hogy kérem ez nem igaz, sőt sokan egybehangzóan vallották, hogy találkoztak vele, és hallották Őt.
Ezért hiábavalónak bizonyultak ezek az erők, de az Ő ellenségei mindent megtettek azért, hogy feltámadását tagadják, mert Jézus húsvéti feltámadása hatalmas bizonyíték volt az Ő isteni eredete mellett, mintha leszállt volna a keresztről. És ez ma is így van ám, sőt Jézus egyenesen azt mondja: üdvösség kérdése az, hogy kinek hisszük őt. A Jn 5,24 -ben van ez a fontos mondat: „aki az én beszédeimet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, és nem megy a kárhozatra, mert átment a halálból az életbe.”
Tehát, aki hiszi, hogy Jézus az, akinek az Atya Őt kijelentette — „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok” —, annak van üdvössége. Nem közömbös az, hogy hisszük-e, hogy Ő valóban feltámadott és ma is él, mert ennek ilyen következményei vannak.
3. Jézus feltámadása bizonyította azt is, hogy mégis csak szükség volt az Ő véres keresztjére. Sokan voltak akkor is, és vannak ma is, akik azt mondják: Jézus gondolatai fennköltek és eredetiek. Cselekedetei szépek és jók. Egész életvitele követésre méltó és példás, de miért kellett így meghalnia? Miért köti a Szentírás az Ő önmaga feláldozásához bűneink bocsánatát? A Biblia erre azt mondja: egyrészt azért, mert vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Másrészt pedig azon egyszerűeknél fogva, hogy ha Ő nem vállalja az engedelmességet egészen a halálig, akkor nem következhet be az Ő dicsőséges feltámadása. Ami pedig sokak számára komolyan venni és hinni az Ő istenségét, isteni eredetét.
4. Jézus húsvéti feltámadása bizonyította azt is, hogy a halállal nincs mindennek vége. Van élet a halál után, megint csak úgy, ahogyan azt tanította, és ahogy a teljes Szentírás tanítja.
Mi ezt nem a klinikai halálból újraélesztettek beszámolói alapján tudjuk, hiszen ők nem jártak a halálon túl. Ők eljutottak az élet és halál mezsgyéjén egy olyan pontig, ahonnan még vissza lehetett őket hozni. De nem tudnak számot adni arról, hogy mi van a halál után. Ők visszaléptek, visszahozták őket ebbe az életbe. Jézus viszont a valóságos halálból támadt fel, mégpedig nem abban a testben, amiben meghalt, hanem az új testben, amiről a Biblia nem sokat mond, de a lényeget megtudjuk. Ebben az új testben ment fel a mennybe negyven nappal később.
Jézus nem lépett vissza ebbe az életbe, amikor feltámadt, hanem túllépett ezen, be egyenesen az örökkévalóságba. Azt a negyven napot csak azért töltötte itt feltámadása után, hogy tanítványait most már a feltámadás hitével a szívükben, felkészítse feladataikra, a szolgálatra.
Jézus feltámadása tehát rést ütött a halálnak az áthatolhatatlan falán, és akik benne hisznek, ezen a résen át követik Őt az örök életbe. Mert Ő nem az egyetlen, aki így feltámadott, hanem csupán az első. Pál apostol ezt a szép szót használja: a zsenge. A benne hívó feltámadó embermillióknak a prototípusa. Ő nyitotta meg az utat előttünk, és követhetjük majd Őt. Erről is több alkalommal teljesen nyilvánvalóan beszélt. Néha csak egy-egy mellékes mondatban: élek én, és ti is élni fogtok. Vagy amit Bethániában mondott: aki hisz énbennem, ha meghal is, él az. Erősebb az élet, amit a vele való közösség jelent, mint a biológiai halál. Az megtörténik, bekövetkezik, de akinek előtte már közössége volt Krisztussal, annak megmarad ez a közössége utána is, sőt kiteljesedik, és végérvényessé válik. És aki hisz énbennem, soha meg nem hal — fejezi be azt a gondolatmenetet. Ezért nem félünk mi a haláltól. ( Jn 11,26 )
Tudom, hogy sokan félnek, s őszinte pillanataikban ezt elmondják, mert sokszor szorongássá sűrűsödik ez az emberekben. A Zsidókhoz ír levél is ismeri, hogy van ilyen szorongás, és Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása gyümölcsének — egyebek közt — ezt is tartja: hogy „halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítja azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” ( Zsid 2,14 )
Vannak ilyenek is, akik egész életükben ennek a rabjai. S vannak olyanok, akiket akkor ejt rabul ez a félelem, amikor hirtelen rájuk tör valami súlyos betegség, megjön a híre valami ijesztő diagnózisnak, emberileg-orvosilag igen közelre kerül az, hogy el kell válnunk, és ilyenkor rátelepszik az emberre ez a félelem és szorongás. Sokan vannak, akik azt mondják: próbáljuk túltenni magunkat, hogy azzal úgyis mindennek vége, de a szívük mélyén sejtik, hogy ha nincs vége mindennek, akkor nem mindegy, hogyan folytatódik, mert nem lehet tudni… Vannak, beszélni sem hajlandóak erről, annyira félnek tőle. Vannak, akik legyintenek és azt mondják: úgy sincs utána semmi, meg úgysem jött még onnan vissza senki… de ezzel nincs elintézve a szívükben a kérdés.
Aki viszont hiszi, hogy Jézus feltámadott, és — ahogy az egyik régi úrvacsorai kérdésünk mondta — minket is feltámasztott, halandó testünket halhatatlanságba öltöztetve átvisz az Ő örök dicsőségébe, az ember Pál apostollal együtt elmondja: „Halál, hol a te diadalmad? Halál, hol a te fullánkod? Vagyis az ilyen ember tudja, hogy ő is meg fog halni, és neki sem könnyű elválni szeretteitől, és sok szempontból nehéz ez az elválás, de még sem kell félni a haláltól. Ellenség, de legyőzött ellenséget. Pál zseniális képével olyan, mint a fullánkja vesztett méhecske, ami egy ideig még él, tud röpködni, de nyugodtan kitartom a kezemet: szállj ide, mert tudom, hogy nincs fullánkod, és nem tudsz már megszúrni.
Ismerek valakit, akitől kezdve, hogy meghallotta a diagnózist, valóban az igézetbe került, és gyötörte a haláltól való félelem. Aztán Isten kegyelmesen éppen ebben az időszakában nyúlt utána, és ez a férfi megtért. És amikor ezt később később beszélgettünk, azt mondta: még mindig gondolok néha a halálra, de most már átnézek a válla fölött és látom mögötte Krisztust, akit én ismerek, és tudom, hogy hozzá megyek.
Ezt jelenti. Az számol a halállal kapcsolatos kellemetlenségekkel, de átnéz a válla fölött és látja az élő Krisztust, akiről az apostollal együtt elmondhatjuk: szeretett engem, és önmagát adta érettem. Aki nekünk megígérte, hogy előre megy és helyet készít az atyai házban, és amikor majd magához vesz, mi is ott leszünk, ahol Ő van. És ebben mi lehet a rossz? Elválni kedveseinktől — ahogy az ének mondja — fájdalmas és nehéz, de a Krisztushoz még közelebb kerülni — miért kellene ettől félni?
Így tudja leírni Pál apostol kivégzése előtt ezeket a sorokat: „Vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy itt maradjak.” És lamentál, hogy melyiket választom, meg sem mondhatom. Majd az Úr eldönti. ( Fil 1,21-24 ) Ha kivégeznek, én járok jól. Vége lesz mindennek, ami itt meggyötört, és kiteljesedik az életemben mindaz, ami már itt is szép és jó volt: a Krisztussal való közösség. Ha életben hagynak, ti jártok jól, mert megyek hozzátok és valami hasznomat még veszitek. És milyen jó, hogy ezt majd az Úr eldönti.
Micsoda emelkedettség! A jól tájékozott embernek a biztonsága. Az a békesség, amit senki más nem tud adni, ha ez valóban bizonyosság az embernek a szívében. Mert, aki hiszi, hogy Krisztus feltámadott és minket is feltámaszt, sőt addig is számíthatunk rá, mivelhogy él, ebben az életben is, halálunk óráján is, meg utána is, az minderről egészen másként gondolkozik, és az ezekkel kapcsolatos — néha nehéz — terheket egészen másként hordja.
Ezt szinte nap mint nap látom, ahogy találkozom ezt hívő és ezt nem hívő emberekkel. Micsoda különbség az, ahogy az egyik veszít — mindegyiket érik veszteségek —, és ahogy a másik. Ahogy az egyik nem sajnálja magát, hanem kérdezi Istentől: Uram, most mi jót akarsz ebből kihozni? Te megígérted, hogy azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukat szolgálja. A másik pedig kétségbeesve sajnálja magát. Mennyire másként gyászolnak emberek ezzel a hittel, vagy e nélkül! Másként hordozzák az egyedüllétnek a terhet, másként gondolnak elhunyt szeretteikre. Vagy egy-egy szorongató helyzetben, nagy műtét előtt, bizonytalan hosszú út előtt, mennyire másként készül és gondolkozik, aki az élő Krisztus támaszkodik, és az Ő kezében tudja magát, vagy akitől mindez távoli és nem ismeri ennek az erejét. Másként hordozzák az öregség terhét azok, akik Jézussal hordozzák azt, vagy nélküle. Egészen máként fogadják egy-egy fenyegető betegségnek a hírét, és másként gondolnak a saját halálukra is.
A feltámadott Krisztus éppen a magunk kétségeiből, bizonytalanságaiból, és az ebből következő félelmekből, szorongásokból akár kiemelni, és megtanít emelkedett gondolkozni. Magasabbról rálátása van az embernek. Magasabbról tágasabb a horizont. Ő oda akar segíteni, hogy ne csak a láthatókra nézzünk. Az a valóságnak csak egy töredéke, s aki azon tájékozódik, szükségképpen téves következtetésekre jut, hanem az egész valóságot vegyük alapul, a láthatatlanokat is. Mindazt, amit Ő az igében jelent ki nekünk. Mindazt, amit Ő tett értünk, és amit Ő ígér nekünk.
Olyan különös az, hogy akiknek a szívükben ott van ez a hit, sőt ez bizonyossággá érlelődik, és valóban befolyásolja a döntéseiket, a hétköznapjaikat, a kedélyüket, a munkabírásukat, azok olyan egyívású emberekké válnak, függetlenül attól, hogy milyen nagy különbségek vannak. Készülés közben eszembe jutott Pilinszky Jánosnak Harmadnapon című verse.
Ahogy az énekeskönyvben lapozgattam, elém jött egy alig iskolázott baranyai parasztasszonynak, a Borkó Juli néninek egy gyönyörű bizonyságtétele. Ugyanaz a hit süt belőle. egy-egy részletet hadd idézzek, hogy össze tudjuk hasonlítani. A Harmadnapon című vers így fejeződik be:
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
És megszűnt dobogni szíve,
Harmadnapra legyőzte a halált:
Et resurrexit tertia die.
Borkó Juli néni meg a maga néhány elemijével ilyen verseket írt a halálára készülve:
Nem sokáig tart már földi bujdosásom,
Atyám hajlékában lesz örököm;
A megfáradottnak jó lesz ott pihenni,
Küzdelmei után nyugalomra leni.
Repülj hát én lelkem, repülj bontott szárnnyal:
Vár az örök élet a nagy boldogsággal;
Nincsen elégítve a szomorúsággal,
Zeng az örömének angyalok karával.
Szerelmes Jézusom, egeknek Királya!
Majd ha üt éltemnek utolsó órája,
Nyugtassad békében a sírban testemet,
Irgalmadból add meg várt üdvösségemet!
(411. ének)
Nem akarom őt sem magunkat, magamat kevesebbet Pál apostolhoz hasonlítani, de ugyanazt az emelkedett szemléletet. Ugyanaz a teljes belső felszabadultság, a valóság komolyan vétele, de a teljesebb valóságon való tájékozódás. A láthatatlanokkal is számol, és ezek meghatározzák a látható világban való életét. Krisztus feltámadásának ez is fontos gyümölcse. A Biblia tanúsítja, és mi hisztizzük, hogy Jézus feltámadott. Ez egyebek közt abban is megerősít minket, hogy akkor is igaz, amit Ő mond, ha nem vesz komolyan, vagy nem tartjuk elképzelhetőnek. Az Ő feltámadása hitelesítette mindazt, amit tett, egyebek közt az Ő Istenségének tudatában is megerősít minket. Feltámadása szemlélteti, hogy kellett a kereszt, ahhoz kellett halnia, hogy dicsőséges feltámadására sor kerülhessen, és ezzel erősítse meg a hitünket. És mivel Ő él, ígéri nekünk is, hogy kész elkísérni egész földi utunkon. Kész megosztani velünk azt az utolsó órát, amit rajta kívül senki más nem oszthat meg velünk, és vár minket odaát a túlsó parton. Aki mindvégig állhatatos marad, az érkezik meg oda, az üdvözül.
Forrás: cserikalman.hu
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)